Műszaki Értelmiség, 1947 (3. évfolyam, 1-22. szám)
1947-01-01 / 1. szám
[A MAGYAR MÉRNÖKÖK ÉS TECHNIKUSOK SZABAD SZAKSZERVEZETÉNEK KÖZPONTI LAPJA III. évfolyam, 1. szám • Megjelenik havonta kétszer • 1947 január 1 • Arap*— forint Előre a tervszerű Beszámoló az első bánya és kohóipari termelési kongresszusról ■*» Szakszervezetünk a bányász és vasunoka.8 szakszervezetekkel karöltve szervezte meg az első szakszervezeti termelési kongresszust. A dec. 14—15-i kongresszus előtt, szerte az országban, előkészítő értekezleteket tartottunk, mert világos volt, hogy a két jelentős iparág termelési problémái nem sűűríthetők össze még kétnapos tárgyalásban sem. Előkészítő értekezletet tartottunk a borsodi, dunántúli, esztergomi, pécsi, salgótarjáni, tatai szénmedencékben, a diósgyőri, ózdi, salgótarjáni vasgyárakban és Budapesten. Ezek az értekezletek is megmutatták, hogy a műszaki értelmiség és munkásság közös termelési megbeszélései előre viszik a termelés ügyét. Jobbnál jobb javaslatok hangzottak el a mai nehézségek megszüntetésére. Megtudtuk, hogy az egyik bányából vágón számra kell a földre dönteniük a szenet bányászainknak, ugyanakkor a közeli vasgyár szénhiánynyal küzd, s nincs aki megszervezze, hogy a gyári vasúton a szén helyére jusson. Megtudtuk, hogy az egyik medencében tömve vannak bányafával, máshol pedig bányafahiány miatt a legnagyobb nehézségek állottak elő. Hasonló módon lehetne tovább sorolni azokat az apró tapasztalatokat, melyeknek felhasználásával a fizikai munkát hihetetlenül könnyíteni, a termelést — és ezzel együtt az életszínvonalat — pedig fokozni lehet. Tőlünk, műszaki értelmiségtől mindenütt azt kívánták a fizikai dolgozók: tegyük lehetővé — az adott viszonyok között, hogy a munkát könnyebben tudják elvégezni, hogy ugyanazon idő alatt többet tudjanak termelni. Legyen megfelelő légakna, hogy na jóformán fuldokolva és szédelegve kelljen termelni. Legyen idejében olaj a csillekerékhez, hogy ne kelljen a csilletálásba beleszakadni. Legyen meg a korszerű bánya és kohóipari munkának minden tőlünk függő előfeltétele. Világosan kifejtették a fizikai munkások: azzal a mértékkel mérik a műszaki értelmiséget, hogy azok szaktudásukat hogyan állítják a nép szolgálatába. A kongresszuson mintegy 400-an vettek részt a budapesti üzemeik és főként a vidéki bányák és üzemek részéről. Zsúfolásig megtelt a Szalay utcai székházunk díszterme. A kongresszust a Szakszervezeti Tanács nevében Kislutzi Ödön elvtárs nyitotta meg. Ez alkalommal olyan területre lépünk — mondotta — amely eddig ismeretlen volt Magyarországon: a dolgozók közvetlenül beleszólnak a termelés racionalizálásának problémáiba részt vállalnak az üzemek megszervezésében, hogy ezáltal egészségesebb termelési lehetőségeket hozzanak létre. Az amit Kisházi elvtárs a Szakszervezeti Tanács elnöke bevezetőjében mondott eszébe kell, hogy juttassa a műszaki értelmiségnek az e mondatból származó gyakorlati konzekvenciát. Mindennapi munkánkban arra kell mindjobban irányt vennünk, hogy a mellettünk dolgozó munkások ne kapjanak helyet az üzemek szervezésének, vezetésének, ellenőrzésének munkájában. Beleszólásuk egészségesebb, az egész nép érdekének megfelelőbb termelési eredményeket fog az eddiginél hozni. Nem lehet olyan üzem, bánya, ahol a műszaki értelmiség szakmailag ne tanítaná a munkásságot, ahol az üzemi bizottság bevonásával nincs tanfolyam, melyen az egész üzemmenet áttekintésére alkalmas szemléletet lehet elsajátítani. Ezzel a gyakorlati munkával felelünk meg annak a követelménynek, amit a kongresszus állított fel. A kongresszusi kiáltvány is megállapítja, hogy csak a tervszerűség és az érdemes munkások, értelmiségiek bevonása a vezetésbe biztosíthatja a demokratikus kormányzattal együttesen az államosított és államosítandó üzemek rentábilis, gazdaságos termelését. Ezért a kongresszus követeli, hogy az államosított és állami kezelésbe vett vállalatok és üzemek vezetésében legalább egyharmados arányban kapjanak helyet a dolgozók. Ilyen értelemben szólalt fel Piros László nemzetgyűlési képviselő, a Szakszervezeti Tanács főtitkárhelyettese is, továbbá megállapította: Az eddigi eredmények után tovább kell mennünk, elsősorban azon a téren, hogy az államosított üzemek részére meghatározott programot dolgozzunk ki és ennek végrehajtásában közös erővel működjék közre a szervezett munkásság a különféle hatóságokkal. A népi demokráciában alapvető tényező kell, hogy legyen, hogy az ipar ne a véletlenre, ne a tőkések profitszerzésére legyen bízva, hanem összhangban legyen a magyar gazdasági élet egészével és a szomszédos, valamint a távolabbi országok gazdasági életével is. Egyetértünk Piros elvtárs felszólalásával: csak az egész ország gazdasági életét átfogó terv biztosíthatja, hogy az eddigi eredmények után tovább menjünk a felemelkedés útján. A műszaki értelmiség előtt a hosszabb lejáratú gazdasági terv nem idegen dolog. Ezért is örömmel fogadjuk a kongresszus óta már napvilágra hozott 8 éves állami gazdasági tervet. A kongresszus ezen követelésére legjobban azzal felelhetünk, ha a Magyar Kommunista Párt tervéhez hozzászólunk, azt javítjuk, kiegészítjük, hogy hamarosan mint a magunk terve kerüljön végrehajtásra. Nem érdektelen megemlíteni, hogy úgy az előkészítő értekezleten mint a kongresszuson igen élénk és erőteljes kívánság volt a gépesítés gyors fokozása. Persze ez csak beruházással lehetséges. A munkások részéről nem vetették fel sehol sem, hogy talán ez a beruházás az életszínvonal további emelését fogja gátolni. Nagyon jól tudják, hogy ez szorosan összefügg az életszínvonal — mégcsak nem is egy későbbi hanem — azonnali emelésével. Ma a hároméves terv vitájánál ez a kérdés felvetődik, Rácz Jenő pénzügyminiszter túlzott.