Molnárok Lapja, 1916 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1916-01-01 / 1. szám
Szert*sit8«»g s« fela^áhivalol: BUDAPEST, V„ Csifíto 12.XXIII. év Budapest, 1916 január 1. (Telefonszám: 66—66.) 1. szám Kilettzetss líra* egy évre 10 K. — félévre 5 ti. MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON Időszerű kérdések. — Levelek a szerkesztőhöz. — 1. Az egyesek lisztellátására vonatkozó rendeletet a vidéken egyáltalában nem tartották be, mert a hatóságok sem igen törődtek a rendelet betartásával. 2. Saját tapasztalatunk nincs, de hallomásunk szerint a hatóságok nem a rendelet értelmében, hanem saját belátásuk szerint cselekszenek, így pl. némely esetben indokolatlanul megtagadják a szállítási engedély kiadását, míg máskor nem remélt esetekben is kiadják. 3. Malomiparunk mai helyzete nem kedvező, mert míg egyrészt az üzem fentartásának költségei horribilis módon megnövekedtek, addig másrészt nem tudják a malmok őrlőképességüket kellőképen kihasználni. Akadálya ennek elsősorban a sok nehézséggel járó szállítás. Emiatt nem kapja meg a malom idejében a búzát, a szenet és az üzeméhez szükséges sok más czikket; ez az oka annak, hogy a hónapokig raktáron heverő őrlemény kamatveszteség alakjában emészti fel azt a csekély hasznot, amit normális elszállítása esetén hajtana. 4. A magyar malmok jövő helyzetének kialakulása attól függ, hogy hol és mennyi új területet nyer a monarchia és hogy az újonnan megkötendő vámszerződéseknél mily mértékben fogja a kormány a magyar malmok érdekeit szem előtt tartani. 5. Az összes magyar malmoknak a háború után való tömörülése már csak azért is szükséges volna, hogy a magyar malmok érdekeit minél hathatósabban lehessen megvédeni. Zombori hengermalom r.-t. * Az első kérdésre, tehát, hogy „az őrlésre és és lisztszolgáltatásra vonatkozó kormányrendeletekből mi hiányzik és mi fölösleges, rövidesen válaszolok. A legtökéletesebb rendelet, abból semmit elvenni, sem hozzátenni nem lehet. Az arra hivatott hatóság okosan, becsületesen oldotta meg feladatát. Nagyon természetesen számítva arra, hogy a közönség respektálni fogja ezen rendeleteket, csak azt fogja szem előtt tartani, hogy világháború van, minden a hazáé, csak úgy győzhetünk, ha önzetlenül segítségére sietünk úgy az egyes embereknek, mint a köznek. Sajnos, ez nem következett be, a kistermelők nagy része (ami milliókra menő Mm.-kát jelent), hallatlan visszaéléseket követ el a kenyérmagvakkal, az még kisebb baj, hogy a maximális áraknál 10—15 koronával drágábban adta és adja el búzáját (pedig a kormány nagyon bölcsen olyan magas árakat állapított meg, amit a termelők még álmukban sem képzelhettek el), de nagyon sokan disznóval etetik meg a búzát, mert az jobban fizet, eldugja a búzáját vermekbe, számítva arra, hogy tavaszszal 150—200 K.-t kap 100 kg.-ként és ott rothad el. Szerintem ez éppen olyan hazaárulás, mint a csizma- vagy posztócsalók gaztettei. Ismétlem, mélyen tisztelt Szerkesztő úr, a kormány ide vonatkozó rendeleteit a legtökéletesebbeknek tartom, azonban kérlelhetetlen szigorral járjanak el, ne legyenek senkire sem tekintettel, tűzzel-vassal tartassák be, úgy mindenkinek meglesz a napi kenyere, ha bármeddig is tart a háború. 2. Bizonyosra veszem, hogy igen s csak hatóságom iránti tiszteletem tiltja, hogy elsoroljam mindazon intézkedéseket, melyeket a rendeletek betartására és a nyomor enyhítésére elkövet, hogy sok esetben meddő marad, azt igazán nem lehet felróni nekik. 3. Ma nincs malomipar, illetőleg a malmok dolgoznak, de nincs kereskedelem s ez alkalommal ismét csak a kormány bölcs intézkedését kell magasztalnom, hogy megalapította a a H. T.-t. A legtökéletesebb szervezet, ami csak elképzelhető, csupa elsőrangú szakemberek vezetése mellett; nekünk malomigazgatóknak tulajdonképpen semmi dolgunk, legfeljebb a kitöltött nyomtatványokat írjuk alá; mindenre kiterjed a figyelme a H. T.-nek. A vezetésem alatt álló malom szintén a H. T. részére dolgozik, gyakran voltam fent és csodálattal kell megemlékeznem, hogy milyen gyorsan és pontosan lesz minden elintézve, szóval a H. T. végez el helyettünk mindent. A háború után szerény véleményem szerint a malomipar elé egy egészen új perspektíva nyílik, valószínűleg óriási fogyasztó területeket fogunk kapni, dicső szövetségeseinkkel, Német- és Törökországgal szoros gazdasági összeköttetésbe lépünk, mindkét állam bevitelre van utalva, különösen fehér lisztjeink biztos és jó piaczot fognak találni, a régi őrlési forgalom visszaállítása nem fogja sérteni az agráriusok érdekeit. Szerintem meg fog szűnni minden oldalon a a féktelen spekuláczió, úgy a malmok, mint a vevők tartózkodni fognak a 10—12 hónapra szóló kötésektől. Mindenki annyit fog vásárolni, amennyire üzletének szüksége lesz, ez maga után fogja vonni a legbiztosabb kihitelezést. A spekulációnak nem lesz alkalma az árakat a végtelenségig felhajtani, illetőleg lenyomni, hanem az árakat a világtermés fogja irányítani. Szóval a malmok vezetősége minden idejét és tudását a malom tökéletes berendezésére, jó áru előállítására és jó, állandó vevőkör megszerzésére fogja fordítani. A 4. kérdésre már fent válaszoltam. Az 5. kérdésre, hogy a háború után az összes magyar malmok tömörülését szükségesnek tartják? Mely czélokért?— erre igazán nagyon nehéz válaszolni, én ugyanis mindennemű kartellnek elvi ellensége vagyok, a szabad kereskedelemre szerintem nem szabad semmilyen alakban béklyót verni, legyen meg a verseny, de a verseny ne abban merüljön ki, hogy ki tud olcsóbban árusítani, hanem versenyezzünk abban, hogy ki tud jobban és jobbat szállítani, keresse meg a malom mindenesetre az őt megillető polgári hasznát. Ha azonban az lenne a czélja, a malmok tömörülésének, hogy egymást jó tanáccsal ellássák, úgy ezt örömmel üdvözölném, mert el sem tudnék képzelni ideálisabb dolgot, hogy minden malomra kötelező legyen a nyerstermény mikénti beszerzése, illetőleg az őrlemény mikénti előállítása és elhelyezése, a hitelezések, pénztári engedmények stb. stb. rendezése. Ezt azonban csak a „Malomiparosok országos egyesülete“ keretén belül lehetne rendezni, s ebben mélyen tisztelt Szerkesztő úr feltétlenül szükséges lenne, hogy az Ön kitűnően szerkesztett szaklapja minél nagyobb agitácziót fejtse ki. Különben magam részéről nyugodtan várom kormányunk, valamint elsőrangú szakembereink (Istennek hála, vannak elegen) bölcs intézkedéseit, s midőn még kérem, fogadja mélyen tisztelt Szerkesztő úr nagyrabecsülésem kifejezését, maradok kiváló tisztelettel. (Nagyszalonta) Weisz Márton, a Toldi-Műmalom r t. vezérigazgatója. Lapunk karácsonyi számában fölvetett érdekes kérdések közül legyen szabad néhányra röviden válaszolni, daczára, hogy mindegyik egy egész kötetre való tanulmányt igényelne, s ezt fontosnak és szükségesnek is tartanám éppen jövő, feltétlenül megváltozandó mezőgazdaságunknak érdekében. A kormányrendeletekről sok mondanivalóm nincsen. Természetesen akad közöttük olyan is, amely néhol talán egyes csoportoknak nem éppen a legelőnyösebb. Rendeleteket másképen nem lehet elképzelni és törvényeket sem. Tömörüljenek az érdekeltek, hogy józan és igazságos pótrendeletekkel javítsanak, amit lehet, mert a kormány sohasem fog elzárkózni, ha a közről van szó és ha az érdekeltségeket tényleg össze is lehet egyeztetni. Szerény véleményem szerint sokat érne, ha e felvetett kérdésre minél többen válaszolnának, hogy azzal a dolgot egészen megvilágítva, hasznunkra fordíthassuk. Mert a tiszta kritika most csak újságba való. Mozgalom kell ide, akkor mindenkinek kívánsága teljesülhet, ha lehet. Ha meg nem lehet, akkor lássák be az illetők, hogy nem lehet. Háború van, hozz áldozatot. Hogy malomiparunk jövőjéről és a lisztexportunkrói a véleményem, erre röviden felelhetek . Hazánknak szélsőséges klímája van, ezért a terméseredmények csak a véletlenen múlnak, 100°/a-os differencziákat is tapasztaltunk már. Ehhez hozzájárul még az a sajnálatos elmaradottság, amit a magyar gazdáknál tapasztalunk, ezért sohasem tudja, mit hoz a jövő. Néhány rossz év (s ebben már régóta részünk van), elveszti azt, amije volt, kis vagyonkáját az egyik kezébe, a másikba vándorbotot és megy Amerikába. A magyar népvándorlás az új hazába ezért van, nem a szocziálizmus vagy más átka nemzetünknek, hanem a bizonytalan termés játszik itt főszerepet. A kivándorlásnak a kormány az oka mindig, mert nem vezette az ekeszarvát, nem tanította a gazdát, vetőmagról sem gondoskodott. A magyar malomipar ezentúl is csak lokális jelentőségű marad, jelen körülményeink mellett. A mezőgazdasági termelés az utolsó évtizedekben nem tartott lépést a monarchiabeli mindkét állam fogyasztásának erős megnövekedésével, miáltal a jó termés éveiben éppen hogy szűken ki tudjuk elégíteni a belföld szükségletét, közepes és rossz termés éveiben gabonaimportálók vagyunk. Ausztria idővel, talán már a háború után, függetleníteni fogja magát malomiparunktól. Triesztben hatalmas amerikai vagy másfajta gabonahajók fognak kikötni s fogják ellátni búzával Ausztriát. Minek neki a drága megőrölt magyar búza, a finom 0-ás, amit veszteséggel vagyunk kénytelenek átadni nekik, ezt a kunsztot. Őrölni, ők is éppen olyan jól tudják, mint mi. Vagy ha nem tudnák, majd megtanulnák ! Fiuméban is voltak már amerikai gabonagőzösök. Csodálatos, hogy ennyire jutottunk ! Németországnak meg pláne nem kell magyar liszt, az olcsó tengeriutakkal, a mi aránylag kevés és drága lisztünk nem tud soha konkurrálni. A gabonatermelés összkölt