Magyar Vasut és Közlekedés, 1941 (29. évfolyam, 1-11. szám)
1941-01-20 / 1. szám
mert hiszen a vonat a kérdéses pontot eléri akkor is, ha ott nem is áll meg. Ezek voltak azok a segédfelvételek, amelyeknek felvételét a nagyvasúti forgalommal való számolás és a szemléltetőbb ábrázolás tett szükségessé. Lapunk legyensőségteljes meleg ünneplésben részesítette a MÁV Ügyészség (Üfő) személyzete dr. bedői Markos György főügyész-igazgatót abból az alkalomból, hogy a főosztály első igazgatójává nevezték ki. A főosztály ügyészei a Gellért szálló különtermében vacsorára jöttek össze,, ahol dr. Hirschberg Ernő főügyészhelyettes és dr. Tarnóczy Ferenc ügyész, főtanácsos hosszabb beszédben méltatták az ünnepelt igazgató munkáját és a főosztály hivatását. Dr. bedői Markos György köszönő válaszában a kortársi együttérzés és a kitartó munka lendületének fontosságát hangoztatta. Az ünnepélyen megjelent dr. Tasnádi Nagy András ny. m. kir. igazságügyminiszter, a képviselőház elnöke is. Mathesz József dr. miniszteri tanácsos, MÁV igazgatóhelyettes, aki — mint ismeretes — a pénzügyminisztériumból lépett a MÁV szolgálatába, szívélyes fogadtatás mellett foglalta el új munkakörét. Dr. Szinte János miniszteri tanácsos, igazgató meleg üdvözlő beszéddel mint elsőrangú munkaerőt és mint megértő, jó kollégát mutatta be a főosztály osztályfőnökeinek és csoportvezetőinek. Dr. Mathesz miniszteri tanácsos megköszönte a jóleső, szívélyes baráti fogadtatást és kérte a kartársak bizalmát és együttműködő segítését. A MÁV igazgatóság pénzügyi főosztályának munkáját a jövőben, úgy mint a múltban is történt dr. Szinte igazgató vezetésével Makláry és Mathesz igazgatóhelyettesek megosztva intézik. Dr. Szmrecsányi József MÁV tanácsos átvette a MÁV igazgatóság A III. (Házkezelőség) osztályának vezetését. Az új osztályfőnök a MÁV igazgatóság anyagbeszerzési osztályában tett hosszabb ideig szolgálatot, ahol alapos gazdasági ismereteket szerzett, majd dr. Imrédy elnökhelyettesnek lett a titkára, ahol alkalma volt a gazdasági ügyek megismerésén kívül egyéb jelentősebb és fontosabb vasúti kérdésekbe is betekintést nyerni, aminek új munkakörében nagy hasznát veheti. Dr. Szmrecsányi Józsefben az intelligens, tetterős, fiatal vasutas nemzedék egyik komoly tagja jutott vezető szerephez. Az osztályvezető helyettesi tisztséget Molnár László főmérnök látja el. A MÁV igazgatóság pénzügyi főosztályánakköltségvetési (BI) osztálya új osztályvezetőhelyettest kapott dr. Zimonyi György tanácsos személyében. Dr. Zimonyi osztályvezetőhelyettes megbízatását a kartársak szívesen fogadták és működése elé jogos bizalommal tekintünk. Közelebbi számában közölni fogjuk az isocron térképeket, amelyekről leolvashatjuk azokat az érdekes következtetéseket, amelyeket ezek a térképek szemléltetnek. A kereskedelem- és közlekedésügyi minisztérium vasúti műszaki szakosztályának vezetését Akay Elemér m. kir. kormányfőtaanácsos, MÁV igazgatóhelyettes vette át. Akay igazgatóhelyettes a legképzettebb vasúti műszaki szakemberek egyike. Sok éven át a MÁV igazgatóság építési és pályafentartási főosztályában dolgozott, és innen helyezték be a kereskedelem- és közlekedésügyi minisztérium műszaki szakosztályába, ahol a most nyugalomba vonult dr. Toldy Ősz Lajos miniszteri osztályfőnök mellett, mint annak helyettese működött s így a szakosztály minden műszaki munkájában tevékeny részt vett. Nagy tudása, kiváló szakértelme, sokoldalú elméleti és gyakorlati ismeretei különösen alkalmassá teszik erre, — a mai viszonyok között különösen fontos és jelentős — szakosztály vezetésére. Változás állott be a MÁV kolozsvári üzletvezetőségének a vezetésében. Török Kálmánt, az üzletvezetőség eddigi vezetőjét a jó szolgálatának elismerése mellett a vezetés alól felmentették és a MÁV igazgatósági főosztályába áthelyezték. Az üzletvezetőség vezetését ideiglenesen Dezső Károly igazgatóhelyettes, a MÁV igazgatóság (F I.) forgalmi osztályának vezetője vette át. A Balaton idegenforgalmi jelentőségéről értékes és érdekes előadást tartott dr. Veress Gábor, az TBUSz alelnök-vezérigazgatója. Előadásában kiemelte, hogy a Balaton terjedelme és a balatoni letelepülés jellege között súlyos ellenmondás van, ami a bajok legnagyobb részének kútforrása. A modern követelményeknek megfelelő egészségügyi és kényelmi berendezéseket csupán néhány koncentrált letelepülés részére lehet nyújtanunk. Az Államvasút az utazási igényeket a lehetőség határáig már kielégítette. Az előadás végén Veress Gábor a legközelebbi tennivalók tekintetében gyakorlati javaslatokat terjesztett elő, amiket a nagyszámú a könyv kiadásával komoly feladatot teljesített. Hankiss János: Ünnepnapok munkája a szerző számos karácsonyi és húsvéti előadásának gyűjteménye. A magyar léleknek, a magyar kultúrhistóriának értékes és maradandó elgondolásait tárja az olvasó elé. „A magyar közönség szomjasabban állítja a gondolatot s a magyar nép herkulesi munkáiban még jobban rászorul minden magyar ember segítségére“ — írja a szerző a könyv utószavaiban, s ennek a segítségnek egyik valóban jelentős állomása ez a könyv. A Singer és Wolfner a könyv kiadásával komoly feladatot teljesít. HÍREK (Folytatjuk. £®cei3 és ^qttSKo^ 3