Magyar Sütők Lapja, 1925 (23. évfolyam, 1-24. szám)
1925-01-01 / 1. szám
. Ha minden sütőmesternek meg lehetne magyarázni, hogy a SütökOrszágos Szövetségébe való belépés mindenkinek eminens érdeke, akkor az eredmények is mások lennének. De ha nagy baj lessz, akkor a sütők egy táborba fognak tömörülni. Aki riportomat figyelemmel végigolvasta, az megláthatja, hogy a sütők mai helyzete hű tükre az ország gazdasági viszonyainak, mit jelszavakkal és a való téves beállításával, nem pedig komoly tettekkel igyekeznek: a helyes mederbe terelni. Reisch Ödön: Mákói levél. Azok az ősrégi tapasztalatok, melyekkel vezetőférfiaink rendelkeznek és amelyre e lap hasábjain oly sokszor rámutattatott többek által, mintegy előre megjósolva iparunkra váró jövőt, most beigazolást nyert az egész vonalon ezen előre jóslás. A legális és illegális versenynek az a tobzódása, mely a mi iparunkba meghonosodott, felülmúl minden képzeletet és akik — mint én is — azt hittük, hogy ezen iparunkban a háborúelőtröl már jólismert fajtája a versengésnek, mint a háborús idők tanulságainak konzekvenciái el fognak maradni, illetve többé vissza nem térnek, megállapíthatjuk lelkünk egész keserűségével, hogy hiába hittük, hogy a piszkos versengés leleményessége a mi iparunkban még a háború előtt kimerhetett, ebben az iparban az előretörő korszellem még ujjakat is tudott produkálni és bámulatba tudta ejteni vele még azt a közönséget is, ki látszólagosan tulajdonképen hasznát látná ezen egészségtelen tülekedésnek. Csak utóbb is az a hirdetmény, mely két kg. burgonya-ajándékot kínál a kenyérvevőknek, oly tünet, mellyel nem csak a fővárosban, hanem a vidéken is még változatosabb formában találkozunk. Ebben nem is az a legszomorúbb, hogy akadnak egy ipar- vagy kereskedelmi ágban olyanok, kik ilyen irreális alapon akarják az üzletet erőszakolni, hanem az a legszomorúbb, hogy — amint e lap szerkesztője, egész helyesen jegyezte meg — nagy oka tehet egy olyan előkelő cégnek, ki évtizedeken keresztül el nem tért az üzletvezetés reálisságától, hogy ilyen reklámokhoz folyamodjon. És most, amikor az előrelátók jóslása mint ily szomorú valóság áll előttünk, rá akarok mutatni először a valódi okra, másodszor miképen lehetett volna ezt megakadályozni és volna elég mód arra, hogy ezen ügyben még eredményesen lehessen lépéseket tenni. Az egészségtelen versenyzésnek az az abnormis túlprodukció az oka, mely a mi szakmánkban a háború után képződött. Kétségtelen az, hogy a háborúnak különféle szüleménye között, hazánk megcsonkítása folytán előállott összpontosulás következményeként az emberek mikénti elhelyezkedésének problémája is felszínre került. Az emberek igyekeztek exisztenciát keresni és elhelyezkedtek ott, amely foglalkozás egyéniségüknek legjobban megfelel és különösen ott, hol az elhelyezkedés és a kilátások a legkönnyebbeknek látszottak. A mi iparunk mindenkor céltáblája volt azon téves felfogásnak, hogy ott könnyű a boldogulás és rózsásak az anyagi kilátások. Ez is egyik oka annak, hogy bár majdnem minden szakmában nagy a túlprodukció, a mi szakmánk e tekintetben óriási módon vezet. Az a tanult pék, ki iparáért a törvényes kellékek alapján szenvedett meg, soha sem látta szívesen az illetéktelenül betolakodókat. Megváltozott világ, megváltozott nézet. A háborúnak azon szerencsétleneire, kiknek feldúlt exisztenciájok helyet újat kellett keresniük és így jutván az iparukkal összeköttetésbe, nem vonatkozhat ezen érzelmünk, mint melyet az illetéktelenül betolakodók iránt táplálunk nem csak azért, mert gondolkozásunk mindenkor szociális és emberséges volt, de azért is, mert lélektanilag bebizonyítottnak lehet venni azt, hogy azok az egyébként is intelligens osztályból (hivatalnok, katonatiszt stb.) rekrutálódó elemek, kiket a sors eléggé megviselt amíg oda jutottak, hogy pékséget nyissanak, oly komolyságot visznek oda magukkal, mellyel nem felforgatni akarják a nekik létalapot nyújtó exisztenciát, hanem éppen iskolázottságok segítségével igyekeznek minél gyorsabban elsajátítani és megalapozni azt és annak közállapotán lehetőleg segíteni. Az itt leírt elemeket nem is találunk oly túlzott számban iparunkban, mely képes lett volna ezen felforgató túlprodukciót előidézni. A körülményeket az teszi sajnosan végzetessé, hogy a legtöbb táncos, valutás, siker és egyéb konjukturális gazemberek a háborús világnak ezen torzszülöttei, mikor azon ingadozó talaj alatt süppedni kezdtek, igyekeztek egy szilárdabb talajra jutni és megfertőzték azt a becsületes iparágat, melyre a legkönnyebben ráléphettek. Ezek, kik ab ovo hozzá voltak szokva a konjukturális méreteknek minden körülmények között való felhajszolásához, hozták magukkal e szellemet, és mert üzleti szellemüket mintha a vakmerőség karakterizálta, a lisztelővételeknél oly tér kínálkozott az ily irányú érvényesülésre, hogy azt a részét a pékiparágnak, mely mindenkor becsületes megélhetést nyújtott az azzal tisztességes módon foglalkozóknak — ők meg sem ismerték, azt megismerni nem fogják soha, mert éppen a lisztemelkedések folytán előállott konjunkturális haszon minél gyorsabb megemésztése idézte elő a mindenáron forgalmat elérni akarást, hogy az átvételre szakadó lisztmennyiségeket mielőbb felsüthesse. Ez a jelennek való élés és a jövővel való nemtörődés jellemzi ezeket az alakokat, kiknek semmiféle idegszála ehhez az iparhoz nem fűződik. Nem sokat ér az nekünk, ha idővel el is pusztulnak ezek a bizonytalan exisztenciák, de itthagyják azt a sokáig el nem takarítható nyomot, melyet oly lelketlenül meghonosítottak. Az itt elmondottak az okai a most mutatkozó piszkos versenynek, hogy ez előállhatott, annak mi vagyunk hibásak. Alig egy éve annak, hogy az a háborús rendelet hatályon kívül helyeztetett, amely szerint meg lett volna akadályozható ezeknek letelepedése. Annak szelleme át volt hatva attól a tudattól, hogy a tisztességes ipar és kereskedelmet meg kell óvni a MAGYAR SÜTÖK LAPJA