Magyar Sütők Lapja, 1937 (35. évfolyam, 1-24. szám)
1937-01-01 / 1. szám
4 oldal. MAGYAR SÜTŐK LAPJA 1937. január 1 Mindenütt csendben várják saját kimúlásukat. Csak iparunk rossz szellemei ■vihognak gúnyosan és kárörvendve a haldokló áldozatokra. Nekik érdemes volt átkozott munkájukat elvégezni és befejezni. Amit megjósoltunk, az bekövetkezett. Csak csoda mentheti már meg a magyar sütőipart. Harmincötévi hiábavaló, de becsületes és önzetlen munkával a hátunk mögött várjuk mi is ezt a csodát. Szeretett és megcsonkított hazánk, iparunk és kartársaink érdekében imádkozunk, hogy ez a csoda mielőbb bekövetkezzék. Adja a magyarok mindenható Istene, hogy legalább az 1937. évben megtörténjen ez a csoda, fejünk felől múljon el a veszély és jöjjön el az a Megváltó, aki kiveri a farizeusokat iparunk templomából. Ezt kívánja tiszta szívből Steiner Gyula Nincs már értelme a Lisztforgalmi adó további fenntartásának A közvélemény soha nem foglalkozott annyit nyilvánosan egy adónemmel sem, mint a lisztforgalmi adóval. Ez teljesen érthető is, mert hiszen a terheknek ez a fajtája, amelyet minduntalan a „legantiszociálisabb adónem" jelzővel díszítenek, a legfontosabb népélelmezési cikket, mindennapi kenyerünket drágítja meg. Zúgolódik tehát elsősorban a fogyasztóközönség, amely a liszt és kenyér árában kénytelen jelentékeny többletet fizetni, panaszkodik a mezőgazdaság, amelynek megsegítése érdekében született meg ez az adónem és — habár szigorú rendelet tiltja — káromkodik a malom- és a sütőipar, amely a lisztforgalmazó minden ódiumát elviselni kénytelen. E három tényező — a mezőgazda, a malom és a fogyasztó — közé beékelt utolsó láncszem a sütőiparos, amely a mezőgazda gabonáját és a malom őrleményét kenyér formájában közvetlenül juttatja a fogyasztóknak. Nagyon természetes tehát, és ez az egyetlen magyarázata annak, hogy a kenyér drágaságáért senkinek sem jut eszébe akár a mezőgazdát, akár a malmot vagy pláne az államot — mint a tisztforgalmi adó megteremtőjét — ■okolni, amely tényezőkről egyszerűen megfeledkezik a közvélemény és a napisajtó, mert hiszen egyszerűbb, ha a sütőiparost, mint a kenyérmagvak feldolgozóját állítják oda bűnbakul. Nagyon érthető, hogy ilyenformán a sütőiparos érzi leginkább a lisztforgalmi adóval kapcsolatos sérelmek súlyát és a legtöbb panasz emiatt a sütőiparosság köréből hangzik el. Ha ehhez még hozzátesszük, hogy a lisztraktárkönyv bevezetésével mennyi kellemetlenség zúdult a sütőiparosság nyakába, akkor nagyon is érthetővé válik, hogy milyen idegenkedést érez még mindig a sütőipar a lisztforgalmi adóváltság iránt. A szövetség irattárában ,garmadával fekszenek végzések és fizetési meghagyások, adóelőírásokról és szabálytalansági bírságokról, amelyeknek 99 százaléka nem rosszhiszeműségből, hanem a sütőiparos részbeni iskolázatlanságából, részben jóhiszemű elírásából keletkeztek. Amikor az őrleményraktárkönyvvezetést a sütőiparosok részére kötelezően előírták, hangoztattuk, hogy a sütőiparosnak, bármily jószándékkal is fog eleget tenni a törvényes rendelkezésből reáháramló kötelezettségének, mégis állandó kellemetlenségei fognak ebből származni. Akkor azzal vigasztaltak bennünket, hogy minden szükséges rosszat meg lehet szokni, ami meg is történt, de ez a megszokás súlyos millióiba került a sütőiparosoknak. Hét év óta, tehát amióta lisztforgalmi adó létezik, — amelyet akkor az egyszerűség kedvéért balettának neveztek — a Magyar Sütők Országos Szövetsége minden alkalmat megragadott arra, hogy illetékesek előtt feltárja azokat az indokokat, amelyek ennek az adónemnek eltörlését feltétlen megkövetelték. A mezőgazdasági érdekeltségek részéről is számtalanszor elhangzott az a megállapítás, hogy aisztforgalmi adónak létjogosultsága nincs és ez a létjogosultságnélküliség tulajdonképpen ma kulminál, amikor már 20 pengő körül jegyzik a búzát. A gabonajegy-rendszert, a balettát akkor vezették be, amikor a búza ára 7 és a rozs ára 4 pengő volt. Elismerjük, hogy akkor volt némi létjogosultsága ennek a rendszernek, amely a mezőgazdaság megsegítését volt hivatva szolgálni (de a mezőgazdák legalább annyira idegenkedve fogadták, mint a többi érdekeltek), de ma, amikor 20 pengős búzaárral és 17 pengős rozsárral kell számolnunk, semmi okát nem látjuk annak, hogy a lisztforgalmiadóváltaságot minek kellene egy percig is tovább fenntartani. Éppen eleget viselte a sütőiparosság az „árdrágítás“ megszégyenítő bélyegét, hogy menynyire indokolatlanul, arra felesleges itt kitérnünk. Nem a sütőiparosságon múlik a kenyér árának olcsóbbá tétele. A kormánynak megvan erre a módja, és csak egyetlen tollvonásba kerül: el kell törölni a kenyér árát drágító és teljesen idejétmúlta lisztforgalmiadóváltságot! A Magyar Sütők Országos Szövetsége a lisztforgalmi adóváltság eltörlése ügyében most ismételten a pénzügyminiszterhez fordult. Sz. L. Minden barátjának és ismerősének boldog újévet kiván STEINER GYULA