Magyar Sütők Lapja, 1924 (22. évfolyam, 1-24. szám)

1924-01-01 / 1. szám

4 MAGYAR SÜTÖK LAPJÁ­ ban, izzólámpagyárakban is engedélyeztek már 50—56 órás heti munkaidőt. Belgiumban a frank értékcsökkenése folytán bekövetkezett drágulás hatása alatt szövetségbe tömörült fogyasztók bizottságot küldtek ki a gazda­sági helyzet rosszabbodásának okait és a helyzet javulásának lehetőségeit kikutatni. A bizottság a drágulás egyik okát a 8 órás munkanap bevezetésében találta meg, melynek következtében csökkent termelés folytán rosszab­bodtak a kiviteli lehetőségek és így áremelkedés következett be. A munkaadók és munkásság képviselőinek nyilatkozatából kitűnt, hogy ha egyrészt a mun­kásság biztosítékot kap arra, hogy a 8 órás munkanap elvben érintetlen marad, másrészt a munkaadók látják, hogy a munkásszervezetek nem fognak ellenagitációt kifejteni, nem fog akadályba ütközni a törvény azon szakaszának alkalmazása, mely a munkaidőnek két órával való meghosz­­szabbítását teszi lehetővé. A munkaadók képviselője nyomatékosan rá­mutatott arra, hogy a termelés fokozásának elen­gedhetetlen követelménye a munkaadó és a mun­kás közötti kölcsönös bizalom megerősödése és a hygiéniai viszonyok lehető megjavítása, ami a munkások morális, szellemi és szociális haladá­sának alapfeltétele. Az áruuzsora kérdésének rendezése. A hazai kereskedelmi és iparkamarák egyöntetű kérelmére az eddigi bizonytalanság megszüntetése céljából a magyar királyi igazságügyminiszter egy utasítás tervezetet készített a hatásköre alá tartozó kir. főügyészségnek, mely ügyészi utasítás-tervezetet röviden a következőkben ismertetjük: Elsőrendű közérdek, hogy az árdrágító vissza­élésekről szóló 1920. évi XV. törvénycikk gyakoriak alkalmazása a mai gazdasági helyzet követelményeihez simuljon. Könnyen a gazdasági élet megbénítására vezethetne, ha a gyakorlat nem venné figyelembe a gazdasági élet tényleges viszonyait és különösen ezeknek a viszonyoknak a törvény hatályba lépése óta bekövetkezett mélyreható megváltozását, hanem mereven ragaszkodnék egyes, a gyakorlatban eddig kifejezésre jutott irányelvekhez. A törvény megalkotásakor a leromlott gazda­sági helyzet még a kötött gazdálkodásnak fentartását és messzemenő büntető rendelkezésekkel való meg­erősítését tette szükségessé. Azóta a gazdasági fejlő­dés jelentékenyen előrehaladt, habár még nem olyan mértékben, hogy a törvény hatályon kívül helyezését tenné időszerűvé. Igazságügyi szempontból is fontos, hogy a tör­vény alkalmazása és különösen a megengedett és a törvény büntető rendelkezései alá eső cselekmények elhatárolása biztos elvi alapokon nyugodjék. E köve­telményen azért is különös súly fekszik, mert a 6150/1923. M. E. számú rendelet az uzsorabirósági eljárást lényegesen megszorította, a felebbvitelt és ezzel a kir. Kúriának a joggyakorlatot irányító befo­lyását nagyon megszorította. Már­pedig visszás volna, ha kivételesen szigorú eljárási szabályok szerint kerül­nének elbírálás alá olyan bűncselekmények, amelyek közül a joggyakorlat még alapvető anyagi jogi elvi kérdésekben is ingadozást tanúsít. Mindezek megfontolása alapján rendeltem el, hogy mindazok az ügyek, amelyeknek eldöntése a törvény egyes rendelkezéseinek vitás értelmezésétől függ, a törvény alkalmazásánál irányadó elvek tüzetes megállapításáig függőben tartassanak. Az áruuzsora, illetve árdrágítás fogalma. Mellőzve az árdrágító visszaéléseknek a mai viszonyok között csekélyebb gyakorlati jelentőséggel bíró eseteit, az áruuzsora (1920 : XV. t.-c. 1. §. 1. bek. 2. p.) vétségére vonatkozólag mindenekelőtt arra hívom fel a vádhatóságok figyelmét, hogy a törvény helyes alkalmazása a terhelt árszámításának tüzetes és lelkiismeretes felülvizsgálását követeli. A törvény a tényálladékhoz a méltányos hasznot meghaladó nyereséget kíván. Azt, hogy az adott ügyben szereplő ár tartalmaz-e ilyen nyereséget, az árnak a törvény­ben megjelölt tényezőkre felbontása nélkül nem lehet megállapítani. Meg kell tehát vizsgálni, hogy az árut mekkora termelési, előállítási vagy beszerzési, úgy­szintén minő és milyen összegű egyéb költség terheli, különösen a forgalombahozó általános üzleti költsé­geiből az illető árura mennyi esik (úgynevezett régi tétel) és mindezek leszámítása után a forgalombahozó javára milyen haszon mutatkozik és ez a haszon a tekintetbe jövő gazdasági körülmények (kockázat mér­téke, az árura fordított munka értéke, az esetleges üzemi veszteségek fedezése stb.) figyelembevételével meghaladja-e a méltányosság szerint megengedhető mértéket. Nem elég tehát az illető cikk árának álta­lános megbecslése, más áru árával vagy az esetleg idejétmúlt tájékoztató árral való felületes összehason­lítása. A vádhatóságoknak kötelessége minden rendel­kezésükre álló perjogi eszközzel ezeknek a döntő kérdéseknek tisztázását akkor is elősegíteni, ha az ügyben meghallgatott szakértő kivételesen nem állna is feladata magaslatán és nem lenne képes kifogás­talan számítási adatokat előterjeszteni. Egyébként is súlyt helyezek arra, hogy a vád­hatóság minden szakkérdésben, még mielőtt a vádeme­lés kérdésében érdemleges állást foglalna, szakértő közreműködését vegye igénybe, amint azt az uzsora­­bíróságokról és az árdrágító visszaélések esetében követendő eljárásról 1920. július hó 21-én kiadott 5.950/1920. M. E. számú rendelet 15. §-ának máso­dik bekezdése is elrendelte. A nagyjelentőségű igazságügyminiszteri utasítás­­tervezetnek többi fontos rendelkezését jövő számunk­ban fogjuk ismertetni. tökéletesség­e u­t­o­n é­rhet elő DIAHALT RESZVENYTARSASAG . BUDAPE TELEFON! JÓZSEF 15-7S tetszetősebb és jobb a sütemény DIAMA bármely más anyaggal.

Next