Műszaki Élet, 1971. január-június (26. évfolyam, 1-13. szám)
1971-03-19 / 6. szám
?** \ { I \V,' ■ * ^ ' v ...y MŰSZAKI A MŰSZAKI ÉS TERMÉSZETTUDOMÁNYI EGYESÜLETEK SZÖVETSÉGÉNEK LAPJA XXVI. ÉVFOLYAM, 6. SZÁM ÁRA: 8.30 FT______________________19*1. MÁRCIUS 19. s: 5 ' ■**tt'r a ' r* Újfajta szintetikus szálak 1 y Brit Műszaki Hét gyártása és felhasználása (OMFB-elemző tanulmány) A HOLOGRAFIKUS FILM A szemünk által megszokott térszerű látást biztosító háromdimenziós (3-D) fényképezés csaknem egyidejű magával a fényképezéssel. A mozgófényképezés századforduló előtti feltalálása után pedig nyomban felmerült a 3-D filmezés gondolata is. Az akkor alkalmazott helyes elvek a technológiai nehézségek és a nagy költségek miatt csak laboratóriumi érdekességek maradtak. A II. világháborút megelőző években a német vadászrepülők szimulátoros kiképzéséhez készült el az első, jelentős 3 D film. Ezt a Zeiss gyár ún. egy A háromdimenziós filmezés fejlődése A 3 D vetítésnek egy újabb, jelentős fejlesztési hullámát idézte elő a tv elterjedése, ami miatt Amerikában 1955 után a filmszínházak ezreit csukták be. Hasonló jelenségek léptek fel később Angliában és Európában, szinte a tv elterjedésének fokmérőjeként. Ez vezette a mozitulajdonosokat arra, hogy valami újat nyújtsanak a nézőknek, amivel a tv nem tud versenyezni. Így került előtérbe ismét a 3D film. Ennek egyik kezdeti változatát, a Barabás—Bodrossy módszert hazánkban is megismerhettük a Toldy moziban. A nézőkészülék kényelmetlensége, a tetemes előállítási és üzemi költségek és az emiatt bekövetkező műsorszegénység világszerte megbuktatta ezt a megoldást. Helyette tértek át a mozik a szélesernyős (szélesvásznú) vetítésre. A másik fejlődési hullámot a 3-D vetítés szemüveg nélküli változata gerjesztette. 1941-ben Moszkvában nyílt meg a világ első ilyen filmszínháza, amelyet Sz. P. Ivanov tervezett, majd továbbfejlesztett. Azonban még mindig megmaradt két hátránya: a nézők merev fejtartása, valamint a nagy költségek. Moszkvában tovább működik ugyanez a filmszínház, valamint egy hasonló Kijevben, és néhány más az Egyesült Hgaság formájában. Az 1960-as évek elején a lézersugár előállítása, majd ezt követőleg Gábor Dénes „hologram”-nak nevezett találmánya ismét új lehetőségeket ígért kötöttség nélküli, szabad szemmel nézhető, valóban térszerű 3-D film megvalósítására. Már a legelső hologram is ilyen ,,tárgy mögé látást” eredményezett. A hologramok gyakorlati alkalmazása az iparban és számos más területen már azóta széles körben elterjedt. Ezek után nem lehet csodálkozni azon a híren, amely a Spiegel c. folyóiratban 1970. szeptemberében jelent meg arról, hogy a New York-i Laser Corporation Brecht „Galilei élete” c. lézeres filmjét forgatja, és azt 1972-ben kívánja bemutatni. A holografikus film lehetőségének megértéséhez röviden ismertetjük a hologram előállításának lényegét. A hologram fénykép ugyan, de még csak nem is hasonlít a lefényképezett tárgyhoz. Megfelelő módszerrel azonban olyan képre lehet átalakítani, amely a tárgynak a hagyományos fényképnél sokkal többet mondó 3 dimenziós, valószerű hatását kelti a nézőben. A fényképezésnek tehát egy teljesen új területéről van szó, amely csak a lézer feltalálásával, annak a koherens fénynyalábjával vált lehetővé. Ez az új terület a holográfia (holos = mind; graphein = írni, feljegyezni). Hogyan készül a fény-hologram? A hologramok a hullámokat nemcsak amplitúdójukkal, hanem a fázisukkal együttesen rajzolják fel. Ezáltal lehetővé válik, hogy egy tárgyat nem csupán egyetlen irányból, pl. szemből, hanem jobbról-balról is lehessen szemlélni. A holográfia egyébként nem kizárólag az elektromágneses hullámokra érvényes, mint amilyen pl. a fény, hanem az anyaghullámokra is (pl. az elektronmikroszkópia területén), vagy a mechanikus hullámokra, amelyekkel az ultrahang-hologramokat állítják elő, de akár az ingerhullámokra is. Esetünkben azonban csak a fény-hologram érdekes. Előállításának leegyszerűsített vázlata az 1. ábrán látható. A lézerből kiinduló párhuzamos sugarak a T 1 félig áteresztő tükörbe ütköznek. A tükör a sugárnyaláb egyik felét egyenes irányban átereszti, míg a másik felét 90°kal eltéríti. Az egyenesen tovahaladó sugarakat, amelyeket referencia-sugaraknak is neveznek, az L szórólencse kis kúpszöggel kinyitja, hogy az eredeti sugárnyaláb átmérőjénél nagyobb hologram keletkezzék a hologram síkjában elhelyezett fényérzékeny lemezen. Az elterelt un. tárgyhullámok a T2, majd a T, síktükörbe ütköznek és arról visszaverődnek. A fényképezendő tárgyat a T:1 tükörről visszaverődő sugárnyaláb útjába (Folytatás a 18. oldalon) makiban is, de csak különlegesszalagos rendszerrel oldotta meg. A normálfilm képmezejét egy függőleges vonallal két mezőre osztotta a bal, illetve jobb szemnek megfelelő felvétel számára. Mind a felvételhez, mind a vetítéshez bonyolult prizmarendszer volt szükséges. A megoldást az 1936. évi berlini olimpián alkalmazták és mutatták be a nyilvánosság előtt. Bonyolultsága és költséges volta miatt azonban nem tudott elterjedni. 1. ábra: A hologram előállításának vázlata Vita a technikusképzésről — Az édesipar problémái — Elektronika a jövő autójában — „Egy fia dollárt sem...” — Időmilliomosok vagyunk? Vissza a Földre A radartechnika szerepe a meteorológiai szolgálatban Idestova három évtizede annak, hogy a mai radartechnika kialakult. A második világháború után a radar a közlekedésügyben és a légkörkutatásban talált fontos alkalmazásra. A mai meteorológiai szolgálat már nem nélkülözheti azt a segítséget, amelyet a légkörkutatásra szolgáló radarkészülékek nyújtanak. Már a háború alatt sok nehézséget jelentett az ellenséges repülőgépek radarvisszhang útján való felderítésében az, hogy bizonyos esetekben maga a légkör is szolgáltatott radarvisszhangokat. A nagyobb hevességű esőknek a cseppjeiről ugyanis éppen úgy radarvisszhangok érkeztek, mint a repülőgépek fémtestéről. Ma a radarkészülékeket a többi közt a közeledő esőfrontok kimutatására használják a meteorológiában. A radarkészülék minden hevesebb esőt 100—200 kilométer távolságból kimutat, és ezáltal nagymértékben megkönnyíti a közeledő időváltozások idejekorán való bejelentését, különösen zivatarra hajlamos nyári időjárási helyzetekalkalmával. A radar azt is lehetővé teszi, hogy a tőlünk távoli helyen lehulló esőnek a mennyiségét megmérjük. A felfogott radarvisszhang erőssége a lehulló esőcseppek sugarának negyedik hatványával arányos. Egyetlen radarkészülék segítségével tehát egy egész országrésznek a csapadékviszonyairól lehet könnyen -és folyamatosan áttekintést kapni. A radarmeteorológiai állomás egy egész állomáshálózatnak a működését pótolhatja. Enének főképp vízgazdálkodási és árvízvédelmi téren van nagy jelentősége, különösen a fejlődő országokban, ahol nincsen régi időből származó meteorológiai megfigyelőhálózat és hírközlőhálózat. Repülés a sztratoszférában ■ További fontos alkalmazás vár a meteorológiai radarkészülékekre a sztratoszféra alján fellépő, ún. felhőnélküli turbulen■ cia felkutatásában. Itt a mai repülés egyik legveszedelmesebb időjárási jelenségének ártalmatlanná tevéséről van szó. A légkör alacsonyabb rétegeiben, a troposzférában is előfordulnak időnként erősen turbulens légrétegek, amelyek a repülés számára veszélyt jelenthetnének, azonban ezeknek a jelenlétét könnyen fel lehet ismerni, mert jellegzetes alakú felhőképződmények keletkeznek bennük. Ezeket meglátva, a pilótának módjában van a troposzféra veszedelmes helyeit elkerülni. A sztratoszférában azonban nincsenek felhők, ellenben láthatatlan módon lépnek fel időnként olyan rétegek, amelyekben a turbulencia még sokkal nagyobb méreteket ölt, mint a troposzférában. A pilóta csak akkor szerez tudomást a jelenlétükről, amikor a gép már belekerült ebbe a veszedelmes környezetbe. Angol meteorológusok kimutatták, hogy megfelelő érzékenységű radarkészülékek a felhő nélküli turbulencia helyeiről radarvisszhangokat szolgáltatnak. Maivemben, a Royal Radar Establishment-ben olyan radarkészülék dolgozik, amely megmutatja a veszedelmes magaslégiköri állapot fellépését és pontosabb helyét. Az eszményi megoldás az lenne, ha a felhő nélküli turbulencia felkutatására szolgáló radarkészüléket a repülőgép magával vihetne. De erről sajnos egyelőre nem lehet szó, mert a mai verni berendezésnek 1 megawatt a teljesítménye, súlya több tonnát tesz ki, és egy 25 méteres korongantennát használ. Radarvisszhang a jégfelhőből A radartechnika legfontosabb meteorológiai alkalmazásával a jégesők elhárításában találkozunk. Ismeretes, hogy a Szovjetunióban sikeres eljárást dolgoztak ki a jégkárok elhárítására. Az eljárás lényege az, hogy a zivatarfelhőnek abba az aránylag kis terjedelmű részébe, ahol a jégeső létrejön, ún. nukleáló anyagot (ezüstjodidot) juttatnak be rakéták vagy légvédelmi lövedékek segítségével. Ez a műszaki beavatkozás ugyan nem szünteti meg teljesen a jégeső képződését, de annyi eredménye mégis van, hogy a nagyméretű kemény jégszemek helyett csak, kisebb és puhább szerkezetű jégszemek keletkeznek. Ezek lassabban hullanak le, és a növényzetben nem tesznek kárt. Ennek a kitűnő eredménynek az elérése azonban csakis akkor lehetséges, ha a nukleáló anyagot pontosan a felhőnek abba az aránylag kis terjedelmű részébe juttatják bele, ahol a jégeső képződése lejátszódik. Ennek a helynek a kinyomozása optikai úton nem lehetséges, mert a több kilométer vastagságú felhő tömegein nem tudunk keresztüllátni. De a jégkeletkezés színhelye különleges radarvisszhangot szolgáltat, és ez lehetővé teszi a pontos,célzást a felhőnek arra a tájékára, amelyet a nukleáló anyaggal el kell találni. Ez a rövid felsorolás mutatja, hogy az elmúlt harminc esztendő nem múlt el eredmények nélkül a meteorológiai rendeltetésű radartechnika fejlődésében. A mai meteorológiában a radart sokoldalúan használják, és a korszerű meteorológiai szolgálat el nem képzelhető a radartechnika lehetőségeinek gyümölcsöztetése nélkül. DR. AUJESZKY LÁSZLÓ