Automobil Motorsport-Turizmus Közlekedés-Útépítés, 1930 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1930-04-03 / 6. szám
16 A V TOMOBI I__MOTORSPORT—TURIZMUS 1930 április 3. kénytelen volt a meredekebb lejtőkön lábpedállal is segíteni motorjának, míg ezzel szemben George Brough, aki annak dacára, hogy Croydon-ból, a starthelyről, egy órával később indult, minden nehézség nélkül, 45 km-es átlagot futva, biztosan győzött 1902-es Dreadnought-gépén. A tréfás verseny azonban igen komoly eredménynyel zárult, amennyiben a startolt 57 veterán pionirből nem kevesebb, mint 56 célbajutott, szép tanúságát adva az angol motorkerékpáripar elsőrendűségének. A veterán motociklik ezen szinte meghatóan kedves, demonstratív triálján bebizonyult, hogy az angolok 30 évvel ezelőtt éppen úgy uralták a világ motorkerékpárpiacát, mint most. A motorkerékpár tökéletesedésének élénk tanújelét adta ez a míting, amikor a bámuló nézők tízezreinek sorfala között elvonult a múlt, kísérve a jelentőt, amely utóbbit ezúttal a versenybiztosok szimbolizálták, akik minden egyes régi gépet egy-egy modern gépen kísértek. FORGALMI HÍREK Ismét valami, ami nincs rendjén! Egy Wienből érkezett ismerősünk megbotránkozását fejezi ki a budapesti utca felett. Nézete szerint a budapesti utcákon alig van hely, ahol, sajnos, ki kell mondanunk, ne látna az ember egy hatalmas köpést. Teljesen igaza van a bécsi ismerősnek. Nálunk az utcán mindent szabad, különösen pedig a gyalogosnak. Ha az autó egy kicsit füstöl, ha a vezető egy kicsit gyorsabban megy, ha ez, ha az, úgy rögtön van „betétlap”, de a gyalogos, az a feje tetején táncolhat, akkor sem lesz baja. Ja, mondja a rend őre, arra nincs parancs, nincs rendelet. Igazán kiváncsiak vagyunk, mikor szedi már ráncba a főkapitány úr a gyalogosokat. Talán ezt is megérjük! De hogy mikor, annak csak a jó Isten a megmondhatója. Megnyílnak a Belváros kapui a motorkerékpárosok számára, ha... ha rendesen fognak viselkedni, mondotta egy közlekedési főember a közelmúlt napokban. Télen csak kevés motoros közlekedik, tehát nem volt alkalmunk megbírálni a motorkerékpárosok hajtási módját. A tavasz fogja eldönteni, hogy javult-e a helyzet, vagy sem. Ha azt észleljük, hogy a motorosok már nem cikáznak össze-vissza, már megszűnt a nyitott kipuffogóval való száguldás, akkor a főkapitány úr valószínűleg megnyitja a Belvárost. Felhívjuk tehát mi is lapunk hasábjain a szólómotorosok figyelmét. Hajtsunk nyugodtan, zárjuk el a kipuffogót, az utca nem versenypálya. Mutassuk meg a TT-n, az Ügetőn, vagy a Grand Prix-versenyen, hogy mit tudunk. Ott szabad a nyitott kipuffogó. Viselkedjünk előzékenyen a gyalogosokkal szemben. Ne kanyarodjunk hirtelen, ne ijeszszük meg a járókelőket. Tartsuk be az előírt sebességet. Részünkről szintén figyelemmel kísérjük a forgalmat és őszintén szólva, azt tapasztaltuk, hogy a motorosok határozottan meghiggadtak. Ma már nem látni száguldó motorost, az már csak egyes emberek fantáziája. A motorosok meg vannak fékezve és meg vannak törve. Megtörte őket a betétlap és az ebből eredő büntetéspénzek sokasága. Nézetünk szerint elérkezett az ideje, hogy az ország egész területén megszűnjenek a korlátozások. Reméljük, így is lesz. A renitensek ellen most is teljes szigorral kell elbánni, de az ártatlanokat nem lehet sújtani egyesek miatt. AUTOMOBIL A Az idén, mint tudjuk, elmaradt az automobilkiállítás. Nehezek a gazdasági viszonyok és így a képviseletek és gyárak maguk is ellene voltak a nagy anyagi áldozatokba kerülő kiállításnak, így azután azok a gyárak, akik mégis meg akartak jelenni a nyilvánosság előtt új produktumaikkal, megjelentek a tenyészállatvásáron. Ezek közé tartozott a Ruggyantagyár is, mely tudvalévően a „Cordatic”-ot állítja elő. A gyár standja határozott feltűnést keltett. Itt láttuk először közelről a 42X9-es óriásabroncsokat, melyek a hatalmas Büssing-kocsik számára készülnek. Nem sokkal kisebbek az autóbuszok számára készülő 38X9-es és 36X8-as méretek. Ezek már mind új rajzzal készültek és a székesfőváros nagy autóbuszait szolgálják. A fentieken kívül ott láttuk a gumigyár összes termékeit. A személykocsi- és motorkerékpárabroncsokat minden elképzelhető dimenzióban, mellettük az Emergé-gumipadlót, a különböző gumianyagból készült apróságokat. Igen érdekes volt a kiállított hatalmas festmény, melyen jelképezve volt minden gyártmány, amit a Magyar Ruggyantaárugyár piacra hoz. A Cordatic-belsők erősségének jellemzésére egy felfüggesztett belsőgumi szolgált, amelyre egy óriásabroncs volt akasztva. Új, 4 óra alatt száradó autólakk. Az autó külső megjelenése után ítélik meg a tulajdonosát. Ha kopott, színtelen, foltos autóval találkozunk, megvan a véleményünk a gazdájáról. Sok esetben az úgynevezett szériakocsik lakkozása már rövid idő után elveszti fényességét, később színét és a különben szép, mutatós kocsi kopottá, színtelenné változott. Ezen fontos hibán azonnal segíthetünk s ha csak fénytelen a karosszéria, úgy a soffőr a világhírű amerikai Effecto-autófiznisszel vonja be a kocsit, ha színtelen is, úgy az Effectolakkal másnapra vadonatúj, csillogó színű, lakkozott, díszes kocsi áll a kapuja előtt. Az Effecto-lakkal minden gyermek a legtökéletesebb lakkozást végezheti, mert a lakk anyaga magától folyik végig a felületen és nem hagy egyenetlenségeket maga után. Az Effectolakk 4 óra alatt szárad és ennek dacára tartóssága páratlan. A jó minőséget garantálja a világhírű amerikai Pratt & Lambert cég, az Effecto-lakk gyártója, azonkívül a Szilárd Béla cég, mely a lakk magyarországi terjesztését vállalta magára. Az Effecto-lakk a legszebb színekben, 1 gallonos, illetve 1, y2 és y4 literes kannákban kapható. Képünk a Tátra-gyár legújabb lengőtengelyes, hat kerekű modelljét mutatja be, melyet az idei Wiener Messen volt alkalmunk megismerni. Képünk élénken illusztrálja az alváz kitűnő tulajdonságait.