Mezőgazdaság és ipar, 1947 (1. évfolyam, 1. szám)

1947-06-01 / 1. szám

adódik, hogy a népesség, ha magasabbrendű élel­miszerek beszerzésére képes, akkor kevesebb kenye­ret fogyaszt. Az 1938-as életszínvonal a tömegek szempontjából bizony minden volt, csak nem magas, jólétről még viszonylag sem beszélhetünk, így en­nek az évnek cca. 13 millió méter mázsa kenyér­gabonaliszt termelése még bízvást fokozható, becs­lésünk szerint 15 esetleg 16 millió métermázsára, ha a lakosság szaporodásával is számolunk. A mai ka­pacitás­ (a 156/o-os háborús károsodás leszámításával) még mindig 45 millió q-ra tehető. Ez a túlmére­tezett kapacitása fokozottabb lehetőséget nyújt a ma­lomipar racionalizására. Ennek csak az a célja, lehet, hogy kevesebb energia és kevesebb emberi munkaerő fel­használásával jobb minőséget állítsunk elő. Ha elérjük gabonatermelésünkben azt a fokot, hogy ele­gendő mennyiség fog a lakosság rendelkezésére állni, akkor a jobb minőség érdekében leszállíthatjuk a lisztkiőrlési százalékot, amivel másik oldalon fejlődő állattenyésztésünket értékes takarmányokhoz juttat­hatjuk. Fontos feladata a malomiparnak a takarmá­nyok darálása is. Ez a múltban kis mértékben hárult a malomiparra, mert a megdarálandó takarmányokat a nagybirtok saját berendezésein darálta meg. A jö­vőben e tekintetben megnövekszik a malomiparnak ez a feladata, ami szükséges is. Ez pedig országos szempontból komoly tétel. 1938-ban az akkori kis­birtokos réteg — mert csak azok daráltattak malom­ban —■ cca. 200 millió pengő értékű takarmányt da­­ráltatott meg! Ha mindezeket a problémákat abból a szemszögből nézzük, hogy ma összesen 2.300 mű­ködő malomüzemünk van, és a korszerűsítés és racionalizálás­ elsősorban és főleg a kisbirtokos és új földhözjuttatottak életkérdése, akkor meg kell mon­danunk, hogy ezt a kérdést a malmok községesítése, illetve államosítása nélkül jól megoldani nem lehet! A sütőipar különleges helyet foglal el az élel­mezési iparban, mert jellege­s­ két nagyobb fővá­rosi üzemtől eltekintve, kis- és középipari.­ Problémái ennek az iparnak elsősorban szociális jellegűek és az iparban foglalkoztatott dolgozók helyzetével kell megoldáshoz jutniuk. A fogyasztók szempontjából a minőségi termelés nagy jelentőségű. Különösen vá­rosi viszonylatban, amint azt a rendelkezésre álló nyersanyag megengedi, a süteménykészítés nagyfokú emelkedését várhatjuk. Tekintettel arra, hogy ez az életszínvonal emelkedésével egyenes arányban növek­szik a kenyérfogyasztás rovására, kívánatos fejlődési kilátásokkal számolhatunk. Tésztagyártásunk 1938-ban 28 millió P-s termeléssel vette ki a részét a terme­lésből. E téren a belső fogyasztáson túlmenően ex­portkilátásokkal is számolhatunk, ha megfelelő mi­nőségű árut fogunk előállítani. A belső fogyasztás vi­szonylagos emelkedésével is számolhatunk. Cukorgyártás Egyik legjelentékenyebb iparunk az élelmezési iparban a cukorgyártás. Az utolsó békeévekben a cukortermelés­ hazánkban 10.000 w körül mozgott. Az 1946-os évben a termelés megközelítette a 6.000 w-t és ennek köszönhető, hogy táplálkozásunk a még mindig válságos élelmezési helyzetünkben lényege­sen javulhatott. Ez az iparág abban a szerencsés helyzetben van, hogy az ország mind a 12 cukor­gyára üzemképes­ állapotban van, és az a két gyár, amely némileg megsérült, a károkat már helyre is állította. Gyáraink kapacitása 17—18 ezer vagyon termelését teszi lehetővé és ez az üzemek korszerű­sítésével még jelentékenyen fokozható, anélkül, hogy új gyárat kellene építeni. Nemzetközi viszonylatban ma nagy a cukorhiány világszerte. Mindenesetre rö­videsen várható ennek a megváltozása, mert a nád­cukor termelése a békés termelés megindulásával újra fel fog lendülni és ezzel a konkurrenciát a világpiacon nem is fogjuk bírni. De erre nincs is szükség! A régi rendszer bűnére kell e helyt rá­mutatnom, amely törte magát a cukorexportért és dömping áron hozta forgalomba a magyar cukrot a világpiacon, akkor, amikor a magyar nép fejenkénti évi fogyasztása 10 kg volt, szemben a nyugateurópai államok 25—30, sőt az angolszász országok 40—50 kg-os fogyasztásával! Tehát igenis nagy feladat vár a cukoriparra akkor, amikor a fejadagot 1950-re 15 kg-ra fel akarjuk és fel fogjuk emelni! Erre a le­hetőség meg­van, kapacitásunk könnyen elbírja a 15.000 w-os­ termelést és mint már eddig is lát­tuk, parasztjaink szívesen és örömmel termelik a cukorrépát, ha rendesen megfizetik nekik. Már 1946- ban kiderült, hogy cukorrépát nemcsak a nagybirtok tud termelni, mert a bevetett terület nagyobb volt, mint a háborút megelőző években, és ha a termés gyenge volt és sokat ki kellett szántani, azt csak az időjárást okozta. Rá kell itt mutatnunk a cukorgyári iparnak egy igen nagy anomáliájára. A cukoripar erőgépei 45.000 HP-t képviselnek, , befektetett állótőkéje 1938-as ér­tékelésben 106 millió­t. Mindez az évnek mindössze 30—35 napján, várható jobb kihasználás esetén is csak 60 napján van üzemben. Világos tehát, hogy itt komoly lehetőségek fekszenek parlagon az év nagy részében és, hogy ezen segíteni kell. Történtek már próbálkozások, így pl. a hatvani cukorgyár be­rendezett egy paradicsomsűrítő üzemet, hogy a holt idényben is foglalkoztassa valamennyire a gyár be­rendezésének egy részét. Abból azonban, hogy csak elszórtan és szinte kivételesen jelentkezik ilyen irányú tevékenység látható, hogy milyen hiányos az észsze­­rűsítési törekvés egy ilyen régi múltra visszate­kintő iparban, ha hiányzik a tervszerű irányítás. Nem kell bővebben magyarázni, hogy milyen kedvező hatás­sal­­lesz majd egy olyan irányú racionalizálás, amely ezeket a lehetőségeket kihasználja úgy a cukor, mint a hozzá kapcsolandó egyéb iparág termékének át­alakulására. A konzervipar A konzervipar Magyarországon kisebb múltra te­kint vissza, mint az eddig tárgyalt iparágak, de annál nagyobb a jelentősége a jövő szempontjából. A rövidség okából itt most a konzerviparral együtt említjük meg a húsfeldolgozó ipart is. A nagy jövője ennek az iparnak, a belső fogyasztás növekedésén kívül az export lehetőségeken áll. Ennek első és leg­fontosabb alapfeltétele a minőségi termelés. A há­borús konjunktúra és az, hogy a hadseregek szá­mára mindent felvásároltak, hozzászoktatta az ipart ahhoz, hogy mindenféle selejtes nyeranyagot felhasz­náljon. Ma még kényszerül az ipar válogatás nél­kül elfogadni mindent, amit kap a termelőtől, de ez már nem tart sokáig. Elsőrendű feladat a nyers­anyag helyes kiválasztása, mert még ha a minőség csak árnyalati különbséget mutat, pl. egy egyéb­ként nem kényes terménynél, mondjuk a vegyes­íznél, a külföldi kényesi igények erre nagyon érzéke­nyek. Ha valamiben, mint pl. a szalámi expportban meg volt a jó hírnevünk, akkor azt meg kell őriz­nünk és ha új dolgokkal jelenünk meg a világpia­con, akkor azt csak jó minőségű áruval tudjuk meg­hódítani. Tekintettel arra, hogy kis ország vagyunk, külföldi vásárlóink nagy országok, és így figyelembe kell vennünk, hogy ezek tételben kívánnak egységes árut vásárolni olyan cikkekből, mint pl. paradicsom­püré, szilvaíz, vagy akár füstölt húsáru,­ vagy dobo­­ z

Next