Molnárok Lapja, 1935 (42. évfolyam, 1-52. szám)
1935-04-13 / 15. szám
XXXXII. évfolyam Budapest, 1935 április 13 15. szám MOLNÁROK LAPJA BELFÖLDI ELŐFIZETÉSI ÍSil régi Évbe 1í r, félévbe 8 r, negyedévbe 41 KÜLFÖLDI ELŐFIZETÉSI ÍSil régi Évbe 2( tengő, félévbe 1 ( fengő Külföldre negyedévenk (nt nem fizethető SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: BUDAPEST VI. PODMANICZKY UTCA 31 TELEFONSZÁM : 26-6-66 Sürgönyeim : MOLNÁRLAP Magyar királyi postatakarékpénztár! csekkszámla száma: 43.153 Jugoszláv kit. postatakarékpénztári csekkszámla: Zagreb 41.549 Csehszlovák postatakarékpénztár! csekkszámla száma: Praha 19.344 MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON „GÉPÉSZEK SZAKLAPJA“ melléklettel Aki a lapot az előfizetés lejárta előtt 2 héttel írásban nem mondja fel, annak megrendelése meghosszabbítottnak tekintetik Pár kérdés Mi lehet az oka annak, hogy míg más években kitűnő szaklapunk hasábjai már januártól kezdve telve voltak a kötött rendszer elleni súlyos, de mindig alaposan indokolt kritikákkal, addig az idén nem egészen három hónappal az új gazdasági év kezdete előtt még az egész vonalon méla csend honol? Talán az ellenőrzés rendszerének egyrészt a tömött soraik között található egy-két tényleg értékes szakértőnek a véleménye, másrészt és főként pedig éppen a valódi szakértelem hiánya miatt leszerepelt rövidéletű malomtulajdonosok, főmolnárok és kidobott molnársegédek jutalékéhes feljelentései és „útbaigazításai“ alapján történt működése folytán végre elérkezett az a paradicsomi állapot, melyben az összes fogyasztó, valamint minden kis- és nagymalmos egyformán örömét leli? Talán az állami gyámkodás a molnárok között megszüntetett már minden késhegyig menő kenyérharcot, kiirtotta a tisztességtelen konkurrenciát, továbbá paragrafusainak százait mindig egyenlő és főleg igazságos mértékkel alkalmazva — racionalizálás nélkül is — helyreállította végre a sokat szenvedett malomipar prosperitását? Tényleg ezek volnának az okai annak, hogy anynyira hallgatunk? Nem vagyunk kíváncsiak rá, hogy mit is fog hozni az új gazdasági év, a nagy reformok és a kilátásba helyezett gazdasági újjászületés éve? Várjon ismét csak a paragrafusok özönét és az újabb malomellenőri kinevezéseket fogja újjászülni? Lesz-e, kell-e gazdavédelmi rendelet? Ha igen, mi is lesz hát a tulajdonképpeni főcélja? Gazdasegítés-e, egy csomó állástalan diplomás embernek kenyérhez való juttatása-e, vagy pedig valami más? Ha a gazdasegítés a főcél, vájjon megkérdezték vagy megkérdezik-e a gazdákat, hogy az eddig elszenvedett és az ezután elkövetkező — útvonalellenőrzés, adatgyűjtés, adatkivizsgálás, egyeztetés, elszámolás, nyomozás, házkutatás s még a jó Isten tudja miféle jogcímek alatt foganatosított — zaklatások után, reflektál-e még egyáltalában az ilyenfajta megsegítésre? Hogy a gazda segítésre szorul, az állástalanoknak pedig kenyér kell, az vitán felül áll! Hát olyan nehéz volna egy jobb és sokkal igazságosabb megsegítési módot találni? Mert vájjon igazságos-e az olyan rendelet, mely egy önhibáján kívül elesett társadalmi osztály megsegítése céljából teljesen egyforma súlyosan adóztatja a legmagasabb fizetési osztályba sorozott államitisztviselőt a nincstelen zselléremberrel vagy a legutolsó munkanélküli napszámossal? És ha már egy általában létezhet egy ilyen igazságtalan adózás, miért kell a molnárt ennek fizetésnélküli behajtójává megtenni? Hogy jön ahhoz a molnár, hogy egyetemleges felelősséget viseljen olyan emberekért, akiket nemcsak hogy nem ismer, de kiket még módjában sincs igazoltatni, mégpedig azért, mert a kormány „nem akarja a gazdákat zaklatni“ egy vámőrlésre jogosító hivatalos igazolvány kiállításával? Az egyenlő elbírálás elvére hivatkozva joggal kérdezhetjük, hogy ugyanakkor miért zaklatja a molnárokat, hiszen mi is éppen olyan, sőt talán még egy árnyalattal jobb adófizető polgárai vagyunk? Vagy tán egy ártatlan vámőrlési jogosítvány kibocsátása esetén nagyon fájdalmas volna ránézve annak a sok-sok bírságpénznek kimaradása, mely a jogosulatlan vámőrlések végzése címén vándorol a detektívösztönnel meg nem áldott szegény molnárok zsebéből az állam perselyébe? Egy csomó fellebbezés bélyegilletékének elmaradása pedig talán csak nem fogja teljesen felborítani az államháztartás pénzügyi egyensúlyát? Vájjon ki tudja megmagyarázni azt, hogy a jegyzők által kiállított vámőrlési jogosítvány egyszerű kézbesítése miért zaklatná fel a gazdát? És miért nem zaklatja fel az az agresszív malomellenőr, aki majdnem minden héten vagy minden nap megjelenik portáján, mindig más és más, sokszor évekre visszamenő adatok után kutatva? Miért nem zaklatja a gazdát az a körülmény, hogy úgy saját otthonában, mint az országúton, piacon, gabonakereskedőnél, malomban, jegyzői irodában minduntalan beleütközik egy-egy fővagy malomellenőrbe, kik állandóan keresztkérdésekkel faggatják és órák hosszat eljegyzőkönyveznek nála a legnagyobb dologidőben is. Kuriózumképpen megemlítem, hogy akad közöttük olyan is, ki hogyullasztja feleslegesen a felet, amikor mindenekelőtt komoran bejelenti, hogy ő a „törvény nevében“ jött. Kínálás nélkül helyet foglal, de a sok közül mött bőrtáskájából előteregeti iratait, papirost, indigót készít, aztán kínos lassúsággal ceruzát farag. Majd ünnepélyes komolysággal figyelmezteti a gazdát, hogy mindenben csak a színigazat mondja, mert vallomására a bíróság előtt meg kell esküdnie, márpedig a hamisesküért a törvény ilyen és ilyen paragrafusa alapján, ha nem is rögtöni akasztás, de legalább is 10 évi súlyos fegyházbüntetés jár! A meggondolásra adott kis szünet után következik a személyi adatok felvétele. Hogy hívják, hány éves, nős-e vagy nőtlen, hány gyermeke van, van-e vagyona, volt-e a fronton, hányszor sebesült, volt-e büntetve stb. A gazda — ki még mindig nem tudja, hogy miről van szó — kissé szégyenkezik, mert gyermekeinek a száma messze túlhaladja holdjainak a számát, pedig nem is kataszteriben, hanem csak „kis magyaréban mondta be. Restelli azt is, hogy 36 havi frontszolgálat után csak kétszer sebesült, holott hősi halált is halhatott volna s most nem tudja, hogy ezek a szigorú urak nem veszik-e rossz néven tőle ezt a csekély mulasztását. De a regrutakorában történt búcsús verekedésért kapott kétheti fogházbüntetését már nem vallja be, s ettől a hirtelen támadt merészségtől kövér izzadtságcseppek ülnek ki barázdált homlokára, mit a vizsgáló ellenőr úr az első kedvező és beismerő jelnek üdvözölve, végre a tárgyra tér. Száz és száz kérdést lehetne még felvetni ebből a tárgykörből, de kapunk-e rá kielégítő választ? Kaptunk-e orvoslást ezer panaszunkra, melyek legtöbbjének jogosságát minden hivatalos fórum fenntartás nélkül elismerte? Dehogy! A gazdasági válság csontig vágott bennünket s nekünk pedig szépségflastromokat osztogattak súlyos sebeinkre! Hát a mi lassú elvérzésünk nem érdekli vagy nem érinti az államot? Hogy van például az, ha pár fillérrel emelkedik a gabona ára, akkor rögtön működésbe lép az árelemzőbizottság és megkezdi tárgyalásait a vámszázalék csökkentése ügyében, a másik oldalon pedig szándékosan észrevétlenül hagyják tobzódni a tisztességtelen versenyt, mely alacsony vámszázalékaival és az ebből következő rossz kiszolgálásával a molnárok tömegeit teszi tönkre úgy anyagilag, mint erkölcsileg! Mi tartja vissza a kormányt a vámszázalékoknak a mindenkori gabonaárhoz mért fixírozásától, mikor ezzel a ténnyel egyrészt a nagyon is rászoruló adózó molnárait segítené, másrészt pedig a gazdákat védené meg a felelőtlen elemek túlkapásaitól. Mert igenis felelőtlen elemnek számít az a molnár, ki a mai nehéz gazdasági helyzetben és a mai gabonaárak mellett vámleszállítással konkurrál. Óriási tévedés az az álláspont, hogy a fixírozás a szabadversenyt megöli! Éppen ellenkezőleg! Csakis itt kezdődik a szó nemesebb értelmében vett szabadverseny, mely úgy a mennyiségi, mint a minőségi kiszolgálás rohamos javulásában jutna érvényre. Évek hosszú során erre készültünk és óriási adósságokba vertük magunkat, hogy malmainkat „erre a szabadversenyre“ berendezhessük. A kormány pedig passzív magatartásával egyenesen halálra ítél bennünket ! Miért kellett újból engedélyezni a csavarozást, iparunknak ezt a rákfenéjét, mikor a molnárok túlnyomó többsége ellene van? Talán ez is a gazdasegítéshez van számítva? Kétségtelenül! Mert bizony ez sokkal nagyobb gazdasegítés, mint amekkorát a koramány a sok paragrafusú rendeletével nyújtani képes. És ami fő, szívesen is adja — a mi bőrünkre! Szóval jogunk van elhozni a gazda gabonáját akár 25 km távolságból is, vehetünk belőle 7, sőt akár 8%-os vámot is, az őrleményeket azonnal vissza is szállíthatjuk, mert ez mind szabad! De uram bocsáss, ha véletlenül egyik szállítótárca száma hiányoznék, akkor már kész a baj és megvan a bírság! Mert hát az előbbi ténykedés csak „szabadverseny“, az utóbbi pedig már „Rendelet“! Ez a kis differencia fogja megásni a vámmalmok sírját! Az ő életbenmaradásuk úgy látszik nem is nagyon fontos, de a csuvarozásért határozottan kár volna! Mert kérem egy ilyen jóvágású, hosszújáratú csuvarkocsi fenekén többször akadhat egy-egy kis zugliszt. Ilyenkor fel kell venni a tényállást. Ki kell hallgatni a csavarkocsist, a molnárt és a gazdát. Az első kettő tagad, tehát többször is kihallgatandó, esetleg szembesítésről is gondoskodni kell; a gazda ötöl-hatol, hivatkozik jobbra-balra. Tehát kiszállás ide, kiszállás oda, egyik jegyzőkönyv a másik után, míg egy irattáskára való akta után végre kibontakozik a 10 kg-os „eredmény“! Mert kérem ez a fontos! „Uraim, nem látok eredményt“, ez az ellenőrzés állandó mottója felülről lefelé! De meg is van a látszatja, tessék csak megnézni a malomosztályok rendezett irattárait. Elvégre, ha a gazdavédelmi rendelet agyonvágta is a gabona belfogyasztását, nem panaszkodhatunk, mert itt van helyette a nagymértékű papirosfogyasztás. Hát nem mindegy! ? Hogyan lehet a vámmalmok kereskedelmi őrlését a csereőrlés bevezetésének feltételéhez kötni akkor, mikor mindenki tudja, hogy a magyar falu népe görcsösen ragaszkodik a saját gabonájából készült liszthez. Vagy tán éppen ezért, hogy a kisebb malmok pusztuljanak az útból? Kinek vannak az útjában és miért? Nem volna sokkal igazságosabb a csereőrlést rendeletileg bevezetni? Vagy ez ismét csak zaklatás lenne? Hová sorvadt a 4 és 5%-os megtakarítás, a kormánytól kapott „szépségflastromok“ legnagyobbika? Éppen hogy rá nem fizetünk! A lényeg el van adminisztrálva, mert adminisztrálni azt tudunk! Aki nem volna még teljesen tisztában evvel a magyar specialitással, az nagyon sokat tanulhatna a heti főellenőri értekezleteken. Legalább nem esne kétségbe afelett, hogy kicsi és lerongyolódott vegyestípusú malmában csupán 13 különböző könyvet kell vezetnie. Egy ügyes könyvelő fele munkával és fele könyvvel egy kisebbfajta részvénytársaságot fényesen ellátna! Tisztelt kortárs urak, még csak pár rövid kérdést! — Hát élet ez? Remélhetjük-e, hogy ezen nagyon is egyoldalú kötött rendszer mellett valaha is talpraállhatunk? Az én véleményem szerint — nem! Ha pedig többen is ezen a véleményen volnánk, akkor miért hallgatunk? Dunántúli Köleshántoló malom diagrammja A köleshántolás elengedhetetlen fő feltétele a tökéletes tisztítás és osztályozás. Tisztítás nélkül üszkös, fekete lesz a kásánk és a kölessel termelt idegen magvak hasznavehetetlenné teszik azt. Hiányos osztályozás folytán pedig a hegyes köles, illetve üres köles csúnya, lehántolatlan és tarka lesz, miáltal elveszti piaci értékét. Mielőtt tehát a hántoláshoz kezdünk, figyelemmel kell lenni, hogy a felsorolt tisztítás és osztályozás tökéletesen legyen elvégezve. A kölest rávezetjük egy 600 mm széles 2 széles tarárra, amely kiszívja a köles-pelyvát, port, szelelés után rámegy a tarárba épített kölesosztályozó-szitára, amely kiválasztja a kölesszemcséknél kisebb rögöt és port, majd a második osztályon áthull az apró köles, valamint a hegyes köles is, a harmadik osztályon áthull a rendes nagy köles, míg a negyedik osztályon mint átmenet, normálisnál nagyobbra fejlett kölesszemcsék, valamint rögök és egyéb idegen anyagok mennek át. A tatár széldobja egy arra a célra épült kamrába fújja a port, esetleg egy 10X10 Ą 100 tömlős filtert lehet bekapcsolni 85 mm-es tömlőkkel, amelybe aztán a kásatisztító ventilátor is beledolgozhat. A kölesosztályozó-szita számai: az első rekesz a por részére gömbölyű lyukazattal, horganylemezből készült, 0,9 mm lyukasztásé, a második rekesz a hegyesköles részére 2 mm nagyságú lyukazattal, a harmadik rekesz 21/2 mm lyukazatú, amelyen a rendes nagy köles átesik. A tatárról a köles a kő felett lévő garat-tartányba megy, ahonnan a kőre vezetjük hántolás céljából. A meghántolt köles tisztítóra megy, amely tisztító kiszívja a köles héját és lisztjét. A tisztított köles újrahántolás céljából visszamegy egy kamrába, ahonnan, ha a hántolásra szánt mennyiség kész, újra lesz hántolva ugyanazon kövön, amelyen először volt hántolva; innen újra tisztítóra megy, de ezen második járás kész kása, mely 70—75%-nak felel meg. Ha kész vagyunk a rendes nagy kölessel, akkor kezdjük hántolni a kis kölest, amelyért azonban kár a munka, mert szép, értékes piaci árut nem kapunk belőle, míg puhára megdarálva úgy sertések, mint tehenek takarmányozására kiváló. De ha mégis meg kell hántolni, az eljárás ugyanaz, mint a jó kölesnél és csirkék eteté-