Műcsarnok, 1900 (3. évfolyam, 1-32. szám)

1900-04-08 / 13. szám

mint azon örvendetes tényre, hogy városunknak az önművelődésre annyira hajló és törekvő lakossága, le egész a legegyszerűbb foglalkozást űző rétegekig, a társulat által rendezett kiállításokat, valamint a városnak ma még oly szerény keretben létező művé­szeti gyűjteményeit állandóan a legnagyobb, egyéb téren nem is tapasztalható tömegességgel látogatja. Csak kötelességet teljesítek ennélfogva, mélyen tisz­telt elnök úr, amidőn ez alkalommal is a vezetése alatt álló egyesülettel szemben közönségünk nevében őszinte köszönetemet tolmácsolom. Köszönetet mondok egyben részemről is a tárlat hírneves rendezőjének, Vastagh György mesternek, ki nehéz feladatát igazi művészi lelkesedéssel és a szülővárosa iránti lángoló szeretettel oly fényesen oldotta meg. Végül köszönetet mondok a tárlaton résztvevő mű­vészeknek, akik között hazánk művészvilágának leg­első neveivel találkozunk, hogy műveiknek átenge­dése által bennünket és közcélú törekvéseinket meg­tisztelni szívesek voltak. Ezzel a tárlatot megnyitottnak jelentem ki. A zajos éljenzéssel fogadott megnyitó beszéd után a jelen voltak Szel­lsei Frigyes elnök, Erdélyi Béla igazgató kalauzolása mellett megtekintették a tárlatot, melynek úgy kiválóan magas művészi színvonaláról, mint ízléses elrendezéséről ismétel­ten a legnagyobb elragadtatás hangján emlékez­tek meg. A megnyitás estéjén az egyesület a Tisza­­fogadó kistermében lakomát rendezett, amelyen az egyesület vezetőségén és választmányi tag­jain, a tárlat rendezőjén Vastagh Györgyön és családján kívül a szegedi hivatalos köröknek sok előkelősége és a társaság színe-java vett részt. A lakoma, melyen természetesen a talpra­esett és lelkes felköszöntőkben sem volt hiány, a legemelkedettebb hangulatban folyt le és a késő éjjeli órákig tartott. * Lapunk zártakor vesszük levelezőnk alábbi tudó­sítását a szegedi tavaszi kiállítás megnyitásáról: Fényes diadallal vonult be a magyar képző­művészet a szegedi kultúrpalota délszaki növé­nyekkel gazdagon díszített termeibe. Ragyogóbb kultúrünnepélyt a főváros is csak ritkán lát. Előkelő hölgyek sokasága, ünnepi díszbe öltö­zött tisztikar, a város minden közintézetének képviselői élükön Kállay Albert főispánnal és Pacor Vilmos altábornagygyal jártak föl s alá a fulladásig telt termekben. Föl-fölhangzott a meglepetés el nem nyomható kiáltása a kiállí­tott remek műalkotások láttára, mert hát — valljuk be őszintén — nem ilyenekhez szoktat­ták eddigelé a szegedi műbarátok szépre szom­jas szemeit. Egyhangú volt az elismerés, egy­hangú az a kijelentés, hogy ennyi fényt, ennyi pompát, ennyi remekművet még a legremény­­kedőbbek sem vártak a kiállítástól. Nem csoda tehát, hogy megnyitó beszédében a főispán is a legnagyobb melegséggel emlékezett meg az idei kiállítás magas színvonaláról s annak kulturális jelentőségéről. Nemcsak a város, de a vidék előkelősége is sietett, hogy kivegye részét ebből a nemes ünnpélyből. Szabadka város főispánj­a, Schmaus Endre s a Szabadkai Fehér­kereszt Egyesület elnöke Birkás Ssuchich Adrianne nemcsak egyszerű vendégekül jelentek meg, de hossza­sabban tárgyaltak is Erdélyi Bélával, a Szegedi Képzőművészeti Egyesület igazgatójával és id. Vastagh Györgygyel, a tavaszi tárlat rendezőjé­vel, hogy még ezt a tárlatot, az itteni bezárás után azonnal Szabadkára vitessék át, de az illetők erre nem vállalkoztak, hanem azt aján­lották, hogy forduljanak az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat igazgatóságához, ahol már az őszre, esetleg télire bizonyára kieszkö­zölhetnek egy kisebb terjedelmű kiállítást, mert Szabadkán oly nagy helyiség, mint Szegeden, nem áll rendelkezésre. A kultur­palota termeiben az esthomály beáll­táig hullámzott a sokaság. Elragadtatással szem­lélték Benczúr, Stróbl, Spányik, Jendrassik, a Vast­agok, Zemplényi, Hegedűs, Aggházy, Balló, Deák, Ebner, Baditz, Nadler, Telepy, Neogrády, Kelety, Knopp, Papp, a Bruckok, Stettka stb. előkelő művészek remekműveit. Nagyon jól esett a fölcsigázott várakozású közönségnek, hogy a kiállított művek között kivetni valót nem talált. Szemenszedett, válogatott gyűjtemény ez, ami­nőt nagyon ritkán lehet összehozni. A jónevű művészek közül hiányzik ugyan egynéhány, de a rendezőknek számolni kellett a kultúrpalota szűk méreteivel. Ez a kiállítás különben is szű­­kebb körű detailkiállításnak készült és mint ilyen is kinőtt a keretekből. Őszre bizonyára megláthatja Szeged a többi jóhírű művészek al­kotásait is. A vásárlókedv már a megnyitás napján is nyilvánult. A Szegedi Képzőművészeti Egyesület a tagok közt való kisorsolásra mindjárt első nap megvásárolta Spányi Béla „Hajnal“, Jendrassik Jenő „Fürdés után“, Vastagh Géza „Oroszlán­fej“, Nádler Róbert „De nehéz“, Telepy Károly „Fonyódi part“ és „Hajógyár Újpesten“, Neog­rády Antal „Pipacsok“, Kosskol Jenő „Velencei részlet“, Nyilassy Sándor „Tájkép“, Keleti Gusztáv „Tájrészlet a főhercegi parkból Kis­ Jenőn“, Hegedűs László „Szérüskertben“ című képeit és ifj. Vastagh György „Kozma és Abolyán“ ló-bronzszobrát, amely Beschorner műércöntő gyárából került ki. Elkelt azonkívül

Next