Molnárok Lapja, 1934 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1934-01-06 / 1. szám

Külföldi előfizetési árak: egy évre 20 pangfi, félévra 10 pangfi Negyedévenként nem fizethető le a második héten TRAKTOR és ŰRAUTÓ és ELEKTROTECHNIKA rovat juiuuu­/voi-j xt/uai jauuai u • 1l. szám MOLNÁROK LAPJA MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON „GÉPÉSZEK SZAKLAPJA“ melléklettel Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, VI., PODMANICZKY­ UTCA 31. Telefonszám: Automata 26-6-66. Sürgönyeim: MOLNÁRLAP Belföldi előfizetési árak: egy évre 16 pangő, félévre 8 pengő, negyedévre 4 pengő Aki a lapot az előfizetés lejárta előtt 2 héttel írásban nem mondja fel, annak megrendelése meghosszabbítottnak tekintetik. M. kir. postatakarékpénztári csekkszámla száma: 43.153 Minden olvasónkhoz. A szaklap 40 évig nem fordult ilyen szokatlan kéréssel híveihez, mint most, amikor arra kérjük, hogy a kartársakat és a malom szakembereit közös érdekből előfizetőkül megnyerni szíveskedjék. A szaklap további rendszeres kiadására (t. i. hetenkénti megjelentetéssel) továbbra csak úgy vállalkozhatunk, ha a szaklap barátait meg tudjuk nyerni a lap határozottabb terjesztésének munkájára. Ha a szakmának erre a szaklapra, mint ismeretterjesztő, magyarázó és főleg harci eszközre szüksége van, akkor az előrelátó kartársak méltányolni fogják jelen kérésünket. Az év­forduló alkalmával most van erre a legkedvezőbb időpont. Erőkifejtésünk megtorpan az anyagi gondokon, de ha ezeket a molnárság nagy egyeteme még a mai nehéz viszonyok között is aránylag könnyedén magára akarja vállalni, akkor foko­zott energiával és kedvvel folytatjuk közérdekű munkánkat. Nincs olyan malomvállalat, amely az előfizetési összeg többszörösét ne takarítaná meg a szaklappal, de az alkalmazottaknak műszaki irányítása direkt hasznot jelent a malomnak, mert aki többet és jól tud, az hasznot csinál ott is, ahol a kevésbbé informált kárt okoz. Ha a megtakarítás ennek révén Mm-ként csak 1 fillér, ez a legkisebb malomnak is évi 320 pengőt jelent, tehát hússzor annyit, mint a 16 pengős évi előfizetési díj. Bizonyos, hogy a legtöbb malom évente több ezer pengőt megtakaríthat útmutatásaink nyomán. A tudás fegyvereire a létalapjaiban megtámadott malomipar egyenesen rá van utalva és ha a főmolnár, almolnár, segédek, gépész, fűtő, irodai emberek külön-külön rendszeresen olvas­sák a szaklapot, ebből legtöbb előnye a telepnek magának van. Kérünk minden jóindulatú szakembert, tegye magáévá a szaklap ügyét és jobb jövő érde­kében sürgősen segítsen bennünket lapunk terjesztésében. Kiváló tisztelettel: MOLNÁROK LAPJA szerkesztősége és kiadóhivatala. Szükséges-e a gabonamonopólium? A­ gabonaneműek katasztrofális árlemorzsolódása inősen a búzakérdést állandóan felszínen tartja. A Klen-kormány a magasabb árakat kezdetben inter­ims vásárlásokkal, később a baletta bevezetésével sketett biztosítani. Az intervenció rosszul volt meg­óva, mert a kincstár kárára egyesek a papiros­ával nagy hasznokat vágtak zsebre és azokból a felek egy fillért sem láttak. Ugyanis az interven­­vásárlásokat a tőzsdén bonyolították le s ugyan­­iz eladásokat is eszközöltek, így aztán megtörtént,­­ ma például 20 pengőért vettek, másnap azt miért eladták, harmadnap pedig ugyanazt egy mű­­kézből 22 pengőért vették vissza. Nagyon természetes, hogy ez a végtelenségig nem etett és Mayer János, az akkori földművelésügyi iszter, hamarosan meggyőződhetett arról, hogy a de dzsungeljében nem ismeri ki magát. Tehát az avenciós vásárlásokra vonatkozó megbízást egy­­ napon a Futurától megvonták. Az árakat azon­­tartani kellett s így láthatott napvilágot a bo­­t, ami többszöri fejelés dacára is minden értelmes er szemében megérett a kiirtásra. A bolettával kapcsolatos intézkedéseket ha figye­­nel kísértük, hamarosan rájöttünk arra, hogy a tta bevezetésénél és fenntartásánál a gazdaérde­­mellett az adókérdés sem játszott utolsó szerepet, bolettával összekapcsolt adóbehajtás azonban nem sikerült, mint ahogy elképzelték, amit bizonyít hogy kénytelen volt a kormány belemenni abba,­­ a gazdák a befagyott adókat természetben üdíthessék ki. Az adógabonával kapcsolatos intézkedésekről­­ kritikát nem mondok. Egy azonban kétségtelen,­­ a Futura azt gyorsan és elég jól lebonyolította­ , előreláthatólag ez évben az elszámolások nagy re­el is kész lesz, mert egy csomó ideiglenes 80—120 fős alkalmazottól reggel 8-tól este 8-ig tartó mun­­kavetel­és mindent megtesz, hogy az ideiglenes ilmazottak az elszámolásokkal nagyon hamar ké­­l legyenek. A mezőgazda katasztrális holdanként körülbelül pengőt fizet összadóban. Vagyis 1931-ben, ha két , 1932-ben pedig, ha három Mm búzát, adott volna olettával katasztrális holdanként, az összadóját­udta volna fizetni, de bolettával kis mértékben­­ él, mert azt csak adófizetésre használhatta volna, pedig a legjobb akarat mellett sem tudta — ezer nitt — ambicionálni. A baletta tehát még adóbehajtónak sem vált be, tehát azt, mint minden tekintetben alkalmatlan kellemetlen csodabogarat, mielőbb el kell törölni, el kell törölni azért is, mert demoralizál, mert a ességesen dolgozó embereket is becstelen cseleke­kre késztette. Nem akarom itt azokat a dolgokat felsorolni, h a balettával kapcsolatban kitermelődtek. A hó­ival kapcsolatos csalások közismertek. A közös­­i csalások következtében pedig a becsületesen dol­­ni akaró molnárok, pékek, és kereskedők sorra es­­ztulnak. Nem kívánom bonckés alá venni azt a lehetetlen tetet, hogy egy jogállamban hozzánem értés folu­törvények és rendeletek születhettek, amelyek igányai a csalóknak és temetői a tisztességes mun­­it szokott embereknek. A pusztulási folyamatot meg kell állítani, az egész kalettatörvényt el kell törölni, egyszers minden­­korra véget kell vetni a természetben fizetendő adók­kal kapcsolatos bűvészkedéseinek. Viszont ezzel egy­idejűleg olyan gabonaár kialakulását kell biztosítani, ami mellett a gazdáknak is, a molnároknak is biztosí­tani lehet a megélhetést és az adófizetés­ lehetőségét. Az a kérdés, hogy ez miként lehetséges­? Az akar­­nokok, a kérdéshez nem értő és a dolgok mélyét nem ismerő dilettánsok ezt gabonamonopólium révén gon­dolják elérni. Ebben az irányban rengeteg terv került napvi­lágra. De ezekkel nem szabad foglalkozni, mert bár­milyen formában felállítandó monopólium a vissza­élések, a protekciós elbírálások és az állami centra­­lisztikus gondolatok fészke lenne. Nincs szükség semmiféle monopóliumra és azzal kapcsolatos protekciós alakokra. Van már éppen elég közalkalmazottunk, agyonsegítő állami szervünk, be­hozatali és kiviteli tanácsunk, sóhivatalunk és Isten tudja hányféle bizottságunk; van mindenünk, finán­cunk, malomellenőrünk és végrehajtónk, csak éppen a pénzünk nincs!... Ezt legegyszerűbben pénzfelhigítással érhetnénk el. Ez azonban könnyen érvényhez vezethet, így tehát a legegyszerűbb és kevésbbé igazságtalan úton kell keresni a megoldást, amit csak tervszerűen megszerve­zett „felvásárlásokkal“ lehet megoldani. A számottevő gabonakereskedőket és malmokat meg kellene bízni azzal, hogy az állam számlájára megtisztított és feltétlen exportképes gabonaneműek­­ből a felkínált mennyiségeket az ország bármely ré­szén egyforma fix áron vásárolják fel. Ezzel elérnénk azt, hogy az állam által megálla­pított árnál alacsonyabban belföldi fogyasztásra príma búzát nem lehetne kapni és hogy a gyengébb minőségűek is megközelítenék az exportárakat. De el­érnénk azt is, hogy a gazdák az egész vonalon áttérné­nek a minőségi termelésre, hogy az állam számlájára jobb árakon adhassanak el. Végül pedig kiküszöbö­lődne az az igazságtalanság is, hogy egyes vidékek között 2—3 pengős értékesítési differenciák vannak. Nagyon természetes, hogy csak az exportra ke­rülő gabonákra lenne ráfizetés, amit mérsékelt bel­földi liszt-, textil-, bőr- és szénadókból (ami már meg­van) lehetne fedezni. Amennyiben a mezőgazdaság megsegítésére szánt összeggel nem egy, hanem több cikket terhelnének meg, úgy egy cikknél sem lenne az adócsalási lehető­ség nagy s így a kisebb csalási érték nem jelentene a csalók részére kimunkálásra érdemes bázist. De a malomellenőrök cége alatt ismert társascé­­get sem kellene a kormánynak felszámolni, hanem azt felparcellázva liszt-, textil-, bőr- és szénszakmákra lehetne bontani s így a malomiparra ólomsúlyként nehezedő ellenőrtömeg nem egy, hanem több ipar kö­zött oszlana meg. A búza árát 18, a rozsét 15, a tengeriét 12, az árpáét 9 pengőben kellene a legjobb minőségekre és júliusi szállításokra vonatkoztatva megállapítani. Ezeket a beváltási árakat későbbi szállításokra ha­vonta húsz fillérrel kellene emelni, hogy aratás után a szállításokban nagy torlódás elő ne álljon. A lebonyolítás pénzügyi nehézségbe nem ütköz­hetne, mert az átvevők az állam részére beszolgálta­tandó gabonaneműeket például a Futura által kibo­csátandó és az átvevők által az eladók nevére kiállí­tott különböző címletű gabonajegyekkel vennék át. Ezen címleteket aztán az eladó lakhelyén illetékes községi adóhivatalok beváltanák az esedékes adók le­vonása után. A községi adópénztárak pedig a felek­től beváltott gabona jegyeket készpénz ellenében a Futurához visszaszolgáltatnák. A gabona jegyeket azért kellene az eladók nevére kiállítani, hogy azok elsősorban adófizetés céljaira szolgáljanak, hogy megszűnjenek az adóvégrehajtá­sokkal és foglalásokkal kapcsolatos izgalmak. A lebonyolításhoz szükséges pénzeket a Futura három helyről kaphatná: az átvevőktől, a Nemzeti Banktól és a kincstártól. Az átvevők a gabonalevelek ellenértékét azonnal lefizetnék — a posta közvetítésével — a mai rendszer alapján, a Nemzeti Bank az átvevők által leszállított gabonaneműekre a Futurának áruhitelt adna és végül a kincstár átutalná exporttérítésekre a liszt-, textil-, bőr- és szénadókat. A Nemzeti Bank által a Futura rendelkezésére bocsátandó áruhitelek inflációt nem jelentenének, mert azok ellenértéke áruban meglenne. Megjegyzem, hogy ezen módszer mellett a szabad gabonavétel és eladás bárki részére biztosítva lenne és minden más elgondolással szemben ezzel siker ér­­­­hető el, ha a kidolgozást és a megszervezést nem az utolsó pillanatra hagyják. Szelestey Béla malomtulajdonos Gazdasegítés A balettára vonatkozólag álláspontom az, hogy úgy azt, mind pedig az ellenőrzést szüntesse meg a kormány. A búza árát, ahogy azt Németország és Franciaország is megtették, rögzítse le és ahogy azt eddig a 3000 malommal meg tudta tenni, hogy diktált nekik, úgy tegye ezt jövőben a tőzsdével. Elgondolásom a következő: állapítson meg a kor­mány a gazdasági év elején kb. 24 P-s búzaárat és ezt engedje a gazdasági év végéig annyival emelni, hogy az, aki a pénzét búzába fekteti, megkapja an­nak a tisztességes gyümölcsét —­ apadás és haszon együtt kb. 10% — ami kitenne évi 2.40­0 emelke­dést, vagyis ez annyit jelentene, hogy aki az év kö­zepén adja el a búzáját, az kapna Mm-ként budapesti paritásban 25.20 P-t, amiből ha levonom a Budapest­hez középtávolságra eső községekben lakóktól a fu­vardíjat és kereskedői hasznot, kb. Mm-ként 1.50 P-t, úgy maradna középár, Mm-ként 23.70 P. A fent jel­­zett 2.40 P-os áremelkedést természetesen úgy gon­dolom, hogy az 5, 10, 15, 20, 25 vagy 30 naponként emelkedne pár fillérrel, úgy­hogy mindenki már előre ki tudná számítani azt, hogy az ő búzája, pl. ha május hó végén akarja eladni és­ mert az minden hó­napban 20 fillért emelkedik, úgy meg fog érni Min­­ként 26,20 P-t. Vagy ha talán attól kellene tartani, hogy azt sokan tartják vissza azért, mert nagy hasz­not hoz, az esetben lehet 10%-nál kevesebb hozamot is megállapítani. Itt az olvasó bizonyára megáll és azt mondja, hogy lehetetlenség ilyen árat tartani, amikor a világparitásos ár 6,7 %. Én pedig azt fe­lelem, hogy igenis lehet és pedig úgy, hogy a gazdák adjanak alapot, — amivel már próbálkoztak is szö­vetkezeti formában, de nem sikerült — az alapot úgy baletta nélkül képzelem el, hogy a gabonajegy, lisztforgalmiadó­­váltság és a malmoktól eddig szedett forgalmiadóról mondjon le az alap és ami ezeken fölül van az alap­nak, azt egészítse ki a földadó pótlékból. Itt gondolok arra, hogy adóztassa meg a kormány a szántóföldnek az adóját olyan mértékig, hogy az födözze a bel- és külföldi árak közötti árkülönbözetet. Tudtommal az országnak kb. 35 millió­­ földadója van; ha ebből le­számítjuk a szántóföldön kívüli és esetleg a 10 %-n aluli adófizetőket, akiknek gabonájuk úgy sem kerül eladásra, úgy azt hiszem, hogy kb. egy 25 millió szántóföld adóalap maradna, amit megadóztatnék, illetve pótlékolnék átlag 500%-kal, de ezt már nem úgy, mint a balettaalap, illetve lisztforgalmi adóváltság volt, hanem fokozatosan, úgy hogy m­ennél nagyobb a birtok, annál többet fizessen, amiből az alap kapna kb. 100—120 milió pengőt, amit aztán a szerint le­hetne emelni vagy csökkenteni, ahogy arra szüksé­günk lenne. Pl. csépléskor már látjuk, hogy mennyi pénzre van ahhoz szükségünk, hogy a belföldi és ki­viteli árak közötti különbözetett fedezni tudjuk, a szerint vetnénk ki az adópótlékot és pedig úgy, hogy azt amikor kivetik — a gazdasági év második felében — vasszigorral be is kellene hajtani. Én hiszem, hogy ha ezt megtenné a kormány, úgy a gazdánál teljesen megindulna a vérkeringés, ami azután végigcsöpögne lassan úgy az iparon, mint a kereskedelmen, mert ha a gazda tud költeni, az vá­sárolja a gazdasági gépeket, ruhát, csizmát stb., ami­ből a más foglalkozásúnak is jut annyi, hogy a pár fillérrel ezáltal drágábbá lett kenyerét megvehesse és nem kellene a gazdának a kamatkedvezmény és a talán joggal mondható szégyenteljes ,vedett birtok . Ezt az egész munkát elvégeztetném 4 emberrel

Next