Művezetok Lapja, 1906 (9. évfolyam, 1-24. szám)

1906-01-10 / 1. szám

z összeragasztott szenek úgy égnek, mintha teljesen újak vol­nának, úgy egyenáramnál, mint váltakozó áramnál, a ragasz­tási helyen is. Mérések, valamint törési próbák azt eredményezték, hogy a szén elektromos ellenállása alig tér el az új szén ellenállá­sától, a törési próbáknál pedig inkább bárhol eltörik a szén, mint a ragasztás helyén. A megtakarítást illetőleg pedig — a­mit ily eljárással el lehet érni — azt hiszszü­k, nem kell bő­vebben foglalkoznunk. Szerkesztőségi üzenetek. Mindazon kedves barátainknak, tagtársainknak és lapunk ol­vasóinak, kik lapunk szerkesztőségét az új év alkalmából figyelmük­­ben és barátságos érzelmeik tolmácsolásával úgy a közelből, mint hazánk határain túlról a messze távolból is kitüntették, magyaros jókívánságaink mellett ez után mondunk hálás köszönetet. P. B. urnak, Budapest. Igaza van, minden lap iránya és iránya az olvasók ízlése felé irányul, ez a lap érdeke. A Magyar Gép­iparban dolgozó kis munkatársat bizony «sekundába pónálná» pro­fesszora, ha önképzőköri dolgozatában is azt írná, hogy Bánk-Bán­ban hallotta az eszkimó következő esdeklését: «Ha Isten vagy, tegyed Könyörgök, hogy kevesebb ember legyen S több fóka!» Ilyen formán, de nem így az Ember Tragédiájában szólaltatja meg az eszkimót Madách. Ejnye derék Bánk! máris eleszkimó­­sodtál ? L. J. Cs-Mindszent. A naptárból nem lesz ez alkalommal semmi. Azonban derék munkatársainkat legközelebb meglepetésben fogjuk részesíteni. Üdvözlet. 1474. sz. tag. Ruggyantát éterben kell feloldani, ruganyos­ságát azonban elveszíti. T. B. urnák, Modor. A «Gépész» felelős szerkesztője kiadá­sában csakugyan megjelenik egy olyan könyv, közelebbről nem is­merjük, de ha olyan magyarsággal van megírva, mint annak cím­e összeállítva, nem ajánlhatjuk. Ugyanis egyik hirdetésében ezt olvas­suk : " A magas és alacsony nyomású, valamint sürítővel működő gőz­­gépkezelők — vizsgájára előkészítő kézikönyvt­ára 4 kor., továbbá : Lokomobil gőzkezelők — kézikönyve». — Beszerezhető Morva Re­zsőnél, Budapest, Vil­., ker., Gólya-utca 40. sz. Hozassa meg Jalso­­viczky Géza «A gőzgépek szerkezete és kezelése kézikönyvét.» MŰVEZETŐK LAPJA Csiszoló-árú gyár. .. «Specziál korongok» fűrésztelepek, gépgyárak részére, az összes technikai és ipari czélokra. f-a csiszoló- és köpervásznak, üveg- és fluispapirok stb. — " Oroszlán Lipót, Budapest.-------­Gyár: Erzsébetfalva, Közműhelytelep. Iroda, VI., Podma­­niczky-utcza 8. szám. Nagy oklevél 1900 Párisban. nn. IX—22. ZABADALMAKAT, védjegyeket és mintaoltalmakat megszerez a Szabadalmakat Értékesítő Vállalat PÁSZTOR (bej. cég) Budapest, VII., Erzsébet­ körút 17. Fölvilágosítás díjtalan. Telefon 24-20. mm IX—22 Ganz és­­társa ■ vasöntő- és gépgyár-részv.­társ. ■ — Leobersdorf .. BUDAPEST.......... Ratibor — 1 1 ~ Városi iroda : :................. - Budapest, IV. kerület, Ferenciek­ tere 2. szám alatt. «._______________ _______________» _______ |­­ _______ Elektromos világítási és erőátviteli berendezések. Elek­tromos nagy vasutak, városi-, bánya- és iparvasutak. Turbinák: Mindenféle rendszer. Zsilipek és csővezetékek. Gázmotorok : Kohó-, generátor- és világítógázra 3000 ló­erőig. Benzin- és spiritusz-motorok és lokomobilok. Malomberendezések. Hengerszékek.­­ Vasúti kocsik. Kocsialkatrészek. Kéregönttsü vasúti kerekek. Automobil vasúti kocsik. Fordító korongok, tolópadok, kitérők és vágánykeresztezések. Vasúti biztonsági be­rendezések.­­---- ----­­ ■ Daruk és emelőgépek kézi-, gőz-, petrol- és elektromos erővel való hajtásra. Elevátorok, szállító telepek, vas­gyári berendezések.------------------------------------­Közúti hengerlőgépek. Gőzekék. Aprítógépek. Kőzúzók. Golyómalmok............... ■ -------­Dugattyús és c­entrifugálszivattyúk. -------­Bányagépek. Compresszorok. Ventilátorok. Felvonók.­­ Transmissziók. Vas-, acél- és ércöntvények. — Füstemésztő-készülékek. Vízszűrők..........■■■■ ................- — IX—24. ---------—--------------------------------­E cég tulajdonosa, Barta Manó úr, egyesületünk­nek évek óta tagja. ARCHIMEDES csavargyár Budapest, V., Váci­ út 8. sz. (.Franki vasudvar mellett.) Csavarok, csavaranyák, szegecsek és fazonok fa- vagy vasmenettel bár­mily anyagból egg.2 ix 14. Gyár: V., Vizafogódű­lő 1462/63. _________________ 1. szám.

Next