Mezőgazdák, 1926 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1926-01-01 / 1. szám
2. oldal »MEZŐGAZDÁK« 1926. január 1. örömmel nem vállalt volna magára és nem volt olyan válságos idő, melyben Pirkner Jánosra, mint egész férfiúra, mindenkor számítani nem lehett volna. Intézetünkkel való szoros összeköttetése azonban nemcsak igazgatósági tagságán alapult, mert az Országos Tenyész* és Haszonállatvásártelep intéző*bizottságának elnökeként is együttműködött szövetkezetünkkel állati tenyésztésünk, jelesen állatértékesítésünk nagy feladatainak szolgálásában. Az Országos Tenyész’ és Haszonállatvásártelep, melynek szövetkezetünk több évtizedre bérlője, Pirkner János egyik legszemélyesebb alkotása. Ez az állattenyésztésünk szempontjából oly nagy fontosságú intézmény egész életében különös gondoskodásának tárgya volt. Létesítése elsősorban az ő munkásságának köszönhető, mert a külföldi hasonló intézmények részletes és kimerítő tanulmányozása után ő látta meg ennek égető szükségét s az általa indított agitáció eredményeképpen létesült ez az állattenyésztésünkre oly messze kiható fontosságú értékesítési telep, melynek épülését, s a gazdasági élet vérkeringlésébe való bekapcsolódását oly nagy szeretettel ígérte figyelemmel. Ez a munkásság, ezek az intézmények meg fogják őrizni Pirkner János emlékét. Neve mindenkor ismeretes lesz azok között, akik az agrármozgalmakkal s mezei gazdálkodásunk fejlődésével önzetlenül foglalkoznak, s egyénisége, s élete pedig példaképen fog lebegni mindazok előtt, akik a jövőben a közügyeket hűségesen, áldozatosan, önzetlenül szolgálni óhajtják. Békés Pirkner János 1854. évi április hó 29-én született. Középiskolai tanulmányait Pozsonyban végezte. Néhány évig tartó gyakorlati gazdálkodás után Bethlen András gróf földmívelésügyi miniszter 1890-ben az állattenyésztés, tejgazdaság és havasi gazdálkodás fejlesztésével bízta meg, amely meg abizatásnak a legnagyobb megelégedésre tett eleget. 1892-ben ministeri titkár, 1895«ben pedig országos állattenyésztési felügyelő lett. A millenniumi kiállítás«kor Ő rendezte az állattenyésztési osztályt, ezért az eredményes ténykedéséért a III. oszt. vaskorona« renddel tüntették ki. 1905«ben ministeri tanácsos lett, 1910«ben pedig nyugalomba vonult, s működési terét a törvényhozás házába helyezte át, ahol mint a zsombolyai választókerület követe és a földmívelésügyi bizottság előadója fejtett ki értékes működést. Békés Pirkner János hosszas és súlyos szenvedés után 1925. évi december hó 15-én hunyt el. December hó 17-én a Kerepesi út melletti temetőben történt temetésén közgazdasági életünk kiválóságai jelentek meg, akiknek soraiban ott láttuk Győry Lóránd ny. földmívelésügyi miniszert, dr. Mayer Károly és dr. Lickl Károly h. államtitkárokat, Pap Géza bárót, Jeszenszky Pál udvari tanácsost, enesei Dorner Béla m. kir. gazdasági főigazgatót, Békéssy Jenő, Tolnay Pál és Leidenfrost Aurél m. kir. gazdasági főfelügyelőket, Fabricius Endre OMGE főtitkárt, dr. Konkoly Thege Sándor és dr. Rege Károly OMGE titkárokat, Gaylhoffer István gazdasági egyesületi igazgatót és még sokakat. Szövetkezetünk az elhunyt koporsójára koszorút helyezett s gyászát az elhunyt családjának Jeszenszky Pál udvari tanácsos, alelnök-vezérigazgató tolmácsolta. A megboldogult hátramaradt családjához a gyászeset alkalmából szövetkezetünk az alábbi részvétiratot intézte: »Méltóságos özv. békés Pirkner Jánosné úrasszony« nak. Méltóságos Asszony! Őszinte részvéttel értesültünk férjének, szövetkezetünk régi és érdemes igazgatósági tagjának nemcsak Méltóságod nagy fájdalomára, de a magyar közgazdasági életnek súlyos veszteségére történt elhunytáról. A Megboldogult tevékeny részt vett szövetkezetünk ügyeinek irányításában s szövetkezetünk fejlődése, erősödése nem kis részben annak a jelentékeny, rendkívül értékes közreműködőnek volt tulajdonítható, melyet a Megboldogult részéről évtizedek hosszú során át élvezni szerencsések voltunk. Az elmúlt évtizedekben, amikor a fejlődő gazdasági élet különböző intézményekkel és társadalmi szervezetekkel népesült be, abban a korszakban tehát, mely a magyar gazdaságtörténelemben a nagy alkotások időszaka volt, a Megboldogult fáradhatatlan munkásságával, nemes lelkesedésével s mély szak értelmével ott állott a nagy építők első sorában; ugyanezért a magyar gazdasági élet különböző intézményei és szervezetei örökre meg fogják őrizni nevét. Ezek közé az intézmények közé tartozik elsősorban szövetkezetünk, melyhez évtizedes szoros és meleg kapocs fűzte a Megboldogultat, melynek ügyeivel mindig önzetlenül foglalkozott és fejlődését különös örömmel és szeretettel kísérte figyelemmel. Éppen ezért szövetkezetünk Méltóságodnak nemcsak mélységes gyászában, de súlyos veszteségében is osztályosnak érzi magát. Emlékét, melyet a Megboldogult kiváló egyéniségével a közélet terén kifejtett maradandó működésével önmaga állított magának, kegyelettel fogjuk megőrizni. Fogadja Méltóságos Asszony e mindenképen súlyos csapás alkalmából szövetkezetünk mély és őszinte részvétének kifejezését azzal a tiszteletteljes kérésünkkel, hogy azt a mélyen sújtott család minden egyes tagjának átadni kegyes legyen. Budapest, 1925. dec. 17. Kiváló tisztelettel: Magyar Mezőgazdák Szövetkezete. Jeszenszky s. k., pp. Zlinszky s. k.« (—y. ny.) Az állam közgazdasági politikája és a szövetkezetek. Régen vitatott s a magyartörvényhozó testület előtt is többször szóvátett kérdése a közgazdasági politikának az, hogy az állam a szövetkezetekkel szemben milyen álláspontot foglaljon el. Várjon a liberális álláspontra helyezkedve igyekezzen teljesen távol tartani magát a szövetkezeti mozgalomtól s hagyja a szövetkezeteket a kapitalista vállalatok versenyében akként kialakulni, amint azt a körülmények magukkal hozzák, vagy nyújtson segítő kezet e fiatal, de nagy jelentőségű mozgalomnak. A liberális közgazdasági politika szerint a szövetkezet nem más, mint egy hasznot kereső vállalkozás, mely éppúgy, mint más vállalkozó, igyekezzen a kapitalista verseny eszközeit és módszereit felhasználni üzleti céljának elérésére. A liberalista közgazdasági elvek szerint az államnak a magángazdaságok üzleti tevékenységének befolyásától tartózkodni kell, így a liberális elveket hirdető, régen meglévő, életerős vállalatok, melyek kapitalisztikus elvek alapján keletkeztek és működnek, a rendelkezésükre álló anyagi eszközökkel igen könnyen eltiporhatják új versenytársaikat, a tőkében szegény, altruisztikus elveken felépülő szövetkezeteket. Megérthető tehát, miért fejtenek ki agitációt az államnak a szövetkezetekkel szemben tanúsított jóindulatú magatartása ellen. Ugyane vállalatok azonban egészen más elveket vallanak, mikor saját érdekeikről van szó. Elvárják az államtól, hogy valamely új iparág meghonosítása és megerősítése érdekében vámok emelésével is védje a megszülető ipart. Hangoztatják, hogy az állami és közszállítások kiosztásánál a hazai ipar és kereskedelem érdekében az államnak bizonyos áldozatokat kell hozni. A szövetkezeteknél az altruisztikus cél teszi indokolttá, hogy az állam ne »laisser faire, laisser passer« I.“ „Minden ügyünkben vegyük igénybe szövetkezetünket!“