Magyar Vaskereskedő, 1911. január-június (11. évfolyam, 1-26. szám)
1911-01-01 / 1. szám
a Magyar Vaskereskedő tikáját igazoló szólásmód, hanem tapasztalatokban leszűrt igazság. Az üzletmenetet magát, a fogyasztás mértékét ez az árdevalvatió nem befolyásolta. Arról sok nevezeteset nem is mondhatunk. Az év első felének rendezetlen politikai viszonyai, azután pedig az államháztartás egyensúlyban tartása miatt ráoktrojált takarékossági elv következtében az állam, a vasat feldolgozó iparoknak első kenyéradója, közmunkáival, nyilvános építkezéseivel — a sürgőssé vált vagyonmegrendelésektől eltekintve — ez idén is kimaradt. Az ezen czéloknak szolgáló anyagok, mint elsősorban vasúti és helyiérdekű, úgymint egyéb aprósin a szerkezeti anyag és durvalemez még az előző évvel szemben is megcsökkent fogyasztását ez eléggé magyarázza. S ha a piaci helyzet végeredményben mégsem volt különösen kedvezőtlennek minősíthető, úgy ez megint csak a magánvállalkozásnak köszönhető, kiváltképen pedig a mezőgazdaság nagyobb vásárlóképességének. A kereskedelmi és mezőgazdasági vas iránti kereslet igy megélénkült s az 1909. évvel szemben emelkedést mutat. A szocziális bajként jelentkezett lakásínség megszüntetésére hivatott nagyfokú építkezési kedv mind a fővárosban, mind a vidéken, a vasgerendaüzletre volt kedvező kihatással s egyúttal az evvel összefüggő czikkeknek, a drótszegnek és finompléknek is nagyobb piaczot biztositott. A finomlemezüzlet különös élénksége ezenkívül még a mezőgazdasági gépipar fokozottab fogyasztásának s az edénygyárak üzemforszírozásának köszönhető. S merthogy iparunk foglalkoztatása termelőképessége határán jóval alul maradt, a hazai fogyasztók kívánalmai minden tekintetben könnyen voltak kielégíthetők s emellett tere nyílott ismét a kiviteli üzlet művelésének, habár ezt külkereskedelmi viszonyaink rendezetlensége bénitólag befolyásolta S bármily szépen hangozzék is a mezőgazdasági érdekképviseletek harczkiáltása, hogy osztrák iparérdekeknek deferálni nem fognak, tagadhatatlan, hogy nagyvasiparunk évtizedeken domináló helyzetét a balkán államokban csak nagynehezen s nagy áldozatok árán lesz képes a jövőben ismét egészen újból megszerezni. Patinárc Jenő , szerszámgyáros Budapest, X. Gyárt. Szerszámokat Szívókosarakat Karimákat és Gyűrűket 1911. A legjobb, legtökéletesebb tartósan égő kályhák egy fogantyúé, önműködő szabályozást, szolid, elegáns aczét, zománczozott, diszöntvény és majolika kivitelben. !! Az erre vonatkozó 21. számú árjegyzék ingyen !! BÓDÉMAT kályha, takaréktűzhely és fürdőkályhagyár Bécs, V/2. Siebenbrunnengasse 44. Alapittatott 1863. Telefon 8303. Vezérképviselet Magyarország részére: EHRLICH ÉS BURGER CZégnél ’TliSr m Telefon 153—05. Hiányos áruszállítás a vaskereskedelemben. Nálunk nagyon nehezen fejlődik ki nagyobb stílusú, teljesen biztos bázison nyugvó, szolid üzleti élet. Ennek az okát egyrészt természetesen kedvezőtlen kereskedelmi és hitelviszonyainkban kell keresni, de nagyon sok részük van ebben azoknak a kereskedőknek, akik nem tudják az üzleti bizalom értékét megbecsülni. Komoly, nagyobbra hivatott kereskedelem, az üzleti bizalom nélkül ki nem fejlődhet. Az üzlethez nemcsak tőke kell, nemcsak jól berendezett áruraktár, de az is, hogy a megrendelő cégekben bizalmat is tudjon a cég kelteni. A bizalom van olyan értékes eleme az üzletnek, mint az üzleti tőke. Sok kereskedő nem tudja, vagy nem akarja ezt megérteni. Annál szomorúbb, hogy éppen a vaskereskedelemben, mely egyike a legszolidabb üzletágaknak, újból rá kell mutatnunk olyan jelenségekre, melyek a vaskereskedelmi üzleti élet szolidságát veszélyeztetik. Nagyon sok vidéki vaskereskedő panaszkodik