Műszaki Élet, 1965. július-december (20. évfolyam, 13-26. szám)
1965-07-01 / 13. szám
A vezetésről a következőket mondotta: " Mint az önök előtt ismert, pártunk mindig nagy jelentőséget tulajdonított és tulajdonít a vezetésnek, a vezetők, a vezető testületek munkájának, társadalmi életünk minden területén, és nem mond le arról, hogy a vezetés színvonalát, kulturáltságát, hozzáértését rendszeresen emelje és biztosítsa a vérkeringést társadalmi életünk e vonatkozásában is. A KB múlt év decemberében hozott határozata egyebek között újra hangsúlyozta, ez irányú tennivalóink fontosságát és időszerűségét. Ezért nemcsak sok sikert kívánok a jövőbeli vezetőtestületnek, hanem biztosítom önöket, hogy a központi bizottság nemcsak bizalmat előlegez számukra, hanem minden oldalról támogatja majd tevékenységüket — fejezte be Szundi István. KÖRÖSFALVI PÁL (Békés megyei IB) elmondotta, hogy megyéje területén felmérték a mérnök- és technikus ellátottságot, és megvizsgálták azt is, hogy mindenkit képzettségének megfelelően foglalkoztatnak-e. A felmérésből sok hasznos következtetést vonhatnak le. DR. GABOS GYÖRGY (Építőipari Tudományos, Egyesület) az MTESZ és az OMFB közötti kapcsolattal foglalkozott. Ennek a kapcsolatnak kölcsönösnek kell lennie, ne csak az egyesületek vitassák meg az OMFB koncepcióit, hanem az OMFB is vegye figyelembe az egyesületek javaslatait. VERMES ÁGOSTON (Győri Intézőbizottság) elmondotta, hogy a győri műszaki értelmiség elsősorban azért támogatja munkájukat, mert az MTESZ-t műszaki vitafórumnak tekintik, ahol hivatali kötöttségektől mentesen mondhatják el és védhetik meg szakmai véleményüket. OSZTROVSZKI GYÖRGY, az "OMFB elnökhelyettese (Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület) elsősorban a műszaki ismeretterjesztés problémájával foglalkozott, örömmel állapította meg, hogy az MTESZ-ben az előadások látogatottsága állandóan nő, s ezek rendkívül érdekes és fontos eseményei műszaki életünknek. Ugyanakkor a TIT rendezvényeiben bizonyos visszaesés tapasztalható. Ennek valószínű oka, hogy az ismeretterjesztés eszközei megmaradtak a régi színvonalon, és az új technika lehetőségeit nem eléggé használják fel. Vonatkozik ez a lapokra is. Javasolta azt is, hogy a televízió péntek esti üres napját használják fel műszaki ismeretterjesztésre. Felvetette azt is, hogy az MTESZ, a TIT és esetleg a szakszervezetek nem vehetnék-e közös irányítás alá a különféle amatőr mozgalmakat. Végül a társadalmi munka hatásfokáról a következőket mondotta: az MTESZ sok javaslatot tett a kormány asztalára az elmúlt 15 évben. Az OMFB-ben az MTESZ-ben készülő tanulmányok és javaslatok egy részét majdnem teljesen feldolgozzák, tehát a javaslatok realizálása egyre jobban biztosítva van. BERGIDA LÁSZLÓ (Szilikátipari Tudományos Egyesület) a műszaki és közgazdasági munka egységének fontosságát hangsúlyozva, megoldatlan kérdésként említette meg az okleveles közgazdák szükséges mértékű műszaki képzését. Javasolta, hogy az elnökség vizsgálja meg ezt a kérdést, s megoldására dolgozzon ki javaslatot. BAUM FRIGYES (Geodéziai- és körtagharai Tudományos Egyesület) az egyesület eredményeit ismertette és sürgette a MATE-val való együttműködést. Felvetette azt is, hogy a műszaki történeti emlékeket a vállalatok nem becsülik eléggé, s félő, hogy a Műszaki Múzeum megszervezésekor ezek hiányozni fognak. DR. KRIVÁN PÁL (Magyarhoni Földtani Társulat) örömmel állapította meg, hogy az egyesület munkája hozta létre a földtani kutatásnak, e fontos népgazdasági szakágazatnak teljes újjászervezését. SOÓS GÁBOR miniszterhelyettes (Magyar Agrártudományi Egyesület) először a társegyesületekkel való együttműködésről beszélt, majd hangsúlyozta, hogy az Agrártudományi Egyesületnek nagy érdeke fűződik az MTESZ vidéki hálózatának megerősödéséhez. Figyelembe kell venni a társadalmi és gazdasági fejlődést, a többi között azt, hogy ma már nemcsak Budapest a centrum, s különösen így van ez a mezőgazdaság szempontjából. Ezért nagyon fontos, hogy közelebb kerüljünk a mezőgazdasági üzemekhez. Alapvető kérdés, hogy az MTESZ intézőbizottságai a megyékben minél gyorsabban megalakuljanak, majd pedig hatékony szervezetté váljanak, mert vidéken talán még fontosabb az egyesületek közötti jó kapcsolat, egymás segíteni akarása, mint Budapesten. A felszólalásokra dr. Valkó Endre válaszolt, részletesen foglalkozva az egyes javaslatokkal. Válaszában megállapította, hogy a hozzászólásokat az országos vezetőségnek tanulmányoznia kell, és azokból értékes útmutatást nyerhet majd munkájához. Beckl Sándor felszólalására válaszolva egyetértett azzal, hogy a szakszervezetek és a tudományos egyesületek között igen sok együttműködési lehetőség kínálkozik minden szinten. Nem szükséges erőszakoltan keresni a témákat, ilyenek önként kínálkoznak. Példaképpen megemlítette a műszaki értelmiség munkakörülményeivel, munkájának hatékonyságával kapcsolatos vizsgálatokat, a fiatalok beilleszkedését az üzemi kollektívába, a műszaki és tudományos pályák vonzóerejének kérdését és más, ilyen „mérnök szociológiai” problémákat, amelyek a gazdasági és társadalmi haladás szempontjából fontosak. A különböző egyesületek együttműködéséről szólva megállapította, hogy az erre irányuló kívánság nagyon markánsan érezhető volt, ez azonban szemmel láthatóan erősebb, mint a tényleges törekvés. Az MTESZ vezetőségének valóban egyik legfontosabb feladata az egyesületek együttműködését segíteni, azonban az együttműködés tartalmi vonatkozásainak gondozását aligha lehetne sikerrel rábízni valamilyen központi bizottságra vagy testületre. Azt ugyanis, hogy valamely témakörben milyen más ágazatokkal, egyesületekkel való kooperációra van szükség, azt elsősorban az a szakember tudja, aki a szóban forgó témakör szakértője, azzal hivatásszerűen foglalkozik. Valkó Endre megállapította: a hozzászólások is rámutatnak arra, hogy a szövetség, ez a sokféle, igen különböző, sajátos arculatú, önálló egyesületekből álló szervezet sok tekintetben mégis egységes; a szemlélet, a szándék, a törekvés dolgában ezernyi szál fűzi össze ezt a nagy kollektívát. Szervezetünk munkájának további eredményei legnagyobbrészt attól függnek, mennyire vagyunk képesek az új jelenségekre reagálni, hogyan tudunk lépést tartani a rohamosan fejlődő természettudományokkal, a technika haladásával, a népgazdaság váltakozó szükségleteivel, társadalmunk gyors átalakulásával. A közgyűlés ezután felmentette a lelépő országos vezetőséget. Az elnöklő Kiss Árpád bejelentette, hogy az ebben az évben 75. életévét betöltő Hevesi Gyula akadémikus kérte, mentsék fel őt az MTESZ elnöki tiszte alól, mert kutató munkája túlságosan igénybe veszi. Kiss Árpád meleg szavakkal méltatta Hevesi Gyula érdemeit, majd javasolta, hogy válasszák meg a szövetség tiszteletbeli elnökévé. A javaslatot a közgyűlés egyhangúlag és nagy lelkesedéssel elfogadta. Hevesi Gyula akadémikus köszönetet mondott az egyhangú bizalomért, kifejezve, hogy az elnökségről való lemondása természetesen nem jelentheti azt, hogy visszavonul a műszaki tudományos mozgalomtól, mivel öt évtized alatt élete és munkája szorosan összeforrott azzal. Ezután Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, az MTESZ aktivistáinak kormánykitüntetéseket adott át. A kitüntetettek névsorát külön közöljük. A szavazás rendjét Klimos Jenő ismertette, néhány alapszabálymódosító javaslatot pedig Kolta János terjesztett elő. A vita további részében Vég László elnökölt. Ekkor Lengyel Sándor beterjesztette a határozati javaslatot, amelyet a vita alapján kiegészítettek. A javaslatot a közgyűlés egyhangúan elfogadta. A határozati javaslatot lapunk más helyén közöljük. Ezután Klimos Jenő beterjesztette a szavazatszedő bizottság jelentését, amely szerint a javaslatot a Közgyűlés teljes egészében elfogadta. Az országos vezetőség tagjainak névsorát szintén külön közöljük. Végül az elnöklő Vég László köszönetet mondott a közgyűlés tagjainak munkájukért, és az MTESZ VI. közgyűlését bezárta. Az MTESZ VI. közgyűlése A közgyűlés Hevesi Gyula akadémikust az MTESZ tiszteletbeli elnökévé választotta. A szövetség új elnöke Kiss Árpád, társelnökei: Csanádi György és Lázár Vilmos, alelnökei: Dégen Imre, Kolos Richard, Lengyel Sándor, Varga József és Vég László lettek. Az MTESZ főtitkára és a Műszaki Élet felelős szerkesztője: Valkó Endre. Főtitkárhelyettesek: Philip Miklós és Túri Istvánná. Az Ipargazdaság felelős szerkesztője: Harsányi István. Az elnökség további tagjai: Barta István, Bánóczy György, Erdey Grus Tibor, Fekete Zoltán, Gál Ödön, Gerendás István, Gunda Mihály, Homoródi Lajos, Jónás Klára, Kéri Tibor, Kotta János, Koczkás Endre, Kónya Albert, Madas András, Osztrovszki György, Pál Lénárd, Pásztor Pál, Polinszky Károly, Poros Tamás, Rados Kornél, Sebestyén János, Striker György, Szili Géza, Tangl Harald, Zentai Béla, s a felsoroltakon kívül valamennyi egyesület főtitkára — póttagjai: Ábrahám Ferenc, Borsos Zoltán, Ganger György, Körösfalvi Pál és Tasnádi Kubacska András. Az MTESZ országos vezetőségének tagjai: Ábrahám Ferenc, az MSZMP Veszprém megyei biz. titkára, Bánóczy György irodavezető, Beckl Sándor, a SZOT titkára, Bencze László vezérig. h., Bereczky Endre nyug. egy. tanár, Bogsch László egyetemi tanár, Boltizár Pál igazgató, Böhm István igazgató, Csáki Frigyes egyetemi tanár, rektor, Dégen Imre, az OVF vezetője, Dimény Imre, az MSZMP KB osztályvezetője, Egyed László egyetemi tanár, Eisler János egyetemi tanár, Ékés Mihály igazgató, Erdey Grúz Tibor akadémikus, az MTA főtitkára, Farkas Ödön főoszt. vez. h„ Fekete Zoltán egyetemi tanár, Fock Jenő, a Minisztertanács elnökhelyettese, Fogarasi János főmérnök, Fonó Albert ak. lev. tag. Frank János főoszt. vez., Gadó Ottó főoszt. Vez. Gagyi Pálffy András főmérnök. Gál Ödön, az MTESZ közp. titkára, Gosztonyi Kálmán igazgató. Ganger György, a Hűtőlánc Tárcaközi Biz. vezetője, Gerendás István egy. tanár, Gosztonyi Sándor főoszt. vez., Gyulavári Pál oszt. vez., Habuda Ádám v. igazgató, Hahn Emil tudományos munkatárs, Halmi Tibor ig., Harmos Károly főmérnök, Harsányi István egy. docens, Hazay István egy. tanár, rektor, Heimer Jenő ig., Hevesi Gyula akadémikus, Hille Alfréd oszt. vez., Hoffmann Tibor oszt. vez., Illés György főoszt. vez., Iván Endre főoszt. vez. h., Izsák Miklós egy. docens, Jakab Erzsébet ny. oszt. vez., Kardos Árpád egy. docens, Kádár Vilmos adj., Keresztesi Béla ig. Kéri Tibor oszt. vez., Koczkás Endre adj., Kocsárdi Károly ig., Kolta János tud. munkatárs. Kónya Albert egy. tanár, Korányi István főm., Kotányi Ferenc főm., Kovács István miniszterhelyettes, Krausz Imre ig., Krinizs Károlyné oszt. vez., Kunszt György főoszt. vez. ,„ Kuraly Antal oszt. vez., Lázár Péter főig., Lázár Vilmos ig., Lengyel Lajos ig., Lengyel Sándor egy. tanár, Lettner Ferenc egy. tanár, Lippich László oszt. vez., Lux László egy. tanár, Marót Rezső tanár, Marton Tibor ig., Martos Ferenc oszt. vez., Molnár Béla ig., Morvai Gusztáv KFH em. helyettese, Nikléczy György ig., Pál Lénárd ig. h., Pataki László KISZ KB titkár, Philip Miklós főtitkárh., Pilter Pál ig. h., Polinszky Károly miniszterhelyettes, Poros Tamás ig., Rényi Alfréd akadémikus, Róna Imre ig., Sáfár László oszt. vez., Sebestyén Gyula miniszterhelyettes, Sebestyén János em. h., Sellő Dénes v. ig., Sinkó Miklós oszt. vez., Soós Gyula egyetemi tanár, Striker György igazgató, Surányi János egyetemi tanár, Szabó Dénes egyetemi tanár, Szelényi Ferenc egyetemi tanár, Szepesi Endre irodavezető, Szili Géza MSZMP KB oszt. vez. h., Szűcs Kálmán főig. vezető, Takáts László főmérnök h., Takács Pál, a Magyar Szabványügyi Hivatal elnöke, Tamás László MSZMP Heves megyei bizottság titkára, Tangl Harald igazgató, Tarján Rezső tudományos főmunkatárs, Tasnádi Kubacska András osztályvezető, Tímár János osztályvezető, Tóth Béla főoszt. vez., Túri Istvánné MTESZ főtitkárhelyettes, Vajda Zoltán egyetemi docens Valkó Endre MTESZ főtitkár, Walek Károly osztályvezető, Zentai Béla főosztályvezető. Az országos vezetőség póttagjai: Báint Lajos igazgató, Bíró Antal tud. munkatárs, Éry István főmérnök, Földvári János, a Baranya megyei Tanács vb-elnökhelyettese, Kmotrik Ferenc ny. főmérnök, Mészáros Vince főig., Oszetzky Egon főtanácsos, Sebestyén Károly osztályvez., Szende Károly igazgató, Vajda György vezérig. Az MTESZ ellenőrző bizottságának tagjai: Akarat Endre ,g. h., Ember Kálmán em. h., Vámos György ig. Az ellenőrző bizottság póttagjai: Pászti Gábor ig., Várnagy László egyetemi docens, Vermes Lászlóné ig. Az MTESZ fegyelmi bizottságának tagjai: Klimos Jenő főm., Strobl Kálmán főoszt. vez., Talyigás Ferenc főoszt. vez. A fegyelmi bizottság póttagjai: Erdei Pál oszt. vez., Riadl Gyula főmérnö, Sólymos János főtanácsos. Az MTESZ országos vezetőségének hivatalból tagjai az egyesületek elnökei, főtitkárai, s a területi szervezetek (intézőbizottságok) elnökei és titkárai. Elnökök: Hajós György akadémikus, egy. tanár (BJMT), Fehér István igazgató (BTE), Osztrovszki György, az OMFB elnökhelyettese (ETE), Gyulai Zoltán akadémikus, ny. egyetemi tanár (ELFT), Rados Kornél egy. tanár (ÉTE), Róka Pál, az Építők Szakszervezetének alelnöke (FATE), Homoródi Lajos egy. tanár (GKE), Varga József egy. tanár (GTE), Barta István egy. tanár (HTE), Csanádi György miniszter (KTE), Soós Gábor miniszterhelyettes (MAE), Kiss Árpád, az OMFB elnöke (MEE), Babos Zoltán miniszterhelyettes (MÉTE), Bese Vilmos vezérigazgató (MGE), Vitális Sándor egy. tanár (MHT), Schay Géza igazgató (MKE), Dési Frigyes igazgató (MMT), Kertai György, a Központi Földtani Hivatal elnöke (MFT), Kolos Richárd, a Tudományos és Felsőoktatási Tanács főtitkára (MATE), Molnár János ny. igazgató (OPAKFI), Madas András főosztályvezető (OEE), Lévárdi Ferenc miniszter (OMBKE), Földi László miniszterhelyettes (PNYME), Korach Mór akadémikus, igazgató (SZTE), Vég László vezérigazgató (TMTE), Tompa Béla megyei tanácsi vb-elnökhelyettes (Bács-Kiskun megyei IB), Pozsgay Károly főmérnök (Baranya megyei IB), Csepregi Pál megyei tanácsi vb-elnökhelyettes (Békés megyei IB), Pásztor Pál, a miskolci MÁV Igazgatóság vezetője (Borsod megyei IB), Tarján Ferenc igazgató (Csepeli IB), Blaskovits Zoltán docens (Csongrád megyei IB), Lehner Károly vezérigazgató (Esztergomi IB), Lakatos Albert ny. vezérigazgató (Győri IB). Bognár Rezső akadémikus, egyetemi tanár (Hajdú—Bihar megyei IB), Mátrai Tibor főiskolai tanár (Heves megyei IB), Gunda Mihály docens (Soproni IB), Kuhár András osztályvezető (Szabolcs —Szatmár megyei IB), Papp István vezérigazgató (Székesfehérvári IB), Gáspár Géza főmérnök (Vas megyei IB), Majáik Ferenc igazgató (Veszprém megyei IB). Főtitkárok: Fuchs László egyetemi tanár (BJMT), Weitzner Péter osztályvezető (BTE), Varga István igazgató (ETE), Szigeti György akadémikus, igazgató (ELFT), Gabos György igazgató (ÉTE), Somogyi László igazgató (FATE), Baum Frigyes főmérnök (GKE), Láng Géza igazgató (GTE), Váradi Imre főmérnök (HTE), Rödönyi Károly miniszterhelyettes (KTE), György Károly osztályvezető (MAE), Szepessy Sándor főmérnök (MEE), Kárpáti György osztályvezető (MÉTE), Czeglédi István osztályvezető (MGE), Elek Zoltán főosztályvezető (MHT), Preisich Miklós vezérigazgató K. (MKE), Szakály József tud. munkatárs (MMT), Kriván Pál egyetemi docens (MFT), Hajduska Kurt főmérnök (MATE), Barna Tamás főosztályvezető (OPAKFI), Fekete Gyula osztályvezető (OEE), Óvári Antal osztályvezető (OMBKE), Gáti Péter igazgató (PNYME), Talabér József igazgató (SZTE), Füsti Pál főosztályvezető (TMTE), Horváth György igazgató (Bács-Kiskun megyei IB), Fodor György osztályvezető (Baranya megyei IB), Kőrösfalvi Pál igazgató (Békés megyei IB), Szaladnya Sándor egyetemi docens (Borsod megyei IB), Bozó Lajos mérnök (Csepeli IB), Zsebik József főstatikus (Csongrád megyei IB), Zele András osztályvezető (Esztergomi IB), Somos Gyula főmérnök (Győri IB), Csedreki László főmérnök (Hajdú-Bihar megyei IB), Czirják Imre szakfelügyelő (Heves megyei IB), Garád Róbert főmérnök (Soproni IB), Scholtz Béla főmérnök (Szabolcs—Szatmár megyei IB), Lőrincz József főosztályvezető (Székesfehérvári IB), Borsos Zoltán (Vas megyei IB), Nagyné Jónás Klára egyetemi adjunktus (Veszprém megyei IB). Az MTESZ új vezetősége * Új vezérigazgató: Horváth Ferenc — Öntödei Vállalat. Új igazgatók: Csillag Géza — Irdoagépipari és Finommechanikai Vállalat; Simon Jenő (műszaki) — ÉM Kő- és Kavicsipari Vállalat; Zeleznik Sándor — ÉM Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat. Új főmérnökök: (igazgatóhelyettesek) Nagy Lajos — OVF Vízgépészeti Vállalat; Ali Lajos — OVF Sajó menti Vízművek; Füzeskéri József — ÉM Heves megyei Állami Építőipari Vállalat; Schaefer György — ÉM Építésgazdasági és Szervezési Intézet. Felmentések: Kisvári Bélát, az öntödei Vállalat vezérigazgatóját; Dékán Sándort, az Irodagépipari és Finommechanikai Vállalat igazgatóját; Csala Kálmánt, az ÉM Kő- és Kavicsipari Vállalat műszaki igazgatóját; Danka Lászlót, az OVF Vízgépészeti Vállalat és László Lajost, az OVF Sajó menti Vízművek igazgatóhelyettes-főmérnökét; Csíki Andort, az ÉM Heves megyei Állami Építőipari Vállalat főmérnökét felmentették. MŰSZAKI ÉLET 3