Műcsarnok, 1900 (3. évfolyam, 1-32. szám)
1900-04-08 / 13. szám
mint azon örvendetes tényre, hogy városunknak az önművelődésre annyira hajló és törekvő lakossága, le egész a legegyszerűbb foglalkozást űző rétegekig, a társulat által rendezett kiállításokat, valamint a városnak ma még oly szerény keretben létező művészeti gyűjteményeit állandóan a legnagyobb, egyéb téren nem is tapasztalható tömegességgel látogatja. Csak kötelességet teljesítek ennélfogva, mélyen tisztelt elnök úr, amidőn ez alkalommal is a vezetése alatt álló egyesülettel szemben közönségünk nevében őszinte köszönetemet tolmácsolom. Köszönetet mondok egyben részemről is a tárlat hírneves rendezőjének, Vastagh György mesternek, ki nehéz feladatát igazi művészi lelkesedéssel és a szülővárosa iránti lángoló szeretettel oly fényesen oldotta meg. Végül köszönetet mondok a tárlaton résztvevő művészeknek, akik között hazánk művészvilágának legelső neveivel találkozunk, hogy műveiknek átengedése által bennünket és közcélú törekvéseinket megtisztelni szívesek voltak. Ezzel a tárlatot megnyitottnak jelentem ki. A zajos éljenzéssel fogadott megnyitó beszéd után a jelen voltak Szellsei Frigyes elnök, Erdélyi Béla igazgató kalauzolása mellett megtekintették a tárlatot, melynek úgy kiválóan magas művészi színvonaláról, mint ízléses elrendezéséről ismételten a legnagyobb elragadtatás hangján emlékeztek meg. A megnyitás estéjén az egyesület a Tiszafogadó kistermében lakomát rendezett, amelyen az egyesület vezetőségén és választmányi tagjain, a tárlat rendezőjén Vastagh Györgyön és családján kívül a szegedi hivatalos köröknek sok előkelősége és a társaság színe-java vett részt. A lakoma, melyen természetesen a talpraesett és lelkes felköszöntőkben sem volt hiány, a legemelkedettebb hangulatban folyt le és a késő éjjeli órákig tartott. * Lapunk zártakor vesszük levelezőnk alábbi tudósítását a szegedi tavaszi kiállítás megnyitásáról: Fényes diadallal vonult be a magyar képzőművészet a szegedi kultúrpalota délszaki növényekkel gazdagon díszített termeibe. Ragyogóbb kultúrünnepélyt a főváros is csak ritkán lát. Előkelő hölgyek sokasága, ünnepi díszbe öltözött tisztikar, a város minden közintézetének képviselői élükön Kállay Albert főispánnal és Pacor Vilmos altábornagygyal jártak föl s alá a fulladásig telt termekben. Föl-fölhangzott a meglepetés el nem nyomható kiáltása a kiállított remek műalkotások láttára, mert hát — valljuk be őszintén — nem ilyenekhez szoktatták eddigelé a szegedi műbarátok szépre szomjas szemeit. Egyhangú volt az elismerés, egyhangú az a kijelentés, hogy ennyi fényt, ennyi pompát, ennyi remekművet még a legreménykedőbbek sem vártak a kiállítástól. Nem csoda tehát, hogy megnyitó beszédében a főispán is a legnagyobb melegséggel emlékezett meg az idei kiállítás magas színvonaláról s annak kulturális jelentőségéről. Nemcsak a város, de a vidék előkelősége is sietett, hogy kivegye részét ebből a nemes ünnpélyből. Szabadka város főispánja, Schmaus Endre s a Szabadkai Fehérkereszt Egyesület elnöke Birkás Ssuchich Adrianne nemcsak egyszerű vendégekül jelentek meg, de hosszasabban tárgyaltak is Erdélyi Bélával, a Szegedi Képzőművészeti Egyesület igazgatójával és id. Vastagh Györgygyel, a tavaszi tárlat rendezőjével, hogy még ezt a tárlatot, az itteni bezárás után azonnal Szabadkára vitessék át, de az illetők erre nem vállalkoztak, hanem azt ajánlották, hogy forduljanak az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat igazgatóságához, ahol már az őszre, esetleg télire bizonyára kieszközölhetnek egy kisebb terjedelmű kiállítást, mert Szabadkán oly nagy helyiség, mint Szegeden, nem áll rendelkezésre. A kulturpalota termeiben az esthomály beálltáig hullámzott a sokaság. Elragadtatással szemlélték Benczúr, Stróbl, Spányik, Jendrassik, a Vastagok, Zemplényi, Hegedűs, Aggházy, Balló, Deák, Ebner, Baditz, Nadler, Telepy, Neogrády, Kelety, Knopp, Papp, a Bruckok, Stettka stb. előkelő művészek remekműveit. Nagyon jól esett a fölcsigázott várakozású közönségnek, hogy a kiállított művek között kivetni valót nem talált. Szemenszedett, válogatott gyűjtemény ez, aminőt nagyon ritkán lehet összehozni. A jónevű művészek közül hiányzik ugyan egynéhány, de a rendezőknek számolni kellett a kultúrpalota szűk méreteivel. Ez a kiállítás különben is szűkebb körű detailkiállításnak készült és mint ilyen is kinőtt a keretekből. Őszre bizonyára megláthatja Szeged a többi jóhírű művészek alkotásait is. A vásárlókedv már a megnyitás napján is nyilvánult. A Szegedi Képzőművészeti Egyesület a tagok közt való kisorsolásra mindjárt első nap megvásárolta Spányi Béla „Hajnal“, Jendrassik Jenő „Fürdés után“, Vastagh Géza „Oroszlánfej“, Nádler Róbert „De nehéz“, Telepy Károly „Fonyódi part“ és „Hajógyár Újpesten“, Neogrády Antal „Pipacsok“, Kosskol Jenő „Velencei részlet“, Nyilassy Sándor „Tájkép“, Keleti Gusztáv „Tájrészlet a főhercegi parkból Kis Jenőn“, Hegedűs László „Szérüskertben“ című képeit és ifj. Vastagh György „Kozma és Abolyán“ ló-bronzszobrát, amely Beschorner műércöntő gyárából került ki. Elkelt azonkívül