Műcsarnok, 1900 (3. évfolyam, 1-32. szám)
1900-04-08 / 13. szám
vas ideig, de ezt a művészhez nem méltó munkát később undorral utasította vissza. Egy barátja segítségével Rómába is utazott, ahonnan három havi tartózkodás után hazajött Budapestre. Itt, sajnos, nem maradhatott, mert nem kapott éppenséggel semmi munkát. Ismét a vándorbothoz kellett nyúlnia és Bécsen át, ahol éppen oly keserves tapasztalokat szerzett, mint hazájában, újból Berlinbe ment. Ez, ha nem tévedek, a hetvenes évek elején volt. Ettől kezdve lassan kint javult az anyagi helyzete. Délelőtt dolgozott építőmestereknek, délután a maga művészetének élt. Alig egy-két év után, hogy Berlinben állandóan letelepedett, be is küldött a berlini szalon kiállítására egy szobrot. Természetesen visszautasították. Mi más is lehetne a sorsa egy a maga lábán álló művészegyéniség művének copfos jury előtt ? Ám már második nagyobb műve az „Oroszlánnal küzdő germán,“ az 1878-iki kiállításon nagy szenzációt keltett Berlinben, „mert az addig ismeretlen művész ebben a művében nemcsak fantáziája szokatlan erejének, hanem fölfogása és formakezelése épp oly szokatlan nagyszerűségének adta tanujelét“. (Leipz. Illustr. 7.) És 1878 óta Klein Miksa Németországnak egyik legünnepeltebb és Regas Reinhold mellett leggyakrabban említett szobrászművésze. Számtalan kisebb-nagyobb szobra díszíti Berlin és a nagyobb vidéki városok tereit. Igen sok közvetlen megbízást kapott a porosz kormánytól és a császár is gyakran tüntette őt ki. Műveit a német folyóiratok számtalan reprodukcióban közölték és nem egy ezek közül népszerű az egész világon. Csak a híres Bismarck szobrot említem, amelyen a vaskancellár civil ruhában, fején egy széles karimájú némez kalappal és oldalán a híres birodalmi kutyával van ábrázolva. A múlt nyáron leplezték le egyik legújabb művét a berlini nemzeti képcsarnok előtt; egy gyönyörű márványkutat, amelyet a császár rendelt meg Kleinnál. Egyik leghervadatlanabb sikerét a művész tavaly előtt érte el, amidőn a Berlin számára készülő Bismarck-szobor pályázaton a második díjat nyerte el. Igen, ámde nyílt titok, hogy a juri közvetlenül a császár parancsára adta az első díjat Klein méltó ellenfelének , Reinhold Begasnak ! Ilyen ellenféllel szemben másodiknak lenni is dicsőség ! De hogy kellőképpen megértsenek engem, valamit még meg kell mondanom és magyaráznom. Klein Miksa nem magyar állampolgár! Szívében, helvében és alkotásaiban is magyar volt ő mindig s ma is az, de forma szerint német állampolgár. Hallottam itt-ott, hogy ezért szemrehányást tettek, vagy tesznek a művésznek. Nevetséges volna, ha én Klein Miksa eljárását mentegetni akarnám. .Nem szorul mentegetésre, mert utóvégre is szabad akaratú ember s tudom biztosan, hogy szülőföldjénél csak művészetét szereti jobban. Íme ebben benne is van német honosságának a magyarázata. Könnyű egy festőművésznek külföldön egész életén át megtartania magyar honosságát. Nem szorul az állami megrendelésekre és mégis emelheti, tökéletesbítheti a maga művészetét. Ám hogyan elégítse ki a külföldön élő szobrászművész az ambícióját, ha éppen a nagy állami megrendeléseket kellene nélkülöznie ? Ilyeneket azonban csak honosított művész kap. Hát Klein Miksa, aki itthon esetleg éhen halhatott volna, jól tette a maga hatalmas művészete érdekében, hogy mint berlini lakos egyúttal német honos is lett. Őszintén megvallva azonban, így a fejem beszél s nem a szívem. A szív, másképpen gondolkodik így: Midőn Berlin mellett a híres Grunewaldban levő nemes ízlésű kis palotájában meglátogattam, midőn végignéztem a hatalmas műtermében a gyönyörű alkotásokat, midőn alkalmam nyílott e kiváló férfiúnak egész lényét megismerni, midőn láttam a legboldogabb családi életét, akkor a szívem intézte hozzá ezt a kérdést: — Mester, nem jöhetne Ön haza? Véglegesen haza s legyen forma szerint is újból magyar?! Az erős férfiú hangja rezgett a meghatottságtól és egy könycsepp pergett le lassan arcán, így felelt: — Mennék én, csak lehetne, csak nyújtanának módott arra. Akkor fotográfiákat is kértem tőle az Uj Idők számára. S midőn együttesen kikerestük azokat, így szólott: — Hadd menjenek előhírnöknek. Majd tavaszszal talán eredeti műveim közül is elvihetek néhányat Budapestre. * És eljön. Hazahozza legszebb alkotásait. Szíve ujjongani fog, hogy végre megmutathatja földijeinek, hogy mit művelt távol a hazától. De sajnos, vissza is fog menni. Aligha marad itthon. Pedig módunkban van itthon tartani. Erzsébet-szobor! Kossuth-szobor. Méltók Klein Miksához és Klein Miksa méltó ezekhez. Csakhogy ő nem magyar ember, forma szerint. Hát nincs hatalmunk a rideg betűk követeléseit ilyen kivételes esetben megkerülni ? Hiszen nem azt akarom, hogy Klein Miksa pályázat nélkül megbízassék a kivitellel. De engedtessék meg neki, 162 -