Magyar Sütők Lapja, 1925 (23. évfolyam, 1-24. szám)

1925-01-01 / 1. szám

2 MAGYAR SÜTŐK LAPJA Továbbá szükségesnek látjuk, hogy a fővárosi Sütöipartesíület az utolsó időben megingott bizal­mát visszanyerje és a szükséges tekintélyt vissza­szerezze. Éhez szívesen nyújtunk segítséget, épp úgy, mint nem zárkózunk el a Sütőkaszinónak új életelixirt adni, mert az ott mutatkozó sorvadás an­nál is inkább érint fájdalmasan, mert a Sőtőkaszinó felállításában a Magyar Sütők Lapja is kivette az oroszlánrészét és tulajdonképen lapunk eszméje volt. Be kell látnia a Siit-ékaszinó mai vezetőségének, hogy tizenkét teritékü vacsorák mellett nem lehet szó a fővárosi süíőiparosságnak gyors és eredmé­nyes szervezkedéséről. Ezeket mindazért szögezzük le, hogy némuljanak el végre azok a vádoló han­gok, akik rólunk alaptalanul azt állítják, hogy a Magyar Sütök Lapja nem hive a békés együtt­működésnek és folyton keresi a harcot. Nagyon jól tudjuk mi is, ott, hol nincs béke, nem lehet áldás, ott, hol nincs áldás, ott nincs jólét. Pedig a Magyar Sütők Lapjának egyedüli óhaja és munkájának célja, hogy a sütőiparos boldogul­jon. Ha az ipar boldogul, akkor a szaklap is bol­dogul. Tehát a saját érdekünkben is kívánunk tartós békét, megértést és boldog újévet a magyar sütőiparosságnak. Steiner Gyula. Körbe-körbe ® • • — Interjú a pesti sütőmesterektől. — (A Magyar Sütők Lapja eredeti riportja.) Smiedt főbiztos Víl. jelentésében kiemeli, hogy kül­kereskedelmi mérlegünk 25 millió aranykoronával először aktiv. A nivellálódott kereskedelmi mérlegtől az ország figyelő közvéleménye pedig a viszonyok fokozatos javulását várja . . . kéri . . . sőt, ha kell, követeli. A főbiztos jelentése előtt párnappal, Esztergályos János képviselő az országházban interpellációt intéz a kor­mányhoz, melyben kéri a kormányt, hogy akadá­lyozza meg a pékek kenyéruzsoráját. — Az ellenté­teknek micsoda komplexuma. — Fokozatosan javuló büdzsé, mellyel vissza kellene térni a békebeli élet­standardnak és a másik oldalon egy közszükségleti cikknek, a kenyérnek — mely mindég fokmérője az ország gazdasági konszolidációjának — állandó drá­gulása. Meg akartam tudni, mi a háttere ennek az „önké­nyes“ drágításnak, hogy még a pékek is, akiket a közvélemény mindég a legjobb anyagi körülmények között élő iparososztálynak gondolt, kénytelenek „ke­nyéruzsorát“ folytatni, Végigjártam kisebb-nagyobb üzemmel rendelkező néhány pesti sütőmesterí, és interjúim közben a kö­vetkező beszédes eredményekhez jutottam. Monáth Dezső, Hernád-utcai sütőmester: én a ke­nyér drágulását a liszárak fokozatos emelkedésén kívül, sok más okban is látom. Nálunk nem lehet 'sz úgynevezett leépítési rend­szert behozni, segédeink munkabére, nem úgy mint a más vállalatoké csökken, hanem állandóan emel­kedik. A mi kiadásaink egyformák és bevételünk fogy, mert az elfogyasztott kenyérmennyiség állan­dóan keveshedik. A munkáselem Budapestre áramlása az ipari élet stagnálásával megszűnt, pedig kenyér­fogyasztóink egy tekintélyes részét ezek teszik ki. Békében, ha a környéken házat építettek, én azt megéreziem, mert ha munkások minden délben csak 20 korona áru kenyeret vásároltak, jövedelmem egy tekintélyes részét tette ki. Most még az a munkás is, aki dolgozik, igyekszik a fogyasztandó kényeret a minimumra lefokozni. És a munkás felesége is na­gyon beosztva adja gyermeke kezébe a karéj kenyeret. Háború előtt Budapesten 260 pékmester volt, és alig hatvan volt közülök, akiknek a malmok szívesen hiteleztek s a legtöbbnek egy-két zsák liszttel kellett vegetálnia. Az illetékesek és a közönség, a kicsiket soha sem látta meg, csak a nagyokat, a kinövéseket vette észre figyelő tekintete. Tévesen idegződött be a közvéleménybe az a fel­fogás, hogy mi vagyunk a jólét megtestesítői. Nagy tévedés! Mi csak a legnehezebb munkával megszer­zett kis vagyonunk élvezői vagyunk. Az a kis sütő­mester már reggel öt órakor felkelt és vasszorgalom­mal együtt dolgozott az alkalmazottaival. A közvéle­mény ezt soha sem látta meg. Más iparágban is vannak nagyok, ott is vannak kinövések. S mi nem akarjuk magunkon viselni a kenyéruzsorával szerzett vagyon ódiumát. Most a ke­nyér közszükségleti cikk és azzal senkinek sem sza­bad uzsoráskodnia. A mostani helyzetünk még súlyosabb. 330 sütő- mester közül alig rendelkezik 4—5 olyan sütődével, mely a mostani lefokozott kenyér-igények mellett, teljes üzemmel tudna dolgozni. A kiadásokat pedig be kell hozni és az igy kifejlődött verseny nyomasz­tóan nehezedik iparunkra. Üzemünkben történő versenykinövések pedig lán- colatosak, mert ha Budán egy kartárs 200 koronával olcsóbban adja a kenyeret, nekem is olcsóbban kel! adnom, hogy felvehessem a versenyt és ilyen helyzet mellett azt mondják rólunk, hogy kenyérdrágitók vagyunk. — Kértem még Monáth urat, hogy mondjon vala­mit a Sütőkaszinó viszonyairól is. Erre vonatkozólag csak azt mondhatom, hogy amióta megszűnt a tőzsde, megszűnt a nagy hü-hó is a Ka­szinóban. Már gyalog járnak a kartársak a Kaszinóba, már elmúltak az autózások és konjunkturális haszon­ból történő költekezések. Az értekezés fentartására elég élénk kaszinói életet folytatunk. Az aktuális kér­déseket a Kaszinóban állandóan szőnyegen tartjuk és itt egymástól értesülünk az áralakulásokról. A tagok egymásközíi jóviszonyának kiméiyitésére vacsorákat szoktunk rendezni, azonban a tagok a vacsorán való részvétele, sajnos, sokszor összefüggésben van, hogy ki, melyik párthoz tartozik. S azt hiszem, hogy a tor­zsalkodás miatt a sütőkön kívül a legtöbb kárt a vendéglős látja. Strohmayer Gáspár, József-köruti sütőmester: A közönség rendszerint arról ítél, amit lát. Vásárlásai közben ha megfordul nálunk, azt látja, hogy üzle­tünkben néha 4—5 vevő is van. Ez pedig a mai gaz­dasági viszonyok mellett esemény egy üzletben. És ekkor már ki is alakul a közönség véleménye: mi­lyen jól is megy ezeknek a pékeknek! De közben arra senki sem gondol, hogy az a

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék