Műszaki Élet, 1957. január-június (12. évfolyam, 1-11. szám)
1957-01-07 / 1. szám
LESZ-E ELEGENDŐ SZÉN? A széntermelés a múlt évben is érzékeny pontja, döntő tényezője volt gazdasági életünknek, most azonban még sokkal inkább az. Aggodalommal és reménnyel tekintünk feléje. Szinte katasztrófával fenyegetett a bányászat pangása, de még most is, hogy lassan megközelítjük a napi hatvanezer tonnát, még mostismél a hozzáértőikben és az érdeklődőkben a kérdés: hogyan alakul a magyar széntermelés? Erről a témáról beszélgettünk dr. Kassai Ferenc bányamérnökkel, a Nehézipari Minisztérium miniszterhelyettesével. Első kérdésünk így hangzott: valóban kevés-e az a szén, amelyet most termelünk. Egyes vélemények szerint ugyanis már elegendő is lenne — legalábbis egészséges gazdasági struktúra mellett elegendő. Kassai Ferenc véleménye szerint ez a szénmennyiség — kevés. Október előtt 78—80 ezer tonnát adott naponta a szénbányászat, de még akkor is hoztunk be külföldről. Nehéz lenne természetesen megmondani, hogy kevés lenne vagy sok ez a szénmenynyiség egy újfajta gazdasági struktúrában. Egyelőre csak anynyit tudunk, hogy különböző bizottságok kezdtek el dolgozni, s javaslatot tesznek majd a magyar népgazdaság új szerkezetének kialakítására. E munka eredményét azonban még nem ismerjük. Csak az új elvek ismeretében határozhatjuk majd meg afűtőanyagtermelés mérlegét. Akkor mondhatjuk meg, hogy mennyit kellene termelnünk itthon és mennyit tudunk, s menynyi szenet, vagy más éghető ásványt hozzunk be külföldről. Pillanatnyilag nincsen szénelhelyezési problémánk, míg régebben volt — nyaranta még az is előfordult, hogy az öngyulladásra hajlamos szén begyulladt. Ez most nem fenyeget, s ebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy arra a szénmennyiségre, amelyet termelünk, szükség van. Szükségük van a háztartásoknak, az üzemeknek és az erőművek ellátása sem áll még a régi szinten. Jelenleg nagyobb mennyiségű szenet hozunk be a Szovjetunióból, Lengyelországból és Bulgáriából. Egy másik, sokakat érdeklő kérdés: mennyire gazdaságos a magyar széntermelés? A szénbányászat sehol a világon nem rentábilis, még a kapitalista országokban sem. Nem volt a szénbányászat rentábilis a régi, a háború előtti Magyarországon sem. A MÁK vagy a Salgó sem a szénbányákból fölözte le a hasznot, hanem melléküzemei hozták a pénzt. A veszteséges széntermelést az árpolitikával egyenlítették ki. Köztudomású, hogy nálunk a szénbányászat dotációt kap az államtól. Egyik bányaüzem például 80 forintért termeli a szén tonnáját, a másik 300-ért, s a kettő között is sok variáció van. E számokból kijön egy átlag — és ez a szénbányászat tervszáma. Az önköltségi mutató betartása illetve az önköltség csökkentése fontos feladat. Megkérdezzük a miniszterhelyettest, nem éltek-e vissza a trösztök és a vállalatok azzal, hogy a szénbányászat mindenképpen veszteséges, s így nem törekedtek arra, hogy viszonylag gazdaságosan termeljenek. — Nem — hangzott a válasz —, legjobb tudomásom szerint nem t éltek ezzel vissza: a kötelező önköltséget ugyanis, mint említettem, minden vállalat megkapta. Remélhetőleg azonban az új árhivatal megalakulásával e téren is további változások jönnek majd, s lehetővé válik, hogy az üzemek szabadabban gazdálkodjanak, s ha a tervszámhoz képest nyereségesek, úgy ebből részesüljenek. Igaz, voltak egészségtelen jelenségek is a szénbányászatban. Az úgynevezett „termelő napokon” (de máskor is) elhanyagolták a fenntartást, a műszaki előírások betartását. Ez sok kárt okozott, s egyebek között az önköltséget is növelte. Ezt az egészségtelen hajszát a túlfeszített terv okozta. Éppen ezért az a szándékunk, hogy a jövőben új irányvonalat érvényesítünk a szénbányászatban: messzemenően figyelembe akarjuk venni a műszaki kívánalmakat, a gazdaságosság szempontjait. Nem akarjuk többé elhanyagolni a fenntartást, a telepítést, a karbantartást, a munkahely biztosítását, koordinálni akarjuk a külszíni és a föld alatti építkezéseket, stb. Harmonikus, egészséges termelési ütemet akarunk teremteni, megjegyezve azonban, hogy nem lazításról van szó, hanem reálisan feszített termelésről. Bízunk abban, hogy a népgazdaság új szerkezetének kialakításában feltétlenül figyelembe veszik majd a magyar bányászat sajátosságait. Nem lehet valamennyi szénbányát egy kaptafára húzni, egységes recept szerint irányítani és kezelni. Elsősorban azért nem, mert bányáinknak más-más geológiai adottságaik vannak, más a természetük például a pécskörnyéki szénlele-Gazdasági életünk egyik igen sokat vitatott kérdése, hogy miképpen alakítsuk ki tervgazdaságunkat. Felkerestük dr. Ajtai Miklóst, az Országos Tervhivatal elnökhelyettesét és aziránt érdeklődtünk, hogy a legközelebbi problémák megoldására, gazdasági életünk új rendszerének kialakítására milyen tervei vannak az Országos Tervhivatalnak? — Mindenekelőtt külön kell választanunk — felelte Ajtai Miklós — a gazdasági mechanizmus szempontjából azt az állapotot, amely jelenleg az ország gazdasági életére jellemző és még néhány hónapig jellemző lesz, és az azután következő normalizálódott gazdasági helyzetet. Bármilyennek is tervezzük a gazdasági mechanizmust, ebben az átmeneti nehéz helyzetben szükségszerűen alkalmazni kell a gazdálkodás bizonyos centralizált formáit. Ettől az átmeneti állapottól eltekintve, a Tervhivatalban már dolgozunk azokon a tervezési, gazdaságvezetési módszereken, tehát az egész társadalmi mechanizmus kialakításán, amelyeket véleményünk szerint a gazdasági élet normalizálódásával egyidejűleg Magyarországon helyes volna bevezetni. Ezek az elgondolások természetesen sok vita közepette születnek és a Tervhivatalban is vannak még szembenálló vitás nézetek. Éppen ezért a kérdésekre főleg olyan értelemben tudok válaszolni, hogy mi a személyes véleményem. Melyek a kidolgozás alatt álló gazdasági mechanizmus fő jellemzői? — Mindenekelőtt abból kell kisen azt kell leszögezni, hogy ez a gazdasági mechanizmus szocialista tervgazdálkodás, és az eddig Magyarországon rendszeresített tervgazdálkodásnál fejlettebb típusú tervgazdálkodás. Az október 23-a előtt folytatott gazdasági gyakorlat lényegében úgy épült fel, hogy a központi irányítás és tervelőírás a gazdasági élet úgyszólván minden apró részletére kiterjedt és a központból kiinduló és legrészletesebben „lebontott“ tervutasítások mozgatták és irányították a termelés és a gazdasági tevékenység legkisebb részleteit is. Ugyanakkor ebben a rendszerben a gazdaságosság igen erősen háttérbe szorult, sőt a fennálló ár-, forgalmiadó stb. rendszer el is fedte a termelés tényleges gazdaságosságát. Nyilvánvaló dolog, hogy a gazdasági mechanizmusnak ezen a szisztémáján gyökeresen változtatni kell. Ezt így elhatározni persze könnyű, a nehéz feladat abban áll, hogy mi lép a „tervparancs" rendszer helyébe, hogy alakítjuk ki azokat a formákat, amelyek a vállalatok, a gazdálkodóegységek maximális íveknek és más a borsodiaknak. Csak egy-egy legfelső kézlegyintéssel nem lehet a bányák sorsa felett dönteni. Figyelembe kell venni a bányák állapotát, a dolgozók létszámát és még sok egyéb tényezőt is. Közbevetjük a kérdést: ennek megfelelően nyilván a minisztérium vezetési módszerei is megváltoznak? — Feltétlenül. Növekszik és növekedni fog a trösztök és a vállalatok önállósága. Alig lesz olyan tröszt, amely ugyanolyan létszámmal fog dolgozni, mint a másik. Egyik bányánkban a vízkérdés a legdöntőbb, s ezért ez a műszaki részleg erősebb lesz, másutt a sujtójég elleni védekezés vár megoldásra, s itt ezzel foglalkoznak majd többet — hogy csak két példát említsek. Hadd fűzzem ehhez hozzá, hogy van egy dolog, amelyben egy bányánál sem szabad eltérni a szabálytól: minden vállalatnál, minönállóságát biztosítják a termelésben és ugyanakkor a gazdaság egész fejlődését tervszerűen, helyes úton, az optimális fejlődésnek megfelelő arányokban és összehangolásban fejlesztik. A kérdés az, hogyan biztosítható, hogy a népgazdaság egészére készített terv, amely az egész gazdaság összehangolását, optimális fejlődését biztosítja, a termelőegységek munkájában érvényesüljön anélkül, hogy ezt részletes tervutasításokkal és a termelőegységek kezdeményezőképességének megbénításával hajtanánk végre. — Milyen hát a helyes út? — Mi azt az utat látjuk célravezetőnek, amely az egységes népgazdasági terv-elgondolást mindenekelőtt nem tervutasítások, hanem a különböző gazdasági termelőeszközök, pénzügyi, adó, hitel stb. révén biztosítja oly módon, hogy a termelőegységek saját, jól felfogott érdekükben, erőfeszítésüket, munkájukat, kezdeményezőképességüket utasítások nélkül is a társadalmi terv keretei között valósítják meg. A megfelelő árrendszer, a megfelelő hitel- és beruházási politika, a devizagazdálkodás új formái stb. alkalmasak arra, hogy a termelőegységek maximális önállósága mellett a gazdasági élet ne spontán alakuljon, ne a piac anarchiája lépjen előtérbe, hanem olyan szocialista tervgazdálkodás alakuljon ki, amelyben az alkotóerők, a kezdeményezés messzemenően kibontakozik, de mégis beleilleszkedik egy tudatosan elkészített, a fejlődés optimális ütemét biztosító népgazdasági koncepcióba, a társadalmi terv kereteibe.— Melyek azok az emeltyűk, amelyek egy ilyen jellegű gazdasági irányításnál mindenekelőtt szóbajöhetnek? — Mindenekelőtt abból kell kiindulni, hogy az emeltyűk a termelőegységek egészének és az ott dolgozó egyéneknek az anyagi érdekeltségére épülnek fel. Úgy gondoljuk, hogy a vállalati nyereség az az összekötő kapocs, amely a termelőegységek kollektívájának érdekeit a társadalom egészének érdekében összekapcsolja. A termelőegység nyereségének megfelelő részét az állam természetesen elvonja, a vállalatnál megmaradó rész kell hogy jelentse azt a fő gazdasági ösztönző erőt, amely a vállalat önálló tevékenységét szabályozza. Minél nagyobb ez az összeg, a kollektíva tagjai annál jobb anyagi helyzetbe kerülnek. A társadalmi érdekkel való összekapcsolás azt követeli meg, hogy amikor maximális ez az összeg, tehát a vállalat részére visszamaradó nyereség, ez egyben az egész társadalom részére is optimumot jelentsen, tehát a nyereség optimuma essék egybe a vállalatnak a népgazdaság egésze den trösztnél és a minisztériumban foglalkozzunk az eddiginél többet a műszakiakkal, ne csak mint mérnökökkel, hanem mint emberekkel is. Még a rideg racionális szempontok, a gazdaságosság is ezt követeli meg. Végül az utolsó kérdés: előre láthatólag mennyi lesz a következő években a magyar széntermelés? — Ebben az évben valószínűleg meghaladja a 18 millió tonnát, de ezzel a számmal nem lehetünk megelégedve. Lehet, hogy ennél több lesz még az idén is, hiszen bányászaink, akik megértették milyen nagy szüksége van a népgazdaságnak a szénre — most januárban is halomra döntötték számításainkat — sokkal többet adtak, mint vártuk. Feladatunk adott: ellátni a magyar népgazdaságot megfelelő és elegendő mennyiségű, minőségű és olcsóbb szénnel, T. 1. szempontjából elérhető optimumával. A nyereség optimuma természetszerűen változik aszerint, hogy milyen az árrendszer, hogy az állam a beruházásokért milyen visszatérítést, vagy kamatot követel, hogy milyen kulcsok szerint vonja el a vállalattól a nyereségnek az államot megillető részét, hogy milyen árfolyamon bocsát a vállalat rendelkezésére devizaösszegeket stb. Éppen ez az optimum-eltolás az, amely a központi gazdasági irányítást, a társadalmi terv fő arányainak biztosítását lehetővé teszi. Lehetséges ezekkel a gazdasági terelőeszközökkel a vállalati nyereségoptimumot a társadalmi terv elgondolásainak megfelelően eltolni, oly módon, hogy a vállalati érdek optimuma a társadalmi terv által lefektetett fejlődés arányainak megfelelő optimummal egybeessék. — Mit jelent mindez gyakorlatilag? — Úgy gondolom, hogy mindez gyakorlatilag a tervgazdálkodást olyan formában alakítaná át, hogy a vállalatok tervmutatókat a legminimálisabb számban kapjanak és esetleg azt sem kötelező érvénnyel, mint korábban, hanem csak irányszámként. Mindenekelőtt nem ezeknek a mutatóknak a segítségével irányítja a gazdasági vezetés a termelést. Ezzel szemben a tudatos árpolitika döntő tényezőjévé válik a gazdaság irányításának. Döntő kormányeszköz a gazdasági vezetés kezében a beruházási politika, mindenekelőtt úgy, hogy a termelőegységek a beruházásokat nem „ingyen“ kapják, hanem megfelelő visszafizetési feltételek, kamatok mellett, ami természetesen negatívan is terheli nyeresége alakulását. Ezeket a visszafizetési vagy kamatfizetési kötelezettségeket a különböző ágazatokban különböző mértékben lehet megszabni, és ezzel befolyásolni a fejlődés arányait. Jelentős befolyásoló tényező a gazdasági irányítás kezében a jövedelemelvonás mértékének, kulcsainak megállapítása különböző iparágakra, üzemekre. A jövedelemelvonás mértékét lehetséges különböző feltételekhez kötni, így például össze lehet kapcsolni mértékét a bérrel, vagy a létszámmal, vagy egyéb tényezőkkel. Ennek révén a kollektíva anyagi érdekén keresztül egyes — a népgazdaság egésze szempontjából döntő — gazdasági irányzatok jutnak érvényre a vállalat tevékenységében. — Az elmondottak természetesen a legszorosabban összefüggnek a munkástanács tevékenységével. A munkástanács jelenti az üzemi kollektívának azt a képviseleti testületét, amely a vállalat egész termelési politikáját, gazdálkodását irányítja, a kollektíva érdekeinek megfelelően. Ha jól oldjuk meg a gazdasági vezetést, a gazdasági mechanizmus problémáit, akkor a munkástanács, ha a kollektíva érdekeinek megfelelően gazdálkodik, akkor egyben a népgazdaság érdekeinek is megfelelően gazdálkodik, hiszen a két érdek a szocializmusban — jó gazdasági mechanizmus esetén — egybeesik, vagy legalább is csaknem egybe esik. A jó gazdasági mechanizmus esetén véleményem szerint a szocialista tervgazdálkodás keretei között biztosítja, hogy a munkástanács önállóan hagyja jóvá az üzem tervét, felülről diktált számok tömege nélkül, mert ez a terv, ha jól dolgozunk, meg kell hogy feleljen a társadalom egésze fejlődésének is. Persze, sokat lehet még vitatkozni arról, hogy a vállalat mégis milyen irányszámokat, vagy esetleg egy-két kötelező tervmutatót is kapjon-e, vagy sem. Ezekre a kérdésekre valószínűleg a gyakorlat fog majd választ adni. Egy dolog azonban máris világos előttünk, az, hogy a központi számszerű előírásoknak a lehető legminimálisabbra kell lecsökkenniük és a gazdálkodás irányításában előtérbe kell lépniök az anyagi érdekeltségen alapuló különböző gazdasági emeltyűknek, terelőeszközöknek. Úgy gondolom, hogy ez a tervgazdálkodásnak nem valamiféle fejletlenebb formája, mint amilyen formában korábban dolgoztunk. Ez fejlettebb forma. Fejlettebb forma azért, mert a terv fő arányait, a fejlődés optimális menetét úgy biztosítja, hogy szinte korlátlan teret ad a termelőegységek, az egyének alkotóerejének, kezdeményezésének, és ezzel felnyitja azokat a zsilipeket, amelyek eddig fékezték a társadalmunk szocialista jellegében rejlő felmérhetetlenül nagy lehetőségeket — fejezte be nyilatkozatát dr. Ajtai Miklós, az ET elnökhelyettese. AHOGYAN A TERVHIVATAL ELNÖKHELYETTESE LÁTJA: Milyen legyen tervgazdaságunk? mproduktív létszám-e a mérnök? A kérdés így kissé furán hangzik, pedig ilyen, vagy hasonló formában feltették már nem egy üzemben, hogy csak egy példát mondjunk, a Mechanikai Mérőműszerek Gyárában. Sok helyen tapasztalható, hogy nem töltik be a külföldre távozott mérnökök helyét még akkor sem, ha volna megfelelő, jól képzett jelentkező. Akadnak még gyárak, ahol azt gondolják, hogy a be nem töltött mérnöki munkahely valamiféle „megtakarítás” az üzem szempontjából, s hogy azonnal „gazdaságosabbá” válik a termelés, ha a mérnöki fizetések rovatán ilyen furcsa módon megtakarítást érnek el. Rég tudott dolog, hogy a takarékosság és a fukarság két különböző dolog, s hogy az utóbbi nem hasznos, hanem ártalmas. A mérnökök hiánya egészen biztosan vissza fog ütni a termelésben, nem lesz megfelelő az irányítás, kevesebbet törődnek a műszaki fejlesztéssel. A szocialista és kapitalista államokban egyaránt köztudott dolog, hogy a több mérnökjobb, gazdaságosabb üzemve- szetést jelent, s egyúttal fejlet► több, haladottabb technikát. » Ez olyan kérdés, amiről már sehol a világon vita nincs, és nem engedhetjük meg ma► gonknak azt a luxust, hogy éppen mi folytassunk ezen a téren hiábavaló kísérleteket. лААААААААААААААААААААААААААААААА» ÚJ HAJÓT ÉPÍT a komarnoi HAJÓGYÁR A komarnoi hajógyár hatalmas új dunai hajókat épít. A beépített diesel-motorok teljesítménye eléri az 1200 lóerőt. A hajók hoszszúsága 96 méter, magasságuk 15 méter és szélességük is ugyanekkora. A hajók személyzete kb. 70 fő lesz és az I. osztályon szállítható utasok száma több mint 400. MŰSZAKI ÉLET 3