Műszaki Élet, 1958. január-július (13. évfolyam, 1-14. szám)
1958-01-09 / 1. szám
C A MŰSZAKI ÉS TERMÉSZETTUDOMÁNYI EGYESÜLETEK SZÖVETSÉGE LAPJAI A kohó- és gépipar új terv- és prémiumrendszere—A műszakiak nyelvpótlékéról Miről beszélnek a tömegcikk-iparban? — Mi lesz a fényképész utánpótlással? Miért nem kapni zománcedényt? — Egy rosszul sikerült gépipari ankét margójára A ma építészete elválaszthatatlan a közel, sőt a távoli múltétól , és szüntelen változásával már a jövőhöz kapcsolódik. A gazdasági alap egyre gyorsuló fejlődése, a hatványozottan szaporodó emberiség tömegesen termi az építészeti munkát. Ugyanakkor az építészetet nem lehet különálló dologiként kezelni, mert elválaszthatatlan más területektől, többek között a városgazdaságtól, közlekedéstől, belsőépítészettől, bútortervezéstől, kerttervezéstől, gyártási folyamatoktól. Ezúttal a feladat nem részletezés, hanem csak az összefüggések vázolása lehet, különös tekintettel az építés műszaki vonatkozásaira. ismert volt, de őszi kop és gerenda szerkezeti formájában csak ettől az időtől kezdve. Betont már a rómaiak is használtak, a vasbetont monolit épületszerkezetként Hennébique és Coignet alkalmazta * * először a múlt század 90-es éveiben, így összegeződött a beton törőszilárdsága és formálhatósága az acél szakítószilárdságával. Mindkét anyag lehetővé tette nagy távolságok áthidalását és a vertikális építést. Hatékony alkalmazásuk érdekében azóta nagyszabású kutatásokat végeznek. A héjszerkezetekben a középkori építéstechnika merész teljesítményei magasabb fokon térnek vissza. Néhány cm-es vastagsággal nagy fesztávokat lehet áthidalni ezzel az önhordozó vasbetonszerkezettel. Az alkalmazás nehézsége mintaállványok és zsaluzatok készíté-A MA ÉPÍTÉSZETE. — CSAK A KORSZERŰ ÉPÍTÉSZET. A fejődés rúgója a technikai lehettőségek és a társadalmi igények sének szükségességében van. toegymásra ható ellentéte: az anyag, és a szerkezet, a funkció és a forma ellentmondása. Az új lehetőségek megteremtését kívánó igény, ennek kielégítése; a technikai továbbhaladás, amely újabb igényt tesz reálissá — ez az építészetben megfigyelhető fejlődés háttere. Minden egészséges építészeti korszak kiaknázta kora rendelkezésre álló technikai lehetőségeit, ezek pedig elsődlegesen szabták meg a formai megjelenést. Gondoljunk például csak arra, hogy a görög építészet térigényét mennyire az oszlopos-gerendás építés határozta meg, s milyen nagy fejlődést jelentett a téralakításban a római építészetben megjelenő boltozat, táblaüveg, az azbeszt, az alumínium, a farost és faforgács lemezek, a gumi, a műanyagok stb. Az ismeretesebb műanyagok a lágy és kemény PVC-k felületvédelemre, szigetelésre, padlóburkolatnak, szigetelő habanyagok, perion-huzalok, amelyek még vashuzal helyett is alkalmazhatók és mások. Újabb lehetőségekre utal a műanyagok atomsugárzással acélkeménységűvé változtatásáról szóló hír. Az új anyagok , szerkezetek új formákat eredményeznek. Avábbá, hogy kivitelezésük sok túlképzett szakmunkást, tervezésük hosszadalmas számításokat igényel. Ideális anyagnak a vasbeton bizonyult, egyszeres vagy kettős görbületű felülettel. A közönséges vaneonhoz viszonyítva jelentős anyag takarékossággá jár az előfeszítés alkalmazása, ahol a húzott övben levő beton is hatékony marad. Alkalmazásuk gyakori ipari épületek, sportcsarnokok, színházak esetében. A merészség és ötletesség az első konstrukciók óta — mint például Freyssinet 1916-ban épült Orly-i repülőgép hangárai, vagy a jénai Zeiss-planetárium 40 m átmérőjű kazettás gömbkupolája — fokozódott, a mexikói F. Candela, vagy az olasz L. Nervi professzor és mások munkáiban éretté vált. Az acélon és a betonon kívüli tartalom és forma egyensúlya a múlt század ipari forradalmával megbomlott. A román jelentős új anyag a nagyméretű tika az új gépeket és anyagokat arra használta, hogy gyorsabban és olcsóbban utánozhassa az előző korok díszítéseit, — a ..műépítészt’ sokszor csak dekorátort jelentett. Ez ellentmondásokkal teli korszak reakcióját a XX. század építészeti forradalma hozta meg, amely leszögezte: az épület technológiáját és architektúráját elválaszthatatlannak kell tekinteni. A „modern mozgalom“ nem előzmények nélkül pattant ki: anyagi és szellemi előtörténete van. A múlt század második felében új anyagok áltak rendelkezésre, a vázszerkezet lehetővé tette a lelegfontosabb a szerkezeti acél és héthordó falak eltűrését, így fogaasbeton. Az acél századok óta getlenedett a váz és a térelhatárolás, lehetővé váltak a tetszés szerinti falinyílások, a pontosan méretezett könnyed formák. A héjak új belső tér és tömegformákat hoztak. A rendelkezésre álló anyagok gazdagsága megadja a felület és részletképzés szinte lehetőségeit. korlátlan A gyakorlat legfontosabb alakítója az emberiség rohamosan növő lélekszáma. A tömeges igény kielégítése csak az építés nagyüzemesítésével valósulhat meg. Az új anyagok és szerkezetek, a kutatások sokrétű eredményei önmagukban nem forradalmasították az építészetet. Gyökeresen mássá az tette, hogy az épület részeit előállító munka egyre inkább üzemekben összpontosul. A kézművességről az ipari termelésre való áttérésben az építőipar más ágakhoz viszonyítva messze elmaradt, sokszor évezredes módszerekkel dolgozik. Az előgyártásnak olyan előnyei vannak, mint:*a gyorsaság, a nedves építési eljárás szárazra változtatása, a termelés időjárástól függő bizonytalanságának a megszüntetése. Az ipari forradalomnak az építés technológiájára való kiterjesztése különösen a Szocialista termelői viszonyok között válik lehetségessé. Az előgyártás anyagai: a fém, a fa, és a tömeg építkezéseknél főleg a beton, keretes illetve panellé- szerkezeti alaptípusokban. Az iparhoz való alkalmazkodás az épületelemek méreteinek egységesítésében jelentkezik. Az egységesítés útja a modul-koordináció, amelynek a tervezésbe elsődleges beleszólása lehet. A részek szabványosítása után következhet az egész épület szabványosítása. Vannak, akik úgy látják, hogy az utóbbi az építészet egyhangúvá, gépiessé válását eredményezi. A KORSZERŰ ÉPÍTÉSZETNEK MINDEN FOGALMAT ELÖLRŐL KELLETT TISZTÁZNIA. A társadalom szükségletei az elmúlt évszázad alatt gyökeresen megváltoztak. Az építészek olyan, a történelemben eddig elő nem fordult feladatokkal kerültek szembe, mint a nagyváros, amelynek rendezése ma már az egész civilizációt érintő problémává vált, vagy olyan új épülttípusokkal, mint például az ipari épületek, vasútállomás, motel. Ugyanakkor a hagyományos épületfajtáknak is, mint például az iskola, a kórház, vagy a hangversenyterem, megváltozott szükségleteknek kell megfelelniük, lényegében új típusokká váltak. Mindez az anyagszerkezet lehetőségei mellett új építészeti szemléletet tesz szükségessé, amely az épület tervezésének feladatát elsősorban gyakorlati problémának tekinti, ahol a szépség elérése a tervezés folyamatának része, nem dekorációs pótlék. Elsősorban puritán fegyelmet kellett a hazug díszítő áradattal szembeszegeznie. A bonyolultság nem azonos a gazdagsággal, a rohanó és nehezen áttekinthető életben ösztönös kívánság az egyszerűség. A tömeg, tér és felesületalakítás arányaival, plasztikus és nyílás-motívumok ritmusával, az alkalmazott anyagok textúrájával igyekszünk elsősorban a vizuális szépet elérni, — szövetkezve a képzőművézettel, iparművészettel és kerttervezéssel. Az előző időszaktól való elválasztódás feltűnő — de nem kizárólagos — ismérve a használhatóság szempontjának érvényesítése volt. A „funkcionalizmus’ az úttörő nagyokat követőknél sokszor túlzottá vált. Ma már egyre kevésbé vitatott, hogy a fizikáin túl a pszichikai szükségleteket is ki kell elégíteni. Tisztulóbann van a nemzeti és nemzetközi értelmezés is. A helyes, általános elvek helyi, földrajzi és éghajlati tényezőkhöz, szokásoshoz és hagyományokhoz, anyagokhoz és technikai lehetőségekhez idomított alkalmazkodás, a regionális megközelítés. A korszerű építészet nemzetközisége ez utóbbin keresztül kap táji, nemzeti jelleget, a nagy egyéniségek ereje pedig elkülöníthető irányzatokat alakít ki. Ezúttal csak a megemlítésre van lehetőség. A legismertebb úttörő Le Corbusier, akinek háború után megvalósított Marseille-i 1000 embert befogadó lakótömbje, az ,Unité d'habitation” is jellemzi eszmében és megjelenésben monumentális, szobrászi egyéniségét. Tanításának leghívebb alkalmazói a délamerikaiak, ahol jellegzetes motívum a szubtrópikus területek építészetének árnyékoló vasbeton lemezrendszere, a „brise-soleil”. Különálló iskolákat képviselnek a nácizmus elől az Egyesült Államokba emigrált, a „Bauhaus“-t megalapító Gropius, és az acél és üveg kimért mestere Mies van der Rohe, valamint a táj és a belső egybeolvasztója, a californiai R. Neutra, és a „szerves építészet“erdetője, F. L. Wright. • A korszerű építészet van megvalósulóban, nálunk is. A helyes gyakorlatnak a formalizmust, a divatmodernséget és az archaizálást kell elkerülnie. Az utóbbi évek helytelenül értelmezett „szocialista realizmus’’ egy időre nálunk is hátráltatta a korszerű érvényesítését. A megújulásban a feltételeket a korszerűsített építőanyagiparnak kell biztosítania. HOGYAN FOGADTA A KÖZVÉLEMÉNY az újstílusú építészetet? A technika és a társadalom megújult, de az egyén cipeli meg a régi előítéleteket, szokásokat, — innen adódik az az összeütközés. A régi, és az új harca napjainkig folyamatos. Az uralkodó hang sokszor a szokatlanságon, félreértésen, és hozzá nem értésen alapuló idegenkedés. Az építészet, mint életkeret, állandó és mély hatással van az emberekre, — de a közvélemény hatással van az építészet alakulására. Ez felelősséget jelent, mert, itt egyet kell érteni Nervi olasz építésszel: „Egy nemzet építészetének átlagos jellegét sokkal inkább befolyásolja a megrendelők hajlama és kulturális színvonala, mint építészeinek tudása és esztétikai fogékonysága.“ SZABÓ IVÁN AZ ÚJ MOSZKVAI LAKÓTELEP ÉPÍTKEZÉSE. — A PANELLEL ÉPÍTÉSI MÓD NAGYARÁNYÚ ALKALMAZÁSÁNAK PÉLDÁJA ~ : m