Műszaki Közlemények, 1932 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1932-01-01 / 1. szám

Dr. Tomits Iván: Távbeszélés kisfrekvenciás vivőáramokkal. 5 feknél a vivőár­am és annak egyik oldalsáv­ja tökéletesen elegendő egy megadott irányban az érthető beszédátvitel biztosítására. A másik sáv ilyenformán nélkülözhető, tehát ki is szűrhető, miáltal az átviteli pálya sávszélessége jelentékenyen megszűkül, a rendelkezésre álló frek­vencia-tartományok kihasználhatósága pedig megnövekszik. Modern vivőáramú berendezéseknél, melyek vivőfrekvenciái a rádiófrekvenciás zóna alatt vannak, a vivőáram nem jut ki a veze­tékre, s így a beszédfrekvenciás szélességű (kb. 2100 Hz.) oldalsáv egyedül fut végig a vezetéken. Demodulálásra a vevőállomáson ez a sáv egymagában nem alkalmas, azért a vivőáramot ott a helyszínen egy oszcillátor segítségével külön elő kell állítani és a megérkező oldalsávhoz hozzá keverni; e keverék bocsátható ezután a demoduláló berendezésbe. A vevőállomáson előállított vivőáram frekvenciájának az eredetitől csak rendkívül kevéssé (5—10 Hz.) szabad eltérnie, mert ellenkező esetben a demodulálás után kapott beszéd eltorzul és érthe­tetlenné válik. E feltétel teljesíthetősége az oszcillátoroktól igen precíz konstrukciót és rendkívül nagy stabilitást követel meg. Kisfrekvenciás vivőáramok előnyei a vezetékes távbeszélő­rendszereknél. Légvezetékekre szuperponált vivőáramú rendszerek a távbeszélő­technikában már régen ismeretesek. Vivőáramokul nagyfrekvenciás áramok szolgáltak 20—30.000 Hz. feletti frekvenciákkal, miért is az ilyen berendezéseket gyakran drótos rádiónak (wired radio) nevezték. E rendszerek azonban a technika haladásával és a folyton növekvő igényekkel nem tudtak lépést tartani, minek következtében a forga­lomból lassan és fokozatosan kikerültek. (A magyar posta is kivonta már ilynemű berendezéseit a forgalomból.) Az okok főként a vivő­áramok nagyfrekvenciás jellegében voltak feltalálhatók és pedig: 1. a légvezeték-áramkörök csillapítása a nagyfrekvenciás áramokra igen nagy volt, különösen, ha a légvezeték-rendszerekben még be­iktatott kábelszakaszok is voltak; 2. hosszabb összeköttetéseket velük nem lehetett létesíteni, mivel kielégítően dolgozó nagyfrekvenciás középállomású erősítők nem állottak rendelkezésre (ma sincsenek); 3. az egy légvezeték-oszlopsoron haladó többszörös vivőáramok a vezetékeken jelentékenyen megnövekedett áthallások miatt gyakran zavarták egymást (interferencia, fütyülés, áthallások); ilyen zavarokat okoztak még gyakran a rádió-távíró állomások hullámai is. E hátrányok mind elmaradnak, ha a vivőáramokat úgy választjuk meg, hogy azok frekvenciái a rádió-frekvenciás zónán, vagyis 20— 30.000 Hz­-en alul maradjanak, azaz a kisfrekvenciás zónába essenek. Az ilyen frekvenciákra könnyű készíteni jó, a periodikus középállo­mású erősítőket, melyek segítségével légvezetékeken már tekintélyes távolságok hidalhatók át. E szempontból a vivőáramok rendszere a közönséges erősített beszédáramokkal dolgozó légvezetékáramkörök felett előnyben van. Tudvalévő ugyanis, hogy az erősített légvezeték­áramkörök erősítői, hogy rajtuk a közönséges beszélgetések egyidejű­leg mindkét irányban lehetségesek legyenek, mindig vonalutánzatok­kal vannak egyensúlyozva (lásd Magyar Posta Műsz. Közi. III. évf.

Next