Magyar Sütők Lapja, 1927 (25. évfolyam, 1-24. szám)

1927-01-01 / 1. szám

4 MAGYAR SÜTŐK LAPJA A Fővárosi Sütőipartestület még mindig nem tartja elérkezettnek az időt, Hogy a sütőiparosok életbevágó kérdéseit a Szövetséggel együtt tár­gyalja le, így tehát még mindig kénytelenek va­gyunk ezeket saját belátásunk szerint napirendre tűzni és a nyilvánosság előtt letárgyalni. A legaktuálisabb és a sütőiparosokra nézve sors­döntő kérdés ma a sütemény árának helyes meg­állapítása, mert emlékezetünkben van még az ipar­testületnek elhamarkodott és nem indokolt árleszál­lítása, mely nemcsak a budapesti, de a vidéki kar­társaknak is kiszámíthatatlan károkat okozott. A folyton ingadozó lisztárak is lehetetlenné tesz­nek egy alacsony süteményárat, mert a sütök szer­vezetlensége, fegyelmezetlensége és főleg nemtörő­dömsége folytán a minduntalan szükséges árvál­tozásokat érvényesíteni nem lehet. Az alacsony­z árak jobban elősegítik a sütőknek amúgy is kataszt­rofális helyzetét, mert ezek számolni egyáltalán nem tudnak és így vakon vesztükbe rohannak. Egy fél fillér differencia a fogyasztóközönség­nél nem is játszik szerepet, csak a rosszindulatú napisajtó fújja mindig fel ezeket a csekély árkülön­bözeteket. Látjuk, hogy a fogyasztóközönség szó nélkül fizeti a kávéházakban, vendéglőkben, kávé­mérésekben, tej­csarnokokban a 8 filléres süte­ményt, mely áraknál a viszonteladó 4, rosszabb esetben 3 fillért keres, a szállító sütő azonban még az üzemköltséget sem keresi meg. Ha most már a hatóság törvényesen állapítja meg a sütemény súlyát, akkor vagy német, francia és osztrák minta szerint állapítsa meg az árakat is, amelyeknek a sütőiparosok szívesen sietnek magu­kat alávetni, mert a mai süteményárak mellett a sütők elvéreznek. Ha pedig ez nem volna lehetsé­ges, akkor a sütőknek — ha meg­ akarnak élni — számításukban nemcsak a mai háromszoros üzem­költséget kell bekalkulálni, hanem azokat a súlyos büntetéseket is, amelyekkel az utolsó esztendőkben a sütőket sújtották és mely büntetések egyeseknél évente 20—30 milliót is kitesznek. De van egy másik tétel is, amit a sütők figyel­men kívül hagynak, tudniillik a munkaidő. Míg ré­gebben heti 84 óra munkaidőt számítottak, ma csak heti 48 órát lehet kalkulálni. A pénznek még ma sincs olyan értéke, mint békeidőben, az életfentartás ez által is drágult, az adók legalább tízszerte akkorák, mint békében és a különféle nyersanyagok és a berendezési cikkek is sokkal magasabbak, mint ezelőtt. A kispékeknek ezenkívül szakítani kell a régi szokásokkal és a süteményeknek meg kell adni azt, amit a mai igények megkövetelnek. Fel kell hagyni azzal az elavult rendszerrel, hogy a sütő ugyanegy tésztából készítse el a négy-ötféle süteményt. A jó süteményért a közönség mindig szívesebben fizet magasabb árat, mint a rossz áruért, amellyel a sütő egyáltalán nem növelheti üzletének forgalmát. A jó zsemlyéhez feltétlenül szükséges Diamait vagy Szirmalt, a kiflihez ezenkívül még tej és cu­kor, a vajas süteményhez pedig vaj v, más zsiradék. Ez pedig mind pénzbe kerül. Ha tehát a sütőmester becsületesen akar meg­felelni hivatásának, ha jó áruval akarja kiszolgálni vevőit, ha súlyos adóit pontosan akarja megfizetni, ha családját tisztességesen akarja fentartani és gyermekeit felnevelni és emellett pár fillért is félre akar tenni rokkantság és munkaképtelenség esetére, akkor nem marad más hátra, minthogy becsületes árat követeljen, amelyben benne foglaltatik minden költségen kívül a tisztességes polgári haszon is, amely minden iparost jogosan megillet. Ezért azt hisszük, hogy a 6 filléres sütemény ár nem lehetet­len kívánsága, mely ellen a közönség sem szólna, ha a napisajtó nem uszítana állandóan a sütők ellen. Hat fillér legyen a sütemény ára.

Next