Műszaki Élet, 1966. január-június (21. évfolyam, 1-13. szám)
1966-01-03 / 1. szám
Mit, hol, mennyit tanulnak a műszakiak? Nemrégiben jelent meg a Központi Statisztikai Hivatal kiadványa a keresők képzettségéről és a felnőttoktatás helyzetéről a budapesti állami iparban, és ebben néhány érdekes adatot találtunk a „tanuló műszaki dolgozók”-ról is. Kiderül, hogy a felnőttoktatásban viszonylagosan a műszaki munkaköröket betöltők vesznek részt a legnagyobb számban, mivel ebben az állománycsoportban minden negyedik dolgozó rendszeres iskolai oktatásban vesz részt, s közülük kerül ki az esti levelező tagozaton tanulók mintegy negyedrésze. (Persze, olvasóink tudják, hogy a műszaki állománycsoport nem csak mérnököket és technikusokat jelent!) Hányan tanulnak? A kiadvány szerint „a tanulás iránti nagyfokú érdeklődés forrása elsősorban azokban az 1. táblázat Az ált. iskola 8 osztályát végezte, illetve középiskolába járt, de nem érettségizett 1950-es évek közepe óta kiadott rendelkezésekben kereshető, amelyekben bizonyos műszaki munkakörök betöltését középiskolai, illetve egyetemi végzettséghez kötötték. A műszakiak végzettségére vonatkozó előírások azonban a munkakörök többségénél lehetőséget adnak arra, hogy az előírt képzettséggel nem rendelkező dolgozók is betölthessék a szóban levő munkaköröket, ha van megfelelő szakmai gyakorlatuk. A munkavállalók és a munkáltatók természetesen egyaránt élnek ezzel a lehetőséggel, mégpedig igen széles körben. A fentebb említett rendelkezések rugalmassága idézi elő azt is, hogy a magukat továbbképző dolgozók zöme inkább saját elhatározásából tanul, mintsem az előírások hatására. A jelenleg nem tanuló műszaki dolgozóknak 43 százaléka (közel 8500 fő) már tanult felsőoktatás keretében, sőt ezek többsége — mintegy háromnegyed része — be is fejezte tanulmányait valamelyik iskolatípusban." A KSH jelentése vizsgálja azt is, hogy milyen a tanulók aránya a munkakör és iskolai végzettség szerint a műszakiak állománycsoportjában. Ez az egyes munkakörökre vonatkozóan az 1. táblázat szerint alakult. Megállapítható volt az is, hogy a felnőttoktatásban résztvevő műszakiak mind közép-, mind felsőfokon általában a betöltött munkakörüknek megfelelő iskolatípusban tanulnak. A középiskolásoknak ugyanis több, mint négyötöde ipari technikumba jár, a felsőfokú oktatási intézményekben tanulóknak csaknem háromnegyed része jut a felsőfokú ipari technikumokra, illetve a Műszaki Egyetemre. A statisztika szerint a legtöbben (28%) az élelmiszeriparban tanulnak, s ezt követi sorrendben a könnyű-, majd a nehézipar. Az egyes ágazatok közül a vas- és fémtömegcikkipar, valamint a papíripar áll az élen 29,6 százalékkal, s leghátul kullog a bányászat 16,2, illetve az építőanyagipar 18,5 százalékkal. Minden más ágazat 20 százalék fölött van. Egyébként az összes tanuló műszakiak négyötöde férfi, s a férfiaknak 27, a nőknek pedig 20 százaléka vesz részt a felnőttoktatásban. Egyéni elhatározásból A kérdőívekre adott válaszok szerint a tanulási hajlam inkább fakad egyéni indokokból, mint a munkahely által támasztott kö-2. táblázat vetelményekből. Ezt mutatja a 2. táblázat is. Persze, az egyéni elhatározásban nagy szerepet játszik, hogy sokan szeretnének a jelenleginél magasabb munkakört betölteni. A műszaki munkaköröket nálunk 1954-ben lényegében végzettséghez kötötték azzal, hogy a szükséges képesítést bizonyos időn belül meg kell szerezni. Ennek ellenére, noha a végzettség a mérnöki beosztásúaknál a legkedvezőbb, itt is az ilyen munkakörben dolgozók 12 százalékának nincs diplomája, sőt, ezeknek 43 százaléka jelenleg sem vesz részt felnőttoktatásban. Érdekes, hogy a műszaki osztályvezetői munkakört betöltőknek még a fele sem diplomás, sőt, 12 százalékuk nem is érettségizett. Ez utóbbiaknak 50 százaléka, az érettségizetteknek 32 százaléka folytat tanulmányokat. A többi műszaki munkakört a rendelet értelmében általában technikusi, vagy azzal egyenértékű végzettséggel rendelkezők tölthetik be. Az adatok azonban azt mutatják, hogy a műszaki rajzolók, művezetők, s egyéb műszakiaknak mintegy a fele, a műszaki ügyintézők egyharmada, az üzemvezetők és műszaki csoportvezetők egynegyed része nem végzett középiskolát. Az érettségivel nem rendelkezők 50—60 százaléka jelenleg sem vesz részt felsőoktatásban. A KSH vizsgálata a műszakiakat illetően sok érdekes és kevéssé ismert tényt hozott felszínre, s mindenesetre örvendetes, hogy a tanulók száma éppen a műszakiak között a legmagasabb. oktatási intézménybe járt Érettségizett, illetve egyetemre járt, de oklevelet nem szerzett ebből az 1962/63. összesen tanévben felső- Tanulásra késztető ok összesen: Tanuló műszakiak szám szerint Egyéni elhatározás is. Munkáltató javaslata 386 Munkakörhöz szükséges végzettség megszerzése 1437 Egyéb és ismeretlen ok 60 összesen ebből az tanévben 1962/63. középigazgató, főmérnök, műszaki vezető 15 iskolába járt szám szerint százalék 9 60,0 9* szám szerint százalék 57 61,3 Üzemmérnök, tervező mérnöki * 100,6 535 191 57,6 Üzemi, tervező technikus, szerkesztő 751 601 79,46 043 1 167 19,3 Műszaki osztályvezető 156 79 50,6 567 219 38,6 Műszaki csoportvezető 297 147 49,5 612 113 18,5 Műszaki rajzoló 671 233 34,7 568 45 7,9 Műszaki ügyintéző 312 180 57,7 577 108 18,7 Üzemvezető, telepvezető 183 69 37,7 339 93 27,4 Művezető mester 1 828 826 45,2 152 156 10,3 Egyéb műszaki 3 1621 610 50,6 3 217 461 14,3 Összesen: 7 393 762 50,8 13 8712 610 18,8 százalékos megoszlás 71,1 3,9 22,1 0,9 sztul notta a HEXQO . Ilyen profil a voltaképpeni gépgyártásban — tehát a KGM- en belül — nincs. Igaz, a KGM is átad az építőiparnak bizonyos gépeket (motorokat, elektromos berendezéseket stb.), de ezeket nem speciálisan az építőipar részére készíti, hanem csak ott is felhasználhatók. A gyártást és fejlesztést lényegében maga a felhasználó, vagyis az építőipar végzi. Elaprózott gyártás Az egész építőipari gépgyártás egyik legnagyobb problémája, hogy a saját gyártási kapacitást nagyon is elaprózva használják fel, szériagyártás csak elvétve folyik, s az ágazatra inkább a kisipari módszerek jellemzők. Gyakorlatilag az üzemek gyártanak mindent, amit máshonnan nem lehet beszerezni, s amit gyártanak, abból keveset gyártanak, hiszen a magyar építőiparigényei nem túlzottan nagyok. Az elaprózott gyártás természetesen nem lehet eléggé gazdaságos, s ennyi cikknél nem biztosítható a műszaki fejlesztés sem. A gyártás elaprózottságát mi sem bizonyítja jobban, mint as hogy a mintegy 150 millió forintos gyártási volumen 170—180 * gyártmány között oszlik meg. Ezen a helyzeten csak akkor lehetne segíteni, ha a szocialista országok közötti szakosítás gyorsabban folyna. Magyarország építőipari gépgyártásra alig vállalkozott, holott nem kétséges, hogy lennének lehetőségeink, hiszen poblémáink általában közösek a többi szocialista ország poblémáival. A szakosítás siettetése lenne az egyetlen biztosíték arra, hogy néhány valóban korszerű gépünkből nagy sorozatot tudjunk gyártani, s hogy 10—20 darabos igényeinket importból elégíthessük ki. Bizonyára szívesen fogadnák a többi szocialista országban is a magas rezgésszámú vibrátorokat. Ennek a C-szériája elkészült, s becslések szerint mintegy 10—20 ezer darab gyártására kellene felkészülni. A gyártáshoz bizonyos beruházásra lenne szükség, s arra, hogy a gyártást valaki vállalja is. A vibrátorgyártás kifejlesztésével és szakosításával biztosítani lehetne azokat az összegeket, amelyekből más gépeket tudnánk importálni. Hasonló a helyzet a teher- és személyszállításra egyaránt alkalmas felvonók gyártásában. Építőipari gépgyártás A 15—25 emeletes házak építésekor a munkások nem gyalogolhatnak fel a munkahelyükre, ezért olyan felvonóra van szükség, amely nemcsak a terhet, hanem a személyeket is felviszi. A szocialista táborban ilyeneket csak a Szovjetunió gyárt, de ezeket nem exportálja. Természetesen csak a magyar szükségletek kielégítésére nem érdemes készíteni ilyen felvonókat, csak akkor, ha megfelelő piacot biztosítanak számukra. Az építőipar három prototípust is készített, ezek műszakilag megfelelnek, a Felvonógyár azonban a gyártást csak akkor kezdheti meg, ha kellő számú rendelést kap. Általában elmondhatjuk: azt igénylik az építőipari gépgyártástól, hogy ne elaprózottan, a hirtelen jött igényeket elégítse ki, hanem megfelelő számú, modern konstrukciókkal segítse az építkezések gépesítését. A fejlesztés is nehézkes Lényegében a gyártáshoz hasonló helyzetben van a fejlesztés is. Az építőipari technológia fejlesztésével párhuzamosan gyártmányfejlesztés is folyik az Építéstudományi Intézetben, kérdés azonban, hogy mintegy 10 emberrel az igényeket ki lehet-e elégíteni — még akkor is, ha néhány ember a gyárakban is foglalkozik a fejlesztéssel. A nehézségeket mutatja, hogy néhány ránk profilozott építőanyagipari gép fejlesztése is igen lassan folyik. A mészégető kemencék fejlesztése például inkább csak a rajzasztalokon folyik, kísérletekre alig van lehetőség. Pedig az általunk szállított berendezések ma még világszínvonalon állanak, s nem szabad hagynunk, hogy a fejlesztési munka elhanyagolása miatt e kedvező helyzetből visszaszoruljunk. Többszörösen érvényes ez a vasbetonalj gyártó berendezésekre is, s ha meg akarjuk tartani vevőinket, lépést kell tartani a nemzetközi fejlődéssel. Egy állandó probléma: az alkatrészhiány Az alkatrészellátás az építőipari gépeket illetően sem jobb, mint máshol. Az alkatrészeket gyakorlatilag több mint egy évvel a használat előtt kell megrendelni, s ebből logikusan következik, hogy egyrészt néhány cikkből hiány mutatkozik, néhány cikkből viszont fölösleges készletek vannak. Az alkatrészhiány súlyos kapacitáskieséseket is okoz, mert például az építőiparban ma is mintegy húsz 30 millió forint értékű gép áll alkatrészhiány miatt. A megoldást persze megfelelő készletezésben látnák a vállalatok, bár jól tudják, hogy gyors megoldásra nem sok kilátás van. Rugalmasabbá kell tenni a gépipari termelést Az idei terv ipari termelésünk újabb emelését irányozza elő. Ez a megállapítás évek óta érvényes, hiszen ez a tervgazdálkodás egyik előnye. A gazdasági mechanizmus fokozatos átalakításával azonban a minisztériumok igyekeznek termelésükben jobban alkalmazkodni a követelményekhez, mint eddig, s ez látszik már a javaslatok elkészítésekor is, s az elképzelések szerint méginkább kitűnik majd a tervek végrehajtásakor. A géppar: 5,3 százalék A tervek szerint a gépipar termelése az idén 5,3 százalékkal növekszik majd. Ez a szám valamivel alatta marad az utóbbi években megszokott emelkedésnek, figyelembe kellett azonban venni a szükségleteket, a termelési lehetőségeket, az anyagellátást, termékeink műszaki színvonalát. A gépipari termelésen belül gyorsan fog nőni az export volumene, mégpedig mintegy 7,5 százalékkal. A gépipar fokozott erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy exportrészesedését növelje, s amennyiben a minőségi és korszerűségi követelményeket betartják, erre meg is van minden lehetősége. Ennek ellenére kétségtelen, hogy a legnagyobb erőfeszítéseket éppen az exportterv teljesítése követeli meg már csak azért is, mert az átlagos szintnél gyorsabban növekszik a kapitalista országokba irányuló export, márpedig itt a piaci biztonság jóval kisebb, mint a távlati szerződésekkel biztosított szocialista piacokon. Gépiparunk exportját csak akkor tudja teljesíteni, ha a termelés sokkal rugalmasabb lesz, mint volt eddig. Ezért a minisztérium külön is felhívta a vállalatok figyelmét arra, hogy csak a népgazdasági szempontból feltétlenül szükséges termékek gyártását tervezzék, és csak ilyen cikkeket termeljenek. Ez annyit jelent, hogy fölösleges árut akkor se termeljenek, ha azt eredetileg tervbe vették. A vállalatoknak tehát állandóan figyelniük kell a piacot, a keresletet és kínálatot, mert csak így lehet a feleslegesnek bizonyuló termékek gyártását idejekorán abbahagyni, és a népgazdaságilag szükséges termékek gyártását megkezdeni. Amennyiben egyes belföldön keresett cikkekre különböző okok miatt nem lenne szükség, a szabad kapacitásokat fel lehet és lehetőleg fel is kell használni az exporttervek teljesítésére, illetve túlteljesítésére. A minisztérium egyébként túlteljesítésre elsősorban export célokra ad engedélyt. Problémát okoz persze, hogy a vállalatok többsége a piaci helyzet állandó követésére még nem készült fel, vagy erre még nincs is lehetősége. Itt az ideje azonban annak, hogy ezt a munkát komolyan vegyék mind az ipar, mind a külkereskedelem területén, mert ez az egyetlen lehetséges módja annak, hogy a hiánycikkek száma csökkenjen, s ne keletkezzenek fölösleges raktárkészletek. A kohászat termelése a jövő esztendőben csak minimálisan emelkedik majd. A hengerelt áru kapacitást nem tudták teljesen kitölteni hazai alapanyaggal vagy féltermékimporttal, ezért hazánk mintegy 150 000 tonna nagyságrendű szovjet és lengyel bérmunkát vállalt. A kapacitáskihasználás fokozása, illetve a kohászati export és a hazai ellátás jobb teljesítése érdekében arra kell törekedni, hogy az acélgyártási és az ehhez kapcsolódó nyersvasgyártási tervet túlteljesítsék. Közel 34 százalékkal növekedik a beruházás A KGM vállalatai ebben az évben 3,7 milliárd forint beruházási kerethez jutnak, s ez közel 34 százalékkal több a múlt évinél. Ebből nem egészen 2,4 milliárd jut a gépgyártásra, s valamivel több mint 1,3 milliárd a kohászatra. A gépgyártásban a beruházások volumene gyorsabban növekszik, mint a kohászatban. Január 1-én új állóeszközfenntartási rendszer lépett életbe, ezért a minisztérium a felújítási, építési mutató keretet már nem bontotta le vállalatokra. Sajnos, az Építésügyi Minisztérium az építkezési keretek egyeztetésénél nem vállalt kötelezettséget arra, hogy a felújításokkal kapcsolatos építkezésekre kapacitást biztosítson. Ezt a kérdést sürgősen rendezni kell, mivel a beruházások és a felújítások időben való elvégzése nélkül sem a termelési, sem a műszaki-fejlesztési tervek nem teljesíthetők. Rendkívüli feladatot jelent 1966-ban a népgazdasági tervben külön sorban rögzített közúti járműfejlesztési beruházások megkezdése. Az előirányzatok megvalósításának feltétele, hogy érvényesüljenek azok az egyszerűsítési javaslatok, amelyeket a minisztérium e területre kidolgozott. Az 1966. évi beruházási előirányzat — figyelembe véve a koncentrált fejlesztési célokat és a folyamatban levő beruházások ütemét — ú kezdődő limit alatti beruházásokra nem biztosít lehetőséget. Emiatt igen sok elhatározott limit alatti beruházást kellett a tervjavaslatból kerethiány miatt törölni. Bár a gépipar és a kohászat jövő évi tervét igen reális alapokon határozták meg, teljesítésük mégsem lesz könnyű. Ezért a vállalatoknak már az első negyedévben is olyan munkát kell végezni, hogy ne az év végi hajrában kelljen behozni az esetleges lemaradásokat. MŰSZAKI ÉLET 3