Magyar Szesztermelő, 1933 (36. évfolyam, 1-12. szám)

1933-01-01 / 1. szám

Nem tagoknak előfizetési díj: egy évre ______... 12’— P negyed évre.................. 3*— „ Szeszgyárvezetőknek 50°/p engedmény A Magyar Mezőgazdasági Szesztermelők Országos Egyesülete tulajdona Felelős szerkesztő és kiadó: Rédly Gyula Műszaki társszerkesztő : Hérics-Tóth Jenő dr. Műszaki rovatvezető : Szilágyi Ernő XXXVI. évfolyam Budapest, 1933. évi január hó 1. szám MAGYAR SZESZTERMELŐ A MAGYAR MEZŐGAZDASÁGI SZESZTERMELŐK ORSZÁGOS EGYESÜLETÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE Tagok a lapot díjtalanul kapják Megjelenik havonta egyszer Szerkesztőség és kiadóhivatal, Budapest, Köztelek, IX. kerület, Köztelek­ utca 8. szám Hirdetési áraink: Fél oldal 64 pengő, V2 old. 32 pengő, l/a old. 16 pengő, V18 old. 8 pengő. Állást keresőknek 50 l/, kedvezmény. Mellékletek díja külön számítás alá esik. Hirdetéseket minden esetben csak a hirdetési díjak előzetes beküldése után közlünk. Az új esztendő küszöbén. A múlt évben lezárult szesztermelési kampány a mező­­gazdasági szesziparnak súlyos megpróbáltatásokkal teljes olyan nehéz időszaka volt, amely csak a háborút követő kriti­kus évek és a sérelmes kerettörvény bevezetése utáni idők válságos helyzetéhez hasonlítható. Akkor is úgy volt, hogy az alacsony átlagár következtében a kontingensadóelőnytől és a bonifikációtól megfosztott mezőgazdasági szeszfőzdék a rájuk eső keret tekintélyes hányadát nem tudták kitermelni és sok mezőgazdasági szeszfőzde egyáltalán meg sem kezdhette üzemét. Ezeknek a rosszemlékű nehéz időknek sivár képe mutat­kozott a múlt kampányban is. A mezőgazdasági szeszfőzdék a 160.000 hl. törzskeret helyett mindössze csak 110.000 hl.-t termelhettek, 38 mezőgazdasági szeszfőzde egyáltalán nem volt üzemben. A többi mezőgazdasági szeszgyárak átlagos termelése egyenként kb. 480 hl.-re esett le, holott 2—3 évvel ezelőtt átlagos termelésük az 1000 hl.-t is elérte. Igaz ugyan, hogy a körülmények mérlegelésével maga az érdekeltség határozta el 40.000 hl. keret kitermelésének költségtérítés nyújtása ellenében való szüneteltetését, azonban ez már csak végső kényszereszköz volt annak érdekében, hogy a termelési költségeket jobban megközelítő átlagár legyen képezhető s lehetőleg ne maradjon olyan nagy mennyi­ségű keret kitermeletlenül, aminek folytán a szeszszükséglet nem nyerne fedezetet. A termelésnek ezek a számszerű adatai a maga rideg valóságában tárják elő a múlt év válságos helyzetét, amely­nek közvetlen oka a szeszértékesítési viszonyok és főként az italszeszfogyasztás nagyarányú leromlása. Ennek folytán ugyanis az átlagár olyan mértékben csökkent, amely mellett a mezőgazdasági szeszfőzdék termelési költségeiket már nem kapják meg s így ráfizetéssel kénytelenek termelni. Nagy­mértékben hozzájárult azonban az átlagár csökkenéséhez az a körülmény is, hogy 1932 január 1-től kezdődően az ital­szeszfogyasztás felének megfelelő borpárlatmennyiség viszony­lag magas áron való átvételére kényszeríttetett a szeszérde­keltség, ami közel 2 millió pengő anyagi áldozatot s amúgy is alacsony átlagárnak ht.-ként további 8­6 pengővel való csökkenését jelentette. S végül betetézte a mezőgazdasági szeszipar válságos helyzetét az, hogy minden sürgetésünk és követelésünk ellenére sem történt semmi az 1921. évi XLI. t.-c. sérelmes intézkedéseinek kiküszöbölése, nevezetesen az árdifferenciálás bevezetése és a keretaránynak a mezőgazda­­sági érdekeltség javára való megváltoztatása irányában. A fogyasztási viszonyok terén az ősz óta némi javulás tapasz­talható ugyan, ez azonban december hónapban újra megállt, sőt visszaesett, úgy hogy az első négy hónap eredménye rosszabb, mint a múlt kampány hasonló időszakáé volt. A fogyasztási lehetőségeket rajtunk kívül álló gazdasági tényezők szabják meg, amelyeket befolyásolni módunkban nem áll s e téren alig remélhető lényeges javulás. A mező­­gazdasági szeszipart sújtó másik két tényező lehet csak az, amelyek helyes és megfelelő rendezésével a válságos hely­zetet enyhíteni lehet és kell. Mindenekelőtt a borpárlat­kérdéssel kell egyszer már végleg leszámolni. Tarthatat­­la­n, hogy ez állandóan Damokles kardjaként függjön fejünk felett, megbénítva a termelést és lehetetlenné téve min­den józan előirányzatot. A múlt kampány vonatkozó ered­ményei, illetve helyesebben eredménytelensége meggyőződ­tetek mindenkit arról, hogy a borkérdést a szesziparon keresztül még annak tönkrejuttatása árán sem lehet meg­oldani. Pedig okulhattunk volna már korábban más kárán,­ mert a szomszéd Romániában hasonló kísérletezésnek esett áldozatul a szeszipar anélkül, hogy a borkérdést meg­oldották volna. Amikor a mezőgazdasági szesztermelés egyébként is válsággal küzd, a szeszfőzdevállalkozók egymás­után mennek tönkre, termelésüket az észszerű mértéken alul redukálni kénytelenek, akkor még a borpárlatértékesítés áldozatát vállalniuk tovább nem lehet. A másik kérdés, amelynek rendezésétől függ a mezőgazda­­sági szeszipar boldogulása, az ipari szeszgyárakkal szemben való árdifferenciálás és a keretmegoszlás aránytalanságainak, valamint az 1921. évi szeszadótörvény egyéb sérelmes intéz­kedéseinek kiküszöbölése. Sajnos, megint elmúlt egy esztendő anélkül, hogy e téren valami eredményt lehetett volna elérni, noha a földmívelésügyi miniszter komoly ígérete, nemkülön­ben a kormányt megfelelő rendelkezések életbeléptetésére kötelező törvényhozási határozat most már jogosan több reményt nyújthatnak arra, hogy a rendezés végre megtör­ténjék. Tény azonban, hogy az elmúlt év megint csak az ígé­retek esztendeje maradt, amelyekből pedig már úgyis majd­nem annyi van a tarsolyunkban, mint amennyi bajunk, panaszunk és sérelmünk. Szerencse még, hogy a remény soha ki nem hal az emberekben s az ígéretekkel együtt mi is annak reményét vihetjük át az új esztendőbe, hogy az talán beváltja az ígéretek hitelleveleit és annyi év eredménytelen küz­delme, meddő erőfeszítése után ígéretek helyett végre a tettek új esztendeje következik. Adja Isten, hogy úgy legyen! (R.a.)

Next