Mezőgazdák, 1934 (41. évfolyam, 1-3. szám)
1934-01-20 / 1. szám
2. oldal Gazdatársainkhoz, írta: Gróf Somssich Gyula dr., a Magyar Mezőgazdák Szövetkezete vezérigazgatója. Tizenhat hónapon keresztül szünetelt lapunk és nem voltunk abban a helyzetben, hogy fenntartsuk ezúton a kapcsolatot olvasóközönségünkkel, hogy szövetkezetünk üzleti eseményeiről és lehetőségeiről tájékoztassuk tagjainkat. E csendben, végső megfeszítésben és ellenállásban eltöltött idő a válság korszaka volt, melyből — örömmel jelenthetjük — teljesen gyógyultan, kiegyensúlyozott vagyoni állapotban, akcióképességünk teljes birtokában lépünk a nyilvánosság elé. A gazdaközönség egyöntetű és kitartó állásfoglalása érlelte meg a kormányzatban azt az elhatározást, hogy válságba jutott gazdáink által erejében és működésében megrendített szövetkezetünket is megmentse és így sikerült az 1934. évi XXI. törvénycikkben biztosított lehetőségeket megvalósítva, magánegyezségünket sikeresen befejezve, visszaszerezni teljesen szabad üzleti mozgásunkat, ellátva kellő forgótőkével ismét szövetkezeti tagjainknak és az egész gazdaközönségnek rendelkezésére állani. Amikor ismét a nyilvánosság elé lépünk, tesszük ezt abban a tudatban, hogy a gazdaközönségért és a gazdaközönséggel szenvedve, jobb jövő reményében felvesszük újból a harcot a mai válságos időkben, egy percig sem tévesztve szem elől azokat a hagyományos elveket, amelyeket a szövetkezzeti mozgalom nagy alapítója, Károly Sándor gróf célkitűzéseiben reánk hagyott és amelyeknek érvényesítése soha időszerűbb nem volt, mint ma. A teljesen feldúlt gazdasági világrendben,kis csonka hazánk létéért való küzdelmében a szövetkezeti mozgalomnak nagyobb jövője van, reá égetőbb szükség van, mint bármikor máskor. Ez nem csak a mi megállapításunk, de a nálunk gazdaságilag sokkal fejlettebb nyugati államok, Anglia, Franciaország, Németország, Olaszország mutatnak példát a szövetkezeti mozgalom alátámasztásában, úgy, hogy ez úton haladni ma már legidőszerűbb országos közgazdasági feladat. A fennálló kereskedelmi szerződések, devizakorlátozások, a kormányzatnak kényszerű beavatkozása gazdasági életünkbe, úgy az értékesítés, mint az áruellátás terén szövetkezetünket is olyan feladatok elé állítják, melyeknek megfelelő megoldása a legszélesebb körű tevékenységet teszi szükségessé. Szövetkezetünk szerencsés belső szerkezeténél fogva, úgy az áruellátás, mint a terményértékesítés terén bel- és külföldi viszonylatban, de különösen az export terén a legkészségesebb részese a kormányzat gazdaságpolitikájának. Célkitűzéseink első alapfeltétele, hogy az adott viszonyokhoz naponkénti alkalmazkodással az agrárexportban való hathatós részvétellel a gazdaközönségnek lehetőség szerint segítségére legyünk, különösen a terményei értékesítésével. Áru-, bor-, gabona-, előtakarmány-, magosztályunk, sertéshízlaló telepünk, állatértékesítő részvénytársaságunk azok a pillérek, amelyek mélyen kell, hogy gyökeret verjenek ezentúl a gazdaközönségünk számításaiban és tudatában. Értékesítési ténykedésünk elősegítésére kompenzációs osztályunk létesítésével szervesen belekapcsolódunk mindazon lehetőségekbe, melyek az agrárexport elősegítését és megkönynyítését távolabbi piacokon is lehetővé teszik. A munka megindult a vidék megszervezésére, úgy az áruellátás, mint az értékesítés terén, azonban csak fokozatosan és a rendelkezésre álló anyagi eszközeinkhez mérten vagyunk képesek előrehaladni. Hisszük, hogy a gazdaközönség sokoldalú és a gazdaközönség érdekében folyó ténykedésünkről -amely a nagy nyilvánosság előtt folyik a hivatalos tényezők teljes ellenőrzésével—, meggyőződve, szövetkezetünk anyagi alátámasztásához és fejlesztéséhez a maga tehetsége szerint hozzá fog járulni. Minél inkább látja a kormányzat, hogy a gazdaközönség erkölcsi támogatásán kívül a mai nehéz viszonyok között üzletrészjegyzéssel is hozzájárul a maga szerény okulusaival régi szövetkezete fejlesztéséhez, annál erősebb tényezőjévé válik közgazdasági életünknek és annál hathatósabban támogathatja a gazdaérdekeket mindazokkal szemben, akik anyagi erejükre támaszkodva, egyezményekbe tömörülve, gazdasági tevékenységükkel kizárólag saját egyéni céljaikat szolgálják. Minél nagyobb lesz üzleti forgalmunk, annál olcsóbbak lehetünk az áruellátásban és annál kedvezőbb feltételeket nyújthatunk az értékesítésnél is. Akkor válik lehetővé majd igazán vidéki hálózatunk oly mérvű kiépítése, mint ahogy mi régen tervezzük, kívánjuk, így tehetünk majd eleget annak a minden oldalról jövő felszólításnak, hogy a vidék felkarolásával könnyítsünk gazdatársadalmunk helyzetén. Azt azonban ne várja senki sem tőlünk, hogy a mai nehéz viszonyok között csodákat műveljünk akár az értékesítés, akár az áruellátás terén, mert egyrészt rajtunk kívül eső erőtényezők befolyása alatt állunk, nemcsak mi, hanem egész közgazdasági életünk és másrészt veszteségre dolgozni sem nem hivatásunk, sem nem feladatunk, mert az altruizmízst nem vihetjük odáig, hogy a gazdaközönség egy részének segélyalapjává legyünk. A közelmúlt szövetkezeti válsága tulajdonképen nem volt más, mint az altruista gondolatnak súlyos gyakorlati következménye, mert vagyonunk egy részének megsemmisülését idézte elő az, hogy bajbajutott gazdaadósainkkal szemben azzal az energiával és azzal a gyorsasággal nem léphettünk fel, mint ahogy azt magáncégek és pénzintézetek megtették. Ezt honorálta a kormányzat akkor, amikor eme okokat ismerve, válságunkból megmentett. De természetesen joggal elvárja a kormányzat is, hogy a gazdaközönség a maga erejével, saját szervének további életképességét biztosítsa, különösen, ha az nem jár áldozattal, de sőt haszonnal, hiszen annak hathatós üzleti foglalkoztatása a fogyasztó gazdának áll érdekében. Szövetkezetünk fel van készülve, osztályaink modern, szakszerű kereskedelmi tudással felfegyverkezve és szövetkezeti szellemtől áthatva veszik fel munkásságukat, tisztviselőkarunk a legnagyobb áldozatkészséggel és önmegtagadással folytatja tevékenységét, bízva a jobb jövőben, de bízva a gazdaközönség megértő támogatásában is. Újult erővel lépünk a küzdőtérre és várjuk a gazdaközönség hathatós támogatását. »MEZŐGAZDÁK« 1934. október hó 20. Körséta a Mezőgazdasági Kiállításon és annak tanulságai. A népszerű „Iparcsarnok“ falai között már sok szép és tanulságos kiállítást láttunk 50 év óta, amióta benne az első Országos Kiállítás megnyílt és fényességben, pompában lezajlott. Régi szép idők emléke az az első kiállítás, de egyben szomorú emlék is, mert még gondolni sem jó arra a különbségre, amely a magyar tegnap és a mai magyar viszonyok között fennáll. Csonka-Magyarország, gazdasági háború az egész vonalon, a mindenki által közveszélyesnek elismert és mégis annyira szorgalmazott Autarkia, gazdaközönségünk elszegényedése és főleg a szép magyar Mezőgazdaság vesszőfutása! Mind-mind a vesztett háború gyászos következményei! De minden szomorúságunk és minden nyomorúságunk gyászfátyolán átszűrődik egy fénylő napsugár: a Remény ! A Múlt visszatérésének reménye ! Egy ily napsugár a jelenleg megnyitott Országos Mezőgazdasági Terménybemutató, vagy népszerűen „Mezőgazdasági Kiállítás“, amely hű tükre annak a megfeszített munkának, amely a nyilvánosság előtt ép úgy, mint a kuliszák mögött mezőgazdasági termelésünkben és ter,mékei értékesítésében vagy feldolgozásában megnyilatkozik. Amit ott látunk, amit ott napfényre hoztak a nagy gazdaságok és a mezőgazdasági, ipari és kereskedelmi cégek pavillonjai, az több mint meglepetés, több mint a jobb jövőbe vetett remény megnyilatkozása, ez már valósággal a Magyar Jövő megnyilatkozása! Az Országos Mezőgazdasági Terménybemutató kiállítás a legsikerültebb vásárok közé tartozik, melyeket a közel „Minden ügyünkben vegyük igénybe szövetkezetünket!“