Műszaki Élet, 1977. január-június (32. évfolyam, 1-12. szám)

1977-01-14 / 1. szám

Az építőgépjavítás helyzete"és a"fejlesztés"irányai (OMFB-tanulmány) A MŰSZAKI ÉS TERMÉSZETTUDOMÁNYI EGYESÜLETEK SZÖVETSÉGÉNEK LAPJA XXXII. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM ADA: 2.50 Ft 1977. JANUÁR II. A szeszipar problémái —­ A szovjet gépipar fejlődése — A csavar és társai — Urbanognosztika vagy urbanológia? —,,Műsor­térítő” kábelhálózat — A hajó az más? — Ipar az iparon kívül A­l­onténerekről és előnyeik­ről, amelyekkel egyetlen más rendszer sem dicsekedhet , hogy védik az árut, eltüntetik a különböző szállítási eszközök különbségeit, a gyártás helyén berakott áru a felhasználóig vasúton, közúton, vízen vagy a levegőben átrakás nélkül ér­kezik, hogy segítségükkel meg­takarítható az élőmunka tekin­télyes része, tág tere nyílik a gépesítésnek stb. — minderről megszámlálhatatlan információ­hoz juthatott már az érdeklődő olvasó. Pedig alig két évtize­de, hogy megkezdték diadalút­­j­ukat a nagykonténerek. Azóta épülnek átrakóközpontok, kon­ténerterminálok, speciális jár­művek, azóta mondhatjuk, hogy a világ elfogadta ezt az univer­zális szállítási rendszert. Közben persze kiderült, hogy az áruknak csak egy része szál­lítható gazdaságosan konténer­rel (becslések szerint 25—40 százaléka), és hogy bizonyos anyagok vagy áruféleségek to­vábbításához egészen különleges szállítótartályokra van szükség. Az is kiderült, hogy a fejlesz­tés, a továbblépés kulcsa éppen az: sikerül-e egyensúlyt kiala­kítani az univerzális konténe­rek és speciális változataik kö­zött. Nyilvánvaló lett, hogy nö­velni kell a konténerek — e meglehetősen értékes és sokba kerülő eszközök — élettartamát. Ez is egyfajta specializálódás. Hiszen a szállítandó áruhoz tervezett változatok kialakítása ma már erősen eltér a hagyo­­mányos acélszerkezetektől, más a falak anyaga vagy esetleg nincs is faluk. Volt egyszer egy láda... Az első konténerek még erő­sen emlékeztettek ősükre, a lá­dára. A ládák mérete azonban egyre nőtt és kialakult a kon­ténerek két alaptípusa. Előbb a kiskonténereké, melyeket pél­dául a MÁV már a 30-as évek­ben rendszeresen használt szál­lításra. 1-től 3 tonnáig terjedő árumennyiség helyezhető el gyomrukban, s ma is több mint ezer járja az országot. Ezeket követték a 20 és 30 tonnás nagykonténerek, amelyekből je­lenleg néhány már forgalomban van. Hosszú és sok kompro­misszummal kísért szabványo­sítási folyamat eredményeként különösen két típus startolt az utóbbi években ebből a család­ból: a 20 és a 40 láb hosszú (20, illetve 30 tonna hasznos teher szállítására alkalmas) változat. Közben maga a láda is át­alakult. A minden oldalán zárt téglatest kiegészítő tartozékokat kapott (hűtőkonténerek); darus vagy targoncás rakodáshoz fe­lül vagy oldalt nyitott kivitel­ben is megjelent; gravitációs vagy pneumatikus feltöltéséhez, illetve ürítéséhez speciális nyí­lásrendszert kapott. Hogy a visszaütött ne foglaljon el sok helyet, összecsukható válto­zatai is megjelentek; a jobb helykihasználás érdekében el­tűntek a falak és védő-mereví­tő elemek váltották fel őket (vázkonténerek); kidolgozták­ az eredetileg henger formájú, öm­lesztett anyagokat szállító kon­ténertartályok különleges ke­resztmetszetű változatait és így tovább. A ládából konténer, a konté­nerből kis- és nagykonténer, a két változat, alaptípus elemei­ből, azok variálásával és új elemek felhasználásával külön­leges konténer lett. A kezdeményező: Európa Van — és nem is csak egy­féle — konténer-„filozófia” is. Az amerikaiak, akik még a második világháború előtt ki­alakították az első konténeres szállítási rendszereket, valahogy úgy gondolják: a konténer az konténer. Olyannak kell lennie az árunak, hogy beletehessék a „dobozba”. Ilyen szemlélet mel­lett nehezen terjed a különle­ges szállítótartály. Az európai­ak, franciák, nyugatnémetek, angolok, más filozófiát vallanak. A konténerizáció olyan szolgál­tatás, amelynek a technikai le­hetőségek megteremtésével is igazodnia kell a szállíttatók igé­nyeihez. Érthető, hogy a spe­ciális konténerek elsősorban itt, Európában kaptak zöld utat. Természetesen az alaptípus­nak is vannak­­speciális válto­zatai. Az első és még ma is leg­általánosabb változatnak a fa­lai acélból készülnek. Ezért meglehetősen nehéz, sőt hajla­mos a korrózióra is. Könnyített változatai acélmerevítésű alu­mínium fallal ellátott dobozok. Harcban a korrózióval alakítot­ták ki az alaptípus olyan vál­tozatát, amelynek falai üveg­szál erősítésű, rétegelt lemezből készülnek. Igaz, hogy drágább, mint az acéllemez-konténerek, de élettartama 25—30%-kal na­gyobb, hőtartóképessége is jobb. (Folytatás a II. oldalon) A FLAT-k­onténer egyik változata, konténerszállításra alkalmas közúti összehajtva egy vasúti kocsin vagy járművön át is szállítható a visszaütöm A váz- és tartálykonténer kombinációi Fotogrammetria az űrből Létezik a térképeknek egy új fajtája, amelyet a szakemberek kozmotektonikus térképnek ne­veznek. Már a térkép elneve­zése is arra utal, hogy kevés köze van a hagyományosan ér­telmezett atlaszokhoz, valamint arra, hogy ez az űrkutatási technikával függ össze. Ezek a térképek olyan felvételek alap­ján készülnek, amelyeket űrha­jóból és mesterséges holdakból készítenek. Ilyen módon készül­tek térképek a Szovjetunióban egyebek között a kelet-európai síkságról és Nyugat-Szibériáról. Ezekből a térképekből bámula­tos következtetéseket tudnak levonni a kozmogeológusok (a Szovjetunióban már meg is ala­kult ezeknek a szakemberek­nek a tudományos tanácsa, az „Aerogeológija”). Kozmotektonikus térképek A kozmogeológusok megálla­pították a kelet-európai síkság­ról készített térkép alapján, hogy a Kaspi-tó ismert besül­lyedése majdnem kétszer akko­ra, mint amekkorának azelőtt ismerték. Ennek azért van kü­lönös jelentősége, mert felte­hetően ennek megfelelően na­gyobbak az itt kiaknázható kő­olaj- és földgázkincsek. E sül­lyedések üledékes kőzetei álta­lában gazdag lelőhelyre utal­nak. A kozmikus fényképfelvé­telek alapján készült térképek arról is információval szolgál­tak, hogy a földalatti sókupa­cok — amelyek szintén kőola­jat és földgázt tartalmaznak — nem össze-vissza helyezkednek el a süllyedésben, hanem jel­legzetes alakzatban találhatók. Szintén a kozmotektonikus térképek alapján bukkantak a szakemberek kőolajlelőhelyekre Vityebszk, Szmolenszk és a Pe­­csora-medence körzetében. A kurszki hatalmas vasérclelőhely is nagyobb az eddig ismertnél. Persze nem arról van itt szó, hogy elegendő a világűrből egy pillantást vetni a Földre, és máris tudják, hogy hol rejtő­zik a kőolaj, az érc vagy a földgáz. A nagy magasságból készített képek olyanok, mintha bolygónkat egy durva raszteren keresztül néznénk, s a különálló szerkezetek úgy tűnnek, mintha egybeolvadnának, így a már jól ismert részekről is teljesen új ké­pet kapunk. „Kozmikus” szem­mel nézve a mélyen lévő részek, árkok, süllyedések és tektoni­kus töréshelyek jelentősen meg­erősített kontúrokat mutatnak. Tehát ezeknél a térképeknél a magassági szinteknek megha­tározó szerepük van. A képek azt bizonyítják, hogy a kőolaj, földgáz és más ásvá­nyi kincsek elsősorban a töré­sekben és ezek találkozó pont­jain fordulnak elő. Az ismert szamod­ori kőolajkincsre az Ob medencéjében éppen egy olyan ponton bukkantak rá a kozmi­kus felvételek segítségével, ahol egy törés egy másik kereszt­­irányú törési vonallal találko­zik. A kozmikus képek értékelé­sének ez a módja tulajdonkép­ Az MKF—6 vázlata. 1 — kazetta, 2 — dugós érintkező, 3 — hord­­gyűrű, 4 — a billentés tengelye, 5 — fényérzékeny állítás, 6 — egyéb adatok (feljegyzések, óra, megvilá­gítási idő, fényerő, képszám), 7 — szinkron/­ar, 8 — színszűrő, 9 — ob­jektív, 10 — elmozduláskompenzáció pen egy logikus sor folytatása, egy legalább száz éve ismert technikáé, a fotogrammetriáé. Már 1859-ben voltak topográfiai felvételek, amelyeket az erre a célra szerkesztett speciális mé­rőkamerával készítettek. Ezzel egyidőben használta fel Mey­­denbauer a fotogrammetriát építészeti felmérésekhez. A fej­lődéssel együtt természetesen a fényképezés technikája is egy­re tökéletesebb lett, de egyelő­re csak az egyedi képeknél. A 20. évszázad első 15 évében ug­rásszerű változás következett be. A fotogrammetria már szte­reoszkópikus mérési eljárásokat is felhasznált. A repüléstechni­ka fejlődése, és nem utolsósor­ban a repülőgépek bevetése az első világháborúban nagymér­tékben tökéletesítette a légi fotogrammetriát és az eljárás mindennapos lett a mérés- és térképészeti technikában. To­vábbi fontos újításokat hozott az, hogy mind több elektroni­kus elemet építenek be nemcsak a fotogrammetrikus műszerek­be, hanem az automatikusan működő érzékelő műszerekbe (Folytatás a II. oldalon) Az MKF—6 multispektrális kamera, amelyet a Szovjetunió és az NDK szakemberei közösen fejlesztettek ki és a VEB Carl-Zeiss jénai üzemé­ben gyártottak (összehasonlításképp mellette egy közönséges fényképező­gép)

Next