Műszaki Élet, 1955. január-június (10. évfolyam, 1-12. szám)
1955-04-20 / 8. szám
Ez a második terv azonban, amely pedig a Tiszavölgy Társulat tagjai számára kőnyomatos sokszorosításban is elkészült, s amelyet Vásárhelyi éppen halála napján mutatott be a Társulatnak — valószínűleg Vásárhelyi tragikus halála miatt — „különösképpen” elkallódott s feledésbe merült. A tervet részletesen első ízben Mosonyi Emil akadémikus ismertette a most lezajlott Vásárhelyi emlékülésen egy a közelmúltban felbukkant példány alapján. Ez volt az a terv, amelynek védelmében folytatott harc közben 1846. április 8-án, a Tiszavölgyi Társulat ülésén Vásárhelyi Pál szívszélhűdést kapott, és még ugyanaznap este meghalt. A terv elkallódása miatt a későbbi időben a tévedések egész sora terjedt el Vásárhelyi munkájának értékelésével kapcsolatban. Mindezideig az volt az általános nézet, hogy Vásárhelyi csupán a Tisza felső szakasza szabályozásának tervét készítette el, s az egész Tisza-szabályozásnak csak az általános elveit körvonalazta, bár ezek kétségtelenül helyesnek bizonyultak, s a Tisza szabályozását ezen elvek alapján kellett végrehajtani. Valójában Vásárhelyi Pál a Tisza-szabályozás tervét az egész Tiszára vonatkozóan, részletesen s a gyakorlati kivitelezés számára alkalmas formában dolgozta ki. A terv a később helytelenül szétválasztott folyószabályozás és ármentesítés feladatait egységesen oldotta meg. Első feladatnak a folyó esésviszonyainak megjavítását tekintette, aminek érdekében 106 átvágást tervezett, ami a folyó síkvidéki szakaszának az eredeti hosszát kereken kétharmadára csökkentette. Ez jelentősen megnövelte a folyó esését és megrövidítette az árvizek levonulásának idejét. Az átvágásokkal szorosan összefüggő feladatnak tekintette Vásárhelyi Pál a töltésépítést, amelyet olymódon javasolt, hogy az egyszersmind a Tisza szabályos árvízi medrének a kialakítását is biztosítsa. Vásárhelyi tervének részletességére jellemző, hogy nemcsak az átvágások helyét és a töltések vonalozását jelölte ki, hanem konkrét utasításokat adott a munkálatok folytatására vonatkozóan is, és bár ideiglenesen megadja a gátak méreteit is, hangsúlyozza azonban, hogy azt a tapasztalati adatok alapján az előálló nagy vízszinthez viszonyítva kell fejleszteni, illetőleg megállapítani. Olyan részletkérdésekkel is foglalkozik, mint a töltések tömörítése, gyepesítése, az előtér, helyesebben a hullámtér fásítása a gátak védelme érdekében, a meredek partok védelme stb. stb. Legvégül pedig részletes költségvetést ad az elvégzendő munkálatokról. Ahogy a tervet illetően téves elképzelések kaptak lábra, ugyanúgy téves nézetek uralkodtak a Vásárhelyi-Paleocapa „ellentét” kérdésében is. Olyannyira, hogy egyesek szerint Vásárhelyi halálát is az okozta volna, hogy a Paleocapával folytatott vitában nem tudta meggyőzni „ellenfelét” tervének helyességéről. Az igazság ezzel szemben az, hogy Vásárhelyinek a hozzánem értő nemes urak korlátoltságával, szűklátókörűségével s önző egyéni szempontokat követő magatartásával kellett küzdenie. Valójában nemcsak, hogy nem kerülhetett ilyen Vásárhelyi—Paleocapa vitára sor, hanem Vásárhelyi halála után a Vásárhelyi-féle tervek felülbírálata és főleg a Széchenyi—Vásárhelyi javasolta egységes és tervszerű munkálatok támogatására, megvalósításának biztosítására szakértőnek meghívott Pietro Paleocapa, akkori velencei építésügyi főigazgató, európai hírű vízügyi szakértő is helyesnek tartotta — lényegében — Vásárhelyi elgondolását, az átvágások és a töltések együttes alkalmazásának szükségességét. Ami eltérő volt kettőjük véleményében, az abból fakadt, hogy Paleocapa nem ismerte a helyi körülményeket és nem ismerte annyira részletesen magát a Tiszát sem. Sajnos azonban az a nem túlságosan nagy véleményeltérés, mely a kettőjük terve között a töltések vonatozásának kérdésében fennállt, elég volt ahhoz, hogy a kérdés fontosságának lebecsülésére, a töltések vonalvezetésében a legteljesebb anarchiára, az egyes birtokosok önző érdekeinek érvényesítésére vezessen. Ezeket a hibákat az idők folyamán ki kellett javítani, mint ahogy a töltések méretét is hozzá kellett idomítani a begátolás (az árvízi meder összeszűkítése) következtében megnövekedett nagyvizek szintjéhez. Végeredményben tehát a Tisza szabályozása mai végleges formájában lényegében Vásárhelyi Pál terveinek és elgondolásainak megfelelően történt. Vásárhelyi Pál második tervének és Paleocapa utólag készült szakvéleményének gondos összehasonlításából éppen az derül ki, hogy Paleocapa helyesnek találta Vásárhelyi tervének leglényegesebb részeit, sőt legtöbb részletét is. Ahogy elmondhatjuk azonban, hogy a Vásárhelyi—Széchenyi vízügyi program első felét, a vizek kártételei elleni védekezés feladatait megoldottuk — nem mondhatjuk el ugyanezt a vizek hasznosításának feladatairól, s elsősorban az öntözésről, melynek pedig — Széchenyi szavai szerint — „be kell tetőznie a védmunkálatokat”. Azt a magyar vízmérnöki kultúrát, amely Vásárhelyi idejében világviszonylatban is az élvonalban állt, s amely előkelő helyét még később is megtartotta, a fennálló társadalmi rend lassú hanyatlásra kényszerítette. A magyar vízépítés fejlődésének üteme a századforduló idején megtorpant, a két világháború közötti időkben pedig egyes vízgazdálkodási ágazatokban már a hátul kullogok közé kerültünk. Sajó Elemér erőfeszítése, hogy a reformkor nagy mérnökei és néhány kiváló utód által már korábban körvonalazott feladatokat konkréten meghatározza, és azok megoldását megkezdje, a harmincas évek elején nem vezettek kellő eredményekre. Vízépítő mérnökeink egyes problémák megoldásában kimagasló eredményeket értek el, és egyes vízügyi feladatokat a legnagyobb tudományos felkészültséggel oldottak meg, de átfogó vízügyi munka nem indult meg a második világháborúig. A nagy örökség továbbvitele a ma mérnökeinek feladata lett. A megváltozott körülmények, a szocializmus építése azonban egészen újszerű formában állították a ma mérnökei elé ezeket a feladatokat. Azzal a messzetekintő előrelátással, amely annyira jellemző volt Vásárhelyire és Széchenyire, bele kell vinni a köztudatba azt, hogy az ország vízikészlete nem tartozik a korlátlanul rendelkezésre álló javak sorába, hanem azok közé a gazdasági javak közé, amelyekkel tervszerűen és beosztással — és a jövő fejlődés igényeit szem előtt tartva — kell gazdálkodnunk. A közegészségügy és a mezőgazdaság fejlődése érdekében meg kell óvnunk vízkészletünket az egyre veszélyesebbé váló káros szennyeződésektől. Előrelátóan kell gondoskodnunk szaporodó és iparosodó népességünk igényeinek mindenoldalú kielégítéséről, legfőképpen pedig a korszerű belterjes mezőgazdaság megteremtését biztosító öntözéses gazdálkodás elterjesztéséről. Vásárhelyi Pál példája: a nép érdekeit szem előtt tartó izzó hazafisága, a tudományos meggyőződéstől vezetett elvi szilárdsága világítja be — a nagy mű befejezéséhez — a mai magyar vízimérnök nemzedék előtt álló utat. Károlyi Zsigmond