Magyar textílipar, 1911 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1911-01-01 / 1. szám

1911. JANUÁR 1. MAGYAR TEXTILIPAR Hogy az illetékes tényezők mindent kellőké­pen fontolóra vegyek, ez nemzetgazdasági szem­pontból is elsőrangú fontosság. Az állam így aránylag csekély költség árán itt tarthatná az em­berek nagy számát, kik a mostoha kereseti vi­szonyok miatt kényetelenek hazájukat elhagyni hogy a tengeren túl keressék kenyerüket, másrészt pedig a vállalkozási szellemnek is szárnyai nőné­nek, ha elegendő számú, iskolázott munkaerőre volna kilátása, s a hazai még nagyon fejletlen textilipar gyorsan és egészséges alapon kifejlődnék. Végül még egy fontos körülményre kell rá­mutatnom. Ha a különböző államok kereseti vi­szonyait vizsgáljuk, azt találjuk, hogy azon álla­mokban, hol a népesség intelligensebb, a kere­seti viszonyok is jobbak, vagyis minél értelmesebb a munkás, annál előnyösebben tud dolgozni s így természetesen többet is keres, mint kevésbbé ér­telmes társa. Az állam és ipar érdekei itt talál­koznak egymással, s az elsőnek kötelessége volna odahatni, hogy az ipari vállalkozó törekedjék kul­turális tekintetben is munkásairól gondoskodni. A munkásokról való gondoskodásnak ezt a terü­letét az iparfelügyelőségnek különösen éber sze­mekkel kellene megfigyelnie, de ehhez szükséges volna a felügyelőségi kerületek szűkítése, illető­leg az iparfel­ügyelők számának emelése. Íi magyar fésüs-gyapjúfonal iparról. (Csevegési írta: Totis Rezső, az Első Magyar Gyapjúfonalgyár R. T. igazgatója. Minden iparág fejlődésének és életképessé­gének első elengedhetetlen feltétele: a fogyasztási erő, a felvételi képesség. Ha körkérdést intéznénk hazánk számos, ezidőszerint még sajnos mostoha viszonyok között sínylődő iparvállalatához, hogy iparuk kedvezőtlen stagnálását mivel okolják, min­den bizonnyal azt a választ nyernék, hogy egy­részt a gyár alakulásakor tekintetbe vett hazai összfogyasztás maradt mélyen a várakozáson alul, de meg, hogy ezen is a külföldi versennyel kell erősen megosztozkodni. A külföldi versenyt még csak lehetséges »megfelelő kitartássi képességgel« — illetve elegendő tőkével — hosszú és kínos évek múltán belföldi piacunk feladására szorítani; ez tehát, ha nem is biztató, de nem reménytelen. Súlyosabb azonban helyzetünk a fogyasztási képesség tekintetében, melyet — hiteles és meg­bízható tapasztalatok alapján — mesterségesen fokozni nem lehet. Ezen pontnál megszűnik min­den igyekvés és előáll egy iparvállalat részére, mely még hazájában is nehézségekkel küzd, a tagadhatlanul merész vállalkozás lehetőleg kivi­telre gondolni, hogy ezáltal fejlődésének alapté­nyezőjét, termelésének fokozását, illetve termelési költségeinek csökkentését elérje. A magyar vevő konzervatizmusáról és az osztrák versenyről külön megemlékezni már unal­mas és céltalan dolog volna. Unalmas pediglen azért, mert ezen állapotok már emberemlékezet óta tartanak és mivel legjobb esetben is még hosszú ideig tartani fognak. Ezek ellen az adott körülmények között csak egy hathatós szert is­merek, de az kínosabb az osztrák versenynél és a magyar vevők konzervatismusánál — számolni velők és leküzdeni őket. Magyarországnak nincs gyapjúszövő ipara! A főleg Ausztriából importált gyapjú­szövött és kötött áruk összege a 120 millió koronát meg­közelíti. Magyarország gyapjúáru fogyasztás tekin­tetében amúgy is messze mögötte marad például Németországnak, Franciaországnak vagy Angliá­nak. Előbb még a gyapotáru használatának kell általánossá lennie, a gyapjú-, a drága gyapjúáru használata csak akkor fog jönni, ha megerősödtünk vagyonban és amikor majd igényeink fokozódtak. Kinek kell fonál, ki használ fonalat, töpreng­tem, amidőn országunkat, — Árpád vezér bejö­vetele óta, mint az első magyar fésüs-gyapjúfonó igazgató — bejártam, hogy ezen érthető kíván­csiságomat kielégítsem. A statisztikai adatok sze­rint a gyapjúfonal évi bevitele is csak jelenték­telen néhány millió koronát tesz ki egészben. Ez a kis bevitel is oly sok különféle fonalminő­ségekre oszlik szét, hogy azok gyártásához egész csomó különleges fonalgyár volna szükséges. Apropós, statisztikai adatok! Amikor a fön­tebb leírt módon az országot bejártam és az összes gyapjúfonalat feldolgozó vagy eladó cége­ket felkerestem, sajátságos, merész ötletem támadt! Megkísérlem ellenőrizni a statisztikát Nekem az a statisztika nem fogja büntetlenül mondani, hogy ennyi és ennyi millió csillag van az égen, ha nem hiszed .... stb. Én igenis utánaszámolom, illetve legalább is megkísérlem. Sietek hozzáfűzni, hogy magamban előre is végérvényesen elhatá­roztam, hogy 40"/n különbözet­­e vagy föl ben­nem fagyembert fog találni. Statisztikai hivatal feltétlenül pontos mun­kája köztudomású, ha nem óh, ezek az értékmeg­­­­állapító bizottsági tagok! Ha miniszter volnék, itt mélyreható reformokat léptetnék életbe. Teszem fel pld. kötelességévé tenném az értékmegállapító bizottsági tagoknak, hogy értékmegállapítsanak lehetőleg azonban csak saját szakmájukban. A fésűs gyapjúfonalipar részére csak rokonszakmabeli értékmegállapítóról lehetvén szó én pld. nem idegen­kednék egy agrár úrtól. Igen, igen, ez nem téve­dés, egy agrár úrtól. Hisz volt alkalmam arra a kijelentésemre, hogy gyapjúfonalgyáros vagyok, agrár részről gyakran az a kollegiális, spontán választ hallani, hogy »úgy, nekem is juhaim vannak«. "

Next