Műszaki Élet, 1976. január-június (31. évfolyam, 1-13. szám)

1976-01-02 / 1. szám

Minőségszabályozás a könnyűiparban A Műszaki Élet legutóbbi számában ismertettük a Közé­p­pon­ti Népi Ellenőrzési Bizott­ság vizsgálatának azokat az eredményeit, amelyek a minő­ségszabályozás felügyeleti ré­szére vonatkoznak. Most a vál­lalati tapasztalatokat foglaljuk össze. Az elmúlt években az irányí­tó szervek a minőségi kérdések­től távolabb kerültek. A válla­lati önállóság növekedése kö­vetkeztében a termékek minő­ségének biztosítását és fejlesz­tését vállalati feladatnak tekin­tették. Alapjában véve ez vál­lalati feladat is. Ezért azokon a területeken, ahol a piaci vagy társadalmi hatások jobban érvé­nyesültek, ott a minőséggel kapcsolatos problémák kisebb mértékben jelentkeztek. A könnyűiparban a minőség szinten tartását, de még inkább folyamatos javítását megkövete­li nemcsak az exportpiac hely­zete, hanem a belföldi igények növekedése is. Ezért a vállala­tok gyártmány- és gyártás­­fejlesztési intézkedések között a minőségre és annak fejlesztésé­re vonatkozó előírások már ko­rábban is jelentős helyet kap­tak. A vállalatok egy kisebb ré­sze a határozat nyomán szerve­zési és egyéb intézkedéseket tett a minőségszabályozás módosítá­sára. A gazdasági egységek többsége azonban még mindig az I. osztályú termékek arányá­nak növelését tűzi ki célul. A termékek megkülönböztető minősége A megkülönböztető minősé­gi jelek közül legismertebb a Kiváló Áruk Fórumán elérhe­tő KÁF-embléma. Jelenleg az ilyen embléma viselésére jogo­sult termékeknek kb. 23%-a könnyűipari gyártmány. E mi­nőségi jel, valamint a TEXI­­MEI által engedélyezett „Z” jel­zés megszerzésére azonban csak néhány vállalat törekszik, s ezt is általában a hagyomány tiszte­lete és nem a piaci helyzet in­dokolja, így az engedélyezett 153 könnyűipari K­ÁF-jelből 115 négy vállalatnál található. A megkülönböztető jelek elérése és megtartása a vállalatok szá­mára nagyobbrészt többletki­adással jár, az I. osztályú ter­mékek arányának növekedése viszont rögtön mérhető anyagi előnyt eredményez. A minőségi színvonal jelentős emelése legtöbbször olyan több­letköltséget okoz, amelyet az árbevételiben ily módon elérhe­tő többlet csak kismértékben tud ellensúlyozni. A gazdasági egységek ösztönzése főleg a ter­melés növelésére és a nyereség ezúton történő növelésére irá­nyul. Hasonló a helyzet az egyéni érdekeltségnél is. Igaz ugyan, hogy a vállalatok nagy része kombinált bérezési for­mákat igyekszik alkalmazni a minőség javítására, de ezek mértéke változó, és a tapaszta­latok szerint nem elegendő. A vállalatok intézkedései a minőségért A könnyűipari vállalatoknál a minőségellenőrzés az egész gyár­tási folyamatot átfogja. Az el­múlt években általában javult a minőségi e­llenőrző szervezet műszerezettsége, korszerűbb gé­peket és műszereket szereztek be. A vállalatok többsége önál­ló laboratóriumot létesített, és így a fokozódó követelmények­nek egyre jobban meg tud­n­ak felelni. Ma már csak néhány, többnyire kisebb vállalatnál je­lent gondot a műszeres vizsgá­lat. A nagyobb vállalatoknál a technológia- vagy a termékvál­tást legtöbbször az ellenőrzési pontok módosítása, a mintavé­tel arányának megváltoztatása is követi. Az ellenőrzések ered­ményéről rendszeres kimutatá­sok, tájékoztatások készülnek, s ezek alapján az illetékeseknek lehetőségük vann a szükséges in­tézkedések megtételére, így a minőség átfogó szabályozásának alapjai részben már megtalál­hatók a vállalatoknál. A minőségellenőrzést végző vállalati dolgozók munkája eredményesnek tekinthető, bár a gyakorlatban eltöltött idejük, szakmai képzettségük eltérő gondot okoz, hogy a nem min­denhol megfelelő anyagi és er­kölcsi megbecsülés következté­ben létszámhiány tapasztalható, különösen a magasabb szakkép­zettségű meósokban. Egyes ipar­ágakban a szakmai utánpótlás akadozik. Az új termékek, a változó gyártási technológiák, a korszerű termelőeszközök pedig egyre jobban igénylik az ellen­őrzési módszerek továbbfej­lesztését, a vizsgálati eredmé­nyek menetközben való értéke­lését és minőségjavító intézke­dések kiadását. Ezeknek a fel­adatoknak viszont csak a szak­mában jártas és jó felkészültsé­gű dolgozókkal, valamint meg­felelő m­űsz­erez­e­t­tsé­gg­e­l lehet eleget tenni. A minőségjavítást célozza a „dolgozz hibátlanul” munka­­rendszer bevezetése, amelynek érdekében a vállalatok a szük­séges intézkedéseket részben megtették. A tapasztalatok ér­tékelése után kezdik meg a mozgalom szélesebb körű elter­jesztését a dolgozók között. A minőség érvényesítése Ami a vállalati minőségellen­őrző szervezet által feltárt hiá­nyosságok megszüntetését illeti, a helyzet még mindig nem meg­nyugtató. A szállítási szerződé­sek megfelelően tartalmazzák a minőségi kikötéseket, ennek el­lenére a vállalatok többsége csak nagyobb minőségi hiányos­ság esetében reklamál. A minő­ségi kötbértől vagy kártérítés­től általában eltekintenek. Leg­többször javítással, vagy kicse­réléssel oldják meg a felmerülő minőségi problémákat. Gazda­sági szankciókat — annak hosz­­szas ügymenete, a nem kellő anyagi érdekeltség, valamint az érvényesítés után esetleg bekö­vetkezhető egyéb hátrányok miatt — ritkán alkalmaznak. A vállalati meó-szervezeten kívül — a termékeik jellegétől függően — a gyártott készáru­kat a hatósági ellenőrzésre ki­­jelölt intézetek is vizsgálják. Az ellenőrzések tapasztalatai alap­ján a termékek minősítését ál­talában megfelelőnek tartják. Néhány esetben viszont megál­lapították, hogy egyes textil- és ruházati ipari késztermékek nem feleltek meg a minősítési tanúsítványoknak, az osztályos besorolásnak. A minőségi prob­lémák a bútor- és a cipő­ipari termékek esetében gya­koribbak, főleg szerelési és kikészítési hibákból adódóan. Ezek megszüntetésére a mi­nőségellenőrző intézetek több vizsgálati módszert dolgoz­tak ki, amelyeket részb­en szabványként már bevezettek, illetve bevezetésük folyamatban van. Jelentős előrehaladást fog hozni a bútoripari termékek 1976. januártól bevezetett osz­tályba sorolása. A vállalatok ellenőrzésében a kiadott kormányhatározat hatá­sa még nem érzékelhető. A mi­nőség fejlesztésével többnyire a korábbi rendelkezések alapján foglalkoznak. Az­­ágazati mi­nisztérium által kiadott újabb rendeletek és állásfoglalások után a vállalati munka is vár­hatóan meg fog gyorsulni. A to­vábbi intézkedések végrehajtá­sa érdekében a kormány a kö­zelmúltban megtárgyalta a mi­nőségszabályozással kapcsolatos népi ellenőrzési tapasztalato­kat és határozatot hozott az eredeti célok mielőbbi teljesí­tésére. HA­RDUCSKA TIBOR a KNEB gazdasági szakértője Az alábbiakban a gyárak és intézmények előnyleírásai alap­ján ismertetünk néhány újítást és találmányt. Az ismertetett be­rendezések és eljárások vállala­tok részére való hasznosításával, átad­ásának-átvétel­ének lebo­nyolításával a Kohó- és Gépipari Tudományos Műszaki Tájékoz­tató Intézet (KGMTI) szaba­dalmi információs osztálya (dr. Tamás Andor 117—063) foglal­kozik. Galván-horganybevonatok forraszthatóságot fokozó passziválása Acél tárgyakat szívesen horga­nyoznak korrózió elleni védelem céljából, mert olcsó, és száraz klímán elég tartós is. A hor­ganyréteg azonban öregszik és forraszthatatlanná válik. Korró­zió ellen minden klímán védő horganybevonatot csak passzívá­l, második bevonattal lehet ké­szíteni, pl. króm-, vagy kromát­­vegyületet tartalmazó fürdőben. Az így kezelt horgany azonban forraszthatatlan, és ezért a híradástechnikában és rokon­területein szóba se jöhet. A találmány szerinti oldatba merített horganyzott vagy hor­gany tárgyon olyan bevonat ke­letkezik, amely az alatta levő fé­met (ami lehet például réz is) nemcsak korlátlan ideig védi, hanem forrasztáskor megömlik, a forrasztóónt kitűnően folyósítja és a forrasztást bevonva, védi is. Ezért ez az eljárás többek kö­zött nyomtatott áramköri alap­lemezek passziválásához is ki­válóan alkalmas. (Hivatkozási szám: 1161) Fémtárgyak oldószeres zsírtalanítása A fémtárgyak festés, lakko­zás, galvanizálás előtti zsírtala­­nítására mindinkább az oldósze­res eljárást alkalmazzák, szem­ben a hagyományos vizes-lúgos, vagy hígsavas eljárásokkal. A zsírtalanítást többnyire kád alakú tartályban végzik, bemár­­tással. Egyes eljárások a mosó­­folyadék mozgatását is alkal­mazzák. A zsírtalanítandó tárgy be- és kiszállítása lehet szaka­szos vagy folyamatos. A folyékony oldószeres zsírta­­lanítás végezhető alagútrend­szerben, hideg mosófolyadékkal, záporozó vagy elárasztó mód­szerrel is. A zsírtalanítandó tár­gyat általában konvejorral, fo­lyamatosa­n vagy szakaszosan szállítják, a szárítás hőkezelés­sel történik. Jól bevált módszer végül a gőz halmazállapotú szerves oldó­szerrel, főleg triklóretilén gőzzel kádban vagy egyéb zárható edényben végzett kondenzációs zsírtalanítás. Az előzőekben ismertetett tí­pusok egy-egy berendezésen be­lül kombinálva is előfordulnak, általában rendkívül bonyolult műveleti megoldásokkal. A találmány olyan eljárás és berendezés, amely a korszerű ol­dószeres zsírtalanítás előnyeivel biztosítja azt is, hogy a beren­dezés környezete ne szennyeződ­jék és a keletkező triklóretilén­­gőzök a zárt rendszer következ­tében még a berendezésen belül visszanyerhetők legyenek. Eddig háromféle alapberendezés két nagyságú változata készült el ap­ró tömegcikkek folyamatos üze­mű konvejoros márta és konden­zációs zsírtalanítására, forgácsolt vagy sajtolt alkatrészek márta­­záporozó zsírtalanítására, szaka­szos üzemű forgó konténeres ki­vitelben, valamint nagyobb le­­meztárgyak (panelek, hangtech­nikai stúdiópultok elemei, hang­falak, tálcák stb.) és vasszerke­zetek szakaszos üzemű, mártó és kondenzációs zsírtalanítására. A találmány szerinti berende­zések az egészségügyi előírások­nak megfelelő kivitelben készül­őért. (Hivatkozási szám: 1474). Találmányok — újítások 4 MŰSZAKI ÉLET r­sttus igaz, az időfaktorral még mindig nem számo­­­­lünk úgy és olyan mértékben, ahogyan kellene. Még ma is előfordul az, hogy egy már felismert baj elhárítása ké­sik, de még inkább előfordul az, hogy egy-egy már elhatáro­zott és következményeiben kedvező intézkedés kiadása húzó­dik, holott a néhány napos különbség is tízezrekben számítható veszteséget, illetve nyereségkiesést jelenthet. Különösen az utóbbit illetően gyakoriak a panaszok. Mert az ugyan előfordult, hogy valakit felelősségre vontak azért, mert valamit rosszul csinált, vagy valamilyen intézkedésének kedvezőtlen következményei lettek. Arra azonban elvétve sincs példa, hogy valakit azért vontak volna felelősségre, mert bizo­nyos intézkedéseket nem hozott meg, olyanokat ti., amelyek népgazdasági szempontból kedvezőek lettek volna. A veszteséget számon tartjuk, mert azt könyvelni lehet. Az elmaradt haszon már nehezebben számszerűsíthető, ezért az­zal sokkal kevesebbet foglalkozunk, nem érezzük át jelentősé­gét, vagy ha igen, inkább csak elméletben, mint gyakorlatban. A következő öt esztendőben az eddigieknél nagyobb erő­feszítésekre lesz szükség annak érdekében, hogy haladá­sunkat meggyorsítsuk, illetve hogy kivédjük azokat a kelle­metlen hatásokat, amelyek a nemzetközi válság következtében minket is elérnek. Ez egyben azt is jelenti, hogy a már elhatá­rozott intézkedéseket gyorsan és következetesen kell végrehaj­tani, mert bebizonyosodott, hogy ez a jó és hasznos munkának egyik nem elhanyagolható eleme. Hogyan alakult a tiszta jövedelem ? A szocialista ipar fejlődését és helyes gazdálkodását ha nem is egészében, de bizonyos vonatko­zásokban mégiscsak jól tükrözi a tiszta jövedelem alakulása. 1974- ben az állami ipar tiszta jöve­delme megközelítette a 85 mil­liárd forintot, a szövetkezeti ipa­ré meghaladta a 8­8 milliárd fo­rintot, ami azt jelenti, hogy az egész szocialista ipar tiszta jö­vedelme jóval meghaladta a 93,7 milliárd forintot. Az élen a gépipar Azt persze mondanunk sem kell, hogy az egyes iparcsopor­tok között a tiszta jövedelem szempontjából is igen nagyok a különbségek. Ezt mutatja az alábbi táblázat is: Mint a táblázatból látható, a szocialista ipar teljes tiszta jö­vedelmének több mint harma­dát adja a gépipar. A gépipa­ron belül különösen a gépek és gépi berendezések, valamint a közlekedési eszközök gyártása volt igen eredményes. Úgy vél­jük, senkit sem lep meg, hogy ezután közvetlenül a vegyipar következik, de az már talán so­kaknak feltűnő, hogy a sorban a harmadik a kohászat, amely­nek jövedelme nagyobb volt, mint az egész könnyűiparé. Bi­zonyos mértékig feltűnő az is, hogy az élelmiszeripar tiszta jövedelme ennyire alacsony. A tiszta jövedelemből a vál­lalati­ eredmény 66,9 milliárd­­hoz közelít, az adók és külön­böző járulékok meghaladják­ az 58,3 milliárdot, a különféle ál­lami juttatások összege pedig 41,5 miliárd forint. A vállalati eredményből nye­reségadóra befizettek több mint 36,4 milliárd forintot, a fejlesz­tési alap éppen 17,7 milliárd forint volt, a részesedési alap megközelítette a 6,3 milliárd forintot. Az állami juttatások­ból visszatérítés volt több mint 11,5 milliárd forint, az árbe­vételbe beszámított árkiegészí­tés pedig 11,7 milliárd forintot tett ki. Az eszköz- és bérarányos jövedelem A részesedési alap 1973-ban még a bérköltségeknek 11,1, 1974-ben már 11,7%-át tette ki. A fejlesztési alap az esz­közértéknek 1973-ban 3,1, 1974- ben 3,4%-a volt. A fejlesztési alap aránya különösen a textil­ruházati iparban volt nagy, ahol elérte a 8,5%-ot, és a pa­píriparban, ahol a 6%-ot, de 5,3% volt a fémtömegcikk-ipar­ban és 5% a műszeriparban is. Érdemes megemlíteni, hogy amíg a fejlesztési alap az álla­mi iparban az eszközérték 3,2 %-a volt, addig a szövetkezeti iparban 7,7%-ot tett ki. A 100 Ft lekötött eszközre jutó tiszta jövedelem 1974-ben 13 Ft volt, 4 fillérrel kevesebb, mint 1973-ban. A nyereség vi­szont 12,84 Ft, és ez 1,06 Ft-tal volt több, mint egy évvel ko­rábban.­­ A 100 Ft kifizetett bérre jutó tiszta jövedelem 1974-ben 169,48 Ft volt, 1,09 Ft-tal kevesebb, mint 1973-ban, a nyereség vi­szont jóval több, mivel 111,33 Ft-ról 120,89 Ft-ra ugrott. Kü­lönösen nagy volt a 100 Ft ki­fizetett bérre jutó nyereség a vegyiparban, ahol 270,76 Ft-ot és a papíriparban, ahol 228,07 Ft-ot tett ki. A gépipari átlag 128,25, a könnyűipari 99,98, az élelmiszeripari 99,74 Ft volt. Állami ipar Tiszta Jövedelem Iparcsoport millió Ft Bányászat 2 612 Viliamoscnergia-lpar 4 481 Kohászat 12 313 líepca es gépi berendezések gyártása 1 836 Közlekedési eszközök gyártása 0 386 Villamosipari gépek és készülékek gyártása S 926 Híradás- és vákuum­technikai ipar 5 800 Műszeripar 3 070 Fémtömegcikk-ipar 1 3 090 Gépipar együtt 32 208 Épkeanyag-ipar 4 41,0 Vegyipar 14 912 Nehézipar összesen 30 976 Nehézipar bányászat nélkül 68 364 Fafeldolgozó ipar 2 043 Papíripar 1 949 Nyomdaipar 1 547 Textilipar 2 600 Bor-, szőrme- és cipőipar 1 425 Textilruházati ipar 1 356 Kézmű- és háziipar 367 Könnyűipar összesen 11 327 Egyéb ipar 1 243 élelmiszeripar nélkül 83 446 Élelmiszeripar 1383 Állami ipar összesen 84 929 Szövetkezeti ipar 8 831 Szocialista ipar 93 760

Next