Magyar Sütők Lapja, 1927 (25. évfolyam, 1-24. szám)

1927-01-01 / 1. szám

MAGYAR SÜTÖK LAPJA­ ­ Egyesülésben az erő. Irta: Kallós A. Károly sütőmester, Szentendre. A gazda kocsija elé fogja csökönyös lovait és elindul velük a napi munkájára, Hogy a lovakkal teljesített napi munkájával megkeresse családjának a napi kenyeret. A lovak egy darabig türelemmel poroszkálnak. De észre veszik, hogy a gazdájuk a kocsin elaludt, míg egyszer csak megállanak. A gazda nógatja, indítani akarja őket, rángatja a gyeplőt, de hiába. Az egyik jobbra, a másik balra húz, míg végre a gazda türelmét veszti és erélyes fellépésére a lovak megvadulnak és magukkal ra­gadják a kocsit. Természetesen két ellenkező irány­ban és addig meg sem állanak, míg a kocsit a rajta levő rakománnyal együtt széjjel nem szórták és önmagukat is össze nem törték. így töri össze a sütőipar is magát, ha annak ko­csisai tovább alusznak és mély álmaikból fel nem ébrednek. Míg mi lázálmunkat alusszuk, nézzük meg mi történt és történik. A malomipar a viszonteladó, sőt még a fogyasztó közönség is erősen megszer­vezkedett és dolgoznak a pékek veszteségéve , egyesült erővel. Csak mi, pékek, maradtunk szervezetlenek, ho­lott minden egyes kortársnak egyéni meggyőző­dése, hogy: egyesülésben az erő. Tekintsünk vissza a háborúba, és gondoljunk néhai szeretett kirá­lyunkra, I. Ferenc Józsefre, kinek jelszava volt, hogy egyesült erővel. Míg ezen jelszó a népek szívében élt, addig arany babér koszorúzta az egyesült hadseregünk zászlóját, de midőn a szívekből kezdett kihalni ezen nemes jelszó, vele együtt lehullott a drága babér. Mint tudjuk felborult minden, és isszuk annak ma is a keserű levét. Megcsonkították szép hazánkat a magyar Kánaánt, mert kihalt a jelszó, hogy egye­sült erővel. Hogy minket is már jobban meg ne csonkítsa­nak szeretett kartársaim, tegyünk fogadalmat la­punk 25 éves jubileumának emlékére, hogy vala­mennyien hűséges tagjai leszünk a M. S. O. Sz.­­nek, illetve előfizetői a Magyar Sütők Lapjá­nak, hogy így dolgozzunk gyermekeink jövőjéért és a magyar hazáért egyesült erővel. Mit is jelent az, hogy egyesült erővel. Tekint­sünk bele a család életébe. Ott, ahol a házastársak nem értik meg egymást, hanem mindkét fél a maga nézetét tartja helyesnek, széthúznak, mint az egy­szeri gazda lovai. Ott a kocsit rakományostól együtt szétszórják és azt megérzi az egész család. Gyermekeiket nem bírják nevelni, mert egymással szemben mindig dacolnak. Ez áthat a gyermekeikre is, ezáltal azután meg van az egész család fertőzve. De mind a kettő alszik. Most tekintsük azon családot, hol megértik egy­mást, ahol vállvetve állanak az élet kocsijának rúdja mellé és vontatják azt egyesült erővel, ahol meg van az egymás iránti egyetértés a házastársi 5UTÖK^5 CUKRA5Z0K .SÄ0^64_f r4»­.«H »51-n/mR^ÜTŐK É.T Cukrozok 0R5ZÁ&O5 ÍRO( r ' fc«■■ív-'­n gfe) II:' SÄ*. £ä^

Next