Műszaki Élet, 1983. január-június (38. évfolyam, 1-13. szám)
1983-01-06 / 1. szám
MOZAIK Komolyan mondom... Az év utolsó Komolyan mondomját írom. (Noha anaptár miatt ez már csak a jövő évben lát napvilágot.) Régi szokásom, hogy ilyenkor rendet teszek az íróasztalomon. Az elmúlt hetekben ismét kaptam néhány témát, illetve kérdést az olvasóktól. Nem sokkal azután, hogy a papírüzletekben megjelentek az 1983. évi naptárak, kaptam a kérdést F. József mérnöktől: tudom-e, hogy az előttünk álló évben 53 héten keresztül kell dolgoznunk, mert az ünnepeket eltüntették a kalendáriumból. A helyzet ugyanis az, hogy január elseje és augusztus huszadika szombatra, május 1. és karácsony vasárnapra, április 4-e pedig húsvét hétfőre esik. Olvasóm azt javasolja, hogy a kormány méltányosságból rendeljen el egy hétköznapra eső ünnepet. Minek a tiszteletére? Azt utólag kollektív bölcsességgel kitalálnánk. Például megülhetnénk a londoni 63 évfordulóját, vagy a névtelen magyar apa napját. Ha ez nem megy, akkor — írja F. József — a jól bevált gyakorlat szerint áthelyezhetnének egy hét ünnepet, például augusztus huszadikát szombatról péntekre, vagy hústél hétrőt keddre. Olvasónk javaslata sajnos megvalósíthatatlan. Az 1983-ra jóváhagyott népgazdasági tervet nézegetve ugyanis él bennem a gyanú, hogy ezt a tömeges ünnep eltüntetést a naptárszerkesztőknél maga az OT és az MNB járta ki. B. Sándor olvasónk kérdése: az eddigi 400 helyett 2000 forint értékű konvertibilis valutát lehet engedély nélkül otthon tartani és a kijelölt boltokban elvásárolni. Ön szerint milyen intézkedésekre lenne szükség ezen a területen? Válaszom: A nyugatra utazókat kötelezni kellene, hogy vegyenek fel az OTP-ben ötezer dollárt és visszaérkezésük után fizessenek be tízezret. Hogy miből élnének három hétig? Hja kérem, a vállalkozások korát éljük, mindenki úgy forgatja a pénzét, ahogy tudja! Sz. Mihály közgazdász néhány látszólag egymáshoz nem tartozó kivágott apróhirdetést küldött. Az egyikben ezt olvasom: „Extravagant luxus kutyakölyköket vásárolhat.” A másik szerint: „Nyugati géppel készült csavart díszgyertya kapható.” A harmadik: ..Fél-afrikai származású macskák kölyk ÁGOSTON GYÖRGYjei közül válogathat.” Végül a negyedik jobb ajánlat híján magát ajánlja a következő szöveggel: „Diplomás férfi megismerkedne jól szituált hölggyel. Stílbútor van.” Olvasóm a hirdetésekhez kommentárt fűzve megállapítja, egyre gyakrabban tapasztalható, hogy furcsa szempontok kerülnek előtérbe. A kutya ne hűséges, kedves, netán fajtatiszta legyen, hanem „extravagant”, az áru legfőbb tulajdonsága, hogy nyugati géppel készült, a macskáé, hogy egyenesen a Dél-afrikai Köztársaságból érkezett, a vőlegényjelölt pedig nem a műveltségét vagy jó megjelenését tartja kiemelendőnek, hanem stílbútorát, levele szerint az effajta ajánlatok alapját a realitástól elszakadt igények képezik. Arra kíváncsi, mi erről a véleményem. Lehet, hogy igaza van. Erről jut eszembe, hogy a minap az első magyar Himalája expedícióról olvastam, válasz helyett ebből a cikkből idézek: „Megérkezett az Indiai Hegymászó Alapítvány engedélye. A magyarok megmászhatják a 6931 méteres Kalankát. Az egyes csúcsokra csak évente egyszer engedélyeznek expedíciót, ezért a magyar alpinisták nem is gondolhatnak magasabb csúcsra, a 8846 méteres Mount Everest ugyanis az ezredfordulóig foglalt. Játékok zsebszámológépre Hibanövelés A játékban egy vagy több játékos vehet részt, de lehetőleg olyan zsebszámológéppel, amelyik a kijelzőn megjelenő utolsó tizedesjegyet nem kerekíti. (Ezt a következő módon állapíthatjuk meg: elvégezzük a 10:1,5 műveletet, ha a kijelzőn 6.6668666 látható, a gép nem kerekít.) Azok a számológépek, amelyek az utolsó számjegyet kerekítik, igen kis hibával számolnak, így erre a játékra kevésbé alkalmasak. Fontos, hogy minden játékos azonos típusú zsebszámológéppel játsszon. A játék célja az, hogy egy tetszőleges, de minden résztvevő esetében megegyező kiindulási számmal végezzünk el 5 műveletet és azok inverz műveleteit, oly módon, hogy a számítás-sorozat végeredményeként kapott szám minél jobban különbözzön a kiindulási számtól,holott meg kellene egyezniük.) Az ajánlott műveletek: osztás — szorzás, gyökvonás — hatványozás, trigonometrikus és logaritmikus függvények — ezek inverzeinek elvégzése. Az a játékos nyer, akinél a kiindulási szám és a végeredmény eltérése — a hiba — a legnagyobb. 1. példa: kiindulási szám: x 5 műveletek: 1. négyzetgyök x 2. sin x 8. arc sin x 4. x2 5. In x 6. 10* 7. log x 8. e* 9. tan x 10. arc tan x Végeredmény: 4,9981441 a hiba: 5 — 4,9981411 1,8559 x 10—1 HUMOR Mali ötletek Bármilyen furfangosak legyenek is a feltalálók, a halált ők sem tudják elkerülni. Egy 1893- ban bejegyzett szabadalom az elhunyt testi épségéről is gondoskodott. David Deiches, aki civilben órás, ékszerész, gyémántkereskedő és pénzváltó volt, hermetikusan zárható koporsót tervezett, amely kizárja, hogy a tetem egerek, patkányok, férgek martaléka legyen. Előtte azonban sajátos módszerrel lehet meggyőződni arról, hogy valóban halott-e a halott. „Töltsük meg félig a koporsót alkohollal — írja a szabadalmi leírásban Deiches —, és várjunk 15—20 percet. Ha a benn fekvő személy nem tér magához, biztos, hogy az élet már eltávozott belőle. Ekkor töltsük teli a koporsót alkohollal, majd helyezzük el a tömítést, és zárjuk le hermetikusan a koporsót.” Egy jóval újabb, 1977-es amerikai találmány a temetők gazdaságosabb kihasználását célozza. Az ötlet maga nem új: nem fekve, hanem állva kell eltemetni a holtakat. A hagyományos koporsóban azonban a felállított test a nehézségi erő hatására lecsúszik, ami visszatetszést szül a gyászolókban. Ezért a feltaláló, az oregoni Alfred Schmitz azt javasolja, hogy műanyagból öntsenek testre szabott koporsókat. Filozófiai magaslatokba vagy pszichológiai mélységekbe szállhatnánk, ha eltöprengenénk a morbid ötletek humorán. Hogy mit tartunk bennük mulatságosnak és miért.. . Abban azonban majdnem biztos vagyok, hogy Philip Samis montreali fogász találmányát kevesen tartják annak. A tűzesetekben, közlekedési balesetekben, háborúban elpusztult, felismerhetetlen holtak azonosítására a fogba ültetett kerámialapocskáról van szó, amelyben arannyal bevont alumíniumoxidba vésve olvasható az ember neve és adatai. Samis nyolc évvel ezelőtt nyújtotta be ötletét, amely immár a fejlesztés végső stádiumába jutott a kanadai Saskatchewan Egyetemen. A kísérletek során a betéttel ellátott fogakat hat órán át tartották 1000 C-fokos hőmérsékleten, s az írás kifogástalanul olvasható maradt. Samis szerint ugyanilyen módon beépíthetnének egy parányi rádióadót is, amelyet egyénileg kódolt jelre hangolhatnának. Amikor valakinek igazolnia kell a személyazonosságát, pl. munkahelyére való belépéskor vagy a bankban, amikor pénzt akar kivenni a számlájáról, csak oda kell lépnie az ablakhoz, ahol egy számítógépes berendezés elvégzi az azonosítást a zápfogból sugárzó jelek alapján. Méghozzá gyorsabban és megbízhatóbban, mintha mondjuk az aláírását azonosítanák. Még egy fogas síri történet. Egy tengerentúli lap lelki tanácsadójának levelet írt egy hölgy, elpanaszolván: nővére évek óta nyaggatja, hogy készítse el a végrendeletét. Ő azonban képtelen döntésre jutni a következő kérdésben — és most idézzük a levelet: „Hat aranykorona van a számban, és tudom, hogy ezek sok pénzt érnek. Én rendíthetetlenül hiszek a feltámadásban, ami hamarább eljön, mint az emberek gondolnák, és szeretnék felkészülni rá. De ha az aranyfogaimat ráhagyom örökösömre, vissza kell tőle szereznem,, amikor feltámadok. Ahogy az árak emelkednek, biztos vagyok abban, hogy a fogorvos akkor sokkal drágább lesz, mint ma, és hosszabb lesz a várakozási idő is, míg megállapodunk, hogy mikor tud fogadni. Ezt a gondomat senkivel nem tudom megbeszélni, pedig nagyon nyomja a telkemet. Egyedül önben van bizalmam, hogy nem néz bolondnak és segít nekem.” És íme a válasz: „Mivel Biztos abban, hogy fogaira szüksége lesz a feltámadás után, azt tanácsolom, hogy a szájában hagyja benn, a végrendeletéből pedig hagyja ki őket.” Kolumbusz tojása! Szegényebb országban a gondok nagyobbak. Én például amiatt aggódnék, hogy kiutalna-e nekem lakást a tanács, ha feltámadok. És ha igen, menynyire fog emelkedni addigra a lakbér? — Vagy rendeljek inkább már most egy kényelmes, összkomfortos műanyag koporsót? NEUKUM LEA 7 IGAZ-E? Sulykoljuk az erőszakosságt 1979-ben befejezett 419 beruházásból 264 a tervezettnél hosszabb idő alatt valósult meg. Noha azóta a gazdaság helyzete miatt egyik-másik fejlesztést eleve késleltetik, a lemaradások változatlanul nem kizárólag a tudatos elhatározásokat, hanem az építőipar szervezetlenségét is tükrözik. Meddig? - kérdeztük dr. Nagy Bélát, az Ybl Miklós Építőipari Műszaki Főiskola Alaptárgyi és Kivitelezésszervezési Intézetének igazgatóját. - Az országban több mint 10 éve folyik üzemmérnökképzés, de szervezett továbbképzésük még nem megoldott. Az építésügyi tárca támogatásával vágtunk bele néhány éve a gazdasági és szervezői továbbképzés tematikájának kidolgozásába. Óriási érdeklődés kísérte a kurzust, negyven helyre háromszázan jelentkeztek. Végül 35-en tettek záróvizsgát 1982-ben. A Művelődésügyi Minisztérium még nem legalizálta a továbbképzési formát, ezért államvizsga helyett csak a szakdolgozatukat védhették meg a hallgatók. — Két év alatt nem tudtak időt szakítani az engedélyezésre ? — Erre öt esztendeje nincs idő. Mi ugyanis már azóta próbálkozunk. Nem tudom, mi az oka a késedelemnek, nem látok a kulisszák mögé. Elképzelhető, hogy konkurrenciát jelentünk az egyetemeknek, mi ugyanis a szokásosnál gyakorlatiasabb szervezési ismereteket adunk a hallgatóknak. Nem kizárólag szervezést oktatunk, hanem megpróbáljuk elsajátíttatni azokat a módszereket is, amelyekkel a szervező kiverekedheti egy-egy eljárás bevezetését. Éppen ezért a helyes fellépés és beszédkészség, a meggyőzés fortélyait is igyekszünk megtanítani. Sulykoljuk a — jó értelemben vett — erőszakosságot, enélkül ugyanis a túlságosan elfoglalt és gyakran hiányosan képzett vezetők hamar ajtót mutatnak a szervezőknek. Viszolyognak az — átmenetileg elkerülhetetlenül felfordulást okozó — szervezéstől. Persze csak addig, amíg a szervező nem talál rá azokra az érdekeltségi pontokra, amelyek révén pártfogóvá válhat az ellenlábas. — A hallgatók egy része szakdolgozatában a munkaadó cég szervezési fehér foltjait elemezte. Mennyire tudták hasznosítani a megszerzett ismereteket? — A vezető beosztású hallgatók dolga viszonylag egyszerű. Például tudomásom szerint az ócsai Vörös Október Tsz-ben máris foglalkoznak nálunk végzett szervezőjük szakdolgozatának hasznosításával. Ez a munka a kisüzemi termelés szervezési módszereit elemzi. Egyébként a záróvizsgáról készítettünk egy emlékeztetőt, aminek alapján az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium felhívja a vállalatok figyelmét a javaslatokra és ajánlja bevezetésüket. — Nem lenne egyszerűbb, ha a szakdolgozat szerzője közvetlenül próbálkozna a vállalatvezetőnél? — Elképzelhető, hogy még a középvezetői rangban levő továbbképzés vagy a megbízott vállalati opponens íróasztala is „kicsi” ahhoz, hogy valósággá váljon a dolgozatban leírt elképzelés ... SH — Holott a romló anyagellátás és a fenntartási, karbantartási, rehabilitációs építési munkák növekvő súlya miatt a korábbinál is nagyobb szükség lenne az építkezések megszervezésére. — A fenntartási munkálatok szervezését is oktattuk. Az igazsághoz tartozik, hogy e tekintetben (miután eddig az építőipar is elsősorban újat hozott létre) oktatókból sem állunk fényesen. De az építésügyi tárca és a fővárosi tanács segítségünkre volt gyakorlati előadókkal. Egyébként a zöldmezős beruházások sora is bizonyítja: szervezés nélkül ma már nem szabadna építkezni. A kiemelt építkezéseken a kormánybiztos, a felső, operatív beavatkozás, a hatalmi szó pótolja a szervezett fővállalkozói rendszert. Sia — Valamennyi építkezést nem dirigálhatja kormánybiztos. Ugyanakkor a különböző preferenciák révén ezek a kiemelt munkálatok is túl sokba kerülnek az országnak. — Ezért is kezdtünk hozzá a továbbképzéshez. 1982-ben már a harmadik évfolyamot iskoláztuk be. Ami pedig az első kurzus szakdolgozatait illeti, túl rövid idő telt el ahhoz, hogy számost kérhessük bevezetésüket. flj. — A hallgatók kritikai látásmódját nem gyengítette, hogy nekik továbbra is a bírált vállalatnál kell dolgozniuk? — Előfordult. De a langyos munkákat nem fogadtuk el, illetve gyengébb osztályzatot adtunk az ilyenekre. Ugyanakkor olyan hallgatónk is volt, aki a dolgozatban leírt bírálatot követően célszerűbbnek látta más munkahelyet keresni... MOLNÁR PATRÍCIA KANDIDÁTUSI ÉRTEKEZÉS Szeptember 2-án rendezték meg Haas János „A Bakony hegység felsőkréta tengeri formációi” című kandidátusi értekezésének nyilvános vitáját. A Bakony hegység tengeri felsőkréta képződményeinek tanulmányozását időszerű elméleti és a gyakorlati célú kutatáshoz közvetlenül kapcsolódó problémák teszik indokolttá. Elméleti és részben módszertani jellegű feladat a szenon földtörténeti ciklus tengeri formációinak a nemzetközi előírások szerinti meghatározása, leírása, képződési körülményeik elemzése, továbbá a formációk térés időbeli kapcsolatainak a feltárásával az ősföldrajzi modell kialakítása és a fejlődéstörténet rekonstruálása. ME