Magyar Nyomdászat, 1896 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1896-01-01 / 1. szám
I. FÜZET 'Magyar *$L.yomdással Szimetrikus nyomdabetük. — Irta: komáromy m. ügyvéd. «On revient toujours a ses premiers amours» — mondhatnám a sokat idézett franczia közmondással. Ezelőtt több mint 30 évvel, tehát 1864 vagy 1865-ben lehetett, hogy a még most is megjelenő «Vasárnapi Ujság»-nak egy czikket küldöttem be, melyben azt indítványoztam, hogy a most gyakorlatban levő nyomdai betűrendszer mellett igen sok és nyomós ok miatt meg kellene teremteni a nyomdai «szimetrikus betűrendszert». Nem tudom, várjon a «Vasárnapi Újság» akkori szerkesztője reflektált-e e levelemre; de, habár teljes életemben előszeretettel viseltettem a találmányok s különösen a sokszorosítási találmányok iránt, sohasem láttam az akkor megpendített eszmét fölmerülni. Azóta a sokszorosítási eljárások igen nevezetes haladást tettek, különösen a sokszorosítási eljárásoknak azon neme, mely a laikust is képessé akarja tenni a sokszorosítások magán-, házi vagy ú. n. «Amateur» gyakorlására. Azóta létetett a litográfia, csinkográfia oly egyszerűvé, hogy azt ma már laikusok is gyakorolhatják. Azóta merültek föl a «graphok» (hektograph, multograph, polygraph, chromograph, gelatinograph, organograph stb.), továbbá a cyklostil s ezek módosulatai; azóta találták föl és jöttek forgalomba az egyszerű és sokszorosító képességű írógépek számtalan rendszere és faja. A sokszorosítások e sok saját magam is gyarapítottam a Phönix-lapokkal s ezek számos sokszorosítási eljárásával (réz-, aczél-, kő-, fametszet direkt sokszorosítása üvegre való nyomás stb.). Edison, az amerikai nagy föltaláló, korszakos találmányai közepette sem feledkezett meg a sokszorosítás nagy kérdéséről s szerkesztett is egy igen szellemes, villamos tűvel iró és sokszorosító gépet, mely azonban, eltekintve drága voltától, kevéssé gyakorlatias volta miatt sem nyerhetett elterjedést. Látni való az előadottakból, hogy az emberiségnek hatalmas érdeke fűződik a «magán»-sokszorosítás minél egyszerűbb, minél kiadóbb, minél olcsóbb, minél tisztább, minél kéznél levőbb módjának megoldásához. Nem vagyok ugyan próféta, de nem tartom lehetetlennek, hogy előbb-utóbb fog sikerülni oly sokszorosítási eljárásnak feltalálása, mely képessé teendi az egyéni kéziratát a fent említett követelményeknek megfelelőleg számtalan példányban állítani elő. S habár magába véve már ez a találmány is fölötte becses vívmányt képezne, ezzel a kívánatos tökélyt még elértnek korántsem tarthatjuk, a minthogy a kézírás a nyomdai írással szemben igen lényeges hátrányokban szenved: nem mindenkinek van szép vagy csak olvasható írása is; ezenkívül a kézírásnál hiányzik a kompendiozitás, a tömörség, azaz a nem kiadó, nagyon is terjedelmes; korántsem olvasható oly könnyen, mint a nyomdai betűnyomat, s végül a kézírás tagadhatlanul nehéz, egészségellenes és fárasztó foglalkozás, akárcsak nőknél a kézi varrás. Önként következik ebből, hogy az emberileg legtökéletesebb magánsokszorosítás csak a nyomdabetűk használata elvén alapulhat. S ha már idáig eljutottunk, megállapíthatjuk, hogy ezen eszményileg legtökéletesebb magánsokszorosítás azonnali megvalósításának csupán azon körülmény áll útjában, hogy a jelenleg használatos nyomdai betűrendszer ábécéje nem szimetrikus alkatú. Tudjuk, hogy jelenlegi nyomdáimmá historikus képződmény : az ék- és felirásból fejlődött a görög, ebfejjel a latin és ebből a góth írás; ezekből a nyomtatás feltalálása után képződtek azon nyomdai írásjegyek, melyek az európai fajú népeknél ma már «latin alphabet» elnevezés alatt általános használatban vannak. Készséggel megengedjük és elismerjük, hogy e hetük bámulatos tökélyt értek el; elismerjük, hogy e betűrendszer a népek és a czivilizáczió egyik legbecsesebb közkincse, mely ellen valamit tenni botor dolog és képtelenség volna. De ez nincs is szándékunkban , jóllehet azt sem tagadhatjuk el, hogy épen a jelenlegi alfabét-rendszer óriási fölénye képezi jelen vállalkozásunk legnagyobb s úgylehet (legalább egyelőre) legyőzhetlen akadályát. Le, habár úgy is áll a dolog s a jelenlegi betűrendszer (xnollime tangerer)-féle zárkövet képez, mégsemzárkózhatunk el azon, harmincz év óta mindinkább erősbülő meggyőződésünk elől, hogy a haladásnak szüksége van a magánsokszorosítás tökélyére s hogy e tökélyt csakis a szimetrikus betűrendszer megteremtése által érhetjük el. Ha már ezzel tisztába jöttünk s megteremtettük a szimetrikus betűrendszert, úgy áttérünk azon előnyök megvilágítására, melyek e rendszerből fakadandók- lesznek. Mint láttuk, jelenlegi alfabétánk történelmi fejlődésű; azokat, kik azt megteremtették, semminemű előrelátás nem vezérelte; a nyelvészet, a grammatika, a hangtan, szépérzék vagy tanmódszer alkotásukat nem befolyásolta s alig túlozunk, midőn azt állítjuk, hogy az a puszta véletlen teremtménye. Igaz ugyan, hogy a puszta véletlenen alapuló alkotás is igen jól megfelelhet a mindenkori igényeknek, ámde újabb és magasabb igényeknek nem felelhetnek meg. 3. OLDAl,