Molnárok Lapja, 1935 (42. évfolyam, 1-52. szám)

1935-04-13 / 15. szám

XXXXII. évfolyam Budapest, 1935 április 13 15. szám MOLNÁROK LAPJA BELFÖLDI ELŐFIZETÉSI ÍSil r­égi Évbe 1í r, félévbe 8 r, negyedévbe 41­ KÜLFÖLDI ELŐFIZETÉSI ÍSil r­égi Évbe 2( tengő, félévbe 1 ( fengő Külföldre n­e­g­y­e­d­é­v­e­n­k (­n­t nem fizethető SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: BUDAPEST VI. PODMANICZKY­ UTCA 31 TELEFONSZÁM : 26-6-66 Sürgönyeim : MOLNÁRLAP Magyar királyi postatakarékpénztár! csekkszámla száma: 43.153 Jugoszláv kit. postatakarékpénztári csekkszámla: Zagreb 41.549 Csehszlovák postatakarékpénztár! csekkszámla száma: Praha 19.344 MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON „GÉPÉSZEK SZAKLAPJA“ melléklettel Aki a lapot az előfizetés lejárta előtt 2 héttel írásban nem mondja fel, annak megrendelése meghosszabbítottnak tekintetik Pár kérdés Mi lehet az oka annak, hogy­ míg más években kitűnő szaklapunk hasábjai már januártól kezdve telve voltak a kötött rendszer elleni súlyos, de mindig alaposan indokolt kritikákkal, addig az idén nem egé­szen három hónappal az új gazdasági év kezdete előtt még az egész vonalon méla csend honol? Talán az ellenőrzés rendszerének­­ egyrészt a tömött soraik között található egy-két tényleg értékes szakértőnek a véleménye, másrészt és főként pedig éppen a valódi szakértelem hiánya miatt leszerepelt rövidéletű­ malomtulajdonosok, főmolnárok és kidobott molnársegédek jutalékéhes feljelentései és „útbaigazí­tásai“ alapján történt működése folytán végre elérke­zett az a paradicsomi állapot, melyben az összes fo­gyasztó, valamint minden kis- és nagymalmos egy­formán örömét leli? Talán az állami gyámkodás a molnárok között megszüntetett már minden késhegyig menő kenyérhar­cot, kiirtotta a tisztességtelen konkurrenciát, továbbá paragrafusainak százait mindig egyenlő és főleg igaz­ságos mértékkel alkalmazva — racionalizálás nélkül is — helyreállította végre a sokat szenvedett malomipar prosperitását? Tényleg ezek volnának az okai annak, hogy any­­nyira hallgatunk? Nem vagyunk kíváncsiak rá, hogy mit is fog hozni az új gazdasági év, a nagy reformok és a kilá­tásba helyezett gazdasági újjászületés éve? Várjon ismét csak a paragrafusok özönét és az újabb malom­­ellenőri kinevezéseket fogja újjászülni? Lesz-e, kell-e gazdavédelmi rendelet? Ha igen, mi is lesz hát a tulajdonképpeni főcélja? Gazdasegítés-e, egy csomó állástalan diplomás embernek kenyérhez való juttatása-e, vagy pedig valami más? Ha a gazdasegítés a főcél, vájjon megkérdezték vagy megkérdezik-e a gazdákat, hogy az eddig elszen­vedett és az ezután elkövetkező — útvonalellenőrzés, adatgyűjtés, adatkivizsgálás, egyeztetés, elszámolás, nyomozás, házkutatás s még a jó Isten tudja miféle jogcímek alatt foganatosított — zaklatások után, reflektál-e még egyáltalában az ilyenfajta megsegí­tésre? Hogy a gazda segítésre szorul, az állástalanok­nak pedig kenyér kell, az vitán felül áll! Hát olyan nehéz volna egy jobb és sokkal igazságosabb megsegí­­tési módot találni? Mert vájjon igazságos-e az olyan rendelet, mely egy önhibáján kívül elesett társadalmi osztály meg­segítése céljából teljesen egyforma súlyosan adóztatja a legmagasabb fizetési osztályba sorozott állami­­tiszt­­viselőt a nincstelen zselléremberrel vagy a legutolsó munkanélküli napszámossal? És ha már egy ál­talában létezhet egy ilyen igazságtalan adózás, miért kell a molnárt ennek fizetésnélküli behajtójává megtenni? Hogy jön ahhoz a molnár, hogy egyetemleges felelősséget viseljen olyan emberekért, akiket nemcsak hogy nem ismer, de kiket még módjában sincs igazol­tatni, még­pedig azért, mert a kormány „nem akarja a gazdákat zaklatni“ egy vámőrlésre jogosító hivatalos igazolvány kiállításával? Az egyenlő elbírálás elvére hivatkozva joggal kérdezhetjük, hogy ugyanakkor miért zaklatja a molnárokat, hiszen mi is éppen olyan, sőt talán még egy árnyalattal jobb adófizető polgárai vagyunk? Vagy tán egy ártatlan vámőrlési jogosítvány kibocsátása esetén nagyon fájdalmas volna ránézve annak a sok-sok bírságpénznek kimaradása, mely a jogosulatlan vámőrlések végzése címén vándorol a detektívösztönnel meg nem áldott szegény molnárok zsebéből az állam perselyébe? Egy csomó fellebbezés bélyegilletékének elmaradása pedig talán csak nem fogja teljesen felborítani az államháztartás pénzügyi egyensúlyát? Vájjon ki tudja megmagyarázni azt, hogy a jegy­zők által kiállított vámőrlési jogosítvány egyszerű kéz­besítése miért zaklatná fel a gazdát? És miért nem zaklatja fel az az agresszív malomellenőr, aki majd­nem minden héten vagy minden nap megjelenik por­táján, mindig más és más, sokszor évekre visszamenő adatok után kutatva? Miért nem zaklatja a gazdát az a körülmény, hogy úgy saját otthonában, mint az or­szágúton, piacon, gabonakereskedőnél, malomban, jegyzői irodában minduntalan beleütközik egy-egy fő­vagy malomellenőrbe, kik állandóan keresztkérdések­kel faggatják és órák hosszat eljegyzőkönyveznek nála a legnagyobb dologidőben is. Kuriózumképpen megemlítem, hogy akad közöt­tük olyan is, ki hogyullasztja feleslegesen a felet, ami­kor mindenekelőtt komoran bejelenti, hogy ő a „tör­vény nevében“ jött. Kínálás nélkül helyet foglal, de­ a sok közül mött bőrtáskájából előteregeti iratait, papirost, indigót készít, aztán kínos lassúsággal ceruzát farag. Majd ünnepélyes komolysággal figyelmezteti a gazdát, hogy mindenben csak a színigazat mondja, mert vallomására a bíróság előtt meg kell esküdnie, már­pedig a hamis­esküért a törvény ilyen és ilyen paragrafusa alapján, ha nem is rögtöni akasztás, de legalább is 10 évi súlyos fegyházbüntetés jár! A meggondolásra adott kis szü­net után következik a személyi adatok felvétele. Hogy hívják, hány éves, nős-e vagy nőtlen, hány gyermeke van, van-e vagyona, volt-e a fronton, hányszor sebe­sült, volt-e büntetve stb. A gazda — ki még mindig nem tudja, hogy miről van szó — kissé szégyenkezik, mert gyermekeinek a száma messze túlhaladja holdjai­nak a számát, pedig nem is kataszteriben, hanem csak „kis magyaréban mondta be. Restelli azt is, hogy 36 havi frontszolgálat után csak kétszer sebesült, holott hősi halált is halhatott volna s most nem tudja, hogy ezek a szigorú urak nem veszik-e rossz néven tőle ezt a csekély mulasztását. De a regrutakorában történt búcsús verekedésért kapott kétheti fogházbüntetését már nem vallja be, s ettől a hirtelen támadt merész­ségtől kövér izzadtságcseppek ülnek ki barázdált hom­lokára, mit a vizsgáló ellenőr úr az első kedvező és beismerő jelnek üdvözölve, végre a tárgyra tér. Száz és száz kérdést lehetne még felvetni ebből a tárgykörből, de kapunk-e rá kielégítő választ? Kap­tunk-e orvoslást ezer panaszunkra, melyek legtöbbjé­nek jogosságát minden hivatalos fórum fenntartás nélkül elismerte? Dehogy! A gazdasági válság csontig vágott bennünket s nekünk pedig szépségflastromokat osztogattak súlyos sebeinkre! Hát a mi lassú elvérzé­sünk nem érdekli vagy nem érinti az államot? Hogy van például az, ha pár fillérrel emelkedik a gabona ára, akkor rögtön működésbe lép az árelemző­­bizottság és megkezdi tárgyalásait a vámszázalék csök­kentése ügyében, a másik oldalon pedig szándékosan észrevétlenül hagyják tobzódni a tisztességtelen ver­senyt, mely alacsony vámszázalékaival és az ebből kö­vetkező rossz kiszolgálásával a molnárok tömegeit teszi tönkre úgy anyagilag, mint erkölcsileg! Mi tartja vissza a kormányt a vámszázalékoknak a mindenkori gabonaárhoz mért fixírozásától, mikor ezzel a ténnyel egyrészt a nagyon is rászoruló adózó molnárait segí­tené, másrészt pedig a gazdákat védené meg a felelőt­len elemek túlkapásaitól. Mert igenis felelőtlen elem­nek számít az a molnár, ki a mai nehéz gazdasági hely­zetben és a mai gabonaárak mellett vámleszállítással konkurrál. Óriási tévedés az az álláspont, hogy a fixí­­rozás a szabadversenyt megöli! Éppen ellenkezőleg! Csakis itt kezdődik a szó nemesebb értelmében vett szabadverseny, mely úgy a mennyiségi, mint a minő­ségi kiszolgálás rohamos javulásában jutna érvényre. Évek hosszú során erre készültünk és óriási adóssá­gokba vertük magunkat, hogy malmainkat „erre a sza­badversenyre“ berendezhessük. A kormány pedig passzív magatartásával egyenesen halálra ítél ben­nünket ! Miért kellett újból engedélyezni a csavarozást, iparunknak ezt a rákfenéjét, mikor a molnárok túl­nyomó többsége ellene van? Talán ez is a gazdasegí­­téshez van számítva? Kétségtelenül! Mert bizony ez sokkal nagyobb gazdasegítés, mint amekkorát a kora­mány a sok paragrafusú rendeletével nyújtani képes. És ami fő, szívesen is adja — a mi bőrünkre! Szóval jogunk van elhozni a gazda gabonáját akár 25 km távolságból is, vehetünk belőle 7, ső­t akár 8%-os vá­mot is, az őrleményeket azonnal vissza is szállíthatjuk, mert ez mind szabad! De uram bocsáss, ha véletlenül egyik szállítótárca száma hiányoznék, akkor már kész a baj és megvan a bírság! Mert hát az előbbi tényke­dés csak „szabadverseny“, az utóbbi pedig már „Ren­delet“! Ez a kis differencia fogja megásni a vámmal­mok sírját! Az ő életbenmaradásuk úgy látszik nem is nagyon fontos, de a csuvarozásért határozottan kár volna! Mert kérem egy ilyen jóvágású, hosszújáratú csuvar­­kocsi fenekén többször akadhat egy-egy kis zugliszt. Ilyenkor fel kell venni a tényállást. Ki kell hallgatni a csavarkocsist, a molnárt és a gazdát. Az első kettő tagad, tehát többször is kihallgatandó, esetleg szembe­sítésről is gondoskodni kell; a gazda ötöl-hatol, hivat­kozik jobbra-balra. Tehát kiszállás ide, kiszállás oda, egyik jegyzőkönyv a másik után, míg egy irattáskára való akta után végre kibontakozik a 10 kg-os „ered­mény“! Mert kérem ez a fontos! „Uraim, nem látok eredményt“, ez az ellenőrzés állandó mottója felülről lefelé! De meg is van a látszatja, tessék csak meg­nézni a malomosztályok rendezett irattárait. Elvégre, ha a gazdavédelmi rendelet agyonvágta is a gabona belfogyasztását, nem panaszkodhatunk, mert itt van helyette a nagymértékű papirosfogyasztás. Hát nem mindegy! ? Hogyan lehet a vámmalmok kereskedelmi őrlését a csereőrlés bevezetésének feltételéhez kötni akkor, mikor mindenki tudja, hogy a magyar falu népe gör­csösen ragaszkodik a saját gabonájából készült liszt­hez. Vagy tán éppen ezért, hogy a kisebb malmok pusztuljanak az útból? Kinek vannak az útjában és miért? Nem volna sokkal igazságosabb a csereőrlést rendeletileg bevezetni? Vagy ez ismét csak zaklatás lenne? Hová sorvadt a 4 és 5%-os megtakarítás, a kor­mánytól kapott „szépségflastromok“ legnagyobbika? Éppen hogy rá nem fizetünk! A lényeg el van admi­nisztrálva, mert adminisztrálni azt­­ tudunk! Aki nem volna még teljesen tisztában evvel a magyar spe­cialitással, az nagyon sokat tanulhatna a heti főellen­őri értekezleteken. Legalább nem esne kétségbe afelett, hogy kicsi és lerongyolódott vegyestípusú malmában csupán 13 különböző könyvet kell vezetnie. Egy ügyes könyvelő fele munkával és fele könyvvel egy kisebb­fajta részvénytársaságot fényesen ellátna! Tisztelt kortárs urak, még csak pár rövid kérdést! — Hát élet ez? Remélhetjük-e, hogy ezen nagyon is egyoldalú kötött rendszer mellett valaha is talpraáll­­hatunk? Az én véleményem szerint —­ nem! Ha pedig többen is ezen a véleményen volnánk, akkor­­ miért hallgatunk? Dunántúli Köleshántoló malom diagrammja A köleshántolás elengedhetetlen fő feltétele a tö­kéletes tisztítás és osztályozás. Tisztítás nélkül üszkös, fekete lesz a kásánk és a kölessel termelt idegen mag­vak hasznavehetetlenné teszik azt. Hiányos osztályo­zás folytán pedig a hegyes köles, illetve üres köles csúnya, lehántolatlan és tarka lesz, miáltal elveszti piaci értékét. Mielőtt tehát a hántoláshoz kezdünk, figyelemmel kell lenni, hogy a felsorolt tisztítás és osz­tályozás tökéletesen legyen elvégezve. A kölest rávezetjük egy 600 mm széles 2 széles tarárra, amely kiszívja a köles-pelyvát, port, szelelés után rámegy a tarárba épített kölesosztályozó-szitára, amely kiválasztja a kölesszemcséknél kisebb rögöt és port, majd a második osztályon áthull az apró köles, valamint a hegyes köles is, a harmadik osztályon át­­hull a rendes nagy köles, míg a negyedik osztályon mint átmenet, normálisnál nagyobbra fejlett köles­szemcsék, valamint rögök és egyéb idegen anyagok mennek át. A tatár széldobja egy arra a célra épült kamrába fújja a port, esetleg egy 10X10 Ą 100 tömlős filtert lehet bekapcsolni 85 mm-es tömlőkkel, amelybe aztán a kásatisztító ventilátor is beledolgozhat. A kö­­lesosztályozó-szita számai: az első rekesz a por ré­szére gömbölyű lyukazattal, horganylemezből készült, 0,9 mm lyukasztásé, a második rekesz a hegyesköles részére 2 mm nagyságú lyukazattal, a harmadik re­kesz 21/2 mm lyukazatú, amelyen a rendes nagy köles átesik. A tatárról a köles a kő felett lévő garat-tar­­tányba megy, ahonnan a kőre vezetjük hántolás céljá­ból. A meghántolt köles tisztítóra megy, amely tisztító kiszívja a köles héját és lisztjét. A tisztított köles újrahántolás céljából visszamegy egy kamrába, ahon­nan, ha a hántolásra szánt mennyiség kész, újra lesz hántolva ugyanazon kövön, amelyen először volt hán­tolva; innen újra tisztítóra megy, de ezen második járás kész kása, mely 70—75%-nak felel meg. Ha kész vagyunk a rendes nagy kölessel, akkor kezdjük hántolni a kis kölest, amelyért azonban kár a munka, mert szép, értékes piaci árut nem kapunk belőle, míg puhára megdarálva úgy sertések, mint tehenek takar­mányozására kiváló. De ha mégis meg kell hántolni, az eljárás ugyanaz, mint a jó kölesnél és csirkék eteté-

Next