Magyar Textiltechnológusok lapja, 1940 (21. évfolyam, 1-13. szám)
1940-01-26 / 1. szám
A MAGYAR TEXTILTECHNOLÓGUSOK LAPJA Az első ellenvetés az áztatókádak ellen, hogy kicsiny a kapacitásuk, egy leviathanhoz tehát sok kell belőlük és nagy helyet foglalnak el. Saját próbáim szerint egy normál hordóba (100 cm. alsó IS , 150 cm. felső Si és 220 cm. magasság) egyszerre 600—800 kg. 30%-os magyar gyapjú fér. Mivel négy órát kell áznia és ezenfelül másfél órát vesz igénybe a hordó megtöltése illetve kiürülése, naponta négyszer lehet azt megtölteni. Összesen 2400 kg. zsíros gyapjút lehet naponta egy hordóban áztatni, a 12.000 kg-nyi produkcióhoz tehát 5 hordó elegendő volna, biztonság kedvéért azonban hatot ajánlok, a 17. ábrán látható elrendezés szerint. Felhozzák az áztatókádak ellen azt is, hogy sok ember kell hozzá és lassan megy a megtöltése. Ez igaz volna akkor, ha azzal az elavult és akrobatikus módszerrel végeznék az áztatást amellyel az a textilipar hőskorában történt. Mihelyt azonban a futószalag fel van szerelve, egy ember kényelmesen elvégzi az áztatóhordóba való betövést, a víz ráeresztését, a lenyomkodást, tehát az összes ezzel kapcsolatos műveleteket. Az áztatóhordók ellen felhozott ellenvetés végül az is, hogy elavultak. Azt, hogy elavult, nem lehet mondani, mert miként említettem már, Verviersben a világ legnagyobb és leghíresebb mosóközpontjában is ezekkel mosnak és az Első Magyar Gyapjúmosó és Finomposztógyár Rt. most szerelteti fel magának az áztatóhordókat. Mindenesetre régiek, azonban nem minden elavult, ami régi! Jelenleg még az a helyzet, hogy ezeket a régi áztatóhordókat nem lehet helyettesíteni, mert a kádban csak 12 percig ázik a gyapjú, a hordókban pedig 4 óra hosszat. Mindazon kifogások ellen, melyek a leonil használata ellen szólnak és általában a konzervativizmus megszokott szólamaiban fejeződnek ki, utalnom kell a bevezetésben felsorolt kísérletekre, gyári próbákra, valamint arra a körülményre, hogy ha eddig a szóda-szappan használata jobb híjján kielégítő volt, ez nem jelentheti, hogy helyette a jobbat nem kell elfogadni. Elhangzott már az az állítás is, hogy a savas mosás károsan befolyásolja az áru szakítóerejét. Erre a kevéssé komoly kitételre nem akarok mélyrehatóan válaszolni, csupán megjegyzem, hogy a gyapjút a festésnél 3—8%-os kénsavval főzik, a karbonizálásnál 6—7%-os kénsavba áztatva 120 C°-on égetik anélkül, hogy bárkinek eszébe jutott volna ezeket az eljárásokat a szakítóerő csökkenésének okául beállítani. Miből gondolható tehát, hogy a maximum 0.02% savanyúságú (pH=5.5) lében 70 C°-on való kezelés ártalmas? Azért mert esetleg némely készáru szakítóereje kisebb volt az előírtnál, még nem szabad arra következtetni, hogy azt a mosás okozta, mert a szakítóerő csökkenhet akkor, ha a gyapjú minősége változik, csökkenhet akkor, ha a gyapjú befülledt, csökkenhet továbbá a fonodában, ha a kártoló erősen tépi a szálat, ha a selfaktor nem adja meg a kellő sodratot, ha a végben nincsen meg az előírt számú fonal és ha kisebb mértékben kallózzák. A többször megismételt kísérletek azt mutatják, hogy a savas mosás nem lehet a készáru szakítóerőcsökkenésének oka, mert éppen ellenkezőleg a rugalmasságot és a szakítóerőt az alkalikus mosással szemben változatlanul hagyja. A másik ellenvetés a savhozzátét ellen az, hogy tönkreteszi a gépeket. Erre vonatkozólag meg kell jegyeznem, hogy amenynyiben nem savanyítják a levet a semlegességen túl, úgy az eljárást az ellenzőknek is el kell fogadniok, mert a semleges lé nem rongálhatja jobban a gépet, mint az alkalikus, amilyen pl. a lágyított víz. Legfeljebb tehát arról lehet beszélni, hogy adjanak-e a semlegesítéshez szükségesnél több savat vagy sem Eltekintve attól, hogy a pH = 5—6 nem jelent nagyobb savanyúságot, mint pl. az elainé, melyet széltében-hosszában minden meggondolás nélkül használnak, azok az óvintézkedések (chlorkaucsukkal való bevonás), melyeket a Ph. Ludwig Arztcég az I. G. Farbenindustrie A. G. ajánlására tett, teljesen elegendőnek bizonyultak és eloszlatták az esetleges aggodalmakra szolgáló utolsó okokat is. Egyesek arra hivatkoznak, hogy vannak gyárak, amelyek csak két kádban mosnak. Az, hogy egyes cégek miként mosnak — esetleg miként kénytelenek helyi adottságaik szerint mosni —, nem lehet előírás a többire nézve, különösen azért, mert a viszonyok üzemenként mások. A magyar gyapjúiparnak okvetlenül szüksége van arra, hogy abszolút tisztára mossák ki a gyapjút, mert ha bennemaradnak azok a sár- és ürülékrészek, amelyek a 13. és 16. ábrán is láthatók, akkor a farkasolónál hozzátett kenőanyaggal (Schmelze) keveredve, a kártoló és fonógépeket eltömik, ami pedig annyit jelent, hogy ezeket a gépeket gyakrabban kell tisztítani és ezáltal csökken a produkciójuk. A magyar gyapjúiparban általában éppen a fonoda az, amelynek a többi részhez viszonyított kapacitása a legkisebb (iigognefonódákban kell bérbe fonatnia!), tehát a fonodákat kell a legjobban kihasználni. Ebből pedig az következik hogy a mosási módszert úgy kell megválasztani, hogy a lehető legtisztábbra legyen mosva a gyapjú. Sokan felhozzák, hogy a 70 C°-os hőmérséklet több gőzt igényel és így megdrágítja az izoelektromos mosást. Az alkalikus mosásnál négy kád a 4,5 m3 , 18 m3 felmelegítése 18 C°-ról 52 CC-ra ................................................ igényel. Kísérleteim úgy mutatták, hogy 16 óra alatt 80%-kal csökken a kádak hőmérséklete, vagyis az állandó hőmérséklet tartásához 16 óra alatt 80% , 489.600 cal. kell. Ez összesen ............................................... Napi 24 órás munkaidőt számítva, kétszeri leváltással (20 óra mosás + 2X2 óra leváltás) ......................... igényel a lúgos mosás. Ezzel szentben a savas mosásnál az első kádat 4,5 m3 18 C°-ról 50 C°-ra kell melegíteni, ehhez ....................................... szükséges. Négy kádat 18 C°-ról 70 C°-ra kell melegíteni, amihez kell. A felmelegítés tehát összesen 1 180.000 cal.hőt vesz igénybe. Az állandó hőmérsékleten való tartás ugyancsak napi 24 órai munkaidő (23 óra mosás +(4X2 óra leváltás) mellett ............................................... 2,124.000 cal. Összesen : 3,304.000 cal. A gőzszükséglet között a különbség 52%, a produkció között (20 X 300 , 6000 és 25 X 504 , 11.592) is 52%, tehát az egységre eső gőzszükséglet a savas mosás esetén semmivel sem több, mint a lúgos mosásnál. Aki a magas hőmérséklet által okozott nemezesődéstől fél, annak figyelmébe ajánlom a 8. ábrán látható gyapjút, amely a magas hőmérséklet dacára teljesen nyitott. A külföldi gyapjú csak fele annyi szennyeződést tartalmaz, mint a magyar gyapjú, ürüléket és homokot pedig csak anynyit. Ahhoz tehát, hogy a második kádba egyenlő mennyiségű szennyet tartalmazó lé menjen át a gyapjúval, a magyar gyapjút kétszer olyan erősen kell kinyomni, mint a külföldit. Ezt a kétszer akkora nyomást a még annyira rugalmatlan hengerrel sem lehet elérni, mint a pamut, mert hiszen a gyapjú nincsen abszolút egyenletesen eloszolva a nyomóhengerek között és ott, ahol kevesebb van, ott rugalmatlan nyomás esetén több vizet tud magával vinni. Ezért javasolom, hogy vastag filcből készített szalaggal vonják be a hengereket, mint ami igen jól bevált. Az ellenvetések után igen fontos a kalkuláció is, amely azon alapszik, hogy 24 óra alatt 12.000 kg. zsíros gyapjút mosnak, ami 3000—3600 kg. szárított gyapjúnak felel meg. Az 612.000 cal.-t 1.101.600 cal. 1.713.600 cal.-t 144.000 cal 936.000 cal.