Molnárok Lapja, 1908 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1908-01-04 / 1. szám
1- ben. Ilyen körülmények között csak természetes, hogy búza- és rozsáraink — Ausztriának és Magyarországnak az utóbbi évek olcsó árai mellett erősen megnövekedett fogyasztása folytán is — az importparitás felé törekednek, mely utóbbi, midőn a világpiaci emelkedő árnivójával lépést tart, sőt időnként azon felülemelkedik, immáron oly magaslatra szökött fel, amely a mi speciális viszonyaink között kétségtelenül a fogyasztásnak sajnálatosan intenzív megszorítását fogja eredményezni. A fogyasztásnak azon megcsappanását, amely részben a kukorica- és árpaliszt surrogatum gyanánt való alkalmazásának, részben a megnövekedett burgonya-, hüvelyes vetemények, árpakása- és rizsfogyasztásnak tudandó be, részben azonban — mégpedig a népesség szegényebb rétegeiben — a megszokott kenyérporczió szükségszerű megrövidítésében jut kifejezésre, a megnövekedett munkabérek daczára sem szabad lebecsülni. Csak most, hogy a pékek és kereskedők olcsó elővételei nagyobbára fel vannak emésztve, fog lehetővé válni, hogy a mai búzaáraknak megfelelő magas kenyérlisztárak a fogyasztókkal szemben is teljesen érvényre jussanak és a fogyasztásnak immár nyilvánvaló megcsappanása különösen a téli hónapokban fog igen erősen érezhetővé válni, mint amely évszakban a mezőgazdasági munkások bérjövedelme csekély. Ennélfogva az okszerű közélelmezés szempontjából rendkívül sajnálatos körülmény az, hogy épen a legszegényebb fogyasztók, különösen a vagyontalan néprétegeknek számos gyermekkel megáldott családjai azok, amelyeket legkeményebben sújt a középső és barna lisztfajták árainak aránytalan megdrágulása. Ez év januárjától december végéig Budapesten a búza (készpénzben): a) tiszavidéki búza is) bánsági búza c) áprilisi szokványbúza (80 kg.-os fajsúly) (78 kg.-os fajsúly) 7.50-ről 7-ről 7.40-ről 1310-re 1270-re 1320-ra vagyis 50 kg.-onkint 5.60-nal 5.70-nel 5'80-nal 74'7 °/o-kal 81'4 °/o-kal 78'4 °/o-kal tehát az a) és b) alatti készbúza átlag 77'8 '-okal emelkedett és míg ugyanazon időszakban a finomliszt (0-ás) K 12.30-ról K 18.60-ra, tehát csak K 6.30-cal (— 51.2 °/o-kal) emelkedett, addig a kenyérliszt fajták 5 6 7 7V2 7% 9-40 9-10 8-20 7-30 6'90 koronáról 1750 17-30 16-40 15-40 13-90 koronára, tehát 8-20 8.20 8-20 810 7"— koronával 87'2°/o 901% 100% 111% 101-50/o-kal, átlagban 98°/o-kal drágultak! A kenyérnek egyoldalúan a szegényeknek és gazdaságilag gyengéknek, vagyis éppen azoknak rovására beállott ezen drágulása, akiknek javáról olyan sokat dikczióznak, alapjában véve a vámkülföldre irányuló lisztexport erőszakos megbénításának és a finomlisztek ebből származó értékcsökkenésének folyománya, mely körülményt mi e helyütt évek óta többször világosan bebizonyítottuk és amely még jobban kidomborodik, ha az ezidőszerinti finomliszt- és kenyérlisztárakat az 1897/8-i évad megfelelő áraival összehasonlítjuk, amikor búzaáraink hosszabb időn át a teljes importparitás színvonalán maradnak ugyan, de daczára ennek a vámrestitutio segélyével akkoriban finomliszt-feleslegünket még jelentékenyen magasabb búzaárak mellett is ki tudtuk vinni a vámkülföldre, ami lehetővé tette külföldi összeköttetéseink megóvását. Most azonban szerencsésen eljutottunk arra ez általunk idejekorán intve megjövendölt holtpontra, hogy a búza importparitásának kezdete egyszersmind lisztexportunk végét jelenti; valóban igaz hazafias fájdalommal kell megállapítanunk azt a tényt, hogy a magyar liszt kivitele, hazánknak legrégibb exportága és büszkesége, immáron megszűnt létezni. Ha mindazáltal ez év augusztus-novemberi időszakában még módunkban volt a vámkülföldre 166,587 Mm. lisztet exportálni (az 1906-i év ugyanazon időszakának 277,472 Mm.-ra és az 1905-i év ugyanazon időszakának 293,268 Mm.-ra rugó mennyiségével szemben), úgy ezt a még olcsóbb árak mellett eszközölt előzetes eladásokon kívül, pusztán egyes exportáló malmok áldozatkészségének köszönhetjük, amelyek nyereséges búzaelővételekre való tekintettel még 2—3 koronás árbeli áldozatoktól sem riadtak vissza, csakhogy a nagyratartott régi vámkülföldi összeköttetések megszűnésének mindinkább fenyegető valószínűségét elhárítsák. Ezen, a kétségbeesés fegyvereivel megküzdött harcz azonban mégsem vezet czélra, mert a mostani búzaárak mellett, illetve mindaddig, míg ezek többékevésbbé az importparitás pirot-pontja körül forognak, lisztexportunk fentartása egy megfelelő okszerű vámvisszatérítési eljárás hiányában meddő törekvés marad. Ma nincs az a magyar malom, mely bár csak kis mennyiségű magyar lisztet is a vámkülföldön el tudna helyezni, immár leghívebb vásárlóink is, akik tradicionális hírnévnek örvendő finomlisztjeinket évtizedek óta megkedvelték, de sőt külföldi képviselőink is, az elérhetetlenül magas árak folytán sorra elhagynak bennünket; az angol piaczok is mindmegannyian cserben hagynak bennünket; sőt még Párisban és Berlinben is megrendült pozíciónk a prédájára leső külföldi verseny állhatatos aknamunkája következtében; mindehhez járul, hogy az új kiegyezés, amely hivatva lett volna arra, hogy lisztexportunk jövőjét valamelyes formában biztosítsa, iparunknak a tarifajog fokozott bizonytalanságán kívül általánosságban és a Déltirol felé irányuló alai transitforgalom feláldozásán kivül nem hozott egyebet, mint azt az egy bizonyosságot, hogy az őrlési forgalom reintegrálása — mely intézmény Francziaországban, Olaszországban és Németországban akadálytalanul funkcionál — az új szerződés tartama alatt, vagyis 1917-ig a közös vámterületen, még a legszigorúbb ellenőrzéssel- TÁRCZA «^-======a poo ft----Egy vámmolnár öröme és bánata. Egy szép tavaszi reggelen, miután kis gőzmalmom már napokkal ezelőtt állt, az után három nagy gabonával megrakott kocsi zörgése lepett meg. Régi őrleteim voltak, tehetős sváb parasztok a szomszédból, akik évek óta elkerülték őrleményükkel a malmomat és egy versenytársamhoz vitték, aki körülcsavározta az egész vidéket. Örömem a régi jó őrletek visszatértén nagy és őszinte volt, de megváltozott, mihelyt jövetelük czélját megtudtam. Azt hallották ugyanis, hogy nem tizedbe, hanem 12-edbe őrlök és minthogy a molnár tönkre ment, vissza akarnak hozzám térni. Tehát nem a barátság hozta őket vissza, hanem a folyton növekvő birhatnámságuk. Mindenekelőtt tévedésükről igyekeztem őket felvilágosítani és afelől, hogy becsületes molnár nem őröl — a mai nehéz megélhetési viszonyok mellett — ilyen potom díjért és ennek legjobb bizonyítéka, hogy előbbi molnárjuk éppen az olcsó őrlésbe ment tönkre. Az én embereim előbb hideg arczcal állottak, majd egyikük így döntött: — No, ha már itt vagyunk, hát nem bánjuk, rakodjunk le. A rossz üzletviszonyok miatt hogy költségeimen takaríthassak, hosszabb idő óta segédet sem tartottam. Amikor aztán a lerakodásra került a sor, a három izmos legény mind a három kocsi terhét zsákonként a vállamra rakta és velem vitették be a malomba. Az első nyűg véget ért, de hátra volt még a fekete leves. Volt egy üveg boróka-pálinkája, amelyet betegség esetére tartogattam magamnak. És most ezt, a féltve őrzött jószágomat, ez emberek prédájául kellett hagynom. Amíg három barátom fenékig kiszopta az üveg tartalmát, a gépem nedves gőzt kapott és a dologhoz láttam. Amikor az első járaton lefolyt a búza és a felöntésre került a sor, egyikük sem nyúlt hozzá. Egyik kezüket a zsebükbe mélyesztették, a másikkal tömték a pipájuk tartalmát, közben pedig mesékkel tartották egymást. Köpködtek ide-oda, pedig a dohányzás és a köpés is el volt tiltva és ezt olvashatták is a falakon lógó plakátokról. Háromjáratú malmom van és mivel az üzem jól működik, délfelé már készen voltam. Utána újra vállamra segítették a zsákokat és újra kiczipelhettem őket a malomból a kocsira. Minthogy szerencsére több ötletem nem volt, gondoltam, hogy kipihenem fáradtságomat. Következett volna az ebédem. Hát nem állanak elő az én barátaim azzal, hogy hívjam meg őket ebédre, hisz jó ideje nem láttuk egymást! Megmondtam nekik, hogy vásárolt burgonyám van itthon és hogyha nem túlságosan nagy az étvágyuk, hát — szívesen látom őket. — Mit, hát hosszú nemlátás után ilyen félévig akarsz traktálni bennünket. . . No, akkor már csak magunknak kell hozzá látnunk. — Menjenek az udvaromba ki, — feleltem — minden csendes. Nem látni sem tyúkot, a kakas sem kukorékol, de még liba sem gágog. Már lemondtak a kémlelésről, akkor hirtelen az udvar legelrejtettebb helyén megpillantják a disznóólát. Régebben sok sertést hizlaltam, most azonban csak egyetlen egy volt az ólamban és ez két héttel ezelőtt 6 malaczot szült. Rám fogták, hogy irigy vagyok és hogy eltagadtam a malaczaimat. A feleségem sírva vágta le és sütötte meg az egyik malaczot. Bár a jó ebédek főzésétől jó ideje elszokott öreg élettársam, mégis kitűnő ebédet készített. Az ebédnél, amelyet nagyon dicsértek, a parasztok egyike így szólt: — Ezután még csak bort kellene adnod, öregem. Ha borom volna — feleltem — kérés nélkül is ideadtam volna. — Irigy vagy, hiába. Ilyen alkalomkor, ha nincs bor a háznál, a kocsmából hozat az ember. Szégyenszemre meg kellett vallanom, hogy miután tegnap nagyobb összeget kellett kifizetnem, egy fillérem sem maradt. — Szegény ördög — mondta az egyik — ha így álltok, kölcsönzök 80 fillért, küldj egy liter jó italért. Hívom hát a feleségem, hogy hozza a bort. Ekkor azt mondják, hogy hát ne a feleségem küldjem, amikor két fiam van. Elmondtam, hogy igenis van két fiam, az egyik, miután itthon nincs molnáriskola, Németországban tanulta meg a molnármesterséget és most jó állása van Amerikában. Meg is nősült és itt-ott segítségemre is van. A másikat a rossz viszonyok miatt nem taníttathattam. Jelenleg a molnármesterséget folytatja, de amellett, hogy kenyerét megkereshesse, apósával disznókat hizlal felesben. Vigasztaltak, mire az egyik közülük elmondta, hogy ő is taníttatta az idősebbik fiát, aki most harmadízben bukott el, most pedig hazajött. Reggel az anyja az ágyába adja a reggelijét, nyolc órakor fölkel, majd leül és délig a szemüvegét törülgeti a selyemkendőjével, vagy czigarettákat sodor magának és füstjükben gyönyörködik. Az ebédnél kellene őt megnézni, mennyi hókusz-pókuszszal visz egy falat húst a szájához. Hogy ehet így az ember ? — kérdem tőle egyszer. — A városban igy tanultam, a bonton igy követeli meg, — felelte fennhéjázón. Erre persze mit sem felelhettem, mert én nem ítélhettem meg a város és a társadalmi szokások helyességét vagy helytelenségét. — Evés után két óra hosszat sziesztál a divánon, délután pedig délelőtti foglalkozását folytatja. Ezeken való beszélgetés közben feleségem meghozta a bort, töltöttünk és a pénzt kölcsönzőnek egészségére ürítettük az első poharunkat. "A bor jól ízlett és a másik gazda hiúságát is fölkeltette, hogy a pénzt kölcsönző egészségére iszunk, úgy, hogy ez is kivett a zsebéből 80 fillért, hogy rajta bort hozassunk, így hát a második liter is az asztalra kerül és újból iszunk a pénzt kölcsönző egészségére. A harmadik őrlető sem akarván háttérben maradni, ő is hozatott egy litert és az ő egészségére is ittunk. A bor már mindeniknek a fejébe szállt és most MOLNÁROK LAPJA Budapest, 1908. január 4