Műszaki Élet, 1959. július-december (14. évfolyam, 14-26. szám)
1959-07-09 / 14. szám
Megoldható problémák: MŰSZERIPAR Műszeriparunk a kiemelt iparágak sorában is előkelő helyet foglal el, éppen ezért hatványozottan fontos, hogy megoldjuk azokat a problémákat, amelyek ennek az iparágnak a fejlődését gátolják. Melyek ezek a problémák? A szakemberek véleménye szerint a következők: A gazdaságos széria A tervek szerint a magyar műszeripar fejlődése olyan gyorsütemű lesz, hogy termékeit a magyar piac felvásárolni nem lesz képes. De köztudomásúan nem is ez a cél, hiszen a műszeripar fejlesztését éppen azért határoztuk el, mivel a számítások azt mutatják, hogy ennek az iparágnak a termékei viszonylag könnyen és jó áron értékesíthetők. A jó áron való eladás azonban a dolognak csak az egyik oldala, kérdés az is, hogy magát a műszert milyen önköltséggel termeljük. S jelenleg ez még problematikus. Problematikus pedig azért, mert műszergyáraink termékeinek nagy részét igen kis szériában — sokszor csak 50—100 darabot — készítik s vitathatatlan, hogy egy-egy ilyen széria felszerszámozása, s ahhoz a legmodernebb technológia bevezetése egyszerűen nem is lehet gazdaságos. Éppen ezért szükséges, hogy az új gyárak alapításával egyidejűleg tisztázzuk az egyes üzemek profilját — a ,,vegyeskereskedés"“ jelleget mindenképpen meg kell szüntetni. Ez persze nem azt jelenti, hogy a jövőben üzemeink kis szériákat ne készítsenek, hanem azt, hogy termelésünk 60—70 százalékát tegyék ki a közép- és nagysorozatok, s csak a kisebb rész maradjon a nagyobb darabszámot nem kívánó gyártmányokra. Hogyan lehetne ezt elérni? Az egyik lehetőség az export fokozása. Reméljük, ezen a téren nem is lesznek nagyobb nehézségek. De a szakemberek véleménye szerint a mostaninál jobban lehetne megszervezni a hazai piacot is. A készletező vállalatok ugyanis — mint az ismeretes — nem készleteznek, hanem csak öszszegyűjtik és továbbítják a különböző üzemek és vállalatok rendelését. Az igazság kedvéért hozzá kell tenni azt is, hogy a készletezés fejlesztése a megfelelő forgótőke hiányában marad el. Ha azonban a műszeripar sajátos helyzetére való tekintettel a készletező megfelelő forgóalaphoz jutna, akkor lehetővé válna az is, hogy az előreláthatóan szükséges mennyiséget egyszerre gyárthassa le, s így a mostaninál nagyobb sorozat beállítását biztosíthassák. A gazdaságos sorozat elérése feltétele ugyanis annak, hogy az egyes műszergyárak korszerű technológiát alkalmazhassanak. Addig, amíg a termelés megfelelően nem emelkedik,nem lehet automatizálni, nem lehet gépsorokat felállítani, sokszor még egyegy értékesebb célgépet sem érdemes vásárolni. A szakemberek véleménye szerint a gazdaságos sorozat elérése műszeriparunk fejlesztésének kulcskérdése. Az anyag minősége és választéka Elöljáróban le kell szögezni: az anyagellátás hazánkban az utóbbi években igen sokat javult. Akkor azonban, amikor ezt a vitathatatlan tényt rögzítjük, nem felejthetjük el, hogy bizonyos különleges alap- és segédanyagokban még nem tudjuk kielégíteni a műszeripar igényeit. A műszeriparnak — és a híradástechnikának — ugyanis elég speciális igényei vannak. Ez a két iparág ugyanis — és két kiemelt iparágról van szó! — különleges minőséget és nagy választékot követel. Márpedig az anyagszállító vállalatoknak éppen az az érdekük, hogy minél jobban keresett anyagokból minél nagyobb mennyiségeket szállíthassanak, s meglehetős húzódozással fogadják a műszeripar sokszor csak nehezen teljesíthető követelését. A műszeripar rendszerbe csak olyan mennyiségeket kér, amelyek a szállító vállalat tonnában kifejezett termelésének elenyésző töredékei, s ezért, ha nem is helyeselhető, de bizonyos fokig érthető, hogy a szállító nem foglalkozik megfelelő gonddal ezeknél a speciális igényeknek a kielégítésével. Ezen a területen a műszeripariak gondja elég sokféle. Gyakori a panasz a grafikai alumíniumlemezekre, amelyek sokszor nem elég tiszták, és nem elég finomak, nem lehet kapni megfelelő szalaganyagokat, a zománchuzalok kemények és szigetelésük nem egyenletes és igen sok a panasz a KOVAC mágneseire is. A legtöbb esetben ezek az anyagok szinte megoldhatatlan problémák elé állítják a gyárakat, nem is szólva arról, hogy a meg nem felelő minőségű anyag felhasználása a népgazdaságnak igen sokba kerül. A szakemberek véleménye szerint a megfelelő anyag biztosítása nem megoldhatatlan probléma, bár elismerik, hogy ez a megoldás nem könnyű és nem olcsó. A gyorsan fejlődő műszer- és híradástechnikai ipar részére olyan önálló művet kellene létesíteni, amelynek elsőrendű feladata, hogy e két iparág gyárait a kívánt különleges minőségű anyagokból megfelelő választékban lássa el. Nézetük szerint ez szinte előfeltétele annak, hogy a műszeripar részére előirányzott gyors termésnövelési terveket megfelelő módon teljesíteni lehessen. Gondot okoz a szerszám is Bizonyos mértékig hasonló a helyzet a szerszámellátásban is. Jobb minőségű menetfúrók, metszők, dörzsárak kellenének, mert a jelenlegi szerszámok egy-egy különleges minőségű acél megmunkálása közben nagyon rövid idő alatt tönkremennek. De felmerült az az igény is, hogy létesüljön egy központi szerszámgyár, amely bizonyos normális szerszámokat, összerakható készülékeket készítsen a műszeripar számára, mivel ezzel az üzemnek rengeteg költséget takaríthatnának meg. Ezek a szerszámok és készülékek jórészt már ma is szabványosítva vannak, és így központi gyártásuk különösebb akadályba nem ütközne. Gazdaságosságuk pedig vitathatatlan. Három fontos problémát emeltünk ki azok közül, amelyeket a szakemberek beszélgetésünk során említettek. Kétségtelenül nehéz problémák ezek, de nem megoldhatatlanok és műszeriparunk fejlesztése érdekében ezeket rövidesen meg is kell oldani. Erre ma már megvan a lehetőség. Világszerte a legkülönbözőbb társadalmi körökben tiltakozásokat váltanak ki azok a véres terrorakciók, amelyeket az iráni reakció hajtott végre június első felében. Az iráni nép több éve halmozódó elégedetlensége az állam nemzetellenes politikájával, a határtalan elnyomással és a létfenntartási költségek szüntelen emelkedésével, az utóbbi hónapokban már élesebb formákat öltött: a tömegek panaszokat juttattak el illetékes szervekhez, tiltakozások, sztrájkok zajlottak le, röpcédulák jelentek meg. E megnyilvánulások megcáfolják az iráni uralkodó körök hatalmas propaganda gépezetének valamennyi állítását arról, hogy Iránban soha nem látott biztonság, nyugalom, szabadság és elégedettség van. A’ sah, hogy elejét vegye a népharag kirobbanásának, elrendelte, hogy ismét oltsák ki a nép egyik kiváló fiának életét. Ali Olovvi mérnököt, a Tadeh-párt végrehajtó bizottságának tagját, aki három és fél évig hősiesen ellenállt mindenféle kínzásnak, június 16-án este Teheránba szállították szörnyű vidéki börtönéből és vacsora után tudomására hozták, hogy a következő hajnalon kivégzik. A sah így akarta megértetni a néppel, hogy ő, aki képes egy ismert mérnököt, Irán legnagyobb politikai pártja egyik vezetőjét kénye-kedve szerint, bírósági eljárás nélkül megöletni, az egész népet is el tudja hallgattatni. És amikor a következő napokban, a teheráni téglagyárak 30 ezer és az eszfaháni Vatan textilüzem 2 ezer munkása, akiknek felháborodását Olovin kivégzése még jobban felszította, nem hátrált meg a sah fenyegetőzéseitől, rájuk is tüzet nyitottak. Többmint hatvanat megöltek és több százat megsebesítettek közülük. Sokakat bebörtönöztek és megkínoztak. Az iráni reakciónak a haladó értelmiségiek ellen érzett gyűlölete nem újkeletű. különösen a Nagy Októberi Szocialista Forradalom utáni korszakban válik ez szembetűnővé. Irán felvilágosult, haladó értelmiségi dolgozóinak, akik sokat szenvedtek az ország elmaradottságától és gyarmati leigázottságától, gyakran volt komoly szerepük a nép felébresztésében. Reza sah, a jelenlegi sah apja, aki 1921-ben az angolok által szervezett puccsal került hatalomra, helyzetének megszilárdítása, majd uralmának fenntartása érdekében több száz kiváló embert gyilkoltatott meg, köztük a szellemi élet kiemelkedő személyiségeit. Itt csak két áldozatát említem. Egyikük az orvgyilkossággal megölt Esghi, a fiatal, tehetséges költő, aki esküdt ellensége volt a reakciónak és már életében igen népszerű volt. A másik dr. Erani,, Irán jelenkori történetének, egyik legnagyobb alakja. Erani Németországban szerezte meg matematikai és filozófiai doktorátusát. Ugyanott megismerkedett a marxizmussal, és hazatérve, széleskörű tudományos és irodalmi tevékenységet fejtett ki és maga köré tömörítette az ország leghaladóbb elemeit. Reza sah hóhérai Eranit és sok harcostársát vadállati kínzásokkal elpusztították. De a történelem is megmutatja hogy ez nem Reza sah rendszerének erejére, hanem éppen gyengeségére vallott. Két év múlva, 1941-ben, elsősorban a nemzetközi viszonyok változásával, megbukott Reza sah uralma és kezdetét vette a nemzeti szabadságmozgalom fellendülése, amely 1951-ben, az olajipar államosításában érte el csúcspontját 1953-ban az amerikaiak által vezetett és segített puccs révén a reakció újból teljesen úrrá lett az ország felett. Lábbal tiporták a nép minden elért vívmányát a szabadságjogok, a törvényesség, a nemzeti függetlenség és a gazdasági élet terén. Munkások, mérnökök, újságírók, orvosok, katona- és rendőrtisztek, bírók, fiatalok és idősebbek, asszonyok és fiatal lányok kerültek börtönbe. Közel százat kivégeztek közülük és még többen haltak meg a kínzások és gyötrelmek következtében. A reakció még külön boszszúra készült a teheráni egyetem ellen, amely egyike volt a gyarmatosítás-ellenes harcok erődjeinek. Nem elégedtek meg azzal, hogy számos tanárt és hallgatót kizártak az egyetemről és megtiltották az egyetemisták politikai tevékenységét, sőt az újságolvasást is (ehhez meg kell jegyezni, hogy egyetlen haladó lap sem jelenhet meg legálisan). Az egyetem „teljes meghódításáért” katonákat vetettek be. A műszaki egyetemen a katonák a középkor szokásait megszégyenítve ütlegelték a tanárokat és hallgatókat, az egyik tanteremben pedig tüzet nyitottak és a helyszínen megöltek három fiatalt. Ezután az egyetem „ideológiai lefegyverzése” következett. Kitiltották az egyetemről a haladó nézeteket és tanokat, ami nem a marxizmus—leninizmust jelenti, hiszen azt a hivatalos tananyagok addig is teljesen elhallgatták, mintha nem is létezne. A francia felvilágosodás és az orosz forradalmi demokraták irodalmáról van szó. Darwin fejlődéselméletét is ki kellett hagyni az orvosi és természettudományi egyetemek oktatásából. Betetőzésül a sah által adományozott pénzből az egyetemen mecsetet építettek, amelynek látogatására kötelezik az egyetemi hallgatókat. A sah jelenleg, mint a nyugati imperialista hatalmak legmegbízhatóbb embere és a belső reakció támasza, az alkotmány semmibevevésével középkori zsarnokként uralkodik. A múlt évben, gondolván, hogy a politikai helyzet konszolidálódott, a „reformok” betetőzésére „megparancsolta” két Párt létrehozását. Ez a két „párt” most, egy év múltán is gyakorlatilag csupán két parlamenti frakció, az egyik a miniszterelnöké, a másik az „ellenzéké”. A sah legutóbbi nyugateurópai körútja során egy párizsi sajtóértekezleten így festette le Irán helyzetét: „A mi politikánk, a mi mezőgazdasági, kereskedelmi és társadalmi politikánk annyira előre haladt, hogy más országokéival összehasonlítva, ha nem is tart előbbre, de elmaradva sincs”. Ugyancsak Párizsban, irániakból álló hallgatóság előtt ezt mondotta: „Én gyakran utaztam külföldre. Ez alkalommal meglátogattam olyan haladó országokat, mint Anglia, Dánia és Hollandia. De a mi munkaprogramjaink és társadalmi igazságosságunk alapjai haladóbbak, mint ezekben az országokban”. Még nyugati polgári körök is kételkedéssel fogadták a sah propagandáját. Az angol „Economist” című folyó-irat ez év március 9-i számában a sah angliai látogatása alkalmából „A sah feladatai” cím alatt gúnyosan megjegyezte: ..Múlt szerdán a sah a Guildhallban demokráciáról, törvényességről, szabadságról... beszélt A sahnak azért, hogy országát odáig juttassa, hogy honfitársai többsége ezt elhiggye neki... nagyon nehéz feladatokat kell megoldania”. És az angol „New Statesman” ugyanakkor így írt: „A sah egy nagy hadseregre támaszkodva, a titkos rendőrség és az amerikai tanácsadók segítségével uralkodik Irán 20 milliós lakosságán ... A lakosság 60 százaléka még írástudatlan (valójában több mint 80 százalék) és szörnyű nyomor borítja az országot... A sahot főleg a pénz érdekli ... London felé jövet megszakította útját Svájcban, hogy bankszámláit ellenőrizze a svájci bankokban”. Nem kétséges, az iráni reakciónak minden kegyetlenkedése és szemfényvesztése ellenére sem sikerül majd, hogy a nép haragjával szemben sokáig fenntartsa hatalmának roskadozó várát — bármennyire igyekszik is modern színekkel kicsinosítani. A június első napjaiban elhangzott puskalövések talán annak a viharnak a kezdetét hirdetik, amely szét fogja rombolni ezt a ..várat”. FARZAD K. Ahol az egyetemeken tilos az újságolvasás KiiKTÁrertTAmmmnfinM Tervezőkkel és kutatókkal beszélgettünk, olyanokkal, akiknek különféle gyártási folyamatok automatizálása a feladatuk. Az eddigi eredmények igen biztatóak, és már sok hazai önműködő berendezés segíti a különféle gyártási folyamatok termelésének fokozását, valamint minőségének javítását. Nem mehetünk el azonban szó nélkül a panaszok mellett sem, amelyeket ezektől a szakemberektől hallottunk. Az automatikák elemei még korántsem olyan tökéletesek, még messze nem olyan üzembiztosak, mint, ahogy azt várni lehetne. Éppen ezért szükséges, hogy még nagyobb gondot fordítsanak a berendezések karbantartására, de ehelyett... Kovács István, a KG MTI automatizálási szakosztályának vezetője elmondotta, hogy az egyik vidéki kénsavgyár számára központi működtető és jelző berendezést terveztek, a vegyi folyamathoz szükséges pirit szállító, törő- és osztályozóműve számára. Talán három éve, hogy az üzembehelyezés megtörtént, és, amikor nemrég megint ott jártak, már csak a vezénylőpult vázát és csupasz borítólemezeit találták feg az egyik sarokban félretolva. Az üzemrész — jellegénél fogva — elég poros, ezért már eleve gondosan tömített kivitelt terveztek, úgy, hogy a pultok egy üvegfalú vezénylőhelyiségben álljanak. A beruházó, úgy látszik fölösleges luxusnak tekintette ezt a megoldást, elhagyta a zárt helyiséget és — a tervező szerint — nyilvánvalóan arról sem gondoskodott, hogy a berendezést rendszeresen kifúvassák, vagy a beégett érintkezőket kicseréljék Hasonló volt az eset az egyik vasmű homokelőkészítőjében felszerelt automatikával is, ahol bizonyos idő eltelte után a legegyszerűbb eljáráshoz folyamodtak: kiiktatták a reteszeléseket. A Villamosipari Kutató Intézet tervezte számos berendezés is már évek óta kifogástalanul működik, a többi között a Csepel Csőgyárban levő csőtolópad amplidines áramkorlátozója. A másik nagyüzem durva hengerdeislgner hajtásának 3000 kW- os egyenáramú motorját azonban ismét a kezelő szabályozza túlterhelés ellen úgy, ahogy közel négy évtizede már hozzászokott, közben állandóan az ampermérő kitérését figyeli. Az ilyen régi villamos hajtással amúgy is állandóan baj van, ezért jogosan merül fel a kérdés: miért ne lehetne legalább a rendes üzemeltetés alatt nagyobb termelést biztosítani a szakszerűen kezelt automatika segítségével? Egészen más az eset ellenben a BoCo mozdonyok fázisváltóihoz tervezett gerjesztésszabályozókkal. A prototípus nagyszerűen sikerült, amit a villamossági gyár és a vasút együttes kísérleteiről készült jegyzőkönyvek is igazolnak. Az új két CAV típusú villamos motorkocsira és a két Ward Leonard mozdonyra már ilyen szabályozókat szereltek fel. Ugyanakkor érthetetlen, hogy miért kellett a BoCo átadásakor a kísérleti automatikát róla leszerelni és miért fut a 10 BoCo mozdony még mindig a régi szénoszlopos szabályozóval? Pedig az automatika növeli a mozdonyok üzembiztonságát és fokozza teljesítőképességüket, nem utolsósorban azért, mert a fázisváltók számára optimális melegedési viszonyokat tud létesíteni. Az automatikák kiiktatását közel azonos okokra vezetik vissza a tervezők és a tudományos kutatók is. Nemegyszer előfordult, hogy valaki az üzemben pusztán hiúságból, menthetetlenül „megújította” a már pontosan beállított és beszabályozott berendezést. Másutt viszont a vezetőség nem követelte meg a rendszeres és gondos karbantartást, de voltak olyan helyek is, ahol arra sem időt, sem anyagi fedezetet nem biztosítottak. Sokan nem érzik még az első időszakban az újonnan felszerelt automata előnyeit és csupán a ,,gyermekbetegségekből” adódó hátrányokat látják, ahelyett, hogy szakképzett felügyeletről gondoskodnának. Sokszor meg csupán villanyszerelőkre bíznak bonyolult automatákat is. Előfordult, hogy a karbantartók részleteiben ismerik a berendezést, de az összefüggések magasabb műszaki képzettséget igénylő felépítését már nem, így nehezen következtethetnek a jelenség okára és leggyakrabban nem is képesek a hibákat megtalálni, illetve olyan helyen vélik meglelni, ahol nincsen és az ott eszközölt javítás, vagy elállítás többet ront, mint amennyit használ. Egyszóval: ma már elég jól képzett és magas fokon álló automatikát tervező mérnökeink vannak, de az üzemeltető és karbantartó középkáderek még hiányoznak. Közben nem kis értékek mennek veszendőbe. Érdemes lenne ezzel központilag komolyan foglalkozni. SARBÓ GYÖRGY Népi demokráciánkban különleges megbecsülés, erkölcsi és anyagi támogatás jár az újító-alkotó embernek. Ezek közismert tények, nem szükséges bizonyítékokat felsorolni. Annál kirívóbb az olyan eset, amikor háttérbe szorítják az újítót, alkotását nem hasznosítják az egyén és a köz érdekében. Vaszkó Mihály kutatótechnikus például 1949. július 26-án kezdte meg a fogaskerekek és egyéb alkatrészek hideghúzás útján való előállítását. Az újító az elmúlt tíz esztendőben elgondolásainak megvalósításával figyelemreméltó eredményeket ért el. A Vaszkó-féle hidegen húzott fogaskerekeket például a Fémáru- és Szerszámgépgyár beépítette az esztergagépek Norton-szekrényeibe. A Csepel Vas- és Fémművek Motorkerékpárgyára pedig ezideig csaknem 30 000 Vaszkó-féle fogaskereket használt fel, s ezek ellen minőségi kifogás sohasem merült fel. Ha szemügyre vesszük, hogy a gyárak sorából milyen megkeresés, érdeklődés nyilvánult meg a hidegen húzott fogaskerekek, alkatrészek iránt, akkor láthatjuk, hogy például az Óragyár 310 ezer folyóméter fogaskerék elkészítését, a Zuglói Gépgyár 55 ezer turbinalapát gyártását, a Textilgépalkatrészgyártó Vállalat 24 ezer egybordás tengely szállítását kérte Vaszkóéktól. A Nagymarosi Gépgyárnak 175 ezer fogaskereket stb. gyártottak. A rendelések nagy részének az újító nem tudott eleget tenni, mert az illetékesek nem eléggé támogatták a hideghúzás fejlesztésének ügyét. Nehéz volna felsorolni mindazt az akadályt, amit az utóbbi tíz esztendőben Vaszkó Mihály elé állítottak. Sajnálatos tény az is, hogy tavaly az újító hónapokig állás nélkül volt és így nem folytathatta kísérleteit. A közvélemény nyomására az illetékesek végül mégis kénytelenek voltak Vaszkó ügyével foglalkozni. Az újítót a Szerszámgépfejlesztő Intézethez, majd innen a Hajtóműgyárhoz helyezték. A Hajtóműgyár műszaki vezetésében megvan a legnagyobb jóindulat, hogy a hideghúzás ügyét végre levontassák a zátonyról. Ez azonban nem rajtuk múlik. A Hajtóműgyárnak ugyanis az idén nincs beruházási kerete, nincs gyártási területe a hideghúzás megvalósításához szükséges gépek felállítására. A szükséges építkezést csak jövőre kezdhetik meg. Ez a tény a hideghúzás megvalósításának újabb 2 esztendővel való elodázását jelenti. Hát ilyen gazdagok vagyunk mi? Iparunknak nincs szüksége gazdaságosan, nagy tömegben előállított fogaskerekekre és alkatrészekre? Érthetetlen dolog ez, annál is inkább, mert a Salgótarjáni Acélárugyár kifejezetten kérte a KGM Iparpolitikai Főosztályát, hogy a hideghúzó berendezést bocsássák a gyár rendelkezésére, s ugyanakkor azt is kérték, hogy Vaszkó Mihályt helyezzék át Salgótarjánba. A salgótarjániaknak rendelkezésükre áll olyan üzemrész, ahol a Vaszkó-féle hideghúzó gépeket üzembeállíthatnák. Nagyon szeretnénk, ha az illetékesek válaszolnának kérdésünkre: miért a Hajtóműgyár, és miért nem Salgótarján? T. P.