Művezetők Lapja, 1908 (11. évfolyam, 1-24. szám)

1908-01-10 / 1. szám

A „MŰVEZETŐK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGÉ­­NEK EGYESÜLETI ÉS SZAKLAPJA. ELŐFIZETÉSI ÁRA: laptulajdonos: Megjelenik minden hó 10. és 25 én. SIMONYI GYULA Clearing és cheque forg. sz 6596. FELELŐS SZERKESZTŐ: PALIK FERENC Gazdasági szerk.: Sziklai János. Főmunkatárs: Székely Ignác. Telefon­szám 56 11. Egész évre 5.5 korona, félévre 2 kor. 50 fill. A MÜVEZetők Országos SzöVetség­ 6 Tagoknak egész évre 3 korona 60 fillér KIADÓ : Egyes szám ára 20 fillér. A szövetség közj­­elölt, nevében: A lap szellemi részére vonatkozó megkere­sések a ‘Művezetők Lapja« szerkesztőségébe, hirdetések és egyebek a Művezetők Lapja­ kiadóhivatalába Budapest VII­, Rákóczi-út 86. címzendők. Magunkról. (Bh.) Lapunk felén már a XI.-es szám látható. Ez azt jelenti, hogy évszám szerint a XI-ik évfolyamot számláljuk a lap megjelenése óta, de a f. évi szeptember hó 10-én telik be lapunk fennállása óta az első tíz év. Szövetségünkkel együtt haladt, gyarapodott, erősbödött­­ meg a ,,Művezetők Lapja“ és ámbár nagy eredményekkel­­ sem ez, sem amaz nem dicsekszik, mégis mindkettő szilár­­­­dan megállta helyét; mindkettő híven tükrözi vissza a tagok­­ és olvasók nyugodt, kapkodás nélküli, céltudatos munkál­kodását, emberszeretetét, következetes haladását, becsületes egyenes jellemét. Tíz év eseményei vannak nagyrészt lapunkban meg­örökítve. Nem volt könnyű munka, és mégis örömmel, megelégedéssel tekintünk vissza ezen munkálkodásra, mely­ben minket sohasem támadtak, soha sem sértettek, mert mi sem bántottunk, mi sem sértettünk. Egyenes szókimondá­sunkért soha sem értek kellemetlenségek sem a hatóság, sem a munkaadók részéről, sem a munkások nagy táborából. Pedig köztudomású, hogy a művezető e két utóbbi között az ütközőpont; csak természetes az, hogy a művezetők érdekeit kifejező és védő sajtóorgánum előtélt helyzeténél fogva fokozottabb mértékben szolgálhat a gyakori érdek­­ellentétek ütközési pontjául. Minket bántódás egyik oldalról sem ért, de szerénytelenség nélkül állíthatjuk, hogy helyes magunk tartása mindkét oldalról elismertetik. Nem bizonyít-e ez a mellett, hogy a magyarországi művezetők a folyton változó és kialakuló helyzet magaslatán állva, minden oldal­ról figyelik a közeledő hullámokat s a tapasztalt kormányos kezével vezetik a Scillák és Charibdisek között a lap hajó­ját ? Mert a .,,Művezetők Lap­ja“ a szó szoros értelmében fogj­a fel kötelességét. Nem oktrojálja rá a maga felfogását olva­sóira, hanem azok véleményét juttatja kifejezésre, így a rajtunk kívül állók nyugodtak lehetnek abban, hogy lapunk magatartása a művezetők és hasonló ipari alkalmazottak összességének érzelmeit, véleményét tolmácsolja. Sokan, még az illetékes tényezők sem tudják, nem akar­ják megismerni a művezetőt, annak az ipari alakulásokra, fejlődésére állandóan gyakorolt mérhetlen befolyását. Meg­győződéssel, teljes lelkiismerettel és hivalkodás nélkül állít­hatjuk azt, hogy ha évekkel ezelőtt már ezen fontos kate­góriát az őt megillető becsülésben és bizalomban részesítik, nem fajult volna a munkaadókkal szemben a munkásság részéről a helyzet oly tűrhetetlenné, mint a­hová azokat az utóbbi évtized viszonyai ragadták. És ha némileg javult és állandóan javul a helyzet, az nagy részben a művezetők közremunkálkodásának tulajdonítható. Az előbb elmondottak bizonyítására felsoroljuk-e azo­kat az eseteket, melyekben a művezetők tapintatos közbe­lépése akadályozta meg a sztrájkot vagy a bojkottot? Fel­soroljuk-e az eseteket, melyekben a művezető nyílt homlok­kal és egyenes szívvel állott a munkaadó elé a munkásság érdekében? Felsoroljuk-e a ,,Művezetők Lapja" munkálko­dását, a­melyben az ipari helyzettel, a munkaadók legsajá­­tabb érdekeivel, a munkásság jogos kívánságaival, de fáj­dalom, a nemzetromboló hazafiatlan törekvésekkel, a min­den nemzet köréből immár száműzött, de nálunk, a Magyar hazában fékevesztetten tomboló nemzetköziség őrült köve­teléseivel, a legszentebb, a haza fogalmát tagadó tanok következményeivel olvasóit megismertette. Nem kérdőzünk mi ezekkel, de meg kell ismernie min­denkinek akit illet, a művezetőknek és társaikul szegődött, velük együtt élő, együtt érző és együtt cselekvő más ipari alkalmazottaknak az ipari viszonyokra gyakorolt, kellően nem is értékelhető befolyását. A hazai vas- és fémipari munkásságnak 70%, a faipar­ban dolgozóknak 50" a bányászatinak 90°­­ dolgozik a művezetők vezetése alatt. Akik ismerik a termelési és gyár­tási ágazatokban a művezetők feladatát, merik-e eltagadni azok befolyását ? És ha nem tagadhatják el, miért nem lép­nek közbe ott, a­hol szavuk súlylyal bír, ezen kategóriák erkölcsi javainak megszerzése érdekében? A jövő gyáripari munkásság nevelése egyrészt az isko­lák révén az államhatalom, másrészt a művezetők kezében van! Ez nem merész állítás, ez el nem vitatható. Az iskolák nevelő hatását fokozandó csak most ismerkedtünk meg a magyar kormány szándékaival, de mit fog mindez érni, ha azokat, kik a hivatására, a kenyérkereseti pályákra nevelik a halai munkásságot, nem ruháztatnak fel, azon erkölcsi tekintélylyel, a­melylyel a gyermek oktatója, a tanító el­­láttatik; ha a szakjában magas intelligenciájú művezető (ez az ipari pályán egy tanítói oklevéllel felér) még a be­avatottak, még a törvény előtt is, nem a szó etikai, hanem degradáló értelmében csak a munkás! Ezen erkölcsi javak megszerzése érdekében fog ezentúl is küzdeni a ,,Művezetők Lapja“ és érezzük azt, hogy nem eredménytelenül! Van azonban lapunk olvasóihoz is komoly kérésünk. A munkásság, azon mező, a­melyen mi is, a művezetők ter­mettünk és meg nem tagadjuk, fejlődik, női és­­ tanul. Ha meg akarjuk tartani a pozíciót, melyre iparkodásunk és a sors keze helyezett, nekünk is aránylagosan haladnunk, tanulnunk kell. A mi iskolánk pedig az élet iskolája. Mennyi tapasztalat, mennyi tudás halmozódott fel tagtársaink ösz­­szességénél! Olyan tudás, a­melyre a művezetőnek szüksége van. Fel kell nyitni a tapasztalatok kincsesládáját és köz­vagyonná tenni, mert olyan értékek azok, a­melyek a meg-­­osztás által nem csökkennek. Papírra kell vetni azokat és lapunk útján azokkal is megismertetni, a­kik azoknak hasz­nát vehetik. Nem lapunknak tesznek ezzel szolgálatot, nem is a tagtársaknak, az olvasóknak, hanem mindnyájunk közös eltartójának, az iparnak. Van-e csak egyetlen tag­társunk, a­ki ennek szolgálni, ennek oltárára áldozni nem akar ?

Next