Magyar Posta, 1943 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1943-08-01 / 8. szám

104/3 és 104/4 m­atrkaszolgálatos század végezte. A két század együttes lét­száma 450 fő körül mozgott. A kábel kitermelése 1942. november 19-én ért véget. Az 54 km 552,8­m hosszú kábelból 46 km 403.80 m, volt kitermelhető 8 km 148.20 méter kábel maradt felszedetten, mivel útkorrekciók miatt az úttest alá került, vagy bekötő utak alatt volt. Ezeken a szakaszokon a kábel kitermelése nem mutatkozott gazdaságosnak. A k­ikitermelt kábelek szétbontását szintén a ká­belhivatal 1. osztálya végezte és a kábel szétbontásához szükséges szerszámo­kat és berendezéseket is házilag állította elő. A kábel szétfejtése úgy folyt le, hogy a kábelt csőrlővel áthúzták egy négy hasító késsel ellátott berendezésen (6. sz. ábra), mely a köpenyt és a compound-réteget négy felé hasította, ez­után a kábelt egy tömbsorozaton 1 méteres darabokra vágtá­k és az ólom­köpenyt kézzel leválasztották az érkötegről. (7. sz. ábra). Ily módon a hatvani kábelből 180.850 kg ólom és 38.540 kg kábellélek vagyis papírral szigetelt érköteg került ki. A kábel kitermelése folyamán megállapították, hogy az ólomköpenyt védő compound-réteg állapota a talaj­nemtől függően változott. A homokos talajból kikerült compound-réteg tel­jesen tönkrement, míg az agyagos talajból kitermelt kábel kompound-rétege 37 év után is teljesen jó állapotban volt. Ahol a compound-réteg pusztulása miatt a kábel a földben csupaszon, minden védelem nélkül feküdt, az ólom­köpenyen semmiféle elváltozást megállapítani nem lehetett. A kábel történetéből és a kitermelésnél észlelt jelenségekből megállapít­hatjuk, hogy országút padkájában elhelyezett kábel mechanikai és kémiai védelmére compound-réteg tökéletes védelmet nyújt, ha különleges mecha­nikai igénybevétellel számolni nem kell. * Geschichte des Hatvaner Telegraphenkabels zu 27 X 1 Adern. KÁROLY BORSOS, Postingenieur. Der Verfasser befasst sieb mit den Plänen des Telegraphenkabelnetzes vom Anfänge des Jahrhunderts, darauf die technischen Bedingungen und die Umstände der Bauarbeiten des auf Grund dieser Pläne 'zwischen Budapest und Hatvan im Jahre 1905 verwirklichten einzigen Kabels. Dieses Kabel wurde in Folge der technischen Entwicklung der letzten Jahrzehnte sowohl in konstruktiver Hinsicht wie wirtschaftlich veraltet und im Jahre 1942 ausser Betrieb gesetzt. Der Rohstoff des herausgehobenen Kabels wurde zur Erzeugung neuer Kabel benützt. * L'liistoire du cable télégrapliique ä 27 X 1 fils de Hatvan. M. KÁROLY BORSOS, Ingenieur de poste. L’auteur fait connaltre les projets d’un réseau de cable telegraphique du début du siécle et puis les conditions techniques et les circonstances de construction du cäble unique qui fut reálisé á la base de ces projets entre Budapest et Hatvan en 1905. A la suite du développement technique des demiéres dizaines d’années, ce cäble est devenu démodé tant dans sa construction qu’en son économie et dévait étre reformé en 1942. Sa matiére brute a étéutilisée pour la confection des nouveaux cäbles.

Next