Magyar Szesztermelő, 1926 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1926-01-01 / 1. szám

A Magyar Szesztermelő 1926. január ha szemben versenyképes maradjon. Ennek a versengésnek végül is 1902-ben a brüsszeli cukorkonvenció vetett véget. Erősen hiszem, hogy a szesz versengése a külföldi piacokon végül is szintén valamilyen hasonló konven­cióban való tömörüléssel lesz szabályozva, de attól tartok, hogy az még csak igen hosszú idő után fog bekövetkezni. A szeszelhelyezési lehetőségek pedig mindig nehe­zebbek lesznek, amennyiben több államban újabban ismét részleges, vagy teljes szesztilalmat vezettek be. Utalok e tekintetben Finnországra, Észtországra, Lett­országra és Dániára. Abban pedig egyáltalában nem bízom, hogy az Északamerikai Egyesült Államokban a szesztilalom valaha is fel lesz függesztve. Nem hiszek ebben azért, mert közel 40 évig tartott, míg a szesztilalom fokozatosan mind több és több észak­amerikai állam területén kimondatott, míg végül nép­szavazás után államszövetségi törvénnyel annak hatálya az Északamerikai Egyesült Államok összes államainak területére kiterjesztetett. Éppen azért, mert a szeszexport terén a jövő fejlődési lehetőségeket alig nyújt, a legfontosabb problémának tartom a motorszesz kérdésének olyan módon való rendezését, ahogyan az Franciaországban történt, ahol törvényben van kimondva, hogy csak olyan benzin hozható forgalomba, amelybe legalább 10% különleges módon készített, töményített szesz van belekeverve. Ezzel a törvényes intézkedéssel Franciaországban meg­teremtették a nemzeti hajtóerőt, az u. n. Carburant National-t, s elérték azt, hogy a szesztermelés korlátozása nélkül szeszfeleslegeiket a belföldön értékesítik s nem kell azokat exportálni. Nekünk is hasonló megoldásra kell törekednünk és bár azt nem érhetjük el, hogy a szesz exportálása teljesen feles­legessé váljon, mert hiszen benzinfogyasztásunk aránylag csekély, mégis mintegy 20.000 hl. töményített szeszt lehetne ily módon a belföldön értékesíteni s ezzel a szeszexporttal járó esélyek mégis már számottevő mér­tékben csökkennének. Krolopp Hugó: EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK. A Magyar Mezőgazdasági Szesztermelők Orsz. Egyesülete ig.-választmányi ülése. (1925. december 7.) Jelen voltak Hoyos Miksa gróf elnöklete alatt. Harkányi János báró társelnök, Krolopp Hugó igazgató, Rédly Gyula titkár, a kormány részéről a földmívelésügyi minisztérium képviseletében Rock Béla dr. min. oszt.­­tanácsos, Bruck Ignác, újnépi Elek Ernő, Eszenyi Jenő, Erényi Sándor, lovag Floch-Reyhersberg Alfréd dr., Oeiger Jenő, Cláser Géza, Goldfinger Gábor, Grünfeld Géza, Gulácsy Dezső, Halmi Géza, Hérics-Tóth Jenő dr., Herzfeld Frigyes, Holitscher Károly, nemeskéri Kiss Géza, Kotrisz Andor, Kovács Gyula, Léderer Károly, Lonkai Zsigmond, Mautner Henrik, Orosz György, Purgly Pál, Rácz Béla, Rezner Tibold (Pannonhalmi Főapátság képv.), Rochlitz Béla, Rochlitz Miksa, Sárközy Aladár (Mezőhegyesi ménesbirtok képv.), Somogyi Lipót, Strasser Vilmos, Szávozd Richárd, Szigeti Pál dr., Szilassy Zoltán, Ujfalussy Dezső dr., Wéber Kálmán igazgatóválasztmányi tagok. Kimentette magát: Széchenyi Aladár gróf. Elnök üdvözölve a megjelenteket, megnyitja az ülést, megállapítja, hogy az az alapszabályoknak megfelelően hivatott össze, valamint a jelenlevőknek előtte fekvő névsorából azt, hogy az igazgatóválasztmányi tagok kellő számban lévén jelen, a gyűlés határozatképes. 1. Jegyzőkönyvvezető és jegyzőkönyvhitelesítő kijelölése. Hoyos Miksa gróf elnök a jegyzőkönyv vezetésére felkéri Rédly Gyula titkárt, annak hitelesítésére pedig Orosz György igazgatóválasztmányi tagot. 2. Az 1925. évi zárszámadás és vagyonmérleg bemutatása. Goldfinger Gábor, a számvizsgáló bizottság elnöke felolvassa az egyesület 1925. augusztus 31-ig terjedő költség-jövedelemszámláját, valamint vagyonmérlegét (amelyeknek részleteit a közgyűlési jegyzőkönyvben közöljük) és kéri, hogy elfogadása esetén az a köz­gyűlés elé terjesztessék jóváhagyás céljából. Egyhangúlag elfogadtatik. 3. A számvizsgáló-bizottság­ megújítása. Krolopp Hugó igazgató javasolja, hogy a következő költségvetési évre a számvizsgáló-bizottság ez évi tagjai és elnöke újból megválasztassanak. Egyhangúlag elfogadtatik. Hoyos Miksa gróf elnök határozatilag kimondja, hogy az 1926. évre a számvizsgáló­ bizottság elnökévé újból Goldfinger Gábor, tagjaivá Kotnisz Andor és Szilágyi Ernő megválasztását javasolják a közgyűlésnek. 4. Az 1926. évi költségvetés megállapítása. Krolopp Hugó igazgató bemutatja és felolvassa az 1925/26. évre terjedő költségelőirányzatot (ezt teljes terjedelmében a közgyűlés jegyzőkönyvében közöljük). Ezzel kapcsolatban bejelenti, hogy a mai helyzet, amely szerint az egyesületi tagok évi tagdíja 5000 korona, a lappótdíja pedig évi 8000 korona, a lap nagy elő­állítási költségei folytán tovább nem tartható fenn, azért részletes indokolás kapcsán azt javasolja, hogy a negyedévi lappótdíj 1. évi szeptember hó 1-étől kezdődően tagok részére 25.000 koronában, nem-tagok részére 30.000 koronában állapíttassák meg. Az igazgató-választmány ehhez egyhangúlag hozzájárul. Hoyos Miksa gróf elnök határozatilag kimondja, hogy az igazgató-választmány az 1925/26. évi költségvetést a benyújtott keretben elfogadja és a közgyűlésnek jóvá­hagyás céljából előterjeszti. Hasonlóképpen elfogadja a lappótdíj felemelésére vonatkozó javaslatot. 5. Darányi István lemondása az igazgatósági tagságról. Krolopp Hugó igazgató felolvassa Darányi Istvánnak, az Országos Szeszértékesítő R.­T. vezérigazgatójának az egyesület igazgató-választmányához intézet levelét, amely­ben arra való hivatkozással, hogy a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége Szeszipari Szakosztályának tagja sohasem volt, a paritás helyreállítása kedvéért és pártat­lanságának még a külsőségekben is való megőrzése céljából az Egyesület igazgatósági tagságáról lemond. Kéri ennek tudomásulvételét. Az igazgató-választmány sajnálattal veszi tudomásul lemondását. 6. Az Országos Szeszértékesítő R.­T. végrehajtó­bizottságába és felügyelő-bizottságába tagok jelölése. Hoyos Miksa gróf elnök javasolja, hogy az Országos Szeszértékesítő R.-T. végrehajtó­ bizottságába rendes tagokul Elek Ernő, Eszenyi Jenő és Gláser Géza, pót­tagokul pedig Krolopp Hugó és Szávozd Richárd

Next