Műszaki Élet, 1966. január-június (21. évfolyam, 1-13. szám)

1966-01-03 / 1. szám

Mit, hol, mennyit tanulnak a műszakiak? Nemrégiben jelent meg a Központi Statisztikai Hivatal ki­adványa a keresők képzettségé­ről és a felnőttoktatás helyzeté­ről a budapesti állami iparban, és ebben néhány érdekes adatot találtunk a „tanuló műszaki dolgozók”-ról is. Kiderül, hogy a felnőttoktatásban viszonylago­san a műszaki munkaköröket betöltők vesznek részt a legna­gyobb számban, mivel ebben az állománycsoportban minden ne­gyedik dolgozó rendszeres isko­lai oktatásban vesz részt, s kö­zülük kerül ki az esti levelező tagozaton tanulók mintegy ne­gyedrésze. (Persze, olvasóink tudják, hogy a műszaki állo­mánycsoport nem c­sak mérnökö­ket és technikusokat jelent!) Hányan tanulnak? A kiadvány szerint „a tanulás iránti nagyfokú érdeklődés for­rása elsősorban azokban az 1. táblázat Az ált. iskola 8 osztályát vé­gezte, illetve középiskolába járt, de nem érettségizett 1950-es évek közepe óta kiadott rendelkezésekben kereshető, amelyekben bizonyos műszaki munkakörök betöltését közép­iskolai, illetve egyetemi végzett­séghez kötötték. A műszakiak végzettségére vonatkozó előírá­sok azonban a munkakörök többségénél lehetőséget adnak arra, hogy az előírt képzettség­gel nem rendelkező dolgozók is betölthessék a szóban levő mun­kaköröket, ha van megfelelő szakmai gyakorlatuk. A munka­­vállalók és a munkáltatók ter­mészetesen egyaránt élnek ezzel a lehetőséggel, mégpedig igen széles körben. A fentebb emlí­tett rendelkezések rugalmassága idézi elő azt is, hogy a magukat továbbképző dolgozók zöme in­kább saját elhatározásából ta­nul, mintsem az előírások hatá­sára. A jelenleg nem tanuló mű­szaki dolgozóknak 43 százaléka (közel 8500 fő) már tanult felső­­oktatás keretében, sőt ezek több­sége — mintegy háromnegyed része — be is fejezte tanulmá­nyait valamelyik iskolatípus­ban." A KSH jelentése vizsgálja azt is, hogy milyen a tanulók ará­nya a munkakör és iskolai vég­zettség szerint a műszakiak ál­lománycsoportjában. Ez az egyes munkakörökre vonatkozóan az 1. táblázat szerint alakult. Megállapítható volt az is, hogy a felnőttoktatásban résztvevő műszakiak mind közép-, mind felsőfokon általában a betöltött munkakörüknek megfelelő is­kolatípusban tanulnak. A közép­iskolásoknak ugyanis több, mint négyötöde ipari technikumba jár, a felsőfokú oktatási intéz­ményekben tanulóknak csaknem háromnegyed része jut a felső­fokú ipari technikumokra, illet­ve a Műszaki Egyetemre. A sta­tisztika szerint a legtöbben (28%) az élelmiszeriparban ta­nulnak, s ezt követi sorrendben a könnyű-, majd a nehézipar. Az egyes ágazatok közül a vas- és fémtömegcikkipar, valamint a papíripar áll az élen 29,6 szá­zalékkal, s leghátul kullog a bá­nyászat 16,2, illetve az építő­anyagipar 18,5 százalékkal. Min­den más ágazat 20 százalék fö­lött van. Egyébként az összes ta­nuló műszakiak négyötöde férfi, s a férfiaknak 27, a nőknek pe­dig 20 százaléka vesz részt a felnőttoktatásban. Egyéni elhatározásból A kérdőívekre adott válaszok szerint a tanulási hajlam inkább fakad egyéni indokokból, mint a munkahely által támasztott kö-2. táblázat vetelményekből. Ezt mutatja a 2. táblázat is. Persze, az egyéni elhatározás­ban nagy szerepet játszik, hogy sokan szeretnének a jelenleginél magasabb munkakört betölteni. A műszaki munkaköröket ná­lunk 1954-ben lényegében vég­zettséghez kötötték azzal, hogy a szükséges képesítést bizonyos időn belül meg kell szerezni. En­nek ellenére, noha a végzettség a mérnöki beosztásúaknál a leg­kedvezőbb, itt is az ilyen mun­kakörben dolgozók 12 százaléká­nak nincs diplomája, sőt, ezek­nek 43 százaléka jelenleg sem vesz részt felnőttoktatásban. Ér­dekes, hogy a műszaki osztály­­vezetői munkakört betöltőknek még a fele sem diplomás, sőt, 12 százalékuk nem is érettségizett. Ez utóbbiaknak 50 százaléka, az érettségizetteknek 32 százaléka folytat tanulmányokat. A többi műszaki munkakört a rendelet értelmében általában technikusi, vagy azzal egyenér­tékű végzettséggel rendelkezők tölthetik be. Az adatok azonban azt mutatják, hogy a műszaki rajzolók, művezetők, s egyéb műszakiaknak mintegy a fele, a műszaki ügyintézők egyharma­­da, az üzemvezetők és műszaki csoportvezetők egynegyed része nem végzett középiskolát. Az érettségivel nem rendelkezők 50—60 százaléka jelenleg sem vesz részt felsőoktatásban. A KSH vizsgálata a műszakia­kat illetően sok érdekes és ke­véssé ismert tényt hozott fel­színre, s mindenesetre örvende­tes, hogy a tanulók száma ép­pen a műszakiak között a leg­magasabb. oktatási intéz­ménybe járt Érettségizett, illetve egye­temre járt, de oklevelet nem szerzett ebből az 1962/63. összesen tanévben felső- Tanulásra késztető ok összesen: Tanuló műszakiak szám szerint Egyéni elhatározás is. Munkáltató javaslata 386 Munkakörhöz szükséges végzettség megszerzése 1437 Egyéb és ismeretlen ok 60 összesen ebből az tanévben 1962/63. közép­igazgató, főmérnök, műszaki vezető 15 iskolába járt szám szerint százalék 9 60,0 9* szám szerint százalék 57 61,3 Üzemmérnök, ter­vező mérnöki * 100,6 535 191 57,6 Üzemi, tervező tech­nikus, szerkesztő 751 601 79,46 043 1 167 19,3 Műszaki osztály­­vezető 156 79 50,6 567 219 38,6 Műszaki csoport­­vezető 297 147 49,5 612 113 18,5 Műszaki rajzoló 671 233 34,7 568 45 7,9 Műszaki ügyintéző 312 180 57,7 577 108 18,7 Üzemvezető, telep­vezető 183 69 37,7 339 93 27,4 Művezető mester 1 828 826 45,2 152­ 156 10,3 Egyéb műszaki 3 1621 610 50,6 3 217 461 14,3 Összesen: 7 39­­3 762 50,8 13 8712 610 18,8 százalékos megoszlás 71,1 3,9 22,1 0,9 s­z­tul no­tta a H­EX­Q­O . Ilyen profil a voltaképpeni gépgyártásban — tehát a KGM- en belül — nincs. Igaz, a KGM is átad az építőiparnak bizonyos gépeket (motorokat, elektromos berendezéseket stb.), de ezeket nem speciálisan az építőipar­ ré­szére készíti, hanem csak ott is felhasználhatók. A gyártást és fejlesztést lényegében maga a felhasználó, vagyis az építőipar végzi. Elaprózott gyártás Az egész építőipari gépgyártás egyik legnagyobb problémája, hogy a saját­ gyártási kapacitást nagyon is elaprózva használják fel, szériagyártás csak elvétve folyik, s az ágazatra inkább a kisipari módszerek jellemzők. Gyakorlatilag az üzemek gyár­tanak mindent, amit máshonnan nem lehet beszerezni, s amit gyártanak, abból keveset gyár­tanak, hiszen a magyar építőipar­­igényei nem túlzottan nagyok. Az elaprózott gyártás természe­tesen nem lehet eléggé gazdasá­gos, s ennyi cikknél nem bizto­sítható a műszaki fejlesztés sem. A gyártás elaprózottságát mi sem bizonyítja jobban, mint as hogy a mintegy 150 millió forin­tos gyártási volumen 170—180 * gyártmány között oszlik meg. Ezen a helyzeten csak akkor le­hetne segíteni, ha a szocialista országok közötti szakosítás gyor­sabban folyna. Magyarország építőipari gépgyártásra alig vállalkozott, holott nem kétséges, hogy lennének lehetőségeink, hi­szen poblémáink általában közösek a többi szo­cialista ország poblémáival. A szakosítás siet­tetése lenne az egyetlen biztosíték arra, hogy néhány valóban korszerű gépünkből nagy soro­zatot tudjunk gyártani, s hogy 10—20 darabos igényeinket importból elégíthessük ki. Bizonyára szívesen fogadnák a többi szocia­lista országban is a magas rezgésszámú vibrá­torokat. Ennek a C-szériája elkészült, s becslé­sek szerint mintegy 10—20 ezer darab gyártá­sára kellene felkészülni. A gyártáshoz bizonyos beruházásra lenne szükség, s arra, hogy a gyár­tást valaki vállalja is. A vibrátorgyártás kifej­lesztésével és szakosításával biztosítani lehetne azokat az összegeket, amelyekből más gépeket tudnánk importálni. Hasonló a helyzet a teher- és személyszállí­tásra egyaránt alkalmas felvonók gyártásában. Építőipari gépgyártás A 15—25 emeletes házak építésekor a munkások nem gyalogolhatnak fel a munkahelyükre, ezért olyan felvonóra van szükség, amely nemcsak a terhet, hanem a személyeket is felviszi. A szocialista táborban ilyeneket csak a Szovjet­unió gyárt, de ezeket nem exportálja. Termé­szetesen csak a magyar szükségletek kielégíté­sére nem érdemes készíteni ilyen felvonókat, csak akkor, ha megfelelő piacot biztosítanak számukra. Az építőipar három prototípust is készített, ezek műszakilag megfelelnek, a Felvo­nógyár azonban a gyártást csak akkor kezdheti meg, ha kellő számú rendelést kap. Általában elmondhatjuk: azt igénylik az épí­tőipari gépgyártástól, hogy ne elaprózottan, a hirtelen jött igényeket elégítse ki, hanem meg­felelő számú, modern konstrukciókkal segítse az építkezések gépesítését. A fejlesztés is nehézkes Lényegében a gyártáshoz hasonló helyzetben van a fejlesztés is. Az építőipari technológia fejlesztésével párhuzamosan gyártmányfejlesztés is folyik az Építéstudományi Intézetben, kér­dés azonban, hogy mintegy 10 emberrel az igé­nyeket ki lehet-e elégíteni — még akkor is, ha néhány ember a gyárakban is foglalkozik a fej­lesztéssel. A nehézségeket mutatja, hogy néhány ránk profilozott építőanyagipari gép fejlesztése is igen lassan folyik. A mészégető kemencék fej­lesztése például inkább csak a rajzasztalokon folyik, kísérletekre alig van lehetőség. Pedig az általunk szállított berendezések ma még világ­­színvonalon állanak, s nem szabad hagynunk, hogy a fejlesztési munka elhanyagolása miatt e kedvező helyzetből visszaszoruljunk. Többszö­rösen érvényes ez a vasbetonalj gyártó beren­dezésekre is, s ha meg akarjuk tartani vevőin­ket, lépést kell tartani a nemzetközi fejlődés­sel. Egy állandó probléma: az alkatrészhiány Az alkatrészellátás az építőipari gépeket ille­tően sem jobb, mint máshol. Az alkatrészeket gyakorlatilag több mint egy évvel a használat előtt kell megrendelni, s ebből logikusan követ­kezik, hogy egyrészt néhány cikkből hiány mu­tatkozik, néhány cikkből viszont fölösleges készletek vannak. Az alkatrészhiány súlyos ka­pacitáskieséseket is okoz, mert például az épí­tőiparban ma is mintegy húsz 30 millió forint értékű gép áll alkatrészhiány miatt. A megoldást persze megfelelő készletezésben látnák a vállalatok, bár jól tudják, hogy gyors megoldásra nem sok kilátás van. Rugalmasabbá kell tenni a gépipari termelést Az idei terv ipari termelésünk újabb emelését irányozza elő. Ez a megállapítás évek óta ér­vényes, hiszen ez a tervgazdál­kodás egyik előnye. A gazdasági mechanizmus fokozatos átalakí­tásával azonban a minisztériu­mok igyekeznek termelésükben jobban alkalmazkodni a köve­telményekhez, mint eddig, s ez látszik már a javaslatok el­készítésekor is, s az elképzelé­sek szerint méginkább kitűnik majd a tervek végrehajtásakor. A gép­par: 5,3 százalék A tervek szerint a gépipar termelése az idén 5,3 százalék­kal növekszik majd. Ez a szám valamivel alatta marad az utób­bi években megszokott emelke­désnek, figyelembe kellett azon­ban venni a szükségleteket, a termelési lehetőségeket, az anyagellátást, termékeink mű­szaki színvonalát. A gépipari termelésen belül gyorsan fog nőni az export volumene, még­pedig mintegy 7,5 százalékkal. A gépipar fokozott erőfeszítése­ket tesz annak érdekében, hogy exportrészesedését növelje, s amennyiben a minőségi és kor­szerűségi követelményeket be­tartják, erre meg is van minden lehetősége. Ennek ellenére kétségtelen, hogy a legnagyobb erőfeszítése­ket éppen az exportterv teljesí­tése követeli meg már csak azért is, mert az átlagos szintnél gyor­sabban növekszik a kapitalista országokba irányuló export, márpedig itt a piaci biztonság jóval kisebb, mint a távlati szer­ződésekkel biztosított szocialis­ta piacokon. Gépiparunk exportját csak ak­kor tudja teljesíteni, ha a ter­melés sokkal rugalmasabb lesz, mint volt eddig. Ezért a minisz­térium külön is felhívta a válla­latok figyelmét arra, hogy csak a népgazdasági szempontból fel­tétlenül szükséges termékek gyártását tervezzék, és csak ilyen cikkeket termeljenek. Ez annyit jelent, hogy fölösleges árut akkor se termeljenek, ha azt eredetileg tervbe vették. A vállalatoknak tehát állandóan figyelniük kell a piacot, a keres­letet és kínálatot, mert csak így lehet a feleslegesnek bizonyuló termékek gyártását idejekorán abbahagyni, és a népgazdasági­­lag szükséges termékek gyártá­sát megkezdeni. Amennyiben egyes belföldön keresett cikkek­re különböző okok miatt nem lenne szükség, a szabad kapaci­tásokat fel lehet és lehetőleg fel is kell használni az export­tervek teljesítésére, illetve túl­teljesítésére. A minisztérium egyébként túlteljesítésre első­sorban export célokra ad enge­délyt. Problémát okoz persze, hogy a vállalatok többsége a piaci helyzet állandó követésére még nem készült fel, vagy erre még nincs is lehetősége. Itt az ideje azonban annak, hogy ezt a mun­kát komolyan vegyék mind az ipar, mind a külkereskedelem területén, mert ez az egyetlen lehetséges módja annak, hogy a hiánycikkek száma csökkenjen, s ne keletkezzenek fölösleges raktárkészletek. A kohászat termelése a jövő esztendőben csak minimálisan emelkedik majd. A hengerelt áru kapacitást nem tudták tel­jesen kitölteni hazai alapanyag­gal vagy féltermékimporttal, ezért hazánk mintegy 150 000 tonna nagyságrendű szovjet és lengyel bérmunkát vállalt. A kapacitáskihasználás foko­zása, illetve a kohászati export és a hazai ellátás jobb teljesíté­se érdekében arra kell töreked­ni, hogy az acélgyártási és az ehhez kapcsolódó nyersvas­­gyártási tervet túlteljesítsék. Közel 34 százalékkal növekedik a beruházás A KGM vállalatai ebben az évben 3,7 milliárd forint beru­házási kerethez jutnak, s ez kö­zel 34 százalékkal több a múlt évinél. Ebből nem egészen 2,4 milliárd jut a gépgyártásra, s valamivel több mint 1,3 milli­árd a kohászatra. A gépgyártás­ban a beruházások volumene gyorsabban növekszik, mint a kohászatban. Január 1-én új állóeszköz­fenntartási rendszer lépett élet­be, ezért a minisztérium a fel­újítási, építési mutató keretet már nem bontotta le vállalatok­ra. Sajnos, az Építésügyi Mi­nisztérium az építkezési kere­tek egyeztetésénél nem vállalt kötelezettséget arra, hogy a fel­újításokkal kapcsolatos­­ építke­zésekre kapacitást biztosítson. Ezt a kérdést sürgősen rendezni kell, mivel a beruházások és a felújítások időben való elvég­zése nélkül sem a termelési, sem a műszaki-fejlesztési ter­vek nem teljesíthetők. Rendkívüli feladatot jelent 1966-ban a népgazdasági terv­ben külön sorban rögzített köz­úti járműfejlesztési beruházások megkezdése. Az előirányzatok megvalósításának feltétele, hogy érvényesüljenek azok az egy­szerűsítési javaslatok, amelye­ket a minisztérium e területre kidolgozott. Az 1966. évi beruházási elő­irányzat — figyelembe véve a koncentrált fejlesztési célokat és a folyamatban levő beruházá­sok ütemét — ú­ kezdődő limit alatti beruházásokra nem bizto­sít lehetőséget. Emiatt igen sok elhatározott limit alatti beruhá­zást kellett a tervjavaslatból kerethiány miatt törölni. Bár a gépipar és a kohászat jövő évi tervét igen reális ala­pokon határozták meg, teljesíté­sük mégsem lesz könnyű. Ezért a vállalatoknak már az első ne­gyedévben is olyan munkát kell végezni, hogy ne az év végi haj­rában kelljen behozni az eset­leges lemaradásokat. MŰSZAKI ÉLET 3

Next