Mezőgazdák, 1935 (42. évfolyam, 1-11. szám)

1935-01-26 / 1. szám

XL 11. évf. Budapest, 1935. január hó 26. 1. szám. 2 • 1„MEZŐGAZDÁK“ A MAGYAR MEZŐGAZDÁK SZÖVETKEZETE ÉS AZ ENNEK KÖTELÉKÉBEN MŰKÖDŐ SZÖVETKEZETEK TAOSÁGI ILLETMÉNY. Lati­­k­olás esetén értesítést Idzsi­­------ korni kérjük. -------­ O IGAZGATÓSÁGI Elnök, gróf Teleki Tibor felsőházi tag, a Magyar Szent Korona őre, nagybirtokos. Alelnökök : dr. Bernát István, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke, dr. gróf Somssich Gyula vezérigazgató. IGAZGATÓSÁG TAGJAI: Buday Barna felsőházi tag, az OMGE főszerkesztő-igazgatója, herceg Esterházy László nagy, birtokos, Hoffer Sándor kir. tanácsos, ügyvezető igazgató, dr. Holzwarth Ferenc ministeri tanácsos, gróf Hoyos Miksa felsőházi tag, az Országos Mezőgazdasági Kamara elnöke, nagybirtokos, dr. Kállay Zoltán ministeri osztályfőnök, Koós Mihály ny. államtitkár, az Országos Mezőgazdsági Kamara igazgatója, Lukács Béla országgyűlési képviselő, a Tiszajobbparti Mező­­gazdasági Kamara elnöke, Láng József m. kir. gazd. főtanácsos, a Gazdák Biztosító Szövetkezete vezérigazgatója, Mayer János ny. minister, az Országos Falu Szövetség elnöke, gróf Somssich László felsőházi tag, az OMGE elnöke, dr. Szomjas Lajos ny. államtitkár. felügyelőbizottsáG : Elnök : dr. Várady László ny. ministeri osztályfőnök. Alelnök : Szeleczky Iván, a Pátria Irodalmi és Nyomdai R.­T. vezérigazgatója. Felügyelőbizottság tagjai: dr. Busch Viktor ministeri titkár, Meuser Béla m. kir. jószágfőfelügyelő, dr. Spett Ferenc m. kir. kormányfőtanácsos, uradalmi jogtanácsos. Megjelenik havonként egyszer — Szerkesztőség 4. kiadóhivatal. — V., Alkotmány­ utca 29. szám. HIVATALOS ÉRTESÍTŐJE «3? «3? Bernát István ünneplése — a Hazánk c. lap megindulásának negyvenedik évfordulója alkalmából. — Nem az elért cím és rang, nem a megfutott hivatali pálya, melyet magas állás koronáz, nem a szerzett vagyon nagysága és a csillogó kitüntetések sokasága mértéke egy emberéletnek. Magammal akarok békében élni, s nem a világgal. Ezt az örök igazságú, mélységes bölcseséggel teljes élet­elvet Gyulai Pál fogalmazta imigyen s azóta közkinccsé vált, ugyanúgy, mint a kistermetű magyar harcos, bátor, hajlít­­hatatlan, törhetetlen egyénisége. Aki erkölcsi elveket ismer s azt tartja, hogy az emberi élet teljessége ilyen erkölcsi elvek szolgálása és érvényesítése, az valóban távol a címektől, rangoktól, hivatali állásoktól s a vagyonszerzés sűrű lehetőségeitől, elsősorban magával akar békében élni s nem a világgal. Bernát István ilyen ember. Sohasem félt a harcoktól, de egy küzdelmet soha­sem vállalt. A lelkiismeretével, a jobb meg­győződésével való küzdelmet. Vájjon lehet-e a közszellem, a társa­dalmi közfelfogás megújhodására, vagy legalább is önmagábaszállására s ezen ala­puló felfrissülésére következtetni abból, hogy Bernát Istvánt mindenünnen, ahol valaha is tevékenykedett, oly meleg s kétség­­telenül őszinte ünneplésben részesítették? Nem szabad elfelejteni, hogy meg­­újhódó koroknak, a morális és nemzeti élet nagy alapelveire ráébredő közszellem­nek van rendszerint csak meg az az isteni adománya, hogy a valódi értéket felismerje és felmérni tudja. A társadalmi élet kusza vonatkozásai­ban belegabalyodott ember és legtöbbször a társadalom közfelfogása is, sehogyan sem lát tisztán és végképen nem tud különböztetni s ahelyett, hogy kutatna, vizsgálna, mérlegelne és következtetne, kényel­mesen belenyugszik egy készen eléje tett értékítéletbe, amelynek a nemeslevele sokszor egy magas állás, amit az illető könyökén sarkantyúkkal tiport ki magának, vagy máskor egy kereszt, csillag, vagy dm, amit a nyakába akasztottak, vagy a mellére tűztek, vagy a névjegyére oda­biggyesztettek. Az egészséges életösztönnek a jele egyesekben és közületekben az, amikor önállóan kezdenek gondolkodni és az emberi és nemzeti értékeket maguk akarják megismerni és felmérni. Ezért volt ritka szép és megrendítően megható, amikor túl egy munkás, szolgálatokban és gyümölcsökben bővelkedő, nemes és tiszta emberi élet delén egyesek és intézmények valóban az ezerfejű társadalom, minden kény­szerítés, vagy irányítás nélkül kirobbantotta magából az elismerésnek ezt a módját, amelyet kedvessé, felejthetet­lenné, megragadó őszintesége tett. Emberek és intézmények bármennyire is benn vannak egyébként a politikai és gazdasági és társadalmi élet össze­­bogozottságának kuszaságában, megállották egy pillanatra, levették a kalapjukat s a magukba­: szállás halk sóhajával mondták: Íme egy hosszú, nemes, tiszta, harcokban és áldásos sikerekben gazdag emberi élet, tisztelet neki. S ebben a mozdulatban nem az elismerésnek van értéke. Az elismerés közömbös, aki kapta, nem kérte­­és nem várta, magával akart békében élni, a lelki­ismeretével, a meggyőződésével s az elis­merés­­ számára a lelkiismeret csendessége és a meggyőződés nyugodt biztonsága. A szép és a megható ebben a tisztelet­­adásban az, hogy gyenge, vagy nagyon is erős, a helyes céloktól nagyon elté­vedt, vagy túlságosan is közeli célok irányába igazodó emberek és intézmé­nyek elsötétült, oly sokszor vívódó, küz­­ködő, kiegyensúlyozatlan lelkébe beesett, ha csak egy pillanatra is, egy olyan lelki­világnak a napsugara, amelyben erkölcsi elvek szerint igazodnak az akarások s az önfeláldozó szolgálat szelleme lengi át a nemes célok felé irányuló törek­­véseket. Nem hisszük, hogy az ünneplők sokasága, nagyon kevés kivételtől eltekintve, olyannak látta Bernát Istvánt és élete munkásságát, mint aminőnek azt értékében, súlyában, kihatásaiban, próféciájában, erkölcsében az eljövendő kor történetírója látni és megítélni fogja. Az azonban egészen bizonyos, hogy akik ezen az ünneplésen jelen voltak, egy pillanatra magukba szállottak, eszükbe jutott: másminőknek kellene lennünk erkölcsben, tudásban önfeláldozásban, szol­gálatkészségben, hűségben és kitartásban, hogy a reánk súlyosodó nagy nemzeti feladatoknak és kötelességeknek maradéktalanul megfelelhessünk. Gy. Gy. Bernát István

Next