Magyar Lakatosmesterek Lapja, 1912 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1912-07-14 / 29. szám

1912 julius 14. MAGYAR LAKATOSMESTEREK LAPJA 3 ságnak meg nem felelőt fognak találni, az ilyen bevallót huszonöt százalékos büntetésben részesítheti a hatóság s a legkisebb birság tiz százalékos lesz. Ha most tekintetbe vesszük azt, hogy a patriarchális eddigi bevallási mód szerint még sok adózó ejti meg bevallását, akkor arra is el lehetünk készülve, hogy a büntetések száma is nagy lesz. Nézzük csak meg, hogy mily büntetési összegre lehet majd kilátás? Eddig pl. sok iparos úgy számította ki jövedelmi adóját, hogy bevételeiből leszámított minden kiadást, a házbért, ruházkodást is. Így azután bevallott pl. évi ötezer koronát, holott a munkabérek s az anyag leszá­mításával tényleges jövedelme kitett nyolcezer koronát. Az új novella alatt is ha ily alapon készíti el bevallását, hát ugyancsak furcsán járhat. Ugyanis jövedelmi és kereseti adó címén kivetnek rá — mondjuk — 300 K-t. Azonban a pénzügyi hatóság utána néz könyveinek s abból megállapítja, hogy a tényleges bevétel nem öt-, hanem nyolcezer korona. A hatóság most kiveti először a helyes adóösszeget — a fenti arányban mondjuk négyszáznyolcvan K-t — azután ennek még külön huszonöt százalékát is, ami külön százhúsz korona, úgy, hogy fizethet majd hatszáz koronát. Ez azonban még nem minden. Az új novella meghatalmazza a kormányt azzal is, hogy évente két százalékkal emelhesse ezt az adót. Aki tehát fizetni fog az új novella értelmében az első évben kétszáz korona adót, az öt év múlva már kétszázhúsz s néhány koronát fizet, ha egy azon bevétel volt is, mint öt év előtt. Tudjuk azonban, hogy az állami adó után vetik ki a községi pótadókat is. Emelkedni fog tehát ez is, azon­kívül a büntetési pótlékot a községi adóban is kivetik, úgy, hogy ma, amikor nem egy községben a községi adó egyenlő az állami adóval, a büntetési pótlék nem huszonöt százalék lesz, hanem ötven százalék, mivel pl. ha a fenti esetet vesszük s egy helytelen bevallási alapon kivetett állami adó 480 K-t tesz ki a hatóság vizsgálata után s százhúsz koronában állapítják meg a büntetési pótlékot, akkor a négyszáznyolcvan korona után a községi pótadóban is találkozni fogunk ezzel a büntetési pótlékkal. Az új adótörvény 1913-ban már életbe lép, a be­vallásokat tehát nagy körültekintéssel kell megtennie minden iparosnak, nehogy ráfizessen alaposan a hely­telen bevallására, amit esetleg rossz szándék nélkül, csupa felületességből tett meg. Végül nagy zaklatást jelent még az új adónovellának az a rendelkezése, amely szerint ezentúl minden évben új bevallást kell eszközölni, illetve elkészíteni. Az iparos eddig örült, ha három évben egyszer lerázhatta a nyakáról az adóbevallási ilret, most majd minden évben el kell ezt készítenie s minden évben keresztül kell esnie az adókivető bizottság adómegállapító eljárásán. Bizony eddig sem volt irigylésre méltó helyzete az iparosnak, ezentúl még kevésbbé lesz, holott már eddig is úgy meg van terhelve különféle címeken, hogy sok nem bírja már az eddigi terheket sem, ügyességét. A műlakatosmunkák ára igen nagy, azonban még így is, bár magasnak is tűnik föl azok ára, mégis ritka esetben van az ilyen munka megfizetve. A műlakatosmunkákat legtöbbször kapukon, pánto­kon, lámpákon s hasonló tárgyakon láthatjuk. Azonban igazi művészies munkát ritka, aki meg tudja értékelni, ezért ritka az ilyen megrendelő is, különösen nálunk Magyarországon, ahol még leginkább a fővárosban nagyobb s díszesebb palotákon vagy a vidéki kastélyokon láthatunk ilyen díszes, értékes, művészi vaskapukat, de ezek száma bizony vajmi csekély, úgy, hogy szinte az ujjunkon megszámlálhatnék a lakatos műmunkákat. Nem csupán azért van azonban ez, mivel a mű­lakatosmunka ára nagy, hanem azért is, mivel ma már nagyon kevés az olyan lakatosok száma, akik igazán értékes műmunkát képesek előállítani. Nemcsak azért nem foglalkozik műmunkával a legtöbb lakatos, mert kevés a megrendelő, hanem azért is, mert bármily haszna legyen is egy-egy műmunkánál az illető lakatosnak, a munka elkészítése oly sok időt vesz igénybe, hogy a nagy haszon is értéktelenné válik a hosszú idővel szem­ben, amelyet ráfordított az iparos. A rendes napi munkánál ellenben a sokkalta kevesebb haszon is többre megy évente, mivel sűrűn képes a lakatos szállítani. Például: ha egy műlakatosmunkát, egy szép kaput három hó alatt képes szállítani, még ha ötven százalék haszna van is mellette, csak ötven koronát hozott száz korona három hónap alatt, míg ha — mondjuk — sablonos épületmunkát dolgozik, akkor ha kéthetenként szállít, akkor még tíz százalékos haszon mellett is már hatvan korona hasznot hajt száz koronás befektetés három hónap alatt. Amellett rendes épület­munka az évnek tíz hónapjában van vagy lehet, de műlakatosmunka — egyforma — tíz esztendőben is alig kerül kettő. Mindezeken felül pedig műlakatosmunkát végezni nem minden lakatossegéd képes még a képzettek közül sem. Ha pedig akad egy ilyen műlakatosmunkát végezni tudó segéd, hát azt megfizetni nem lehet. Nem csoda, ha ezen okok arra kényszerítik a lakatosmestereket, hogy amennyire lehet, húzódoznak a műlakatosmunkáktól. Németországban másként áll a dolog. Ott a leghíresebb lakatosok Lübeckben laknak, akik az egész óriási birodalomba dolgoznak műlakatosmunkákat. Szinte kivétel nélkül műlakatosok laknak Lübeckben, akik ma a világ első művészi kivitelű lakatosmunkáit végzik. Manapság is olyan fontos és nagy jelentőségű ott a műlakatosipar, mint volt korábban, amikor a gépeket még nem ismerték a lakatosiparban. Épp úgy Németországban, mint általában mindenütt, a műlakatosmunkák pótlására különféle szerszámgépeket állítanak föl. A haladó technikával karöltve haladnak a különféle szerszámgépek is, amelyeket napról-napra tökéletesítenek úgy, hogy a laikus már nem képes Domború munkák. A lakatosiparnak sokféle ágazata között a legérté­kesebb, a legszebb a műlakatosság. Nem egy tárgyon a művészi képzettségig kifejlődött ipari tudást állapít­hatunk meg. Különösen a domborművek azok, amelyek próbára teszik a lakatos tudását, szépérzékét és kézi­ gérjen minden vaskereskedésben Fábián és Kálmán féle pántokat, fordítókat és szegletvasakat! Elsőrendű magyar gyártmány! Kapható minden jobb vaskereskedésben.

Next