Művezetők Lapja, 1901 (4. évfolyam, 1-24. szám)
1901-01-10 / 1. szám
1. szám. MŰVEZETŐK LAPJA: egy mérő borsót («Arbien») kevertek. E keverékből az élelmező hivatal jelentése szerint élvezhető lisztet kaptak. 1594-ben a friss kenyértől úgy hullottak a katonák, mint a legyek («sterben wie das Wiech».) Finomabb lisztet csak a tisztikar részére szállítottak. Ha igazat adhatunk a kamara jelentésének, ilyen finomabb liszt Magyarországban nem volt kapható, («Farina Mundmehl in Hungária non habetur») s ami volt, azt Bécsből hozták. A dunamenti végvárakba szállított lisztet, ha a táborozás szintere nem esett nagyon távolra, ott használták fel s a csapatok részére ott sütötték a kenyeret. A táborba tehát csak a kész kenyeret szállították. Így 1661—69-ig Komáromban, Győrben és Pozsonyban sütötték a hadsereg részére a kenyeret. Meg kell azonban vallanunk, hogy az a körülmény, hogy a végvárakba gabona helyett jórészt lisztet szállítottak, némileg a hazai malomviszonyokkal függött össze. Dunamenti végvárainkban ugyanis sem a XVI., sem a XVII. században nem volt elegendő malom, s így nagyobb mennyiségű gabonát hiába szállítottak volna oda. Óvárt a XVI. században a kincstárnak 2 dunai malma volt. Komáromban az urbáriumok szerint 1540-től fogva állandóan legkevesebb 12 malom kelepett a Dunán; mindannyi a naszádos vajdák tulajdona volt. 1588-ban a dunai malmok száma ugyanitt már 28-ra rúgott. Ezek között kettő a kincstár tulajdona volt. Füzitőn is állott egy nagyobb malom, melyet a komáromi várgróf és az esztergomi bég a budai pasa engedélyével közösen építettek. E malom részjövedelme 1588-ban 40 írtra rúgott. Zabi Mihály tatai főkapitány halála után a tatai malmot is a komáromi élelmező hivatalnak adták át. Ezenkívül a többi tatai malom megszerzését is elhatározták. A legszebb tatai malom a XVI. század végén Wagner Tóbiás birtokában volt, ez egészen kőből épült, sziklába vágott csatorna vezette rá a vizet s tizenkét kőre járt. 1589-ben 15462 komáromi mérőt, 1590-ben 1442 mérőt és 1591-ben 1044 mérő gabonát őrölt. Mivel 1994 komáromi mérő 31 bécsi mérőt tett ki, a három év őrlése 209 bécsi muth-ot és 984 komáromi mérőt tett ki. E malomépületet a magyar kamara 870 tallérra becsülte. A dunai malmokon kívül a komáromi várban szárazmalom (Ochsen-Mühle) is működött. Azonkívül a magánemberek malmait is igénybe vették. Khéber György «Proviantverwalter» részére 1607. aug. 6-án kiadott utasítás például azt mondja, hogy a dunai malmokon az őrlésért minden muth (31 mérő) gabona után három mérő «Gallterlohn»-t fizessen; a többi 28 mérőből szép lisztet csináltasson; a kenyérsütésnél a Laib Brod naponkint két fontos legyen. Mind e malmok távolról sem bírták a várba hozott gabnaneműt megőrölni. 1616-ban az élelmező-hivatal ismét két dunai malmot állíttat föl Komáromban s Magyaróvárt is szaporítják a dunai malmok számát. Az Óváron levő malmok között a leghatalmasabb a császári udvari malom volt (Kais, Hofproviant-Mühle). Ez a gátas malom 12 bokor kőre járt s külön udvari molnármester vezetése alatt állott. 1661-ben 2800 frtot költöttek javításra s attól kezdve 1000 mérővel többet őrölt. E mellett a kézimalmokat is használják. Ez utóbbiakra főleg akkor volt szükség, mikor nagyobb hadsereg táborozott Magyarországban, így 1661-ben igen sok ilyen kézimalmot hoztak a dunamenti végvárak tájházaiba. 1661. február 25-én Montecuccoli serege részére 520 kézimalmot rendeltek Magyarországba. A malmocskák tölgy-, szil- és diófából készültek. Minden gyalogos század 3 kézimalmot, a lovasok kettőt kaptak. Egy-egy kézimalom 12 frt 30 krajcárba került. Frombelt komáromi élelmező tiszt jelentése szerint 1661-ben Komáromba hajókon 300 kézimalmot hoztak, mindannyit az osztrák iparosok készítették. 1661. július 21-én ismét 200 kézimalmot rendeltek Komáromba. A következő évre, mivel nedves helyen tartották, a malmok legnagyobb része hasznavehetetlenné lett. 1662 márc. 12-én tehát osztrák iparosokat küldenek Komáromba a megromlott malmok javítására. A nagy török háború kitörése előtt az udvari kamara már idején gondoskodott kézimalmokról. Ha — írja 1682. dec. havában — 4 vagy 5 birodalmi tallérért lehetne egy-egy kézimalmot kapni, legalább 4—500-at kellene rendelni Németalföldön, mert ott készítik a legtökéletesebbeket. Azonkívül Luxenburgból malomkészítőket kellene betelepíteni, ezek aztán a végvárakban dolgoznának, vagy a sereggel együtt lennének. Úgy látszik Komáromba csakugyan hoztak is ilyen malomkészítőket, mert a haditanács 1683 március havában elrendelte, hogy az ottani kézimalmokat át kell alakítani a luxenburgi minta szerint. 1687-ben újra 500 darab vasból készült kézimalmot küldenek Komáromba. A malmok ezúttal Stájerországban készültek s egy-egy 882 forintba került. A kézimalmok mellett a dunai hajómalmok számát is szaporították. 1674-ben még csak két hajómalommal rendelkezett az élelmező hivatal, a következő években azonban Lipótvár mellett egymásután emelik a hajómalmokat, úgy, hogy a török háború idején már szintén hét hajómalom működött. Látnivaló, hogy a malomhiány is befolyással volt az örökös tartományokból való lisztbehozatalra. Ha elegendő malom lett volna Magyarországban, bizonyára inkább gabonát hoztak volna be, mint lisztet, mert ez utóbbinak szállítása, illetőleg csomagolása jóval többe került. A malomhiány miatt a végvárakban felgyűlt gabona, sokszor hónapokig lakásban hevert, vagy a hajókon maradt, kitéve az időjárás viszontagságainak. A malmokban mutatkozó állandó hiányt különösen az okozta, hogy a háborúskodások megkezdésekor a hadakozó felek első dolga mindig a malmok fölégetése volt; a császári hadak is ezeket pusztították el legelőször. A mondott okból a császári hadak élelmező hivatala Fischamenden, Bécsben és Schwechaton akarta a főmalmokat berendezni, a magyar dunai hajómalmokat .