Mezőgazdák, 1934 (41. évfolyam, 1-3. szám)

1934-01-20 / 1. szám

2. oldal »MEZŐGAZDÁK« 1934. október hó 20. Gazdatársainkhoz. írta: Gróf Somssich Gyula dr., a Magyar Mezőgazdák Szövetkezete vezérigazgatója. Tizenhat hónapon keresztül szünetelt lapunk és nem voltunk abban a helyzetben, hogy fenntartsuk ezúton a kapcsolatot olvasóközönségünkkel, hogy szövetkezetünk üzleti eseményei­ről és lehetőségeiről tájékoztassuk tagjainkat. E csendben, végső megfeszítésben és ellenállásban eltöltött idő a válság korszaka volt, melyből — örömmel jelenthetjük — teljesen gyógyultan, kiegyensúlyozott vagyoni állapotban, akcióképességünk teljes birtokában lépünk a nyilvánosság elé. A gazdaközönség egyöntetű és kitartó állásfoglalása érlelte meg a kormányzat­ban azt az elhatározást, hogy válságbajutott gazdáink által erejében és működésében megrendített szövetkezetünket is megmentse és Így sikerült az 1934. évi XXI. törvénycikkben biztosított lehetőségeket megvalósítva, magánegyezségünket sikeresen befejezve, visszaszerezni teljesen szabad üzleti mozgásunkat, ellátva kellő forgótőkével ismét szövetkezeti tagjainknak és az egész gazdaközönségnek rendelkezésére állani. Amikor ismét a nyilvánosság elé lépünk, tesszük ezt abban a tudatban, hogy a gazdaközönségért és a gazdaközön­séggel szenvedve, jobb jövő reményében felvesszük újból a harcot a mai válságos időkben, egy percig sem tévesztve szem elől azokat a hagyományos elveket, amelyeket a szövetker zeti mozgalom nagy alapítója, Károly Sándor gróf célkitűzései­ben reánk hagyott és amelyeknek érvényesítése soha idősze­rűbb nem volt, mint ma. A teljesen feldúlt gazdasági világ­rendben,kis csonka hazánk létéért való küzdelmében a szövetke­zeti mozgalomnak nagyobb jövője van, reá égetőbb szükség van, mint bármikor máskor. Ez nem csak a mi megállapításunk, de a nálunk gazdaságilag sokkal fejlettebb nyugati államok, Anglia, Franciaország, Németoiszág, Olaszország mutatnak példát a szövetkezeti mozgalom alátámasztásában, úgy, hogy ez úton haladni ma már legidőszerűbb országos közgazdasági feladat. A fennálló kereskedelmi szerződések, devizakorláto­zások, a kormányzatnak kényszerű beavatkozása gazdasági életünkbe, úgy az értékesítés, mint az árúellátás terén szövet­kezetünket is olyan feladatok elé állítják, melyeknek megfe­lelő megoldása a legszélesebb körű tevékenységet teszi szük­ségessé. Szövetkezetünk szerencsés belső szerkezeténél fogva, úgy az árúellátás, mint a terményértékesítés terén bel- és külföldi viszonylatban, de különösen az export terén a leg­készségesebb részese a kormányzat gazdaságpolitikájának. Célkitűzéseink első alapfeltétele, hogy az adott viszonyokhoz naponkénti alkalmazkodással az agrár exportban való hat­hatós részvétellel a gazdaközönségnek lehetőség szerint segítségére legyünk, különösen a terményei értékesítésével. Árú-, bor-, gabona-, erőtakarmány-, magosztályunk, ser- téshízlaló telepünk, állatértékesítő részvénytársaságunk azok a pillérek, amelyek mélyen kell, hogy gyökeret verjenek ezentúl a gazdaközönségünk számításaiban és tudatában. Értékesítési ténykedésünk elősegítésére kompenzációs osztá­lyunk létesítésével szervesen belekapcsolódunk mindazon lehetőségekbe, melyek az agrárexport elősegítését és megköny- nyítését távolabbi piacokon is lehetővé teszik. A munka megindult a vidék megszervezésére, úgy az árúellátás, mint az értékesítés terén, azonban csak fokozato­san és a rendelkezésre álló anyagi eszközeinkhez mérten vagyunk képesek előrehaladni. Hisszük, hogy a gazdaközön­ség sokoldalú és a gazdaközönség érdekében folyó ténykedé­sünkről -7- mely a nagynyilvánosság előtt folyik a hivatalos tényezők teljes ellenőrzésével—, meggyőződve, szövetkezetünk anyagi alátámasztásához és fejlesztéséhez a maga tehetsége szerint hozzá fog járulni. Minél inkább látja a kormányzat, hogy a gazdaközönség erkölcsi támogatásán kívül a mai nehéz viszonyok között üzletrészjegyzéssel is hozzájárul a maga szerény obulusaival régi szövetkezete fejlesztéséhez, annál erősebb tényezőjévé válik közgazdasági életünknek és annál hathatósabban támogathatja a gazdaérdekeket mindazokkal szemben, akik anyagi erejükre támaszkodva, egyezményekbe tömörülve, gazdasági tevékenységükkel kizá­rólag saját egyéni céljaikat szolgálják. Minél nagyobb lesz üzleti forgalmunk, annál olcsóbbak lehetünk az árúellátásban és annál kedvezőbb feltételeket nyújthatunk az értékesítés­nél is. Akkor válik lehetővé majd igazán vidéki hálózatunk olymérvű kiépítése, mint ahogy mi régen tervezzük, kíván­juk, így tehetünk majd eleget annak a minden oldalról jövő felszólításnak, hogy a vidék felkarolásával könnyítsünk gazda­társadalmunk helyzetén. Azt azonban ne várja senki sem tőlünk, hogy a mai nehéz viszonyok között csodákat művel­jünk akár az értékesítés, akár az áruellátás terén, mert egy­részt rajtunk kívül eső erőtényezők befolyása alatt állunk, nemcsak mi, hanem egész közgazdasági életünk és másrészt veszteségre dolgozni sem nem hivatásunk, sem nem felada­tunk, mert az altruiznítist nem vihetjük odáig, hogy a gazda­közönség egy részének segélyalapjává legyünk. A közelmúlt szövetkezeti válsága tulajdonképen nem volt más, mint az altruista gondolatnak súlyos gyakorlati következménye, mert vagyonunk egy részének megsemmisülését idézte elő az, hogy bajbajutott gazdaadósainkkal szemben azzal az energiával és azzal a gyorsasággal nem léphettünk fel, mint ahogy azt magáncégek és pénzintézetek megtették. Ezt honorálta a kor­mányzat akkor, amikor eme okokat ösmerve, válságunkból megmentett. De természetesen joggal elvárja a kormányzat is, hogy a gazdaközönség a maga erejével, saját szervének to­vábbi életképességét biztosítsa, különösen, ha az nem jár áldo­zattal, de sőt haszonnal, hiszen annak hathatós üzleti foglal­koztatása a fogyasztó gazdának áll érdekében. Szövetkezexünk fel van készülve, osztályaink modern, szakszerű kereskedelmi tudással felfegyverkezve és szövetkezeti szellemtől áthatva veszik tel munkásságukat, tisztviselőkarunk a legnagyobb áldozatkészséggel és önmegtagadással folytatja tevékenységét, bízva a jobb jövőben, de bízva a gazdaközönség megértő támogatásában is. Újult erővel lépünk a küzdőtérre és várjuk a gazdaközön­ség hathatós támogatását. Körséta a Mezőgazdasági Kiállításon és annak tanulságai. A népszerű „Iparcsarnok“ falai között már sok szép és tanulságos kiállítást láttunk 50 év óta, amióta benne az első Országos Kiállítás megnyílt és fényességben, pompá­ban lezajlott. Régi szép idők emléke az az első kiállítás, de egyben szomorú emlék is, mert még gondolni sem jó arra a különbségre, amely a magyar tegnap és a mai magyar viszonyok között fennáll. Csonka-Magyarország, gazdaságiháború az egész vonalon, a mindenki által közveszélyesnek elismert és mégis annyira szorgalmazott Autarkia, gazdaközönségünk elszegé­nyedése és főleg a szép magyar Mezőgazdaság vesszőfutása! Mind-mind a vesztett háború gyászos következményei! De minden szomorúságunk és minden nyomorúságunk gyászfátyolán átszűrődik egy fénylő napsugár: a Remény ! A Múlt visszatérésének reménye 1 Egy ily napsugár a jelen­leg megnyitott Országos Mezőgazdasági Terménybemutaíó, vagy nép­szerűén „Mezőgazdasági Kiállítás“, amely hű tükre annak a megfeszített munkának, amely a nyilvánosság előtt ép úgy, mint a kuliszák mögött mezőgazdasági termelésünkben és tér-, mékei értékesítésében vagy feldolgozásában megnyilatkozik. Amit ott látunk, amit ott napfényre hoztak a nagy gaz­daságok és a mezőgazdasági, ipari és kereskedelmi cégek pavillonjai, az több mint meglepetés, több mint a jobb jövőbe vetett remény megnyilatkozása, ez már valósággal a Magyar Jövő megnyilatkozása! Az Országos Mezőgazdasági Terménybemutató kiállí­tás a legsikerültebb vásárok közé tartozik, melyeket a közel­„Minden ügyünkben vegyük igénybe szövetkezetünket!“

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék