Magyar Szesztermelő, 1940 (43. évfolyam, 1-12. szám)

1940-01-01 / 1. szám

2 Évfordulón. Az idei évforduló nehéz viszonyok közepette köszöntött ránk. A nemzetközi feszültség, amely nyugaton és északon öldöklő háborúban robbant ki, bennünket ugyan megkímélt eddig és remélhetőleg továbbra is sikerülni fog semlegessé­günket megőrizni, azonban ennek a feszültségnek hatásai alól a mi gazdasági életünk sem vonhatta ki magát. A foko­zott önellátásra való törekvés, a termelés bizonyos átállítása és fejlesztése a legnagyobb erőkifejtésre késztetik a gazda­sági élet minden tényezőjét, hogy minden eshetőséggel szem­ben felkészüljünk a termelés és anyagellátás, valamint fogyasztás rendjének biztosítására. A termelés fokozására és az erőforrások gyarapítá­sára irányuló törekvés a szesztermeléssel szemben is fokozott követelményeket támaszt, mert gondoskodni kell arról, hogy az országban elegendő szeszkészlet álljon rendelkezésre s a szükséglet ellátásában fennakadás ne legyen. A szesztermelés megállapított keretei erre bősé­gesen elegendők lennének. Ezeknek a kereteknek a mező­­gazdasági főzdék által történő kitermelése azonban nagy nehézségekbe ütközik. A kedvezőtlen terméseredmények következtében a szeszgyári gazdaságok nem rendelkeznek elegendő szeszgyártási nyersanyaggal, úgyhogy ennek pót­lásáról vásárlás útján kellene gondoskodni. Erre azonban egyes, terményfeleslegekkel rendelkező vidékektől el­tekintve, vajmi kevés lehetőség van. A kínálat tartózkodó s a szeszfőzdék nagyrészt csak távolabbi vidékről szállítva, a fuvarköltségek következtében olyan áron tudnák nyers­anyagszükségletüket fedezni, hogy a mai szeszárak mellett ezeknek a terményeknek gazdaságos szeszipari feldol­gozása lehetetlen. A szeszbeváltási árak tehát nem kielégí­­tőek, nem felelnek meg a terményár-helyzetnek s nem biz­tosítják a jövedelmező termelés lehetőségét. Pedig a szesz­főzdéknek törvényes igényük van arra, hogy a szeszter­melés mellett legalább szerény polgári hasznuk legyen. Erről azonban sajnos, ez időszerint a legtöbb esetben alig lehet szó. A szeszgazdálkodásnak az egyedáruság révén bevezetett új rendszere tehát, amelyet pedig a törvény helyes rendel­kezései miatt annak idején a mezőgazdasági szeszipar nagy várakozással fogadott, ebben a vonatkozásban nem hozta meg a kívánatos eredményeket. Eddig legalább a szesz­beváltási árak tekintetében mindig túlzottan szűk mérték alkalmazását kellett sajnálattal tapasztalnunk. Már­pedig ezen, a jövedelmező termelést biztosító szeszbeváltási árakon fordul meg a szesztermelés boldogulásának és fejlődésének lehetősége. Ezen tehát sürgősen változtatni kell. Különösen a mai helyzetben, amikor a szeszszükséglet biztosítása foko­zott nemzetgazdasági és honvédelmi érdek, a szeszegyed­ , áruságnak a legsürgősebben biztosítani kell azokat a szesz­­beváltási árakat, amelyek képessé teszik a mezőgazdasági főzdéket arra, hogy a megállapított termelési keretet a mos­tani nyersanyagárak és azok jövőbeni alakulása mellett is gazdaságosan kifőzhessék. E sürgős feladat mellett ugyan­csak megoldást kíván az, hogy a mezőgazdasági szeszipar termelési keret és szeszbeváltási ár igényének megfelelő ki­elégítéséről intézményes rendszerességgel történjék gondos­kodás. A szeszbeváltási árak megállapítási rendszerének jobban kell működni, mozgékonyabban kell hozzásimulni a gyakorlati élethez és a gazdasági adottságokhoz. Mert eddig azt látjuk, hogy a terményárak és a gazdasági helyzet alakulását — különösen a mai rendkívüli viszonyok köze­pette — a szeszármegállapítás apparátusa csak nehézkesen és késedelmesen követi, ami nemcsak a szeszfőzdékre hátrá­nyos, de káros az ország szesztermelésére is. A szeszegyedáruság bevezetésének célja a törvény indokolása szerint is nem a kincstári bevételek fokozása, hanem a szesztermeléssel kapcsolatos gazdasági követel­mények megfelelő kielégítése. A szesztermelési és szesz­­gazdálkodási politika irányításában tehát beleértve a szeszbeváltási árpolitika vitelét is —ezeket a szempontokat kell elsősorban figyelembe venni, mert ez felel meg a törvény rendeltetésének és ezzel tesszük képessé a mezőgazdasági szeszipart arra, hogy a hozzáfűződő gazdasági feladatoknak megfelelhessen. Ennek megvalósulását várjuk az új esztendőtől, amelyet a mezőgazdasági szeszipar szebb és jobb jövőjének reményében köszöntünk ! (R—a.) Magyar Szesztermelő 1940. január hó Szeszbeváltási árak — terményárak. A november 20-i pénzügyminiszteri rendelettel meg­állapított szeszbeváltási árakról már lapunk decemberi számában kifejtettük, hogy azok a terményárak alakulása következtében hamarosan meghaladottakká váltak. Azóta a helyzet tovább rosszabbodott és a szeszfőzdevállalkozók köréből egyre több kifogás merül fel amiatt, hogy a szesz­beváltási árak már nem fedezik az előállítási költségeket, a hiányzó nyersanyagokat pedig nem lehet olyan áron beszerezni, hogy azok gazdaságos feldolgozása biztosítva volna. A szeszfőzdék nyersanyaghelyzete ez idén a rendelke­zésünkre álló adatok szerint eléggé kedvezőtlen. Az idei gyengébb terméseredmények következtében a szeszfőzdék legnagyobb része csak körülbelül a törzskeretnek megfelelő szeszmennyiség előállításához szükséges nyersanyaggal ren­delkezik. A többit vásárlás útján kellene fedezni. A gazda­ságos áron való beszerzés lehetősége azonban­ nagyon korlátozott. Ez időszerint tulajdonképen csak a kukorica és kisebb mértékben a rozs jöhetnek tekintetbe vásárolható szeszipari nyersanyagokként. Cukorrépa már nincs. A bur­gonyaforgalom a fagyok következtében megszűnt és egyéb­ként is a maximális árakon kínálat egyáltalán nem jelent­kezik. Az eozinált búzából rendelkezésre álló viszonylag kis mennyiség szintén már jórészt kimerült. A terményárak alakulása is túlhaladta már azokat a kalkulációkat, amelyeken a legutóbbi szeszbeváltási árak megállapítása felépült. Annak idején ugyanis az ármaximá­­lási rendelkezésekre való tekintettel t­úl szesz nyersanyag­­költsége : burgonyánál 3­— pengős egységáron és 12 g mennyiséget számítva 36’— pengőben, a rozsnál pedig 14-50 pengős egységáron és 3’2 g-s mennyiséget számítva 46-40 pengőben állapíttatott meg. Ezekhez az egyedáruság által koncedált 18- — pengő feldolgozási költség és 5-—­pengő haszonkulcs tételeit hozzáadva, alakult ki a burgonyánál 59—60 és a szemeseknél a 69—70 pengős beváltási ár. Burgonyánál az ipari árura nézve újabb árrendezés nem történt. Burgonya azonban nincs a piacon és tavaszig nem is lehet számítani érdemleges kínálatra. A gazdák egyébként maximális árakon nem is adják a burgonyát, hanem nagyobb arányokban takarmány­ozzák. Az étkezési fajtáknál szükségszerűen már bekövetkezett újabb árrende­zést várják az ipari fajtákra is. Az árkormánybiztosság tudvalévően december 23-án kelt 10.700/1939. sz. rendele­tével feloldotta az étkezési burgonyák ármaximálását és ehelyett a burgonyakereskedelmi egyesülés eladási áraihoz járuló nagy- és kiskereskedői haszonkulcsokat állapította meg, így az étkezési burgonyák ára körülbelül 1­­20 pengővel emelkedett. Burgonyabeszerzésről tehát szeszipari célra ezidőszerint egyáltalán nem lehet beszélni s később is csak magasabb árakon. Ami a rozsot illeti, a legutóbb megjelent újabb ár­­maximálási rendelet hatályon kívül helyezte a korábbi maximális árakat és az ármegállapítás rendszerét is meg­változtatta. Eszerint ugyanis a felemelt új rozsárak, amelye­ket lapunk más helyén közlünk, már nem a fogyasztó­­helyekre, hanem a termelőhelyekre vannak megállapítva. Ez tehát azt jelenti, hogy más területek paritásában érvényes árakat úgy kell megállapítani, hogy a fuvarköltséget hozzá­adjuk. A lépcsőzetesen emelkedő ármegállapítás követ­keztében ma már a maximális árak majd minden viszony­latban meghaladják azt, amellyel annak idején számoltunk. Az árak pedig a rendelet értelmében fokozatosan tovább­emelkednek. Nem tudjuk még, hogy az új rendezés követ­keztében a rozskínálat meg fog-e indulni, értesülésünk

Next