Molnárok Lapja, 1935 (42. évfolyam, 1-52. szám)

1935-01-12 / 2. szám

Budapest, 1935 január 12. MOLNÁROK LAPJA Iff őrlésre szívógexmotorokQox retortabükkfaszenet és tűzifát azonnal szállít: «A GÁSPÁR FÜLÖP «* A BUDAPEST, VI., HUNGARIA­ KÖRÚT 87. 13 I EGYRŐL-MÁSRÓL­­ iiiiiiiiiiiiiiigiiiiiiiiiiiiBHiii Felelősség a vámőrletekért A szaklap múlt számában ismertet­tük a pénzügyminisztérium 183.960/1934. VIII/b. számú rendeletét. Mivel a rendelet végeredményben a malmokat a lehetőségekhez képest mentesíteni kívánja a felesleges zaklatásoktól, ismételten foglalkozunk a rendelettel, hogy annak szabályai minél jobban át­menjenek a köztudatba. A rendeletnek nagy előnye, hogy nem állít fel általános érvényű szabályokat az őrletükért való fele­lősség tekintetében, hanem a minden egyes esetben lelkiismeretesen kivizsgált tényállások alapján kell a pénzügyi hatóságoknak a felelősség kérdésében hatá­rozni. Fő elv, hogy a malmot csak azon egyetlen eset­ben lehet a jogosulatlan vámőrlés utáni lisztforgalmi­­adóváltság megfizetésére kötelezni, ha a rosszhiszemű­ség a malom részéről kétségtelenül bebizonyítható. Mint általános irányelvet említi a rendelet azt, hogyha a malom az őröltető nevét és pontos lakcímét a vámfeljegyzési vagy vámcserekönyvben feljegyzi és a vámőrlésre nem jogosult, de magát jogosultnak állító egyén azon a címen meg is található, akkor a malom felelőssége minden tekintetben megszűnik. Nagyon is helyénvaló, illetve szükséges tehát azon őrletőt, aki a malomban ismeretlen, igazoltatni, mert ellenkező esetben, ha a megadott, de semmivel sem igazolt cím alatt az őrlető nem található, a váltságot a malmon fogják behajtani. Nem is kell talán megemlítenünk, hogy a malom azon esetben is felelős a lisztforgalmiadó-váltságért, ha az őröltető az általa megadott címen feltalálható ugyan, de a malom bebizonyithatólag tudott arról, hogy az illető vámőrlésre nem volt jogosult. Felfogá­sunk szerint azonban ezt a körülményt a pénzügyi hatóságnak kétséget kizáróan be kell bizonyítania. Vámőrletők hivatalos zaklatása Az egyetemleges felelősség kér­désében a pénzügyminisztérium rendelete a szaklap múlt számában jelent meg és ezen méltányossági in­tézkedés lényegesen megkönnyítette a feszült helyze­tet. Tudjuk, hogy ezért legelsősorban a mi fáradhat­­lan szerkesztőnknek tartozunk köszönettel. A 183.960. 1934. VIII. b) rendelet előfutárja lehet a megszüle­tendő „őrlési tanúsítványnak“, mert amíg a kincstár a kereskedelmi forgalomba kerülő őrlemények után járó lisztforgalmiadó-váltságból csak egy részt kap meg, mert a csempészliszttel való kereskedés kifizeti magát (ami nem a molnárság bűne), addig mi sze­rencsétlen malmosok a rendszer vértanúi vagyunk. Eddig azért is rettegtünk és álmainkból felriadtunk, amikor arra gondolunk, hogy az őrleteink között hány lehetett a tudtunkon és akaratunkon kívül a jogtalan vámőrlet­ők száma. Gyakorlati meggyőződésből merem állítani, hogy a termelők nagy tábora ma már szívesebben venné a rendszeres őrlési tanusítványos rendszert, mint a mait. A politikai szempontra való hivatkozás helyt nem álló. Hogy miért nem elleneznék a mezőgazdák az őrlési jegyrendszert, főleg azért, mert a mai rendszer zaklatja a vámőrlető néprétegünket. A zaklatás már akkor kezdődik, amikor a termelőnek a termését a cséplőgép feldolgozza. Ott már összeírják, hogy az illető mennyit termelt. Ez folytatódik, amikor termé­sével a malomba indul. Az úton figyelik, megállítják, kihallgatják és a szavait feljegyzik. Beér a malomba, itt a molnár nem a régi előzékenységgel fogadja, ha­nem szinte félve. Jön a tortúra veleje, a molnár keresztkérdéseinek özönével. Kikérdezi a szegény, becsületes termelő és őrlelő magyarunkat, mint vala­mikor a pandúrok azt a betyárt, aki Debrecenben egész életében csak egy csikót lopott. Igenis, nagyméltóságú földművelési miniszter úr! A magyarunk enni akar a saját termésű búzájából. A molnár a mostani rendszer mellett kénytelen kifag­gatni őt. Saját termése-e vagy vette? Ha vette, joga van-e a 2000/934. 4. §-ban előírtak szerint vámőrlés­ben megőröltetni ! És még más kérdések halmazát zúdítják a szegény emberünkre. Szabadjon folytatnom ott, ahol a zaklatás foly­tatódik. A „kihallgatás“ után megőrlik, illetve becse­rélik magyarunk búzáját. Aláírja a szállítóbárcát, azt átveszi és elindul. Ballag hazafelé. Az úton ismét megállítják, a szállítóbárcát az illetékesek elkérik, megnézik, lemásolják, láttamozzák és egy-két-kilenc keresztkérdés után elengedik. Ha nincs meg a szállí­tási kárca, csúnyább az ügy. Végre hazaér, boldog, hogy az istenadta és fá­radságos munkája gyümölcséből ehet. Alig telik el pár nap, megint keresi egy úr, aki a malom könyvei­ből kiírta nevét. Ismét kikérdezi és ha minden rendben van, meg­nézi az őrleményt, hogy a saját háztartása részére őröltette-e azt és hogy otthon van-e. Ha (tegyük fel) az őrleményt nem találja ott, hanem (mivel nincs rendes, megfelelő kamrája erre a célra) az apjánál vagy testvérénél tartja az őrleményt, akkor jön a jegyzőkönyvi kihallgatások sorozata. Ez, amit itt elmondtam, csak dióhéjba tömörí­tett leírás, de az életben ezer variációját látjuk és érezzük a mezőgazdákkal együtt szenvedő molnárok. A jogos vámőrlető fél nyíltan és kereken beszél. De az olyan őrlető, aki üzletszerűen folytatja a jog­talan vámőrlést, az falhoz állít minket. Az ilyennek rendszerint nincs kocsitáblája, ám ezt pótolja is, egy kis kartonpapír az, amelyen pontosan elmondja, hogy a malomtól a huszadik faluban hol lakik, hány szám alatt, sőt a bércséplő nevét is, azért, hogy mi még nyugodtabban bejegyezzük őt a vámőrleteink közé. Most is ajánlom a hatósági igazolvány bevezeté­sét, még­pedig egy kis, kartonpapírból készült köny­vecske kellene csak, amibe a községek a malomellen­őrök közbejöttével beírnák a termelő pontos nevét, lakhelyét és azt, hogy mennyi termése volt. Illetve mennyi aratórészt, géprészt kapott vagy évi konven­ciót kap. Ezzel aztán minden fél abba a malomba mehetne őrölni, amelyikbe akar. Ott az előírt könyvbe bevezetnék a megőrölt gabona súlyát stb., az őröl­tető könyvecskéjébe pedig, hogy mikor, melyik ma­lomban mit őröltetett meg. Ez a könyvecske pótolná a szállítóbárcát, mert hiszen minden előírt tétel a könyvecskében is szerepel. Nyíltszemű molnár. Miért kell az Összefogás ? Jellemző az emberek­­e­r­re, hogy mert valami­vel jobbak a gabonaárak, már neki akarnak szaladni a falnak újabb malomalapításokkal. Egyetlen megyé­ben, Szabolcsban az alábbi hírek merültek föl: Nyirtura községben egy több mint 10 év óta meg­szűnt, illetőleg szünetelő malom áll, melyet valamikor az ottani Propper-féle nagybirtok tartott üzemben. A birtok jelenlegi bérlője, egy Gonda nevű úr, Lieht­­mann Lukács nyíregyházai gépkereskedő­vel társulva, a malmot most újból üzembe kívánják helyezni s már megkezdték vásárolni a használt gépeket és géprésze­ket. Ezen malom újra való üzembehelyezése Keme­­csén két malom, Leveleken egy malom, Napkoron egy, Oroson egy, Demecserben egy, Kótajban egy és Nyír­egyházán három malom sorsát tenné még nehezebbé és létét komolyan veszélyeztetné. Nagykállóban a már kilenc év óta szünetelő volt Kovács és Társai-féle malmot akarja egy nem szak­emberekből álló társaság újból üzembe helyezni s ez­által a Nagykállóban működő három malmot: a bal­­kányi, nyírmihálydi, napkori, máriapócsi és kislétai malmokat újból veszélyeztetni. Ezen malom ugyanis előzőleg már tönkrement, mert a nevezett malmok között fenn nem is állhat, de üzembehelyezése minden­esetre nevezett malmoknak komoly gondot és előre­láthatólag nagyon éles versenyt jelentene, mely ver­seny a felsorolt malmok létérdekébe ütközik. Végül Pátroha községben a valamikor László Miklós tulajdonát képezett és nyolc év óta szünetelő malmot kívánja egy nem szakember újból üzembe he­lyezni. Ebben a malomban még mindenki tönkrement, mert a két kisvárdai, két dombrádi, demecseri, nagy­halászi, ajaki malmok között sem létjogosultsága, sem létlehetősége nincsen. Alkalmas azonban a malom üzembehelyezése arra, hogy a felsorolt malmoknak késhegyig menő kölcsönös versenyt támasszon s ezen malmok amúgy is labilis egzisztenciáját aláássa és sor­sukat még nehezebbé tegye. V­etőmagtisztítókr­a megrendelésgyűjtés A közvetlen fogyasztók­tól megrendelést általá­ban csak az a cég gyűjt­het, amelynek telephelye ugyanazon helységben van, mint a megrendelés vé­gett felkeresett fél lakóhelye, azaz nem helybeli ke­reskedőnek vagy iparosnak közvetlen fogyasztóktól megrendelést gyűjteni tilos. Ez alól az általános tila­lom alól a kereskedelemügyi miniszter kivételeket tehet és így például mezőgazdasági gépekre nem hely­beli iparos vagy kereskedő is gyűjthet megrendelést azzal a korlátozással, hogy a kisbirtokos ilyen meg­rendeléséhez a községi elöljáróság hitelesítése szüksé­ges. Ez a hitelesítés az ügylet érvényességi kelléke. A bíróságot számos ízben foglalkoztatta a mező­­gazdasági gépekre vonatkozó megrendelésgyűjtés kér­dése, mert számos ízben elmulasztották a megrendelés­­gyűjtésnél a községi elöljáróság hitelesítésének meg­szerzését. A Kúria szigorúan ragaszkodik a jogsza­bályokhoz, az így létrejött ügyleteket, ha tényleg kis­birtokosról volt szó, érvényteleneknek mondotta ki. Most egy olyan kúriai határozatot kívánunk ismer­tetni, amely a megrendelés körülményeinél fogva eltér a rendes sablontól és ezért érdekes. A Kúria P. VII. 2909/1933. sz. ítéletéből idéz­zük az alábbiakat: „Habár a kisbirtokosok a vetőmagtisztítógépet egy állami akció keretében, az illetékes mezőgazdasági kamara láttamozása mellett, a földművelésügyi kor­mány anyagi hozzájárulásával is vették, a vételügylet érvényessége szempontjából a megrendelés községi elölj­árósági hitelesítésére mégis szükség volt, mert a vételnek állami akció keretében történt lebonyolítása s a körlevélnek a mezőgazdasági kamara részéről való láttamozása nem szolgáltatja meg azokat a biztosíté­kokat, amelyeket a törvény és a rendelet szelleme a községi elölj­árósági hitelesítéshez fűz, hogy tudni­illik az elöljáróság ellenőrizze a kisbirtokos teherviselő képességét, a megvenni szándékolt gép gazdasági szükségszerűségét s ezeket eléje tárva s a megrendelés súlyos következményeit megvilágítva, a könnyelmű megrendelések lehetőségének gátat vessen.“ A Kúria ebben az esetben azon általános jogelv szerint járt el, hogy a kivételt szorosan kell magya­rázni, minthogy pedig a közvetlen fogyasztóktól való megrendelésgyűjtés kivétel, a kivételes jogosultsággal összekötött összes alakiságok szigorú betartását kí­vánta meg. Az alakiságok pedig a jelen esetben forma szerint nem voltak betartva, miért is az ítélet eluta­sító.* A traktorok vásárlására is kiterjesztendő ezen kúriai ítélet, mert az ugyanolyan állami akció keretében folyt le. Szívógázmotoros malmok kellő időben és minő­­■ ■ ségű faszénnel való ki­fogástalan ellátása figyelemre méltó gondját képezi a faszén-importőröknek.­­ Tudvalévő, hogy a faszén behozatala úgynevezett kompenzációk alapján törté­nik, ami azt jelenti, hogy ugyanolyan értékű magyar árut kell exportálni, mint amennyi értékű faszén be­hozatalra kerül. Ennélfogva a szívógázmotoros mal­mok közvetve segítik elő a magyar mezőgazdasági és ipari cikkek kivitelét és közvetve járulnak hozzá a munkanélküliek foglalkoztatásához. Érdekes megállapítása az 1934. évi statisztikának az, hogy egyedül retorta-sükkfaszén ellenében az 1934. évben Jugoszláviába .... 350.000 P értékű iparcikk Romániába................... 660.000 P értékű iparcikk Csehszlovákiába . . . 300.000 P értékű sertés és mezőgazdasági cikk exportáltatott. Ezek az adatok ko­moly bizonyítékai a retorta-faszén elterjedésének és használhatóságának. Tehát téves az a felfogás, mintha a külföldről behozott közszükségleti üzemanyag káros volna az or­szág közgazdasági viszonyaira. Figyelemreméltó jelen­ség a molnárság, illetve a szívógázmotor-tulajdonosok­­nál az, hogy azok, akik üzemüket korábban vagy fa­tüzelésre vagy nyersolajra átszerelték, most kezdenek ismét főleg retorta-f­aszén használatára visszatérni, miután ezzel az üzemanyaggal nyugodt, fennakadás nélküli, biztos és olcsó meghajtás biztosítható. Schermann a kommün alatt Deák Lajos, a Ma­­­lomipari Munkások Orsz. Szövetségének titkára írja hozzánk: Schermann Richard élerajzát írta meg dr. Varsányi Öméltósága a Molnárok Lapja január 5-iki számában. Miután a nekrológnak van egy félremagyarázható passzusa, kérem a következők közlését: Schermann Richárd 1919 márciusban jelentkezett a Molnárok és Malom­munkások Szakegyesülete budapesti csoportjánál, mint állásra szorult molnárember. A csoportnál Pócs Mihály (most enyingi főmolnár) volt a tisztviselő. Pécs felvette és közölte vele, hogy állás nem igen mutatkozik, mert a malmok túl vannak terhelve em­berrel.­­Az volt ugyanis a helyzet, hogy a Károlyi­kormány megtiltotta a háború alatt foglalkoztatottak­nak elbocsátását, de kötelezte a malmokat, hogy a hadbavonult visszatérteket beállítsák az üzemekbe. Munkabérkülönbözetekre nagy összegeket adott is a Legjobb lisztőrléshez, árpa- és tengeri­ daráláshoz. Gyártja és forgalomba hozza: Sárospataki Kovamalomkőgyár Sárospatak (Zemplénmn.)

Next