Magyar Sütők Lapja, 1929 (27. évfolyam, 1-24. szám)

1929-01-01 / 1. szám

MAGYAR SÜTÖK LAPJA A kereskedelemügyi miniszter úr meg fogja kérdezni most az ipartestületektől, hogy kívánják-e a központi szervnek a létesítését és válla­ják-e azt a fejenkénti 1 pengő évi hoz­zájárulást. Meg vagyok róla győződve, hogy az öntudatra ébredt iparosság ezekre a kérdé­sekre meg fogja adni a határozott választ. Azt tapasztaltam a száz és száz iparosgyűlésen és értekezleten, hogy a magyar iparosság változ­tatni akar a sorsán és osztályérdekeit önkor­mányzat alapján saját maga akarja intézni. Most valóban az iparosság kezében van a sorsa. Az iparosság bölcsességétől, műveltsé­gétől, öntudatától függ tehát, hogy miként irá­nyítsa a jövőben életét. 5YTöK­;5 CUKRA5Z0K n/WARXJTÖK tycuKf­vzoK 0KÖZAG03 5ZÖVU5tLL is; 5 IMrói döntés antedatált és fedezetlen csekkekről A Magyar Sütők Lapjának legutóbbi szá­mában egy érdekes bírói döntésről számoltam be, amely a sütőknek bizomány leple alatt eladott lisztek elsikkaszt­ásáról szólt és meg­állapította, hogy a sütőmestereknek lisztet bi­zományira adni nem lehet és az ilyen álszer­ződés alapján a sütőt sikkasztásban sem lehet bűnösnek kimondani, feltéve, hogyha az illető az eladó tudomása szerint is a lisztet nem áru­sításra, hanem feldolgozásra szerezte be. Ezzel a magyar bíróság egy egész rendszerré vált büntető üldözés alól húzta ki a talajt és ele­jét vette annak, hogy a hibáján kívül fizetés­­képtelenségbe jutott sütőmestereket előre­ ki­­fundált büntetőjogi kelepcébe lehessen vinni, azután a bűnvádi eljárás minden tortúráján végighurcolni olyan ügylet után, amely tisz­tára adás-vételből származott magánjogi köve­telés volna. Most a magyar bíróság egy újabb, más­ rendszerben kifundált, de hasonló tenden­ciából származó bűnügy fajtáról állapította meg azt, hogy nem büntetőbíróság, hanem pol­gári bíróság elé való. Közismert az a szokás, hogy a lisztkeres­kedők és malmok, akik az üzletet mindenkép­­pen meg akarják csinálni, de a hitelt igénybe­vevő sütőmesterrel szemben esetleg kellő bi­zalommal nincsenek, oly módon vélik követe­lésüket, biztosítani, hogy a sütőmestertől vala­milyen csekket vesznek át fizetésül, amely csekk mondjuk 30, vagy 60 napra, tehát a fi­zetés esedékességkori dátummal lesz kiállítva. Ez az úgynevezett antedatált, előre keltezett­ csekk, amelynek természetesen akkor, amikor

Next