Műcsarnok, 1900 (3. évfolyam, 1-32. szám)

1900-04-08 / 13. szám

III. évf. Budapest, 1900 április 8. 13. S2. Műcsarnok Az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat lapja Megjelenik minden hó elsején, a Mű­csarnokban rendezett kiállítások ideje alatt minden héten. Szerkeszti Ambrozovics Dezső titkár. A Társulat tagjai ezt a lapot ingyen kapják. Nem tagoknak előfizetési ára egy évre négy korona. Klein Miksa. Ez a nagyhírű magyar szobrászművész, aki több mint harminc év óta állandóan Berlinben tartózkodik, tudtommal Budapesten most először rendez műveiből kollekciós kiállítást. És itt mindjárt előre bocsáthatom, nem az ő hibája, hogy itthon alig ismerik őt. A mi művészeink igenis ismerik, de az a bizonyos, a művészet iránt érdeklődő magyar közönség alig hallotta Klein Miksa szob­rásznak csak a nevét is. Pedig áll az ő művé­szete olyan magaslaton, hogy büszkén vallhassuk őt m a magunkénak. A németországiak már húsz év előtt is büszkék voltak az ő német Max Klein-jukra. Előttem fekszik a „Leipziger Illustrirte Zeitungénak egy régen elfakult, 1880- beli kivágása. Ebből fordítom le szóról-szóra ezt: „ ... Az elég gyakran meg nem értett nagy tömeg közepette Klein Miksa úgy a hivatásos művészek, mint a művészet igaz barátai előtt kétségkívül egyike a legelső és leghivatottabb mestereinknek . . .“ Hja! a száraz, lelkesedni nem tudó német így ír — egy magyarról. És ugyancsak róla szól ez: „ . . . Rendkívüli tehetséggel megáldva, az ideálban való rendíthetetlen hittel eltelve, a leg­nagyobbnak és a leghatalmasabbnak szobrászati megtestesítésére törekedve, a maga erejéről szi­lárdan meggyőződve, ítéletében élesen és kímé­letlenül, emellett azonban épp annyira képesen, mint hajlandóan mások igazi érdemeit örömmel elismerni, Klein Miksa egyike azoknak a manap­ság nem valami gyakori természeteknek, melyek úgy művészeti, mint tisztán emberi szempontból képesek teljes függetlenségüket és önállóságukat megőrizni és saját magukból fejlődni, növekedni.“ .Szóval olyan művész a mi Klein Miksánk, akit büszkén fogunk örök időkön át legelsőink első sorában emlegetni. De csak fogunk, mert — mint mondom — ma még műveit éppenség­gel nem, nevét pedig csak hírből is alig ismeri a magyar közönség. E sorok célja Klein Miksát előzetesen is be­mutatni, mielőtt az ő kiállítása a Műcsarnokban megnyílnék. Klein Miksa élete folyása igen sokban hason­lít a mi legnagyobb művészeinkéhez. Vala­mint Munkácsy, Fadrusz és Róna József eredeti­leg mesterséget tanultak, iparos inasok lettek, úgy Klein Miksa is tizenkét éves korában Mis­kolcon beállott órásinasnak. Előbb egy fűszer­­kereskedésben volt Kassán, de a főnöke néhány hét múlva már hazaküldte anyjához egy kísérő levéllel, amelynek rövid tartalma az volt, hogy olyan korlátolt fiút még életében nem látott. Mint órás olyan tökéletességig vitte, hogy midőn öt év után kilépett a szolgálatból, hogy szob­rásznak készüljön, a gazdája így szólott hozzá: „S ha mint szobrász király is leend magából, mint órás pápa lenne!“ 1864-ben télnek idején, csikorgó hidegben és zsebében egy pengő forinttal útnak indult Pest felé, hogy az ottani művész-egylet támogatásá­val szobrásznak vagy esetleg festőnek képezze ki magát. Igen ám, de a művész-egylet beható vizsga után mint tökéletesen tehetségtelent nem méltatta támogatására. Keserves küzdés után és néhány derék pesti polgárember protekciójával végre az öreg Ssandhass tanárhoz jutott. Ennek az ideális hajlamú, de igazán nem nagy tudású szobrásziparosnak, akinél két évig tanult, Klein Miksa igen sokat köszönhet. Főképpen a legtökéletesebb technikát. Szandrász a legjobb ajánlólevelekkel és bizonyítványnyal látta el a fiatal művészünket, midőn ez az említett polgár­­mecénások adta százhúsz tallérral útnak indult Berlin felé. Itt be akart iratkozni a szobrászati akadémiára, de mire a tanév kezdődött, minden pénzéből kifogyott és így újból kezdődött a kop­lalás. Hiába próbálkozott valamelyik tanár mű­termében munkára szert tenni, hiába folyamo­dott pesti mecénásaihoz, éheznie kellett hosszú időn át, míg végre egy W. nevű züllött szob­rászművész magához vette. Valóban csak egy Klein Miksa csodás energiája tudott ilyen társa­ságban minden anyagi és erkölcsi támogatás hiányában a züllésnek ellentállani. Berlinből Boroszlóba került, innen Münchenbe. Itt ruha­bábok faragásával tartotta fönn magát egy 13

Next