Mezőgazdaság és ipar, 1947 (1. évfolyam, 1. szám)
1947-06-01 / 1. szám
adódik, hogy a népesség, ha magasabbrendű élelmiszerek beszerzésére képes, akkor kevesebb kenyeret fogyaszt. Az 1938-as életszínvonal a tömegek szempontjából bizony minden volt, csak nem magas, jólétről még viszonylag sem beszélhetünk, így ennek az évnek cca. 13 millió méter mázsa kenyérgabonaliszt termelése még bízvást fokozható, becslésünk szerint 15 esetleg 16 millió métermázsára, ha a lakosság szaporodásával is számolunk. A mai kapacitás (a 156/o-os háborús károsodás leszámításával) még mindig 45 millió q-ra tehető. Ez a túlméretezett kapacitása fokozottabb lehetőséget nyújt a malomipar racionalizására. Ennek csak az a célja, lehet, hogy kevesebb energia és kevesebb emberi munkaerő felhasználásával jobb minőséget állítsunk elő. Ha elérjük gabonatermelésünkben azt a fokot, hogy elegendő mennyiség fog a lakosság rendelkezésére állni, akkor a jobb minőség érdekében leszállíthatjuk a lisztkiőrlési százalékot, amivel másik oldalon fejlődő állattenyésztésünket értékes takarmányokhoz juttathatjuk. Fontos feladata a malomiparnak a takarmányok darálása is. Ez a múltban kis mértékben hárult a malomiparra, mert a megdarálandó takarmányokat a nagybirtok saját berendezésein darálta meg. A jövőben e tekintetben megnövekszik a malomiparnak ez a feladata, ami szükséges is. Ez pedig országos szempontból komoly tétel. 1938-ban az akkori kisbirtokos réteg — mert csak azok daráltattak malomban —■ cca. 200 millió pengő értékű takarmányt daráltatott meg! Ha mindezeket a problémákat abból a szemszögből nézzük, hogy ma összesen 2.300 működő malomüzemünk van, és a korszerűsítés és racionalizálás elsősorban és főleg a kisbirtokos és új földhözjuttatottak életkérdése, akkor meg kell mondanunk, hogy ezt a kérdést a malmok községesítése, illetve államosítása nélkül jól megoldani nem lehet! A sütőipar különleges helyet foglal el az élelmezési iparban, mert jelleges két nagyobb fővárosi üzemtől eltekintve, kis- és középipari. Problémái ennek az iparnak elsősorban szociális jellegűek és az iparban foglalkoztatott dolgozók helyzetével kell megoldáshoz jutniuk. A fogyasztók szempontjából a minőségi termelés nagy jelentőségű. Különösen városi viszonylatban, amint azt a rendelkezésre álló nyersanyag megengedi, a süteménykészítés nagyfokú emelkedését várhatjuk. Tekintettel arra, hogy ez az életszínvonal emelkedésével egyenes arányban növekszik a kenyérfogyasztás rovására, kívánatos fejlődési kilátásokkal számolhatunk. Tésztagyártásunk 1938-ban 28 millió P-s termeléssel vette ki a részét a termelésből. E téren a belső fogyasztáson túlmenően exportkilátásokkal is számolhatunk, ha megfelelő minőségű árut fogunk előállítani. A belső fogyasztás viszonylagos emelkedésével is számolhatunk. Cukorgyártás Egyik legjelentékenyebb iparunk az élelmezési iparban a cukorgyártás. Az utolsó békeévekben a cukortermelés hazánkban 10.000 w körül mozgott. Az 1946-os évben a termelés megközelítette a 6.000 w-t és ennek köszönhető, hogy táplálkozásunk a még mindig válságos élelmezési helyzetünkben lényegesen javulhatott. Ez az iparág abban a szerencsés helyzetben van, hogy az ország mind a 12 cukorgyára üzemképes állapotban van, és az a két gyár, amely némileg megsérült, a károkat már helyre is állította. Gyáraink kapacitása 17—18 ezer vagyon termelését teszi lehetővé és ez az üzemek korszerűsítésével még jelentékenyen fokozható, anélkül, hogy új gyárat kellene építeni. Nemzetközi viszonylatban ma nagy a cukorhiány világszerte. Mindenesetre rövidesen várható ennek a megváltozása, mert a nádcukor termelése a békés termelés megindulásával újra fel fog lendülni és ezzel a konkurrenciát a világpiacon nem is fogjuk bírni. De erre nincs is szükség! A régi rendszer bűnére kell e helyt rámutatnom, amely törte magát a cukorexportért és dömping áron hozta forgalomba a magyar cukrot a világpiacon, akkor, amikor a magyar nép fejenkénti évi fogyasztása 10 kg volt, szemben a nyugateurópai államok 25—30, sőt az angolszász országok 40—50 kg-os fogyasztásával! Tehát igenis nagy feladat vár a cukoriparra akkor, amikor a fejadagot 1950-re 15 kg-ra fel akarjuk és fel fogjuk emelni! Erre a lehetőség megvan, kapacitásunk könnyen elbírja a 15.000 w-os termelést és mint már eddig is láttuk, parasztjaink szívesen és örömmel termelik a cukorrépát, ha rendesen megfizetik nekik. Már 1946- ban kiderült, hogy cukorrépát nemcsak a nagybirtok tud termelni, mert a bevetett terület nagyobb volt, mint a háborút megelőző években, és ha a termés gyenge volt és sokat ki kellett szántani, azt csak az időjárást okozta. Rá kell itt mutatnunk a cukorgyári iparnak egy igen nagy anomáliájára. A cukoripar erőgépei 45.000 HP-t képviselnek, , befektetett állótőkéje 1938-as értékelésben 106 milliót. Mindez az évnek mindössze 30—35 napján, várható jobb kihasználás esetén is csak 60 napján van üzemben. Világos tehát, hogy itt komoly lehetőségek fekszenek parlagon az év nagy részében és, hogy ezen segíteni kell. Történtek már próbálkozások, így pl. a hatvani cukorgyár berendezett egy paradicsomsűrítő üzemet, hogy a holt idényben is foglalkoztassa valamennyire a gyár berendezésének egy részét. Abból azonban, hogy csak elszórtan és szinte kivételesen jelentkezik ilyen irányú tevékenység látható, hogy milyen hiányos az észszerűsítési törekvés egy ilyen régi múltra visszatekintő iparban, ha hiányzik a tervszerű irányítás. Nem kell bővebben magyarázni, hogy milyen kedvező hatássallesz majd egy olyan irányú racionalizálás, amely ezeket a lehetőségeket kihasználja úgy a cukor, mint a hozzá kapcsolandó egyéb iparág termékének átalakulására. A konzervipar A konzervipar Magyarországon kisebb múltra tekint vissza, mint az eddig tárgyalt iparágak, de annál nagyobb a jelentősége a jövő szempontjából. A rövidség okából itt most a konzerviparral együtt említjük meg a húsfeldolgozó ipart is. A nagy jövője ennek az iparnak, a belső fogyasztás növekedésén kívül az export lehetőségeken áll. Ennek első és legfontosabb alapfeltétele a minőségi termelés. A háborús konjunktúra és az, hogy a hadseregek számára mindent felvásároltak, hozzászoktatta az ipart ahhoz, hogy mindenféle selejtes nyeranyagot felhasználjon. Ma még kényszerül az ipar válogatás nélkül elfogadni mindent, amit kap a termelőtől, de ez már nem tart sokáig. Elsőrendű feladat a nyersanyag helyes kiválasztása, mert még ha a minőség csak árnyalati különbséget mutat, pl. egy egyébként nem kényes terménynél, mondjuk a vegyesíznél, a külföldi kényesi igények erre nagyon érzékenyek. Ha valamiben, mint pl. a szalámi expportban meg volt a jó hírnevünk, akkor azt meg kell őriznünk és ha új dolgokkal jelenünk meg a világpiacon, akkor azt csak jó minőségű áruval tudjuk meghódítani. Tekintettel arra, hogy kis ország vagyunk, külföldi vásárlóink nagy országok, és így figyelembe kell vennünk, hogy ezek tételben kívánnak egységes árut vásárolni olyan cikkekből, mint pl. paradicsompüré, szilvaíz, vagy akár füstölt húsáru, vagy dobo z