Műszaki Élet, 1979. július-december (34. évfolyam, 15-26. szám)

1979-07-27 / 15. szám

Takarékosabb anyaggazdálkodást a bútortermelésben! A bútoripari késztermékek előállításának önköltségében a faanyagok aránya megközelíti a 35 —40%-ot. Ebből az is következik, hogy takarékosabb faanyagfelhasználással milliós megtakarításokat, s egyben a természet által csak hosszú idő alatt újratermelt anyaggal való jobb ellátottságot lehetne elérni. A termelés minden fázisában A faanyaggal való takarékos gazdálkodást már a beszerzés pillanatában el kell kezdeni, vagyis a vásárolt anyag minőségét a gyártási követelmények szerint kell kiválasztani. Nem szükséges osztályon felüli faanyagot vásárolni és feldolgozni olyan termékekhez, melyekhez a rosszabb minőségű faanyagok is megfelelnek. Ez azonban fordítva is követelmény! A termelés következő fázisa a készletezés. Jelenleg a bútoripari vállalatoknál a készletezés normatívái fafajonként eltérő nagyságrendűek, de valamennyi fafajnál a korábbiakhoz viszonyítva csökkenő tendenciával vannak meghatározva. Ez a szűkös forgóeszköz-ellátottság miatt is szükséges. Előfordul, hogy a termékekhez nem megfelelő méretű (pl. vastagabb), nagyobb megmunkálási veszteséget előidéző faanyagot kénytelenek felhasználni. Most a vállalati készletben csak ilyen található. A megfelelő anyag beszerzése pedig hosszadalmas, mivel a készletező vállalatoknak sincsenek tartalékaik. Az elforgácsolt többletanyag legjobb esetben is csak tüzelésre használható, mert begyűjtése és lapanyagokká történő másodlagos feldolgozása már nem gazdaságos. Különösen hangsúlyozni kell ezt akkor, amikor közismert, hogy a beszerzett anyag és a késztermékben megjelent anyag térfogataránya a legtöbb bútorterméknél jelenleg 1:0,30—0,35 értékek között változik. A következő veszteségforrás a faanyagok feldolgozás előtti szárítása. Természetes úton kiszárított faanyagból kevés van, a mesterséges szárítás viszont azon kívül, hogy jelentős többletráfordítást igényel — gyakran a faanyagok minőségének romlásával jár. Ez a feldolgozásnál további 2—3%-os veszteséget okozhat. A helytelen szárítás ezenkívül befolyásolja a további megmunkálást és a késztermékek élettartamát is. A kár nagyságrendjére még becsült adataink sincsenek. A legnagyobb anyagveszteség azonban a jelenlegi anyagnormák miatt keletkezik, jelenleg az anyagnormákat a késztermék térfogatára vetítve — mely ugyancsak igen gyakran túlméretezett — a felszámítható hulladék %ában adják meg. Ennek nagyságrendjét korábban statisztikai, statisztikai-műszaki és a műszaki anyagnormaképzés módszerével állapították meg. Az értékek a faanyag fajtájától függően 110—254% között változnak. Ezek a globális előírások azonban nem ösztönöznek a takarékosabb faanyagfelhasználásra. Napjainkban a faanyagok iránti igény egyre nő, ezek ára pedig a világpiacon az energiaárakkal közel azonos ütemben emelkedik. Ezért az anyagfelhasználás normatíváinak felülvizsgálatára, és annak következetesebb alkalmazására újabb utakat és módszereket kellene keresni. Ennek egyik lehetősége a szerző által már az 1960-as évek elején kidolgozott, és a bútoripari vállalatoknál újításként bevezetésre javasolt differenciált anyagnormák alkalmazása, összekapcsolva az anyagi érdekeltséggel. Differencián anyagnornia A gyártmányok alkatrészeinek mérete, valamint a faanyagok minőségi osztálya és az alkalmazható hulladákszázalékok nagysága között törvényszerű összefüggés áll fenn, így pl. más hulladékszázalékot indokolt alkalmazni az 1300 mm hosszúságú alkatrészeknél, ha azokat I. vagy III. osztályú faanyagból kell előállítani, és megint mások a kihozatali lehetőségek, ha I. osztályú faanyagból 300 mm hosszúságú alkatrészeket kell előállítani. Ennek a törvényszerűségnek a felhasználásával, valamint az osztályos fatermékek hazai megoszlásának statisztikai átlagértékei alapján olyan függvénykapcsolatot állapítottunk meg, amelynek alkalmazása lehetőséget adhatna a kihozatali arányok jelentős növelésére, s ezen keresztül a fokozottabb anyagtakarékosságra. Emellett további lehetőség adódik a hulladék gazdaságosabb másodlagos felhasználásának megszervezésére is. A differenciált anyagnormák széles körű alkalmazása esetén a bútoripari vállalatoknál felhasznált fontosabb faanyagokból minimálisan 8—10% megtakarítás válna lehetővé. Ennek jelentőségét és gazdasági kihatásait nem szükséges indokolni. A legtakarékosabb anyagfelhasználásra a megmunkálási veszteségek csökkentésén keresztül is további lehetőség van. A szabásméreteknél, valamint a megmunkálási veszteségre felszámított 3—5% ráhagyások véleményünk szerint jelenleg már nem indokoltak, illetve túlhaladottak. A bútoripari alkatrészek mechanikai megmunkálásának műszaki színvonala lehetővé teszi, hogy a megmunkálás pontosságát nemcsak hogy mm-ben, hanem annak törtrészében írjuk elő és mérjük meg. A csereszabatos alkatrészgyártás szervezésének ez egyenesen követelménye. Ezért ma már a készméret és a szabásméret közötti eltéréseket ugyancsak differenciáltabban kellene maghatározni. Ezt — szintén a méretek függvényében — átlagosan 1,0—1,0% között kellene előírni. A megírnunkalási gelejt Az alkatrészek tömeggyártásának magszervezése törvényszerűen elvezetett a magmunkálási (javítható és javíthatatlan) selejt, valamint a tartalékalkatrészek gyártásának előzetes tervezéséhez. Ennek jelenlegi tervezett nagyságrendje 2— 4%, vagyis ennyivel több alkatrész gyártását kell előirányozni, hogy a tervezett termékkibocsátás folyamatosan biztosítható legyen. Ha pedig a vállalaton belül nem történt meg az alkatrészek egységesítése, akkor ezek közül a későbbiekben már csak kevés hasznosítható, vagyis többségük veszendőbe megy. A selejtes alkatrészek valószínű alakulására az egységesítés figyelembevételével már a közeljövőben újabb vizsgálatokat kellene végezni — s erre hatósági rendelkezés is van —, mivel a tapasztalati adatok alapján annak nagyságrendjét a jelenlegiek mintegy felére lehetne csökkenteni, és az árverésbe ráfordításként be lehetne állítani. A végső következtetés tehát, hogy amennyiben a faanyagokkal való fokozott takarékosságot minden fázisban következetesen érvényesítjük, a beszerzett anyaghoz viszonyítva a késztermékben megjelenő anyagmennyiség térfogata megközelítheti a 48—58%-ot, s ez nemcsak műszaki, de jelentős gazdasági eredményt is biztosítana mind a szakágazat, mind a vállalatok számára. Ezekkel a megoldásokkal a jelenlegi faanyagfeldolgozási színvonalon a faanyagkihozatalt mintegy 13— 15%-kal lehetne javítani, vagyis az integrált feldolgozási veszteségeket közel a felére lehetne csökkenteni. Ez nemcsak a faanyagok komplex hasznosítása felé lenne jelentős lépés, hanem szakágazati szinten évi 30—35 millió forintos megtakarítást is lehetővé tenne. A megvalósítás tervezési és műszaki feltételrendszere csaknem valamennyi bútoripari vállalatnál adva van. Ezért a takarékosabb anyaggazdálkodás érdekében a termelőfolyamatok szervezése terén indokolt lenne sürgős intézkedéseket tenni a vállalatoknál. DR. DALOCSA GÁBOR 4 MŰSZAKI ÉLET A nyár a műszaki egyetemeken és főiskolákon a diákok ** részére az üzemi gyakorlatot jelenti. Ezzel az üzemi gyakorlattal kapcsolatban már évek óta illetékesek és illetéktelenek sokat beszélnek arról, hogy nem olyan, mint amilyennek eredetileg szánták és tervezték. A közel egyhónapos üzemi gyakorlat nem nagyon segíti a diákok tudásának és tapasztalatának gyarapodását, s nem nagyon szoktatja őket az igazi üzemi légkörhöz sem. Tisztelet a kivételnek — és a tiszteleten kívül elismerés is —, de a legtöbb üzemben nem tudják, mit csináljanak a 3—4 hétre odacsöppenő főiskolai és egyetemi hallgatókkal, s alig várják az időt, hogy megszabaduljanak tőlük. Az esetek egy részében munkát sem nagyon tudnak nekik adni, talán nem is mindig a saját hibájukból, hiszen a betanítás időt vesz igénybe, s mire a diákok az adott munkát megtanulják és megértik, már abba is hagyják. N Nem azt akarjuk ezzel mondani, hogy a diákoknak nem kell megismerni az üzemet, az üzemi légkört, az üzemi munkát. A kérdés csak az, hogy erre 3 hét elegendő-e, s az ilyen lógós 3 hét nem éppen ellenkező hatást ér-e el, mint amit akarunk. Nehéz lenne most persze valami mindenre jó receptet mondani, de keresni kellene olyan megoldást, ami a diákoknak is jó, az egyetemeknek, a főiskoláknak is, no meg persze az üzemnek is. Mert a jelenlegi gyakorlat ellen nagyon sok érvet hallani, mind a három körből. Lehet, hogy nem törődünk komolyan ezzel a kérdéssel, lehet, hogy nem is tartjuk fontosnak. De akkor minek csináljuk? Harmadik piaci ma Nemzetközi gazdasági kapcsolatainkban az utóbbi időben megnőtt a vállalatok harmadik piaci együttműködésének szerepe. Gyakori eset, hogy a kétoldalú üzleti lehetőségek egyegy konkrét áruszállítási területen részben kimerültek, vagy további bővítésükre nincs mód. Ilyenkor a két partner, ha gazdasági és kereskedelempolitikai meggondolásokból mégis szeretné bővíteni a forgalmat, elmélyítve a vállalatok közötti jól fejlődő kooperációs kapcsolatokat is,a közös szállításban állapodik meg valamely harmadik ország felvevőképes piacával. E megállapítás előnye, hogy bővíti mindkét fél értékesítési piacát, növeli az árucsere-forgalmat. Ezért az utóbbi időben ilyen megoldásokról tárgyalnak a hazai ipari és külkereskedelmi vállalatok külföldi cégekkel. De mind gyakrabban merül fel a harmadik piaci együttműködés a kétoldalú államközi tárgyalásokon, a magas szintű gazdasági együttműködési kormánybizottsági üléseken is. Államközi tárgyalások A közelmúltban ülésezett a magyar—francia gazdasági ipari és műszaki együttműködési vegyesbizottság, amely az együttműködés bővítését is napirendre tűzte. Ebben az évben tovább nőtt a kooperációs szerződések száma a két ország vállalatai között, és jelenleg 52 megállapodás van érvényben, de további 64 témában folynak tárgyalások. Kiemelkedően bővült az utóbbi időben az együttműködés a számítástechnika, a szerszámgépipar, a haszonjárművek és a mezőgazdasági gépek gyártása, valamint az energiaipar területén. De lehetőség mutatkozik a környezetvédelmi berendezések és bányafelszerelések együttes gyártására, közös értékesítésére és a technológiák cseréjére is. Újabb kooperációs kezdeményezések vannak a vegyiparban, az alumíniumiparban, a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban is, amelyek eredményei várhatóan a közeljövőben szerződések keretében realizálódnak. Ugyancsak az együttműködés bővítése volt a központi témája a júliusban tartott magyar— angol tárgyalásoknak is. Az ipari, műszaki együttműködés fontos eleme a két ország kereskedelmének, s a vegyipar és a gépipar egyes ágazataiban elért eredmények után az a vélemény alakult ki, hogy az elektronikai és híradástechnikai berendezések közös gyártására, a vegyi és gyógyszeripari együttműködésre, a daruk és vasúti járművek kooperációjára is reális kilátás nyílik. A harmadik piaci együttműködés itt is külön kérdésként szerepelt. A magyar vállalatok angol cégekkel közösen festékgyár és motorvonatok szállítását vállalták, elsősorban tengerentúli országokba. A jövőben hasonló közös fellépést terveznek hőerőművi és bányászati berendezések, távközlési és orvosegészségügyi komplett rendszerek eladásában. A magyar—svéd gépipari kereskedelem több mint kétharmada kooperáció keretében bonyolódik le, s a közelmúltban folytatott tárgyalásokon ezek bővítése, valamint újabb megállapodások előkészítése szerepelt napirenden. A jövőbeli kooperációban az élelmiszeripar és az építőipar kap hangsúlyt, a harmadik piaci közös fellépésben pedig elsősorban az oktatási és egészségügyi létesítmények közös beruházásában és felszerelésében mutatkoznak jó lehetőségek. A közelmúltban tartott magyar—holland és magyar—spanyol tárgyalásokon is központi kérdés volt a kooperáció és a közös harmadik piaci fellépés. Mindkét ország vállalataival a vegyi és gyógyszeriparban, valamint a mezőgazdaságban vetődött fel a további együttműködés lehetősége. Magyar könnyűipari küldöttség tárgyalt nemrég Etiópiában az együttműködésről. A magyar ipar elsősorban az etióp pamutfonóipar rekonstrukciójában érdekelt, amelyhez kapcsolódva gépipari együttműködésre is sor kerülhet. De szóba került a ruhagyári kapacitások bővítése is, amelyben a magyar ipar részt vállalna kooperáció keretében. Vállalatok kooperációja Az államközi tárgyalásokhoz kapcsolódik a vállalatok tevékenysége is. Így pl. a magyar gyógyszerexport növelése érdekében a Medimpex képviselői több fejlődő országban tárgyalnak újabb együttműködési kapcsolatok kialakításáról. Mozambikbban és Afganisztánban közös kiszerelő és kikészítő üzem létesítését, Panamában és több dél-amerikai országban gyógyszerek kooperációs gyártását tervezik. A finn Metex exportszövetség és a Transelektro képviselői a közelmúltban együttműködési megállapodást kötöttek, amely a két vállalat közös harmadik piaci tevékenységét szabályozza. A szerződés lényege, hogy azokon a piacokon, ahol erős pozíciókkal rendelkezik az egyik fél, ajánlatadás esetén mindkét partner együttesen jelenik meg. A megállapodás keretében rögzítették az árulistákat, amelyekkel együttesen szerepelnek a harmadik piacon. Azt is eldöntötték, hogy egymást kölcsönösen tájékoztatják a tudományos, technikai újdonságokról. A fentiekhez hasonló együttműködési szerződés előkészítése több gépipari vállalatnál megkezdődött. A külföldön létesített közös vállalatok is az együttműködést és a nagyobb exportot támogatják. A közelmúltban véglegesítették azt a szerződést, amely szerint az Egyesült Izzó és az Also Marines hajózási vállalkozás keretében közösen lámpagyártó vállalatot hoztak létre Karachi közelében. A magyar vállalat 1980 közepére befejezi a gépek szállítását, és gondoskodik a szerelési munkákról. A gyár az üzembe lépés után szinte teljesen önellátó lesz, mert csak az alkatrészek egy részét szállítják Budapestről. A pakisztáni közös vállalkozás annak a programnak a folytatása, amelyet az Egyesült Izzó már megkezdett Indiában és több fejlődő országban. Ez a közös tőkeérdekeltségű vállalat most újabb lehetőséget nyújt arra, hogy az Egyesült Izzó termékeinek piaci részesedése növekedjék. A NIKEX, a Kaposvári Mezőgépgyártó Vállalat és az NSZK-beli H. Weghausen cég 10 évre kötött kooperációs szerződése szerint Magyarországon is megkezdődik a 8 tonnaméteres átlagteljesítményű, járműre szerelhető hidraulikus daruk közös gyártása. 1980-ban már 30 darabot állít elő a magyar üzem. A Weyhausen cég vállalta, hogy a hidraulikus darukat a későbbiek során — a visszavásárláson kívül — konvertibilis piacokon értékesíti. Hasonlóképpen felmerült a táskaírógépek gyártásának NSZK-beli cégekkel kialakított kooperációja kapcsán a későbbi harmadik piaci együttműködés. Az NSZK-beli Claas cég és a magyar mezőgépgyártó vállalatok közötti együttműködés is tovább bővül, és 18 millió márkás exportot biztosít. Felmerült a közös értékesítés gondolata kombájnokból is, amelyekhez a magyar ipar szállít különböző részegységeket.