Művezetők Lapja, 1908 (11. évfolyam, 1-24. szám)
1908-01-10 / 1. szám
A „MŰVEZETŐK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGÉNEK EGYESÜLETI ÉS SZAKLAPJA. ELŐFIZETÉSI ÁRA: laptulajdonos: Megjelenik minden hó 10. és 25 én. SIMONYI GYULA Clearing és cheque forg. sz 6596. FELELŐS SZERKESZTŐ: PALIK FERENC Gazdasági szerk.: Sziklai János. Főmunkatárs: Székely Ignác. Telefonszám 56 11. Egész évre 5.5 korona, félévre 2 kor. 50 fill. A MÜVEZetők Országos SzöVetség 6 Tagoknak egész évre 3 korona 60 fillér KIADÓ : Egyes szám ára 20 fillér. A szövetség közjelölt, nevében: A lap szellemi részére vonatkozó megkeresések a ‘Művezetők Lapja« szerkesztőségébe, hirdetések és egyebek a Művezetők Lapja kiadóhivatalába Budapest VII, Rákóczi-út 86. címzendők. Magunkról. (Bh.) Lapunk felén már a XI.-es szám látható. Ez azt jelenti, hogy évszám szerint a XI-ik évfolyamot számláljuk a lap megjelenése óta, de a f. évi szeptember hó 10-én telik be lapunk fennállása óta az első tíz év. Szövetségünkkel együtt haladt, gyarapodott, erősbödött meg a ,,Művezetők Lapja“ és ámbár nagy eredményekkel sem ez, sem amaz nem dicsekszik, mégis mindkettő szilárdan megállta helyét; mindkettő híven tükrözi vissza a tagok és olvasók nyugodt, kapkodás nélküli, céltudatos munkálkodását, emberszeretetét, következetes haladását, becsületes egyenes jellemét. Tíz év eseményei vannak nagyrészt lapunkban megörökítve. Nem volt könnyű munka, és mégis örömmel, megelégedéssel tekintünk vissza ezen munkálkodásra, melyben minket sohasem támadtak, soha sem sértettek, mert mi sem bántottunk, mi sem sértettünk. Egyenes szókimondásunkért soha sem értek kellemetlenségek sem a hatóság, sem a munkaadók részéről, sem a munkások nagy táborából. Pedig köztudomású, hogy a művezető e két utóbbi között az ütközőpont; csak természetes az, hogy a művezetők érdekeit kifejező és védő sajtóorgánum előtélt helyzeténél fogva fokozottabb mértékben szolgálhat a gyakori érdekellentétek ütközési pontjául. Minket bántódás egyik oldalról sem ért, de szerénytelenség nélkül állíthatjuk, hogy helyes magunk tartása mindkét oldalról elismertetik. Nem bizonyít-e ez a mellett, hogy a magyarországi művezetők a folyton változó és kialakuló helyzet magaslatán állva, minden oldalról figyelik a közeledő hullámokat s a tapasztalt kormányos kezével vezetik a Scillák és Charibdisek között a lap hajóját ? Mert a .,,Művezetők Lapja“ a szó szoros értelmében fogja fel kötelességét. Nem oktrojálja rá a maga felfogását olvasóira, hanem azok véleményét juttatja kifejezésre, így a rajtunk kívül állók nyugodtak lehetnek abban, hogy lapunk magatartása a művezetők és hasonló ipari alkalmazottak összességének érzelmeit, véleményét tolmácsolja. Sokan, még az illetékes tényezők sem tudják, nem akarják megismerni a művezetőt, annak az ipari alakulásokra, fejlődésére állandóan gyakorolt mérhetlen befolyását. Meggyőződéssel, teljes lelkiismerettel és hivalkodás nélkül állíthatjuk azt, hogy ha évekkel ezelőtt már ezen fontos kategóriát az őt megillető becsülésben és bizalomban részesítik, nem fajult volna a munkaadókkal szemben a munkásság részéről a helyzet oly tűrhetetlenné, mint ahová azokat az utóbbi évtized viszonyai ragadták. És ha némileg javult és állandóan javul a helyzet, az nagy részben a művezetők közremunkálkodásának tulajdonítható. Az előbb elmondottak bizonyítására felsoroljuk-e azokat az eseteket, melyekben a művezetők tapintatos közbelépése akadályozta meg a sztrájkot vagy a bojkottot? Felsoroljuk-e az eseteket, melyekben a művezető nyílt homlokkal és egyenes szívvel állott a munkaadó elé a munkásság érdekében? Felsoroljuk-e a ,,Művezetők Lapja" munkálkodását, amelyben az ipari helyzettel, a munkaadók legsajátabb érdekeivel, a munkásság jogos kívánságaival, de fájdalom, a nemzetromboló hazafiatlan törekvésekkel, a minden nemzet köréből immár száműzött, de nálunk, a Magyar hazában fékevesztetten tomboló nemzetköziség őrült követeléseivel, a legszentebb, a haza fogalmát tagadó tanok következményeivel olvasóit megismertette. Nem kérdőzünk mi ezekkel, de meg kell ismernie mindenkinek akit illet, a művezetőknek és társaikul szegődött, velük együtt élő, együtt érző és együtt cselekvő más ipari alkalmazottaknak az ipari viszonyokra gyakorolt, kellően nem is értékelhető befolyását. A hazai vas- és fémipari munkásságnak 70%, a faiparban dolgozóknak 50" a bányászatinak 90° dolgozik a művezetők vezetése alatt. Akik ismerik a termelési és gyártási ágazatokban a művezetők feladatát, merik-e eltagadni azok befolyását ? És ha nem tagadhatják el, miért nem lépnek közbe ott, ahol szavuk súlylyal bír, ezen kategóriák erkölcsi javainak megszerzése érdekében? A jövő gyáripari munkásság nevelése egyrészt az iskolák révén az államhatalom, másrészt a művezetők kezében van! Ez nem merész állítás, ez el nem vitatható. Az iskolák nevelő hatását fokozandó csak most ismerkedtünk meg a magyar kormány szándékaival, de mit fog mindez érni, ha azokat, kik a hivatására, a kenyérkereseti pályákra nevelik a halai munkásságot, nem ruháztatnak fel, azon erkölcsi tekintélylyel, amelylyel a gyermek oktatója, a tanító elláttatik; ha a szakjában magas intelligenciájú művezető (ez az ipari pályán egy tanítói oklevéllel felér) még a beavatottak, még a törvény előtt is, nem a szó etikai, hanem degradáló értelmében csak a munkás! Ezen erkölcsi javak megszerzése érdekében fog ezentúl is küzdeni a ,,Művezetők Lapja“ és érezzük azt, hogy nem eredménytelenül! Van azonban lapunk olvasóihoz is komoly kérésünk. A munkásság, azon mező, amelyen mi is, a művezetők termettünk és meg nem tagadjuk, fejlődik, női és tanul. Ha meg akarjuk tartani a pozíciót, melyre iparkodásunk és a sors keze helyezett, nekünk is aránylagosan haladnunk, tanulnunk kell. A mi iskolánk pedig az élet iskolája. Mennyi tapasztalat, mennyi tudás halmozódott fel tagtársaink öszszességénél! Olyan tudás, amelyre a művezetőnek szüksége van. Fel kell nyitni a tapasztalatok kincsesládáját és közvagyonná tenni, mert olyan értékek azok, amelyek a meg-osztás által nem csökkennek. Papírra kell vetni azokat és lapunk útján azokkal is megismertetni, akik azoknak hasznát vehetik. Nem lapunknak tesznek ezzel szolgálatot, nem is a tagtársaknak, az olvasóknak, hanem mindnyájunk közös eltartójának, az iparnak. Van-e csak egyetlen tagtársunk, aki ennek szolgálni, ennek oltárára áldozni nem akar ?