Műszaki Élet, 1955. január-június (10. évfolyam, 1-12. szám)

1955-04-20 / 8. szám

azok végrehajtását a tervezők elgondolásaitól el­térő, nem a magyar dolgozó nép érdekei, hanem a kapitalizálódó nagybirtok profitszempontjai irányí­tották: nagy haszon, a lehető legkisebb befektetés­sel, így csak az árvédelmi és a lecsapolási munká­latokra került sor, a legelők és rétek feltörésére, a piaci konjunktúrától befolyásolt külterjes, egy­hangú, talajpusztító szemtermelés kiterjesztésére. Ez a rövidlátó „gazdaságpolitika” a mezőgazdasá­gilag megművelt területek megnövelésével és a termelésbe újonnan bevont szűzföldek feltörésével — átmenetileg — a termésátlagok növekedésével járt ugyan, de csak ideig-óráig tudta biztosítani a magyar mezőgazdaság fejlődését. Az állattenyésztés hanyatlása — ami a föld kiuzsorázásával járt — és az egyenletes termelést az aszálykárokkal szem­ben biztosító s a terméshozamot megsokszorozó öntözéses gazdálkodás berendezésének, a mikro­klímát megjavító erdősítésnek elmulasztása meg­akadályozta mezőgazdaságunk további tartós és egyenesvonalú fejlődését. Lehetetlenné tette a bel­terjes gazdálkodásra való áttérést. A magyar vízimérnökök minden törekvése a reformkor örökségének továbbfejlesztésére, az ak­tív vízgazdálkodás — a vízhasznosítás — feladatai­nak megoldására egészen napjainkig meddő törek­vés maradt. Vásárhelyi Pál élete és munkásságának jelentősége A XIX. század magyar vízimunkálatainak, első­sorban a Tiszasza­bályozásnak a története úgyszól­ván teljesen egybefonódott Vásárhelyi Pál nevével. Része volt a hajózás és a Duna-szabályozás meg­indítását lehetővé tevő dunai térképek elkészítésé­ben, és teljesen az ő műve volt a legnagyobb jelentőségű magyar vízimunkálatoknak, a tisza­­szabályozási munkálatoknak a terve. Vásárhelyi Pál 1795 március 25-én született Szepesolasziban. Egyetemi tanulmányait a pesti­­Tudományegyetem keretében működő Mérnöki In­tézetben (Institutum Geometricum) vé­gezte, s mi­után vizsgáit minden tárgyból kitűnő eredménnyel tette le, 1819. november 30-án mérnöki oklevelet nyert. Víz­mérnöki tevékenységét a Tisza, Körös és Berettyó folyók vízrajzi felvételénél kezdte el, majd 1826-ban a dunai mappáció munkálataihoz került át. 1829-ben, felismerve rátermettségét és tudását, rábízzák, bár továbbra is csak ideiglenes minőség­ben, — napidíjainként — az egész munka vezetését. Ebben az időben jelennek meg első tudományos dolgozatai, amelyek a háromszögelés különböző elméleti és gyakorlati feladatainak kérdéseivel fog­lalkoznak. A dunai térképek legértékesebb része az addig teljesen ismeretlen szakaszon, s hihetetlenül nehéz viszonyaik között készült áldunai térképek voltak. Ezek jelentették Vásárhelyi térképészeti működésé­nek csúcspontját. Pontosságuk, adatbőségük ,még a külföldi szakembereket, sőt az osztrák Rauchmüller birodalmi építésügyi főigazgatót is elismerésre késztette. Még ő is kénytelen volt megállapítani, hogy ez a térképezés „bátran nevezhető a világ első folyami térképének”. Ezek alapján készítette el Vásárhelyi az Alduma szabályozásának tervét. A tervezett munkálatokat az osztrák katonai ható­ságok féltékenysége és még inkább a kormány­­szerveik gáncsoskodása, a költségfedezet megvonása miatt ugyan nem tudta befejezni, de Széchenyi ál­dozatkészségéből, hihetetlen energiával a nevezetes hajóvontató út megépítésével és a legveszedelme­sebb sziklazátonyok kirepesztésével mégis sikerült járhatóvá tennie az Aldunát. Az osztrák kormányh­atóságok ellenséges, min­den haladást gátló magatartásának jellemző meg­nyilvánulása volt az is, hogy Széchenyi és a nádor ismételt közbenjárására sem voltak hajlandóik Vásárhelyi munkáját anyagilag is elismerni és őt alkalmazásában véglegesíteni. Csak utóbb, a mun­kálatok befejezésével kapott végleges állást az Épí­tési Főigazgatóságon. A hivatali mellőzésért kárpótolta a Magyar Tudós Társaság — az Akadémia , amely 1835-ben levelező, majd 1840-ben rendes tagjává választotta. Ebben az időben jelent meg irodalmi dolgozatainak zöme. Így pl. a Lánchídról írt­­tanulmánya, amely­ben az 1838. évi dunai jeges árvíz okaival is fog­lalkozik. „A Berettyó vízének hajózhatóvá téte­léről .. .” szóló akadémiai székfoglaló értekezése, és a legfonto­sabb s ugyancsak az Akadémiai Értesítő­ben közzétett tanulmánya a ,,Sebesség fokozatáról folyóvizeknél. . ”, amelyben a sebességeloszlás tör­vényének meghatározásánál egy olyan elméletileg levezetett és gyakorlati mérésekkel igazolt formu­lához jut, amely tökéletesebb volt az addig ismer­teknél. A negyvenes évek derekán Huszár Mátyás és Lányi Sámuel tiszai térképe alapján készíti el fő­művét, a Tisza-szabályozás tervét. Csak, ha ismerjü­k a kor megyei önkormány­zaton alapuló politikai életének anarchiájét, érts­ük meg, hogy milyen hatalmas feladatot jelentett a Tiszavölgyi Társulat megszervezése a Tiszavölgy rendezése érdekében. Az egyes megyék egymásnak ellentmondó, helyi érdekeket szem előtt tartó s meddő viszályokodásra okot adó tervek mellett tör­tek lándzsát. Az egész elgondolás sikere tehát azon múlt, hogy lehet-e olyan tervet készíteni, amely egyaránt szolgálja valamennyiök érdekeit és bizto­sítja a közös munka lehetőségeit. Ezt a tervet készí­tette el Vásárhelyi Pál. Az ,,Előleges javaslat” néven közismertté vált terve még csak a Felső- Tisza szabályozásának vitatott kérdését oldotta meg, az egész Tisza-szabályozásnak csak az alap­elveit foglalta össze. Egy másik későbbi — egy év leforgása alatt elkészült terve — azonban már a Tisza folyó „általános szabályozásának tervét” tar­talmazza. (1846. márc. 25.) Magyarország árvízsújtotta területei a múlt század elején

Next