Automobil Motorsport-Turizmus Közlekedés-Útépítés, 1930 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1930-04-03 / 6. szám

14 A­UTOMOBIL—MOTORSPORT—TURIZMUS 1930 április 3. célravezetőbb. Reméljük, hogy a Székesfőváros, mely újabban igen szívén viseli a forgalmi problémákat, mó­dot fog találni arra, hogy a Margithíd forgalmában ja­vulás álljon be. * Segíteni a bajbajutott embertársakon kötelesség. Ezt hangoztatjuk állandóan. Áll ez különösen az auto­mobilistákra és motorkerékpárosokra, ahol az esetben, ha erre az útszélen álló vezetőtől segítségkérő jelt ka­punk, kötelességünk azonnal megállani és segíteni. Ez a segítés nálunk, Magyarországon ma még természetes, mert az automobilizmus, legyünk őszinték, még gyer­mekcipőkben halad és bizony ma még a vezetők nagy százaléka szorul idegen segítségre egyes komplikált defektusok esetében. A külföldön ezen már régen túl vannak. Ahol percenként 30—40 autó robog el mellet­tünk, ahol mindenkinek az útja sürgős, ott nem is lehet ezt megkívánni. Nálunk azonban ma még helyén van. Azonban ezzel a segítséggel visszaélni azután emberte­lenség. A múlt vasárnap egy barátommal egy hosszabb túrát tettünk. Úgy számoltunk, hogy a sötétség beállta előtt hazaérünk. A 7 órából lett 10 óra. Miért? Mert bajbajutott bajtársakon segítettünk. De ez a segítség már nem volt segítség. Találkoztunk az út mellett álló motorkerékpárosokkal, akik kimerészkedtek az ország­útra, anélkül, hogy gumit tudtak volna szerelni, anélkül, hogy lett volna rendes pumpájuk, ragasztószerük, ren­des szerelővasuk stb. Ott álltak és fogalmuk sem volt, hogyan vegyék le a drótbetétes abroncsokat. Budapes­ten, ha defekt éri őket, telefonálnak a szerelőjüknek, behúzatják a gépet és amikor készen van, újra felülnek rá. Ez a nemtörődömség azután megbosszulja magát. Mert szívesen segítünk egy mágnesdefekt vagy kompli­kált motordefektnél, amely számunkra is problémát je­lent és amit igazán nem lehet megkívánni egy kezdő motorostól, de azt, hogy közönséges gumiszerelésekkel töltsünk el drága időnkből 3 órát, azt mégsem lehet megkívánni az embertől, bármennyire kötelesség a segít­ség. Uraim, a gumiszerelést tessék megtanulni. Amed­dig nem vagyunk tisztában a gumiszereléssel, ne me­részkedjünk a Mátrába, vagy a Balatonhoz. Tessék ren­des szerszámokat vinni a túrára. Tessék póttömlőt ma­gával vinni. Jegyezzük meg, gumiszerelésnél nincs em­bertársi segítség. Az egy közönséges sablonmunka, amit minden motorosnak tudni kell. * A közelmúlt napokban az alanti levelet vettük: Igen tisztelt Szerkesztő :Úr! Mindenekelőtt hálás kö­­szönetemet fejezem ki többünk nevében a Retek­ utca kiszélesítésére vonatkozó akció megindításáért, mely a főváros megértése folytán teljes sikerrel járt és öröm­mel vesszük tudomásul, hogy az újonnan kiszélesített utat rövidesen átadják a forgalomnak. Közérdeket és az automobil­isták érdekeit kívánom szolgálni, amikor megkérem a szerkesztő urat, hogy jelen sorokat b. lap­jában közzétenni szíveskedjék. Három tényre szeret­ném az illetékesek figyelmét felhívni, és pedig­­. kér­jük az Attila­ utcának középen való megvilágítását, amit az ott lebonyolódó óriási forgalom indokolttá tesz. Nem szeretnénk az egyiptomi sötétség folytán netán beálló súlyosabb balesetek alkalmából újólag felhívni erre a tényre az illetékesek figyelmét. 2. Kérjük a BESZKÁRT, hogy az Apponyi­ térnek azon a részén, ahol a 14-es villamos az Eskü­ útról a Veres Pálné­­utcába fordul, egy olyan „Stop”-lámpát szereljen fel, mint a Délivasútnál, az 59-es villamos elkanyarodásá­­nál. Ezáltal elejét lehetne venni azoknak a naponta szám­talanszor előforduló veszélyes helyzeteknek, hogy a kül­földi és vidéki kocsik vezetői nem tudván, hogy a 14-es befordul, azt csak az utolsó pillanatban véve észre, ék­telen fékcsikorgatás mellett a keresztbemenő villamos­tól egy cm-re állanak meg, ami még mindig a jobbik eset, mert már több ízben láttuk, hogy esős időben a kocsi a hirtelen fékezés következtében a közelben lévő villamosmegállónál várakozó emberek soraiba farolt. Ezzel az egyszerű jelzőkészülékkel minden autós ideje­korán tudomást szerez arról, hogy ott egy villamos be­kanyarodik. 3. Az autóbuszok füstölése kibírhatatlan. A szűk belvárosi utcákon óránként körülbelül 30—40 autóbusz robog végig, melyeknek 90 százaléka orr­facsaró, kék füstfelhőt hagy maga után, amit érthetet­len módon, a rendnek derék őrei nem vesznek észre. Vagy tán az autóbuszoknak mindent szabad? Húsz sze­mélyautomobil nem okád olyan füstfelhőt, mint egy autóbusz. Amúgy sem lehet ráfogni a pesti levegőre, hogy valami üde, tehát még éppen ez hiányzik. Kérjük az Autóbuszüzemet, hogy olyan motorokat tartson üzemben, amelyek a füstölőre vonatkozó rendőrségi elő­írásnak is teljes mértékben megfelelnek. Ne töltsék annyira meg a tartányt olajjal, hogy a motor füstöljön, hanem inkább töltsenek utána többször olajat. Miért nem füstölnek a szürketaxik? Itt a kezelésben vagy a konstrukcióban kell a hibát keresni. Nézetünk szerint az előbbiben. Amidőn soraim szíves közléséért hálás köszönetemet fejezem ki, maradtam híve, Kálmán János. Végre egy okos gondolat. A Telefongyár Rt., mely már rádiókészítményeivel is megmutatta, hogy teljesen konkurrenciaképes a külföldi készítményekkel, újabban a benzinkútautomaták gyártására is berendezkedett. Az új magyar gyártmányú benzinkutak melyeknek tényleg minden porcikája idehaza készül, nagy feltű­nést keltettek a hazai iparban. Mint hírlik, az illeté­kes hatóságok erre fel már el is rendelték, hogy ben­zinkutak feállításánál csak a Telefon Rt. gyártmányai jöhetnek számításba. Ismét egy árucikk, amely keres­kedelmi mérlegünket a helyes irányban fogja befolyá­solni. Tüzet fog a szíve... ha rágyújt előtte! Valódi ezüst öngyújtó (férfiv.női) 10.50 P Művészies, dús véséssel. Finom bőrtokban. Csak egy pár napig. Vidékre mintalapot küldünk. Utánvételes postai szállítás díjmentes SZIGETI NÁNDOR ÉS FIA Budapest, IV., Múzeum-körút 31 a Nemzeti Múzeummal szemben. Dnfl7lA0 öngyújtók az elszakított magyar városok képei- 41) cn D­HCVIIIUO vet: Arad, Kassa, Kolozsvár, Pozsony, stb. . . l£auU S Serlegek versenydijak valódi ezüstből művészi kivitelben OLCSÓ ÁR!

Next