Műszaki Élet, 1985. július-szeptember (40. évfolyam, 14-18. szám)

1985-07-06 / 14. szám

ME Zöld(ség)árok A zöldség- és gyümölcstermesztés legkiáltóbb ellentmondása, hogy miközben egyes kereskedők, vagy fogalmazzunk végletesebben: láncolok és árfelhajtók milliomosokká válnak, addig a nagyüzemi gazdaságok zömében gazdaságtalan ez a tevékenység. Az ellentmondás feloldása csak úgy képzelhető el, hogy a föntebb említett „nepmanokat” kihagyjuk a kereskedelem folyamatából. Például úgy, ahogyan a Debreceni Tartósítóipari Kombinát leányvállalata teszi. Az ötlet tavalyi: a méregdrága debreceni zöldség- és gyümölcspiacot látva a konzervgyár egy-egy tehergépkocsi éppen kurrens gyümölccsel jelent meg a termelők és a kereskedők között a piacon. Az árak nagyhirtelen lementek, az emberek vitték azt a zöldséget és gyümölcsöt, amelyet a vállalat nem tudott feldolgozni, mert több volt, mint a leszerződött mennyisége, mint a cukrot. Ez késztette a vállalat vezetőit arra, hogy néhány partnergazdasággal leányvállalatot alapítottak a további értékesítésre. Ebben az évben a hajdúsági megyeszékhelyen fölépültek a leányvállalat pavilonjai, amelyekben jó harminc százalékkal „lőnek" a kereslet és kínálat, s a beszerzési lehetőségek által meghatározott kiskereskedelmi és maszek árak alá. A hatás nem marad el. Ez utóbbiak kénytelenek igazodni a leányvállalat áraihoz, vagy olyan minőséget kínálni, amely felülmúlja az olcsóbb áruét. Jól járnak a vevők, de jól járnak azok a gazdaságok is, amelyek tisztességes, nem a felvásárlók által mesterségesen leszorított árakon adhatnak túl termékeiken, megtermelve ezáltal saját termelési költségeiket, s a tisztes nyereséget is. 3 Péter-Pártink hozatalán... (Folytatás az első oldalról.) El lehet képzelni, mennyire csökkentik az ilyen és ehhez hasonló esetek a tartási kedvet. Különösen akkor, ha minderről nem is értesítik az állattartókat, s azok nap mint nap bizonytalanságot éreznek leszerződött állataik sorsa felől. Nem újkeletű a probléma, régóta mondogatjuk, hogy kihalófélben van az a generáció, amelyik vállalja a háztáji terheit. Különösen vonatkozik ez az állattenyésztésre, azon belül is a szarvasmarhatartásra. Mert még a disznókkal el-el lehet bajlódni, jóllaknak a konyhai hulladékkal, amit bárki megpótolhat kukoricadarával, ezzel, azzal. De már a bikahizlaláshoz szakértelem is kell, s arról sem szükséges sokat beszélnünk, hogy mennyivel „veszélyesebb üzem” egy kitűnő kondícióban levő bika egy disznónál. Annál is inkább fel kell készülnünk erre az időszakra, amelyben csökken a háztáji termelés, mert a szakosított tehenészeti telepeken nálunk egy dolgozóra hatodannyi tehén jut, mint Nyugat-Európában vagy az USA- ban, s a sertéstelepeken is háromszor annyi munkaórára jut ugyanannyi hús, mint a fejlett mezőgazdaságú országokban. Sajnos, a mezőgazdasági üzemek érdekeltsége sem valami jó. Két év óta csökken a gazdaságok tehénállománya, akárcsak a juhoké. A tehenészet hasznából nincs elég pénz beruházásokra. Nullára leírt gépek A mezőgazdaság eszközellátottságában eddig sem álltunk jó helyen. A már említett statisztika szerint a traktorsűrűségben Európában az utolsó helyen voltunk ezer hektár mezőgazdasági területre eső nyolc traktorunkkal. A listát Norvégia vezeti 145 traktorral, második az NSZK 120-szal, harmadik Hollandia 90 traktorral. Ez természetesen nem ennyiszeres lemaradást jelent, valószínűleg a kisebb gazdaságok több és kisebb teljesítményű traktort igényelnek, mint a nagyok. Az az adat viszont már magáért beszél, hogy a mezőgazdaság öszszes vonóerőt jelentő gépállományának hatvan százalékát nullára írták, azaz amortizálódott. Mivel az amortizációs kulcsokat a reális avulás figyelembevételével állapították meg, mindez azt is jelenti, hogy igen elhasznált állapotban vannak ezek a gépek. Nagy az alkatrészigényük, és sok üzemanyagot fogyasztanak, amelynek az ára egyre drágul. — Ha mást nem mondok — így a téeszelnök barátom —■, csak azt, hogy a rossz alkatrészellátás miatt szövetkezetek százaiban egyedileg gyártanak kicsi, és nélkülözhetetlen alkatrészeivel, amelyek így sokkal drágábbak a gyáriaknál, akkor is érzékeltetem, milyen többletkiadások kerülnek a mezőgazdasági termények árába. Persze, ez már mindennek a teteje, hogy magunk gyártunk, ha szolgáltatónk nincs. Ami ezt megelőzi, az is költség. Ilyenkor aratás előtt anyagbeszerzőink úton vannak, több mint százféle alkatrész beszerzésére. Az idén egyébként nehéz aratás ígérkezik — hála az égnek —, nagy a termés, a sok eső miatt a táblák gazosabbak, mint máskor. Van, ahol megdőlt a gabona, jobban törik az alkatrész. Készen kell lennünk a javításra. Mert akármennyibe kerül az alkatrészbeszerzés és -gyártás, mégis az a legdrágább dolog, ha kihasználatlanul áll a gép, mert nincs hozzá egy csavar. Az eszközállománnyal kapcsolatos legnagyobb gond, hogy az ipari termékek gyors ütemben drágulnak. Például a gabonatermesztésben kialakult magasabb termésátlagokból szerzett jövedelem egyáltalán nem elég ahhoz, hogy az elhasználódott gépeket ebből pótolják. (Egy-egy mai, korszerű kombájn százezrekkel kerül többe, mint, amelyiket felváltanak vele.) A közgazdasági tanulmányainkból ismeretes „agrárolló”, azaz az eltérés az ipari és a mezőgazdasági termékek árai között, tovább nyílt. 1978 óta a mezőgazdaság által felhasznált ipari termékek ára csaknem kétszer olyan gyorsan nőtt, mint a mezőgazdaság termelői árai, így nem csoda, hogy az üzemek egyre kevésbé tudnak részt venni a bővített újratermelésben. Márpedig az eszközellátottságban nem lehet visszalépni. A termelőszövetkezetekben dolgozókat egy adott gépállomány kiszolgálására, kezelésére képezték ki, ahhoz értenek. Egyáltalán nem lenne járható út a régi olcsóbb berendezések alkalmazása. Az eszközellátási problémák már el is visznek bennünket a mai magyar mezőgazdaság szabályozógondjaihoz. A szabályozóváltozásokkal, azok hatásával kapcsolatban a Hazafias Népfront Országos Elnökségének állásfoglalása megállapítja: az elmúlt időszakban a gazdasági szabályozás évente legalább egyszer változott. Az állandó változások lehetetlenné tették, hogy követni tudják azokat a mezőgazdasági kultúrák tenyészidejétől függő ciklusok. A gyors változások miatt nem lehetett hosszú távra kidolgozott stratégiát kidolgozni az üzemekben. Kinyílik ez agrárolló Az külön probléma, hogy a szabályozó rendszer csak azokra a termékekre koncentrál, amelyek kivitelünkben nagy súlyt jelentenek. E termékek a gabonafélék és a hús. Mivel például a gabonatermesztésben nincs nagy súlya az élő munkának, eleve kedvezőtlenül indulnak a gazdaságossági versenyben a nagy munkaigényű kultúrák. Fokozzák a nehézségeket az értékesítés gondjai. (Mindezekre jó példa volt az „almaláz” alakulása a nagy telepítésektől a tavalyi almafakivágásokig.) Mindezen okok oda vezetnek, hogy drágul a magyar termék, ráadásul olyan időszakban, amelyben erősödik, a piaci verseny, aminek következtében csökken az értékesítési ár. Egyre inkább kialakul, hogy csak az tud eladni a világpiacon, aki vagy egészen olcsón tud termelni, vagy — s ez az általunk követendő út — olyan minőségű árut termel, amelyért a viszonylag magasabb árat szívesen megadja a külföldi üzleti partner. Ehhez pedig eszközök, korszerű gépek, berendezések kellenek, elfogadható áron, mert ha ezek beszerzése csak magas áron lehetséges, bezárul a kör, s magas áraink miatt kiszorulunk a külföldi piacokról. Hogyan tovább ? A mezőgazdaság gyenge pontjai ismertek a szakemberek előtt: nem lehet vita abban, hol kellene beavatkozni a folyamatba, amelynek az elhatalmasodása veszélybe sodorhatja az ágazat jelenleg elért pozícióit. A műszaki fejlesztés legújabb produktumaival kell felváltani az elavult technikát, alkalmazni kell a biológia legújabb eredményeit, meg kell gyorsítani a komplex talajjavítást és meliorációt. Felül kell vizsgálni azokat a közgazdasági tényezőket, amelyek között ma dolgoznak a nagy- és kisüzemek, gazdaságosabbá tenni az állattenyésztést, benne a tejtermelést, a zöldség- és gyümölcstermesztést, az alkatrészellátás javításával csökkenteni az üzemek ebbéli bizonytalanságát és gazdaságtalan alkatrészgyártó tevékenységét. A megoldás útjai tehát előttünk állnak. Igen ám, csakhogy mindehhez pénz, sok pénz kell(ene). Most, amikor a népgazdaság amúgy is pénzszűkében van. Pénz kell az új technikához, a műszaki fejlesztéshez, a felvásárlási árak emeléséhez (hogy a fogyasztói árak azonos szinten maradhassanak, fokozni kell(ene) a dotációt, a talajjavításhoz. Ehhez megfontolt döntésre van szükség: a pénzt honnan, milyen más területekről vegyék el. Nyilvánvalóan fáj, akármelyik ujjúnkat harapjuk is meg. Vannak ugyan iparvállalatok, amelyek évek óta csak veszteséget „termelnek”, s mint feneketlen hordó nyelik el a dotációt, de ezek sorsukra hagyása sem olyan egyszerű, kezdve a szociális szempontoktól, addig, hogy a mezőgazdaság nélkülözheti a korszerű nagyipari hátteret. Nem lehetetlen, hogy máshol ütne vissza egy-egy elhamarkodott intézkedés. De az biztos, hogy lépni kell, mert ha a föntebb vázolt folyamat nem áll meg, veszélyezteti jövőnket. Azaz, képletesen szólva, ha végül is egyik ujjúnkat sem harapjuk meg, mindegyik fájni fog. GŐZ JÓZSEF A KGST 40. ülésszaka A gazdasági integrációé?! Július 25-én a Lengyel Népköztársaság fővárosában, Varsóban tartották meg a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának 40. ülésszakát. A végrehajtó bizottság éves beszámolójához, melyet Janusz Obodowski, lengyel miniszterelnökhelyettes, a KGST Végrehajtó Bizottságának elnöke terjesztett elő, hozzászóltak a tagországok küldöttségeinek vezetői, köztük Lázár György, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. Az alábbiakban részleteket közlünk beszédéből. Lázár György hangsúlyozta, hogy pártunk XIII. kongresszusának határozatát népünk egyetértéssel fogadta, méltó módon megemlékeztünk hazánk felszabadulásának 40. évfordulójáról. Az országgyűlési és tanácsi választások eredményei ismét meggyőző bizonyságát adták annak, hogy népünk egyetért marxista-leninista pártunk politikájával, nagyra becsüli a felszabadulás óta elért történelmi vívmányokat, és támogatja a szocialista építés programját. Megemlítette, hogy a nagy erőfeszítések árán elért nemzeti jövedelem-többletet, amely az utóbbi 4 év alatt 8,5 százalékot tett ki, teljes egészében a külső egyensúly javítására kellett fordítanunk, emiatt nem tudtuk teljesíteni a korábban elért életszínvonal megőrzését, és csökkenteni kellett a beruházásokat. A XIII. kongresszus célul tűzte ki, hogy jobb minőségű és hatékonyabb munkával, a szocialista országokkal folytatott együttműködés elmélyítésével teremtsük meg a gazdasági fejlődés élénkítésének feltételeit. Erre megvan a mód, ha a műszaki-tudományos haladás nyújtotta lehetőségeket kihasználva meggyorsítjuk a munka termelékenységének növelését, csökkentjük a fajlagos energia- és anyagráfordításokat, ha korszerűbb termékek előállításával növelni tudjuk a nemzetközi versenyképességet. De ez a feltétele annak is, hogy az adósság egyidejű csökkentésével többet fordíthassunk a hazai felhasználásra, a beruházások növelésére, az életkörülmények javítására. Az idei év kilátásairól szólva Lázár György elmondta: most még korai lenne nyilatkozni tervünk várható teljesítéséről, az azonban bizonyos, hogy a kitűzött célok eléréséhez rendkívüli erőfeszítésekre van szükség. Mindenekelőtt azért, mert a szokatlanul kemény téli időjárás és főleg a kényszerű energiakorlátozás — amiben nem kis része volt az egyesített villamosenergia-rendszer zavarainak — komoly veszteségeket és kieséseket okozott a termelésben. Most azon dolgozunk, hogy minél jobban megközelítsük az éves terv előirányzatait. Nehézségeink ellenére eleget kívánunk tenni az 1985-re vállalt külkereskedelmi kötelezettségeinknek, és számítunk rá, hogy ezt teszik partnereink is. Ezt követően miniszterelnökünk méltatta az elmúlt évben megtartott moszkvai felső szintű gazdasági értekezlet határozatainak korszakos jelentőségét. Tisztában vagyunk vele, hogy az értekezleten kidolgozott és elfogadott program hosszú távra szól, kibontakoztatása időt, igényes, jól szervezett munkát, nem utolsósorban pedig rendszeres ellenőrzést kíván. Ebből a szempontból is üdvözöljük és fontosnak tartjuk azt a tanácskozást, amelyet pártjaink gazdaságpolitikai kérdésekkel foglalkozó titkárai ez év májusában Moszkvában folytattak. A munkában fontos szerep vár a végrehajtó bizottságra is. Lázár György rámutatott: minden korábbinál nagyobb fontosságot tulajdonítunk annak, hogy figyelmünket ne engedjük szétszóródni, csak a valóban fontos kérdésekkel foglalkozzunk, tegyük alaposabbá és gyorsabbá a döntések előkészítésének folyamatát. Véleményünk szerint meg kell gyorsítani a közös beruházások gazdasági és műszaki feltételeinek kimunkálását, e feltételek döntésre alkalmas feltárását, mivel csak így kerülhetjük el azt a korábban sokszor ismétlődő hibát, hogy az objektumok a tervezettnél többe kerülnek, és nem egy esetben nagy időeltolódással valósulnak meg. Ugyancsak meg kell gyorsítanunk a sokoldalú és a kétoldalú szakosítási és kooperációs egyezmények meghosszabbításának, és az újabbak megkötésének munkálatait. Nem törődhetünk bele az e téren mutatkozó késlekedésbe, ezért szükségesnek tartjuk a felmerült nehézségek okainak feltárását és mielőbbi elhárítását. Kulcsfontosságúnak tartjuk a tudományos-műszaki haladás meggyorsítását, a kutatási és fejlesztési eredmények mielőbbi bevezetését a termelésbe. E téren is sok a tennivalónk. A hangsúlyt most a szervezőmunkára kell helyezni, amelynek révén biztosítható, hogy a legjobb teljesítményre képes kutató és fejlesztő intézmények különkülön vagy közösen kapjanak megbízást a munkára. A magyar delegáció vezetője szólt arról, hogy a végrehajtó bizottság beszámolója érinti az országaink között kialakult mezőgazdasági és élelmiszeripari együttműködés helyzetét, majd így folytatta: Sajnálattal kell megállapítanunk, hogy noha sok év óta tárgyalunk, mindeddig nem sikerült egyetértésre jutni azokban a feltételekben, amelyek a mainál jobban ösztönöznék a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek termelését, és egymás piacaira történő szállítását. Nem szabad megengedni, hogy további késedelmet szenvedjen a felső szintű gazdasági értekezlet idevonatkozó határozatával is megerősített feladat végrehajtása, ezért szükségesnek tartjuk, hogy az ülésszak szólítsa fel a végrehajtó bizottságot a munka meggyorsítására. A jelenleg folyó munkálatok között kiemelkedő jelentősége van a következő öt évre szóló népgazdasági tervek egyeztetésének. Különösen nagyra értékeljük, hogy a Szovjetunió vállalta az energia-, a fűtő és nyersanyagszállítások 1985. évi szinten történő folytatását. Valamennyiünk közös ügye a tervkoordináció ütemes folytatása, a nyitott kérdések mielőbbi lezárása, annak érdekében, hogy biztosítsuk a következő évre való zavartalan átmenetet. Igen időszerűek és a mi számunkra is jelentős tartalékok feltárását teszik lehetővé az anyagi erőforrások takarékos és ésszerű felhasználását célzó, 2000-ig szóló hosszú távú együttműködési programban előirányzott feladatok. Az energiával, a nyersanyagokkal való takarékos gazdálkodás előmozdítására, valamint a másodlagos nyersanyagok és a hulladékok jobb hasznosítására külön kormányprogramokat dolgoztunk ki. Ezek megvalósítása már eddig is jelentős eredményeket hozott. Négy év alatt közel 13 százalékkal csökkent a fajlagos energiafelhasználás, mérséklődött a termelés anyagigényessége. Lázár György felszólalása végén bejelentette, hogy a magyar küldöttség támogatja a beszámolót, valamint az előterjesztett határozattervezet jóváhagyását. 1985. JÚLIUS 6.