Malomujság, 1943 (9. évfolyam, 1-36. szám)
1943-06-20 / 18. szám
HIRБК — ■■—ВЧГУ' в—ишаиад— Új nemzetvédelmi keresztesek. A Kormányzó tér által legutóbb (lásd a hivatalos lap június 12-i számában) adományozott Nemzetvédelmi Kereszt tulajdonosi között ismét láthatunk több malomipari vonatkozású kitüntetettet. Ezek a következők: Szbó István malomkértő, vitéz Szabó Károly malomtulajdonos, Szentgyörgyi Viktória malomtulajdonos, Szilágyi Mihály molnár, Tóth Péter molnár, Jiszkay Kálmán malombérlő és Winter Mihály malomtulajdonos. Dr. Karácsonyi László véglegesítése. A földművelésügyi minisztérium annak idején fennállt közélelmezési ügyosztályán, teljesített szolgálatot az összmolnárság általános megelégedésére dr. Karácsonyi László, aki a malmi kérdésekben — malomipari múltja alapján — igazi szakember is volt. A földművelésügyi miniszter most — 95.187/1943. F. M. számú rendelettel .— ,dr. Karácsonyi Lászlót keszthelyi gazdasági akadémiai tanári minőségében véglegesítette. Halálozások. Dús rendet vágott a halál a legutóbbi napokban a malomipar erteilei között s ez a szakma újból több jelesét gyászolhatja, igaz veszteségként. Ritkán vett körül a közgazdasági megbecsülésnek olyan mértéke férfiút, mint Schmidt Schardot, a budapesti Schmidt és Császármalom egyik tulajdonosát s a tőzsde elnökét. Közgazdasági életünknek ritka népszerű szakértője s fejlesztője szállott vele aránylag korai sírba. Életének 69. évében, június 14-én szólította el az élők sorából a csendes megpihenés birodalma. Budapesten, az egyik szanatóriumban, ahol régi epebajának sikeres műtétére keresett felgyógyulást. Az epeműtét jól sikerült, de utána tüdőgyulladás állott be s ez az orvul támadó betegség elszólította a magyar malomipar egyik büszkeségét, a magyar közgazdasági élet egyik egyértelműleg tisztelt jelesét. A magyar malomipar és közgazdasági élet nagy veszteségét június 17-én délután kísérte korai sírjába a veszteség gyászától megrázott igen nagyszámú tisztelő, a magyar malomipar vezető egyéniségei és a gyászba borult család. Vadnay Viktor siklód malomtulajdonos, a baranyamegyei molnárság egyik kiemelkedő alakja, ugyancsak fiatalon, életének 43. évében szállt korai, sírba f. hó 10-én. Lelke üdvösségéért az engesztelő miseáldozat június 15-én volt Pécsett s ugyanitt kísérte az általános részvét a családi sírboltban leendő végső nyugovóra. Kiterjedt rokonság gyásza és a tisztelők nagyszámú seregének részvéte mellett temették el f. hó 17-én Eleken Zöllner György földbirtokos, ottani malomigazgatót, aki még fiatalabb korában, mindössze 25. életévében s boldog házasságának 3. évében hunyt el ugyanott. Újabb női cégvezető. A szolnoki céghivatal önálló cégjegyzési joggal együtt bejegyezte a Szekeres M. és Társai kisújszállási malomnál Szántó Margit könyvelőnő cégvezetői minőségét. Mérlegközzététel. A felszámolás alatt álló, már régen megszűnt üzemű »Első Barcsi Hengermalom rt.« a hivatalos lap június 17-i számában közzétette legutóbbi üzleti évének mérlegét. Malomipari mestervizsga a budapesti kereskedelmi és iparkamara területén. Június 11., és 12-én a budapesti kereskedelmi és iparkamara mestervizsgáló bizottsága molnáripari mestervizsgát tartott. Elnök Trapp Vendel igazgató volt, a mestervizsgáló bizottság tagjai pedig: Schmidt Béla igazgató, dr. Kemper Antal kamarai titkár, Kádas László felsőipariskolai tanár és Siklósi Gyula főmolnár. A mestervizsga elméleti és gyakorlati része a Schmidt és Császár-malomban folyt le. A mestervizsgát általában nagyon jó eredménnyel a következők tették le: 1a13. június 11-én Ángyal Mihály, Csonts József, Czagány János, Darabos János, Dräxler Sándor, Fodor József, Hirschle István, Juhász István, Kasza János, Kis Kálmán, Klujber József, Lukács István, Mészáros István, Nagy János, Öcs József, Rákos Gyula, Schneiker István, és Tarcali Mihály. Június 12-én: Azurák György, Babinszki Mihály, Buchegger Béla, Csizmazia László, Csonka Lajos, Frámer József, Eitner Gusztáv, Nofmann László, Ignác Lajos, Jasek András, Keglovits Károly, Magyar Ferenc, Novotny József, Petrik István, Reményi Lajos, Szeibert Gábor, Várda Antal és Varga István. A mestervizsgáló bizottság megállapította, hogy ez a kitűnő eredmény csak annak tudható be, hogy mindenki kivétel nélkül hallgatója volt a budapesti felsőipariskolában tartott molnártanfolyamnak. A vizsgázók a következő levélben mondanak köszönetet: A budapesti molnáripari tanfolyam mestervizsgát tett hallgatói nevében a mestervizsga kiváló eredményéért ezen sorokban külön is hálás köszönetünket nyilvánítjuk. Kívánjuk, hogy még továbbra is magyar hazánknak sok-sok igazi molnármestert nevelhessenek! Adja Isten, úgy legyen! (Tahitótfalu) Frámer József, főmolnár. Június 17-én újabb vizsgán a következők nyertek mesterképesítést: Kiss László, G. Szabó István, Oláh Sándor, Hegedűs József, Masek Ferenc, Kovács Ferenc, Vay Pál, Lamy Gostzháv és Csorba Sándor. Kinevezés: Az Urikány-Zsilvölgyi Magyar Kőszénbánya Részvénytársaság igazgatósága Fluck András dr. miniszteri tanácsos, ügyvezető-igazgatót vezérigazgatóvá. A Málffy Vilmos cégvezetőt igazgatóhelyettessé és Illyés Mihály főtisztviselőt cégvezetővé nevezte ki. Bejegyzett malomvállalatok. A kecskeméti törvényszék területén három malom cégbejegyzése történt meg: Géczi József malombérlő, Nagykőrös, továbbá Kárteszi János hengermalma, Cegléd s végül Lami Béla hengermalma, Pálmonostora malomcégeké. A Kárteszi-malomban cégvezető is van: Kárteszi István s az iparjogontvány gyárszerűségre szól. Malomközgyűlések. A »Hengermalom rt.« füzesgyarmati malomvállalat június 28-án Füzesgyarmaton évi rendes közgyűlést tart — A »Felsővisói Gőzfűrész és Gőzmalom rt.« június 18-án már megtartotta évi rendes közgyűlését. — A »Hazai Malomipar rt.« június 26-án Budapesten évi rendes közgyűlést tart. Baranya megyei malombérlet. Hunya Péter, aki vitéz Benkő Gáborral társas viszonyban béreli a pécsi Anna-malmot, ezen bérletben való társas továbbműködés mellett kibérelte a Braun Oszkár-féle vajszlói gőzhengermalmot s azt július 1-től, mint kereskedelmi és vámőrlő malmot, tartja üzemben. Tulajdonoscsere egy bácskai malomban. Az Első Budapesti Gőzmalmi rt. tulajdonában volt »Zentai Hengermalom rt.« a részvények megvásárlása útján új kezekbe került. Az új tulajdonos Palkó Miklós, akinek a Bácskában az utóbbi időben már több helyen (Óbecsén, Szenttamáson és Magyarkanizsán) lett malomérdekeltsége. LŐRIK BÉLA MŰSZAKI VÁLLALATA SZEGED, ATTILA UTCA 4 Malomüzemek részére szállít: folyóscsapályat és házat, szitaselymet, malomhevedert, bőr- és sumiszíjat, szíjragasztó és konzerváló szereket príma minőségben, kővágó szerszámokat, kőjárat alkatrészeket stb. MALOMIPAR GYAKORLAT MŰSZAKI ___________________ SZAKKÖNYV A 404 oldal terjedelmű, 314 eredeti ábrát tartalmazó, vászonkötésű szakkönyv 30 P-ért megrendelhető a MALOMÚJSÁG kiadóhivatalában Bpest, V., Hollán-u. , 1943. június 20. K£LMAN JÓ£SEF műszaki- és gépkereskedő Budapest, V., Kámán-u.14. Telefon: 114-006 ét 317-189 Összes malomszükségleti cikkek megbízható beszerzési forrása ZSÁKOK 85 kg-os lisztesés gabonászsákot kölcsönöz,elart, 50 kg-os liszteszsák A és 0yT ЖГЙЙ» uj........................55 fillér egyszer használt, 44 fillér Őskeresztény cég SZELE! MIHALY ________ uj és használt zsák-, ponyva-, zsínegázu nagykereskedés BUDAPEST, IX., Szvetenay utca 13. Telefon: 330-772. Smirgliköpeny újraöntést, javítást eredeti korunkból vállal. DARÁLÓKÉPEKET szállít FELEKI TIVADAR ÉS FIA Budapest, VI., Szabolcs utca 6. A valódi „ZÉNÓI” szíjkenőcs az ön üzemében is nélkülözhetetlen. Csakis eredeti minőséget szállítunk. Gyártja: BACHBACH TESTVÉREK mérnökök cég. Budapest, VII., Szövetség-u. 36'b KENDOFF JSNTfiLI GÉPÉSZMÉRNÖK, MALOMIPARI SZAKÉRTŐ MALOMBEREnDEZÉSI VÁLLALATA BUDAPEST, XIII., LEHEL UTCA 64 Telefonszám : 298-036, 131 850, 151-333 Elvállal : malomberendezéseket és malom- átalakításokat. Állandó nagy raktárkészletek. Nagy malomleszerelések folyamatban, úgymint : Concordia Gőzmalom, Budapest, Transdanubia Egyesült Gőzmalmok, Nagykanizsa stb.